(Áu. 41) Kellemes nyugati szél borzolta a Fekete-tengert éppen. Pont jól jött a bithyniai hajóknak. Majdnem pont hátszél lévén kibontották a vitorláikat, az evezősök így megpihenhettek, de a hajók mégis gyorsan távolodtak. Vitték az imént ezüstforintban kipengetett vagyont. Egy ember ennyiből még Esztergomban is jómódban élhetne pár évtizedig, itt viszont egy fél királyságra is elég lenne.

Huszár parancsnok köpött egyet utánuk, majd lekiabált a rádiósnak:

- Pista! Indítsuk már el ezt a truppot, hosszú még az út Fiuméba!

Szavát a rádió recsegése, majd a rádiós tisztán kiejtett szavai követték:

- Konvoj, itt Pásztor! Indulás! Konvoj-1 vezetésével. Sebesség 15!

Ahogy a rádiós vételre kapcsolt, a vevőből kiáradó sistergést sorban megszakította az önjáró uszályhajók rádiósainak bejelentkezése. Huszár odaszólt a kormányosnak:

- Irány konvoj eleje, teljes teljesítménnyel előre!

- Igenis, kapitány, irány a konvoj eleje, teljes teljesítménnyel!

A szoros két partja lassan úszott hátrafele. Az Alairich közben végig loholt a konvoj mentén, és az első hajótól kicsit jobbra, és lemaradva felvette a tempót.

Az Átkerülés előtt ez a két part végig be volt építve, és hatalmas hidak íveltek át a tengerszoros felett. Most a dombokon erdő zöldellt, már ahol nem irtották ki, hogy helyet csináljanak a szántóföldeknek, meg a szőlőknek. Gyümölcsös is akadt pár, de eléggé csenevészek voltak a fák. Mindazonáltal az Átkerülés előtti körülményekhez képest még mindig dúsabb volt a növényzet. Még ugyan nem tarolták le az emberek, de már elkezdték.

Lassan újabb lakott helyhez értek. A távolban feltűnt egy város, ami valószínűleg Bizancio néven Konstantinápoly őse lehetett. Egy triremis - raj igyekezett a konvoj felé. Huszár ránézett a kormányosra, és félhangosan megjegyezte:

- Ezeknek meg mi kell? Megkapták már a vámot, bőséggel.

A görög hajók oldalszéllel közeledtek, csak evezővel. Az ómagyar hajókon, a szolgálaton kívüli legénység egy része a korlát mellől nézelődött, a többi azonban folytatta a jól megérdemelt pihenőjét. Hamarosan itt az őrségváltás, akkor majd nem pihenhetnek. Huszár azért csöndes készültséget rendelt el a saját hajóján. A pihenősök ezért lementek a hálóba, és felvették a szolgálati felszerelést. A fegyverraktárt is kinyitották, és előkészítették a fegyverfelvételt.

A vezérhajóról aztán átkiáltott egy ember, hogy a hajók álljanak meg, mert a parancsnok átmegy. Hamarosan feltűnt egy kisebb ladik, két evezőssel, és négy utassal. Az egyik matróz elkapta a kötelet, és a kikötőbakhoz kötötte. Kidobták a hágcsót, amin felmászott egy díszesebb ruhájú, középkorú görög. Miközben a szeme ide-oda járt, bemutatkozott az odasiető kapitánynak.

- Sporos vagyok, a trák uralkodó, Δημήτριος Αιτωλικός (II. Démétriosz Aitólikosz), itteni hajóinak parancsnoka!

- Huszár Tibor vagyok, az Ómagyar Flottilla tisztje, a konvoj parancsnoka.

- Maguk beléptek a tengerszorosunkba. Vámot kell fizetniük az uralkodónknak!

- Már megfizettük az áthaladás díját, de még mennyit!

- Mit mondott?

- Hogy már fizettünk!

- Nekem ugyan nem! Ha valaki másnak meg mégis, akkor becsapták magukat!

- Akkor mehet utánuk, mert elvitték a pénzt!

- Még hogy én? Magukat csapták be, a maguk baja! Na, akkor annyi, mint négy nagyon nagy hajó, meg egy kisebb, az hat, nem hétszáz alexandriai drachma, vagy annak megfelelő súlyú ezüst, vagy áru. Na, pengesse ki gyorsan, nem érek rá sokáig! Árut is elfogadunk, ha nincs elég ezüstjük. Majd megmondom, hogy mit ér, amijük van!

- Na, lassítson egy kicsit, hé! Mondom már fizettünk, Ha egy kicsit megmozgatják a lusta evezősei a lapátokat estére utolérik a másik bandát! Bithynia felé eveznek éppen!

- Mondom, hogy nem érdekel, hogy átverték magukat! Fizessenek, vagy elkobzom a hajóikat!

- Mondom, hogy már fizettünk! Ami meg a hajókat illeti, semmi közük hozzájuk!

- Majd lesz, ha nem fizettek! Itt mi vagyunk az urak, ha nem kapom meg azonnal a pénzt, elkobozzuk a hajóidat!

- Nem értem, mért minket macerál? Menjen a szélhámosok után, és vegye el, amit akar, de tőlük!

- Mit nem lehet ezen érteni? Ha nem fizettek, elvesszük a hajókat! És tökmindegy, hogy melyik szélhámos kopasztotta meg magukat az előbb! Ha már csak annyi eszük volt, hogy első füttyszóra odaadták, amijük csak volt!

- Mi?! Ez a büdös halbelező minek képzeli magát?! Még hogy elkobozza a hajóinkat, ha nem fizetünk? Föl kéne ébredni, hallod-e te ostoba görög tapló! Talán nézz körbe te kerékhiányos félkézkalmár! Akármelyik hajónk eltapossa a te korhadt teknőidet, és még a festék sem karcolódik meg rajtuk!

- Befogod azt a mocskos szádat te nyavalyás halászivadék! Te, aki még úszni sem tudsz! Vagy megfizeted a vámot, vagy mész meszelt lábbal a déloszi rabszolgapiacra!

Huszárnak erre elöntötte a düh az agyát. A jobb öklét az öve mellől indítva egy mesterien kivitelezett csapottal leütötte a görög hajóparancsnokot. Az ütés váratlanul érte a görögöt. Megingott, de jó iskolája lehetett, mert azonnal felvette a klasszikus ökölharcos alapállást. Ütött is, de az irányzékkal is baj volt, meg az erő sem volt kellő mértékű. Huszár könnyedén elhajolt, majd egy fordulórúgással tarkón lepte a görögöt. Az azonnal a földre zuhant, és nem mozdult. A kísérete már a fegyvereikhez nyúlt, de a megtörők azonnal elbántak velük. Pillanatok alatt leütötték a harciasabbakat, a többi meg, nem mert moccanni sem a feltűzött szuronyok láttán.

- Lökjétek őket a csónakjukba! Ha lent vannak, tovább megyünk!

A megtörők az ájult görögöket leadogatták az előzőleg lehajtott eszméleten maradtaknak. Majd a matrózok ledobták a kötelet a csónakba, és helyére illesztették a korlátot. Közben a rádiós elindította a konvojt. A hajók normál utazósebséggel elindultak, ki a szorosból, a Márvány-tenger felé.

- Kapitány! Füstjelzés a hátunk mögött!

Huszár hátranézett. Két fekete füstoszlop látszott mögöttük az európai part fölött. Szóval keménykedünk! Na, meglátjuk.

- Riadó! Harckészültség!

Öt perc múlva.

- Kapitány! Három triremis a hátunk mögött! Próbálnak utolérni bennünket! Távolság másfél kilométer!

- Pista! Szólj a négyesnek, hogy övék a hátul keverő három teknő! Az egész konvojnak! Sebességet fokozni 20-ra! Megnézzük, hogy meddig bírják szusszal! Kormányos! Irány a konvoj eleje, teljes erő!

- Igenis, kapitány! Irány a konvoj eleje, teljes erővel előre!

- Kapitány! Jobbról, elöl két újabb triremis! Távolság, 700 méter!

A két újabb triremis ütköző pályán, egyfajta kutyagörbén, gyorsan közelített. Mikor 300 méteren belül kerültek, a katapultokkal az Alairich felé lőttek, de nem találtak. A fedélzeti géppuskás azonnal visszalőtt, és élvezettel kezdte forgácsolni a katapultok fáját. A megtörők is össztüzet adtak, a katapultosok meg, hogy a repkedő golyóktól, faszilánkoktól védelmet kapjanak, leugráltak az evezősök közé. Hamarosan alig maradt ember a fedélzeten. Ennek ellenére mindkét triremis a végsőkig felgyorsított, és jól láthatóan ütközni készült. A két RPG-s, parancs nélkül is előkészítette a fegyverét, és célba vette a két hajót. Amikor úgy száz méteren belül értek, szinte egyszerre lőttek. Mindkettő rakéta a hajók orrát érte, az egyik a vízvonalnál, a másik kissé fölötte.

Amelyik hajót a vízvonalnál érte a találat, azt a beömlő víz lelassította, a legénysége pedig inkább az úszást választotta a megtörők golyózápora helyett. A másik azonban gyorsan közeledett. Már nem lehetett semmit tenni, az RPG-s katonáknak kevés volt az idő az újratöltéshez.

Huszár elkiáltotta magát:

- Ütközés! Kapaszkodni!

A triremis döfőkosa hangos döndüléssel csapódott a hajóba. Át ugyan nem ütötte a hajófalat, köszönhetően az acél rátétnek, de azért megroppantotta. Az Alairich részegen megbillent, a fedélzeten sokan elestek. A görög harcosok harci üvöltéssel rohamoztak, de a veterán megtörők kézigránátot dobtak eléjük. A robbanásra elbizonytalanodó görögök harci kedvét aztán elvette pár jól irányzott lövés. Az elhanyatló sebesültek kiáltása, és ahogy a megtörők parancsszóra feltűzték a szuronyt, már sok volt a többségnek. Páran azért megrohamozták az ómagyar hajót, de ezek is elmenekültek, mikor a megtörők előre indultak, hogy fedezzék a nehézgránátot cipelő társukat. Miután ezt a robbanószerkezetet sikerül átdobni a görög hajó fenekére, mindenki fedezék mögé bújt.

A robbanás aztán egy fél négyzetméteres lyukat szakított a hajófenéken, így ez a hajó is elsüllyedt. Legénységéből, aki csak tudott, úszva menekült, a többit parancs nélkül is kimentették az ómagyarok.

Huszár körbenézett, majd elkiáltotta magát:

- Hajót felmérni, kárelhárítás! A megtörők készüljenek, kormányos, irány az utolsó hajó, teljes erővel előre, kormányt balra! A foglyokat megkötözni, a kettes raktérbe velük! Ne akadályozzanak bennünket itt a fedélzeten!

A kormányos megismételte a parancsot:

- Igenis kapitány! Teljes fordulat balra, teljes erővel előre! Irány, a négyes hajó!

Az Alairich elhúzott az első három tartályhajó mellett, és megközelítette a negyediket, ami Huszár parancsára leállt. A tatján felvették a tüzelőállást a megtörők, letérdelve a korlát mögött.

A trák hajók gyorsan közeledtek. A vezérhajó láthatóan a szokásos taktikával nyitott, öklelni készült. Az evezősök egyre erősebben húzták. Az egyik RGP-s katona gondosan célzott, majd akkor lőtt, amikor a vezér triremis már majdnem beleütközött a hajó oldalába. A robbanás után a triremis orra eltűnt, és a helyén támadt jókora lyukon csak úgy dőlt belé a víz. A többi megtörő golyózáporában a legénység ész nélkül ugrált a vízbe. A másik két evezőshajó gyorsan elkanyarodott, és lélekszakadva elindult vissza, Bizancio kikötőjébe. A megtörők, amikor látták, hogy az úszók a part felé tartanak, és nem a hajóhoz, nem lőttek rájuk többet. A matrózok kötelet dobtak a fuldoklóknak és kihúzták a sebesülteket.

Huszár odafordult a helyetteséhez:

- Mi a veszteségünk?

- Két ember súlyosabban, hatan könnyebben megsérültek, és az Alairich bal oldalán egy csúnya horzsolást okozott az egyik triremis döfőkosa. A szivárgást megállítottuk, de a léket még be kell foltozni valahol.

- A görögök?

- Három triremisük süllyedt el, a többi elmenekült. Foglyul esett mintegy nyolcvan görög, közülük a fele sebesült. A többi vagy elmenekült a hajókkal, vagy kiúszott a partra, vagy megfulladt, esetleg a harcokban lelőttük. A görög holtak számát 4-5 főre becsülöm, a sebesültjeikét úgy 70 fő körülire.

- Nyomjátok a fedélzetről a kettes raktérbe őket! Bilincset rájuk!

- Igenis, parancsnok!

A vízből kihalászott, reszkető embereket gyorskötözővel összebilincselték, és lelökték a raktér nyílásán a többiek közé. A megtörők a szokásos hatékonyságukkal dolgoztak, gyorsan megtisztították a fedélzetet a görögöktől. Huszár közben a fejét törte, hogy mihez is kezdjen a foglyokkal. Haza, vagy Fiuméba nem viheti őket, annyi plusz élelem nincs a hajókon, hogy ennyi embert akár csak egy hétig etessen, és most már pénze sincs venni. Ráadásul az emancipációs hatóságoknak is lenne ehhez egy-két szava. Nincs más választás, partra kell zsuppolni őket.

Ha nem lenne ennyire finnyás az ómagyar törvényhozás, akkor még valami hasznot is ki lehetne hozni ebből a csetepatéból, de ami normális húzás lenne az antiknál, azt az ómagyarok nem tehetik meg.

- Rádiós, parancs a konvojnak! Hozzanak át minden foglyot a vezérhajóra!

Némi időbe beletelt, de az összes fogoly a kettes raktárban, illetve a fedélzeten ült. Huszár a fejét vakarta, majd döntött.

- Kormányos, irány az ázsiai part! Félerő!

- Igenis kapitány! Irány az ázsiai part, félerővel előre!

- Amint elértük a partot, felfuttatjuk a hajó orrát, és kirakjuk a foglyokat!

- Igenis kapitány! Felfuttatjuk a partra a hajó orrát!

Miután a hajó orra felfutott a partra, a matrózok kidobtak egy járópallót. A megtörők az első görög fogoly kezét kiszabadították, majd egy késsel a kezében kilökték a partra. A többieket aztán megbilincselve rúgták le a hajóról. Aki nem mozdult elég gyorsan, azt vízbe lökték, vagy puskatussal noszogatták.

Huszár újabb parancsot adott:

- Irány a Dardanellák, a négyes zárkózzon fel a konvojhoz! Kormányos, irány a biztosító pozíció!

- Igenis kapitány, irány a biztosító pozíció!

Huszár egy darabig elgondolkozva nézett a szárazföld felé, majd fújt egy nagyot. A helyettesének címezve félhangosan megjegyezte:

- Keresnünk kell egy szigetet, ahol nincs túl sok figyelő szem, és meg kell javítanunk a hajót, amúgy kalózosan.

A hajó első tisztje homlokát ráncolta.

- Nem a hajó kijavítása a nehéz, én attól félek, hogy mit szólnak a fejesek Esztergomban a mi kis ütközetünkhöz...