Az ÓmHH Esztergom hirtelen manőverrel balra fordult, mikor Korfu szigete felkéklett a horizonton. A sima víztükör és a derűs napfény óvatlanná tette a fedélzeten tartózkodó civileket, a manőver miatt többen megtántorodtak, az egyik fél lábon egyensúlyozó meztelen atléta el is esett, társai nagy derültségére.

Ajtonynak valami miatt nem tetszett a dolog. Felállt a hátsó fedélzetre kivitt székéről és tett pár lépést előre, hogy a hátsó löveg (Dorka löveg, emlékeztette magát) védőhuzatába kapaszkodva körülnézzen. A romboló oldalán végigfutó korlátot túl alacsonynak találta, folyton az az érzése támadt a közelében, hogy elég egy nagyobb hullám lökése és ő átbucskázik rajta, bele a tengerbe.

Mintha a gép is gyorsabban járna, gondolta. A kéményre sandított, de nem látott semmi különbséget, a füst ugyanúgy gomolygott, mint eddig. Már a szagát is megszokta, talán hiányozna is.

A sportolók pihenőt tartottak, némelyikük terített magára egy kendőt, az egyikük egy fürdőköpenyt, de a többség ugyanolyan anyaszült meztelenül maradt, mint az edzésen. Láthatóan teljesen megszokták már a görög módit, de Ajtony még nem jutott el erre a szintre. Az egyik nagydarab birkózó az alacsony korlát mellé állt és a tengerbe vizelt. Mikor észrevette, hogy a diplomata bambán nézi, rákacsintott. Ajtony zavartan elkapta a tekintetét és visszamenekült Dorka mögé, a székére. A másik szék még mindig üresen állt.

A mappájából egy térképvázlatot vett elő és szórakozottan firkálgatni kezdett rá. Mikor lépteket hallott, felnézett.

- Elnézést, hogy megvárattam – mosolygott rá Bolyáki kapitány. - Egy kisebb manővert kellett végrehajtanunk.

- Ö, igen... - nézett Korfu felé Ajtony. A sziget tömbje már egyre élesebben elvált a mögötte húzódó szárazföldről. Korfu, az ómagyarok irányában pozitívan semleges városállam. Ha egyszer majd kizárólagos használatú beltengerré akarják tenni az Adriát, protektorátussá teszik a szigetállamot és leporolják az itteni bázisról készített terveket. Ha az esztergomi kormány végre rendesen ki meri majd dugni az orrát az anti világba, nem csak ilyen kelletlen, torz módon. - Észrevettük a manővert.

Bolyáki az órájára nézett.

- Csak egy kis időnk maradt, utána harckészültségbe helyezzük a hajót.

- Ó – pislogott zavartan Ajtony. - Valami gond van?

- Nincs – nyugtatta meg Bolyáki. - Egy kis tengeri rendészet. A sziget és a szárazföld között fogunk áthaladni, az eredeti útvonalunkat módosítva. Egy kalózflottilla jön dél felől, a Sziszek elől menekülnek. Rutinmunka.

- Rutinmunka – ismételte meg a szót Ajtony. Nem jött lázba a hírtől, pedig tudta, hogy nincs semmi félnivalója. Az ómagyar flotta legfiatalabb rombolóján ül, az ellenfeleik meg egy anti hadihajóval szemben sem biztos, hogy megállnák a helyüket. Még akkor jelentenek veszélyt, ha egy flottillára való jön belőlük. - A Sziszek az nem egy naszád?

- De – ült le a székére a kapitány. Becsukta a szemét és élvezte a késő nyári napfényt, aminek itt lent délen, főleg a tengeren még rendes ereje volt. - Naszád. Hazafelé tart Messinából, generáljavításra. Könnyen utol tudná érni a kalózokat, de takarékoskodik a szénkészletével. Csak annyira megy utánuk, hogy hajtsa meg ne veszítse szem elől őket. A parancsnokság kombinálta ki, hogy mi meg szemből lerohanjuk őket és úgy sokkal egyszerűbb mindenkinek.

Ajtonynak egyre kevésbé tetszett a dolog.

- Biztos, hogy kalózok? - kérdezte.

- A Sziszek azt jelentette. Ennyi a biztos – vonta meg a vállát Bolyáki.

- Diplomáciai úton vagyunk – emlékeztette Ajtony. - Nagyon nem lenne szerencsés, ha kiderülne, hogy ezek a hajók szegről-végről az akhájok vagy az aitólok érdekeltségébe tartoznak.

Bolyáki újra megvonta a vállát.

- A parancsnokságtól származik a terv. Ha gondolja, továbbítom az észrevételét.

Ajtony a tengert nézte. Feltámadt a szél és fodrozni kezdte a vizet, egyre nagyobb hullámokat tolva maga előtt. Mintha délről fújt volna. Most érte el őket. Valószínűleg eddig is ez segítette azokat az állítólagos kalózokat, hogy a Sziszek előtt tudtak maradni, a hátszelet még az antik is ki tudják használni. Az Esztergom majdnem szemből kapta a hullámverést, kicsit lehetett is érezni, ahogy a romboló orra ütemesen széthasítja a nekicsapódó víztömeget.

Hiába ez a legnagyobb hadihajónk, igazából még ez is kicsi.

- Szükségtelen – utasította vissza Bolyáki ajánlatát. Nem ismerte személyesen a fiumei parancsnokságon dolgozókat, de biztos volt benne, hogy az amúgy is fekete bárány Esztergom húzódzkodásának gondolnák a felvetést és csak azért is belenyomnák az összecsapásba, maximum annyit érne el, hogy az ő neve mellé is kerülne egy rovás. Amúgy több mint valószínű, hogy ezeknek az állítólagos kalózoknak közük van valamelyik félhez, nagyon kevés tengeri rabló valóban független és az sem itt tevékenykedik az ómagyarok hátsó udvarában. Amióta pedig római és epiroszi segítséggel kipucolták az Adria belső részeit tőlük, azóta túl sok jóra egyik fél sem számíthat a másiktól.

- Szerintem is – mosolygott Bolyáki. - Hallgatta a híreket?

- Mire gondol? - Ajtony nem szerette a hirtelen témaváltásokat.

- A fiumei botrányra. Hogy ma szavaznak a kormányzó mentelmi jogának felfüggesztéséről.

- Ja, arról. Igen, hallottam valamit.

- Maga fiumeiként biztos másképp látja a dolgot. Maga szerint megszavazzák?

- Nem vagyok fiumei – közölte Ajtony. - Tiszavidéken születtem.

- Jó, persze – hagyta rá Bolyáki. - Én meg nem vagyok esztergomi, mert az Adria Svadronban dolgozom. Szóval maga szerint megszavazzák? Maga jobban benne van a politikában.

- Tartok tőle, hogy megszavazzák – nézett újra a hullámokra Ajtony.

- Tart tőle? Nem jobb, ha tiszta víz kerül a pohárba? Ha a mentelmi jog mögé bújhatna, sose lenne vége a gyanúsítgatásnak és a feszültségnek miatta.

- Az a gond, hogy itt nem az igazságról van szó – sóhajtotta Ajtony. - Ez egy régi eset, nagyon régi. Akár rá is húzhatnák, hogy elévült, egész súlyos dolgok is elévülnek huszonöt év után, itt meg több mint huszonöt évről van szó. Mindkét oldalról politika megy. Méghozzá belpolitika. Az a legrosszabb változata.

- És maga diplomata – vigyorgott Bolyáki. Furcsa volt ilyen vigyort látni az ősz kapitány arcán. - Értem.

- Az lenne a legjobb, ha Hercegh lemondana, azonnal hatállyal – folytatta Ajtony. - Lenne alkalmas ember, aki a helyére léphetne. Feleslegesen terheli a politikai életet a jelenlétével. De persze ez maradjon köztünk.

- Persze – biztosította Bolyáki. - Ilyen öregen már ne ugráljon az ember.

- Nem ezt mondtam.

- Nem – vigyorgott megint a kapitány, majd megigazította a sapkáját, visszagyűrt alá pár ősz tincset. - Idő van. Majd le kell fáradnia a kabinjába. Vagy szeretné inkább látni, mi történik?

- Ha nem túl nagy kényelmetlenség a legénységnek... - csukta be a mappáját Ajtony.

- Elviselhető – biccentett Bolyáki. - Szóval majd fáradjon le a kabinjába, fogok magáért küldetni, mikor kialakulnak a dolgok.

- Köszönöm – felelte Ajtony.

A gép a talpuk alatt most már érezhetően jobban dohogott.

Ajtony a szűk kabinban üldögélt. Már rögzített mindent, ahogy kérték, a mappáját vízhatlan tokba kötötte, majd egy lapos hátizsákba tette. Éppen azon ügyködött, hogy ezt a hátizsákot és a felfújható mentőmellényét valahogy közös nevezőre hozza, mikor bekopogott egy fiatal kadét és rövidre zárta a problémakört azzal, hogy egy parafából készült, csillogó alumíniummal borított tengerészgyalogos „páncélt” adott a kezébe.

- Erre húzzam még rá a mellényt? - értetlenkedett Ajtony. Látott már ilyen páncélt a hajókon szolgáló fegyvereseken, de ilyen részleteket nem figyelt meg.

- Nem kell – mosolygott udvariasan a kadét. - Ez is fenntartja egy kicsit a vízen, de a nyilak ellen is védi. Ha felvette, itt van ez a sisak is. A szíjat ne kösse nagyon szorosra, ha vízbe esne, azonnal szabaduljon meg tőle. Segítek.

A kadét is alupáncélt és lemezsisakot viselt, a fülére akasztva két dugó lógott, a hátán meg egy rövid csövű, feketére festett sörétes puska. A harcias felszerelés éles ellentében állt fiatal, szőrtelen, naiv arcával.

- Nem túl szoros? - érdeklődött, miközben kiszorította a szuszt Ajtonyból, aki ebben a pillanatban a szokásosnál is jobban utálta magát a hízásra hajlamos termetéért és asszonyosodó mellkasáért.

- Nem – nyögte.

- Azt mondják, inkább legyen egy kicsit szoros – magyarázta a fiú. - Hogy ki ne csússzon belőle az ember. Vagy ha légnyomás éri... Na, így jó.

- Jó – nyögte Ajtony. Úgy tűnt, hogy sikerül így is levegőt vennie. A kadét feladta még rá a sisakot, még a hátizsákját is segített valahogy a páncél hátuljára kötni, Ajtony nem akarta magára hagyni a küldetése dokumentációját.

- Ha el is süllyed a hajó, kiúszom és lezavarom egyedül a missziót – mondta a fiúnak, aki udvarisan nevetett a gyenge viccen.

- Reméljük nem az Esztergom lesz az első ómagyar hajó, ami harcban süllyed el – mormolta azért később, hogy védje a mundérja becsületét. Erre meg Ajtony mormogott valami egyetértőt, szintén udvariasan. Kapott még egy hosszúkás kést is, amit a nadrágjára kellett szíjazni, egyéb fegyverrel szerencsére nem látták el.

- Mindig maradjon mellettem – mondta a kadét. - A kapitány az Ön kíséretére rendelt, de ez azt is jelenti, hogy ugyanúgy köteles engedelmeskedni a parancsaimnak, mintha a kapitány mondaná őket.

- Természetesen – bólintott Ajtony. Volt valami mulatságos abban, ahogy ez a kölyök komolyan vette magát. Csodálkozott volna, ha van húsz éves.

A kadét megigazította a saját felszerelését is, majd kiléptek a tiszti kabinból. Most nem a szokásos irányba indultak el a szűk folyosón, hanem a legénységi szállás felé, ahová most a sportolókat terelték le, még a zárt hangárban sem maradhattak a fedélzeten. Furcsának tűntek felöltözve, az összehajtogatott függőágyakkal megtömött polcok alatt üldögélve. A vezetőjük a kadéthoz sietett és ingerülten kérdezett valamit.

- Sajnálom, uram – felelte a kölyök. - Nem vagyok illetékes a kérdésben. Nyomatékosan kérem, hogy maradjanak ebben a helyiségben.

Volt valami kőfalszerű a fiatal fiú arckifejezésében. A sportvezető, aki akár az apja is lehetett volna, kinyitotta a száját, mintha még mondani akart volna valamit, majd a bambán álldogáló Ajtonyra nézett, legyintett egyet és visszament a sporttársaihoz. A kadét elégedetten biccentett utána.

- Kövessen – intett hátra Ajtonynak.