Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Isten ege alatt - Sütő Balázs

2009.10.30. 08:30 | szs. | 5 komment

Címkék: szs fiumeévad sütőbalázs

Mikor magamhoz tértem, szédültem a fáradtságtól. A régi imaházi vasárnapok jutottak eszembe, amikor felvertek az ebéd utáni alvásból és menni kellett a délutáni alkalomra. Ma már fel sem merül bennem az, hogy ne ez lenne az élet rendje.
- Hé! - rázta meg valaki újra a vállam. Igen, erre ébredtem fel. Nem anyám csontos keze, hanem egy büdös, terepszínű zubbonyba csomagolt kar és a végén feketéllő körmök. Nem ismertem a tagot.
- Oké, megvagyok – nyögtem. Megpróbáltam felülni, de beleszédültem a mozdulatba. Mint akit fejbe vertek, de előtte leszívták minden életerejét. A lábamra néztem és közömbösen tudomásul vettem, hogy az a bizonyos kötés ott van. Nem csak álmodtam. Kincstári nadrágom bal szára szinte végig felhasítva, az ormótlan kötésen pár helyen mintha átszivárogna a vér. Nem fájT.
- Nemsokára indulunk – hallottam a sátortársam hangját. Nem emlékeztem a nevére. Eredetileg volt külön sátram, de mivel képtelen voltam magamnak felverni, beraktak az egyik baka mellé. Alig tudtam elaludni, olyan volt, mintha túlpörgött volna az agyam és vele együtt mindenem, csak bámultam a sötétbe és hallgattam a sátortársam diszkrét horkolását. A szagát az első negyedóra után már nem éreztem. Én se lehettem sokkal illatosabb, főleg a combomba hasított sebbel.
Óvatosan megmozdultam. Most már fájt.
- Rohadt antik, mi – nézte a szenvedésemet a katona. Annyira nem tűnt együttérzőnek, de azért jól esett, hogy ezt mondta. Mindent összevetve azzal, hogy keresztyén vagyok és emancipátor máris megvolt az aznapi disszonanciaadagom. Nem érdekelt. Lekötött az a probléma, hogy milyen módon jutok ki a sátorból ezzel a lábbal, az utána következő menetről már nem is beszélve.
- Segítene? - nyújtottam ki a kezem bizonytalanul.
- Persze.
Fekete körmökkel szegélyezett ujjai a csuklómra fonódtak majd kirángatott az alacsony sátorból. Akárhogy igyekeztem vigyázni a lábamra, csak azért nem kiáltottam fel, mert erősen összeszorítottam a fogaimat.
- Jól van?
- Megvagyok.
A pisztolyom és a hátizsákom persze bent maradt. Félretettem a maradék büszkeségemet és megkértem, hogy hozza ki nekem. A tábor már teljes gőzzel készülődött az indulásra, a zöldre mázolt Ignisünk elé épp akkor fogták be a lovakat. A jó lábamra nehezedve átvettem a katonától a pisztolytáskám és a hátizsákom, majd intettem egyet Bence felé. Nem vett észre. Vagy csak nem akart – pedig hiába sunyít, akkor is le fogom tisztázni vele, hogy miért egy vadidegen, retkes körmű alakkal kellett az éjszakát töltenem, ha már egyszer van egy beosztott asszisztensem is.

Az Átkerülés előtt nem voltak nagy terveim, nem is nagyon lehettek. Öten voltunk testvérek, ennyit adott a szüleimnek az Úr. Két bátyám volt és két húgom, egyik testvérem se került át. Testvértalálkozót tartottak az Átkerülés előtti napon Mosonmagyaróváron, én is majdnem elmentem, de nem tudtam időben befejezni a beadandót az egyetemre. Igen, a tanulást az Ige elé helyeztem, meg is lett a büntetése. Ez most így leírva gunyorosnak hangzik, de nem az. Nagyon nem.
A szüleim se mentek, mert édesanyámat vesekővel bevitték kórházba. Pestre, mert volt ott egy ismerős orvos, aki hívő volt. Apám onnan tartott hazafelé, amikor elfogyott körülöttünk a huszonegyedik század. Napokig egyedül kuksoltam a háromszintes, kisebb panziónak is beillő házunkban, meg voltam győződve róla, hogy én kerültem át egyedül. A gyülekezet túlnyomó része a testvértalálkozóra ment, és nálunk a gyülekezet nagyjából ugyanaz, mint másoknál a rokonság. Ami jó is meg nem is, de igazából csak az egyetemre kerülve kezdtem belelátni abba, hogyan is élnek azok, akik nem úgy élnek, ahogy mi. Elsőre ijesztő volt, idegen és persze világi. Aztán persze jöttek a kísértések és végül az Átkerülés. Se család, se gyülekezet, se szociálpedagógia-szak, csak egy rohadt nagy, üres ház, hisztérikus szomszédok és a nagy felismerés, hogy Isten tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Hülyén hangzik, de el kellett tűnnie a gyülekezetnek ahhoz, hogy ezt igazán megértsem. Pedig már a születésem előtt ezzel tömték a fejemet, és ez nem túlzás. Azután heti hat gyülekezeti alkalom, naponta családi áhítat, hívő szülők, testvérek, unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik, szomszédok - a család egy fél utcát elfoglalt -, tizennégy évesen bemerítkeztem, mert addigra már megtértnek és érettnek éreztem magam. Majd mikor egy viharos éjszaka után minden adott lett ahhoz, hogy megszabaduljak mindettől, közelebb kerültem hozzá, mint bármikor. Persze egy pszichológus ezt biztos jól megfejtené, de nem érdekelnek a pszichológusok.
Egy hét múlva apám is előkerült. Összeborultunk, persze, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjünk, idegenek vagyunk egymásnak. Mindig is azok voltunk, de ott volt édesanyám, ott volt a család és ott volt a gyülekezet, ami valahogy mégis összekötött minket. Most nem volt semmi. Apámmal üresebb volt a ház, mint nélküle. És tudom, hogy ő is pont így volt velem. Kész megkönnyebbülés volt, mikor pár szerencsétlen, de harsányan világi egomit meg csóró átutazót költöztettek be hozzánk, mert hogy annyi üres szobánk volt és vegyes tüzelésű kazánunk.

Bence épp a hülye meséjének a közepén járt, miszerint a táborveréskor a szögesdrótnál kellett segítenie, de a kiszívott nyaka alapján elég csókos lehetett az a szögesdrót. Szóval ezért kerültem egy vadidegen sátorába, mire visszaért, én már ott aludtam. Persze. Egyébként az egyetemen láttam először kiszívott nyakat és akkor is azt hittem, valami rovar csípte meg az illetőt. A családunk nem igazán mozgott olyan körökben, ahol ilyen nyakkal rohangált volna bárki is.
Szóval Bence épp a szögesdrótozás nehézségeit ecsetelte, amikor befutott a szanitéc, aki összerakott a sebesülésem után. Ránézésre elég kellemetlen alaknak tűnt, pedig voltak kifejezetten kellemes pillanatai is.
- Hogy van? - kérdezte. Bence elhallgatott, de a szája tátva maradt.
- Mint akit kimostak és ledaráltak – feleltem.
- Aha – mormolta a szanitéc. Kibontotta a kötést a lábamon, igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire fáj. Akkor is igyekeztem, amikor kiszedte azt a rohadt nyílvesszőt, mondjuk elég kevés sikerrel. Az asszisztensem hirtelen talált valami más néznivalót. - Jól van, alakul ez. Azért nagyon ne mozgassa.
- Igyekszem – préseltem ki a fogaim között.
- A tegnapi utat hogy bírta?
- Egész jól. Sőt... Nagyon jól. - Így visszagondolva tényleg, pedig miután leterített a nyílvessző, már komolyan beleéltem magam, hogy hamarosan megtudom, kinek volt igaza a mennyország színével kapcsolatban, nekem vagy Jancsi bátyámnak. Én meg vagyok győződve róla, hogy kék. Szerinte meg fehér. A hagyomány szerint meg arany, de a mi felekezetünk nem nagyon törődik az ilyen összkeresztyén hagyományokkal. - Az a fájdalomcsillapító hatott.
- Igen – bólintott a szanitéc, miközben összekapcsolta az új kötést. A felhasított nadrágommal is próbált kezdeni valamit, de folyton szétcsúszott, feltárva vékony, koszos lábszáramat. Majd a tengernél fürdünk, jutott eszembe a szállóigévé lett mondás. A Fateré, ki másé. A rövidre nyírt hajú fickó felállt és az Ignisünk elé fogott lovakat nézte, miközben tétován a zsebébe túrt. Egy pillanatig mintha habozott volna, de azután megrázta a fejét. - Sajnos ma már nem adhatok. Nagyon... megterhelné a szervezetét. Vigyázzon a sebére, fel ne szakadjon, ha nagyon fájna, kérjen egy kis pálinkát a táposoktól. A délutáni pihenőnél megnézem.
Sután biccentett, majd lelépett.
  - Borsózik a hátam ettől az alaktól – jegyezte meg Bence. Intettem neki, hogy segítsen feljutni az Ignis bakjára. A legideálisabb hely egy sebesültnek. - Állítólag specnazos volt az Átkerülés előtt.
- Én meg azt hallottam, hogy ranger – vontam meg a vállam. Egész jól sikerült a felülés. Kibelezett és az emancipációs készletekkel megtömött személyautónk immár útra készen állt. Bence helyezkedett egy kicsit, majd megragadta a gyeplőt.
- Szerintem magyar ranger nincs – ellenkezett. Korábban már bekészítette a gépkarabélyunkat a bak melletti fegyvertokba, kivettem onnan és ellenőriztem. Egyébként a dédapám ült börtönben is azért, mert nem volt hajlandó fegyvert fogni, természetesen vallási meggyőződésből. Akkoriban még nem volt túl nagy kultúrája a polgári szolgálatnak. Most sincs. - Ahhoz amerikai állampolgárnak kell lennie.
- A specnazba meg mindenkit bevesznek a ruszkik, mi – csóváltam meg a fejem. Még egyszer ellenőriztem az AMD biztosítóját, majd átvetettem a nyakamon a szíját. Kicsit már magamhoz tértem, de csak a mozgástól lehetett. Ha elindul a menetoszlop, a ringatás ki fog készíteni. És még kávé sincs, a helyi gazokból főzött tea meg semmit sem ér.
- Ezt hallottam. - Bence hangjából sértettség sugárzott. Ez jó, megsebesülök, nagy ívben tesz rám, előáll egy hülye mesével, majd még ő van megsértődve. Az eszem megáll.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr41479765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.10.30. 10:12:08

Hát tényleg nem csak rózsaszirmot fújt össze a szél... :)

bz249 2009.10.30. 10:12:37

Nem bokan lottek az emancipator urat az antik? Menet kozben kapott meg egyet? :P

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.10.31. 17:12:31

Nem. :) Vinitor lábikrát ír, de sötét volt.

bz249 2009.10.31. 17:55:15

@szs.: az a lenyeg, hogy elsore megtalalta, hogy kit kell megmuteni :)

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.11.01. 16:20:50

"De doktor úr, nem is ez a fogam fájt! Nem baj, majd sorra kerül az is!" :)
süti beállítások módosítása