Az Öreg hangosan koppanó katonás léptei lassan távolodtak. A Nemzeti Párt kampánystábjának irodájában a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Tihanyi Connor felemelte az ablakban álló kaktusz cserepét és egy szórakozott mozdulattal rádobta a hátára fordulva keringő rovarra. Így teljes lett a csend.

Connor új volt a csapatban, amennyire sejtette leginkább az emancipációs politika sikerét volt hivatott igazolni, ugyanakkor persze volt még másik ötezer kelta vagy szkíta polgár, aki elérte a legmagasabb, negyedik emancipációs szintet. Vagyis valamit látnia kellett benne Dezsőnek, aki szürke háttéremberként immár egy évtizede olajozta nem hivatalosan csak albertistának nevezett mozgalom fogaskerekeit. Az ősz, vöröses arcú férfi, egyike Albert elnök „kipróbált elvtársainak” az egyik kezét a tarkóján nyugtatva kortyolt egyet az asztalon álló szódavizes pohárból. Connor már ismerte ezt a gesztust, Dezső mélyen a gondolataiba merült. A párt alelnökét a legtöbben képzett, de önálló gondolatokkal nem igazán bíró szervezőt ismerték, de a közeli munkatársai tisztában voltak vele, hogy Albert zseniális ötleteinek egy része valójában tőle származott.

Connor szórakozottan beletúrt az asztalon szétdobált papírhalomba.

- És most? – törte meg végül az egyre kínosabb csendet.

- Hallottátok Albert elnököt, nem?

- Ha egyáltalán hihetünk ezeknek a közvélemény-kutatásoknak… - kezdte Connor

- … hihetünk nekik – szúrta közbe a harmadik.

- Ha egyáltalán hihetünk nekik, akkor ez egy lehetetlen küldetés. A Karitász az összeomlás határán van, vagyis aki nem ránk akar szavazni az erre a Szabadság és Egyenlőség Pártra fog. Minimum tizenöt Átkerült körzetet elvisznek és nincs idő felépíteni egy rivális ellenzéki szervezetet. Bő egy hét van a választásokig. De nyerni fogunk, szóval…

- Csak nyerni nem elég Connor, az Ómagyarország politikai berendezkedésének az alapja, hogy a rendszernek nincsen alternatívája, a kormánynak nincsen komoly kihívója.

- Meddig maradhat együtt ez a társaság egyáltalán? Már a program alapján… „ a gazdaság önálló fejlődését gúzsba kötő monopóliumok és állami tervszámok eltörlése” „az emancipációs rendszer felülvizsgálata, az anti származású állampolgárok fokozottabb integrációja” „a telepépítési korlátozások megszüntetése, szociális földosztás”… ésatöbbi ésatöbbi. Minden második pont ellentmond az előzőnek, amint megszerzik a hatalmat egymás nyakának ugranak…

- És éppen ezért nem szabad, hogy akár az esélye is megmaradjon annak, hogy megszerezhetik a hatalmat. Ha ezen a választáson olyan eredményt érnek el, amitől azt hiszik, győzhetnek a következőn, akkor együtt maradnak, sőt begyűjtenek mindenkit, akinek így vagy úgy, de érdekében áll Albert eltűnése. Béla, Connor, mindketten pontosan tudjátok, hogy kisebbségben vagyunk… ahogy Ómagyarország csak azért világhatalom, mert a külső ellenségeink fejében meg sem fordul, hogy legyőzhetnek minket, úgy a Nemzeti Párt is csak azért tűnik rendíthetetlen kolosszusnak, mert a belső ellenségeink sem hisznek a saját győzelmükben

- Vagyis? – kérdezte Connor

- Vagyis vissza kell szorítanunk őket, bármilyen eszközzel.

- Akár…

- Pardon, bármilyen tisztességesnek látszó eszközzel.

- Akkor lehetetlen… az Átkerült Területeken olyan mértékben megerősödtek…

- Ez esetben nem az Átkerült Területeken kell megállítani őket!

Dezső a tarkójára tette a jobb kezét, majd a baljával a szódáspohár felé nyúlt és belekortyolt. A szünet talán csak tíz másodperc lehetett, de egy örökkévalóságnak tűnt.

- Fejtsd ki Connor!

- A Szabadság és Egyenlőség Párt az antik jogok harcosaként állítja be magát. Ha minden alacsony emancipációs szintű területet elviszünk…

- … az számukra történelmi vereség.

- Meglehet?

- Egy pillanat…

Connor diadalmasan húzta elő a papírhalom aljáról az egyik feljegyzést

- …A választási eljárásról szóló törvény 26. Cikkely, amennyiben harmadik vagy negyedik emancipációs szinten álló választópolgár hivatalos ügyben alacsonyabb emancipációs szintű területen tartózkodik, akkor az azonos emancipációs szintű állampolgárok törvény előtti egyenlőségének az Alkotmányból levezethető elvéből a szavazópolgárt az emancipációs szint különbségének megfelelő mennyiségű kompenzációs szavazólap illeti meg…

***

[…] Ómagyarország demokratikus köztársaság mivolta napjainkra már evidencia számba megy, azonban mindez lényegében egyetlen ember, Albert István személyes elkötelezettségének az eredménye. Az elnök demokrácia-felfogását a későbbiekben ugyan bőséges kritika érte […]

[…] Az MVB ülésein a jövendő államforma kapcsán az istencsászárság kivételével gyakorlatilag az összes lehetséges politikai berendezkedés felmerült. Az MVB legnagyobb egységes csoportjának, Albertnek és támogatóinak a nézete, mely szerint az Ómagyarország előtt álló lehetőségek és kihívások olyan hatalmasak, amelyek meghaladják egyetlen ember képességeit, így a néptől hermetikusan elválasztott elit szükségképpen csak katasztrófához vezethet, végül hosszú viták után győzedelmeskedett. […]

[…] A demokratikus köztársaságról, mint államformáról meghozott elvi egyezség után a következő lényeges kérdés a konkrét implementáció volt. Bár az albertista irányzat alapvetőnek tartotta, hogy a kormányzat teljesítménye rendszeres választások útján méressen meg, és a választások eredményeképpen lehetővé váljon a kormányzati politika folyamatosan korrekciója, a cél egy stabil, akár évtizedeken át regnáló kormány megvalósítása volt. A politikai váltógazdálkodás csapongása ugyanis ellehetetleníteni az ellenségektől körülvett, emberi és anyagi erőforrásokban szegény Ómagyarországot. […]

[…] A választási rendszer kulcseleme lett a különböző emancipációs szinteken álló területek és állampolgárok eltérő szavazati joga (az albertista időszak alatt a konkrét arányok többször megváltoztak, különböző indokok mentén, ám többnyire a Nemzeti Párt hatalmának megerősítése céljából). […]

[…] A stabil kormánytöbbség érdekében a választási rendszer főképp az egyfordulós, relatív többséggel elnyerhető választókerületeken nyugodott. Ennek a berendezkedésnek az előnye az albertista politika szerint a széles néptömegek igényeire tekintettel lévő néppártok preferálása jelenti (szemben a partikuláris érdekeket preferáló, de a nép sokszínűségét jobban megjelenítő listás rendszerekkel). Ezt egészítette ki egy listás rendszer, amely a kormányzati véleménnyel szembenálló, de jelentős támogatást élvező ellenzéki hangok parlamenti jelenlétét tette lehetővé. […]

[…] Az albertizmus korának egyik igen fontos politikai eseménye az Á.u. 16-os választás és a vallásos bázisú Karitász Szövetség összeomlása. A legfőbb ellenzéki szereplő ettől a választástól kezdve a vállalkozásszabadság és az anti jogok bővítéséért kiálló Szabadság Párt (a későbbi Egalista Párt). Ez az ómagyar politikai térkép kifordulásához vezetett, a régi Karitász tagokat felszívó Nemzeti Párt fokozatosan kiszorult az Átkerült Területek nagyvárosaiból és a falusi, valamint az alacsonyabb emancipáció szintű területek pártjává vált. […]

Részletek Szenes Géza, Ómagyarország korai története (Á.u. 123 Esztergom) című munkájából