Akkor döntött úgy, hogy ha nem kényszerítik, nem megy a folyó túlpartjára. Nem akarta hátralévő napjait egy egyszervolt – vagy sosemlesz – világ torz árnyképében, ócska utánzatában eltölteni. Nem akart minden nap szembesülni azzal, hogy mi maradt az emlékeiben még elevenen élő országból vagy világból. A gyerekeknek viszont nagyobb az esélyük a hosszabb életre, ha elmennek oda és megtanulják, amit csak lehet. Nekik még sok idejük van, ők ennek a világnak a szülöttei. És bár életük első és ezért meghatározó éveit barbárok között élték le, jó esélyük van arra, hogy beilleszkedjenek abba a másik társadalomba. Ahogy a jókora késéssel hozzá érkező újságokban olvasta, úgyis nagy keletje van az emancipátoroknak, akik, ha jól értette, valamiféle civilizátorok, akiket a „vadak” közé küldenek. A fiainál ideálisabb emancipátorokat el se tudott képzelni.

Az asszony egy macska hajlékonyságát meghazudtoló mozdulattal kibújt az öleléséből. Két poharat vett elő meg egy zöld üvegpalackot, amiben sötét folyadék lötyögött. Kitöltötte az italt, a bor édeskés illata lassan betöltötte a szobát. Megvillantotta azt a mosolyát, aminek talán még a trák rabszolgakereskedő eunuch szolgái sem tudtak volna ellenállni.

- Így talán könnyebb lesz elaludni – nyújtotta át az egyik poharat Egonnak.

Egon csendben bólintott. Igen. Ez a kis bor segít kisimítani az elnyűtt idegrendszerét. Felemelte a poharat.

- Köszönöm, drágám – mondta, és meg se várta, hogy az asszony válaszoljon, jó nagyot kortyolt az italból.

- Nincs mit, édesem – válaszolta az asszony és egy hajtásra kiürítette a poharát.

***

Leszámítva a fogyó hold halovány derengését, teljes sötétség volt még, amikor a lehető legóvatosabban kiosont a faluból, maga előtt tolva a nagykerekű kordét, melynek tengelyét már jó előre vastagon bekente disznózsírral, nehogy nyikorogjon. A két fiú mélyen aludt a kocsi aljára dobott szalmán, az este beléjük diktált altatótea megtette hatását és meg se moccantak, míg anyjuk egyenként felnyalábolta és kivitte őket a házból. Csendben mozgott, bár Egon horkolása úgyis elnyomott minden zajt.

Lassan elmaradt mögötte a faluhoz tartozó legelő is, a háta mögött már derengett a látóhatár, de előtte, nyugaton még éjfekete, csillagokkal sűrűn teleszórt volt az égbolt. Nem nézett hátra, kényszerítette magát, hogy ne forduljon meg. Ajkát összeszorítva tolta a kordét az ösvényen, ami kanyarogva vitte lefelé, a folyó ártere felé. Nappal már számtalanszor megjárta az utat, ismerte a járást, gyors tempóban haladt. A térkép szerint öt kilométerre volt a folyópart, ami gyalog egy óra. A kordéval lesz kettő is. Felgyorsította lépteit, jóval a reggeli világosság előtt oda akart érni a kikötött tutajhoz és minél hamarabb a túlpartra akart érni. Nem tudta, mennyi idő telt el, a kora hajnali derengésből határozott pirkadat lett, a nyugati égen már csak a legfényesebb csillagok ragyogtak, de a tenyerére tekert rongyok alatt a kifakadt vízhólyagok és a lábikrájában egyre fokozódó görcs alapján úgy gondolta, nem lehet már messze a folyótól. A terjedő világosságban kirajzolódott a folyópartot szegélyező ártéri erdő sziluettje, megérkezett.

Innen ölben kell vinnie a még mindig alvó gyerekeket, az ösvény eltűnt az ártérben burjánzó zöld rengetegben. Felnyalábolta az egyik fiút, még ő sem tudta volna megmondani, melyiket, és óvatosan lépdelt a csúszós csapáson. Hallotta a folyó lusta csobogását, ahogy egykedvűen mosta a parti fövenyt. Leért a homokpadra és óvatosan letette a terhét. Félresimította az alvó gyermek arcába hulló hajcsomókat, és haloványan elmosolyodott. A fák között beszűrődő napfényben felismerte, Zolika volt az, az elsőszülött. Öt percen múlt, de ő volt az elsőszülött. Elhessegette a meghitt gondolatokat, és szaporán indult vissza a másikért. Gyorsan visszaért vele és most már Dani is ott szuszogott boldog öntudatlanságban a testvére mellett. A négy vastagabb és tucatnyi vékonyabb ágból összerótt tutajt alig tudta kirángatni a szúrós indák és kacsok rengetegéből, de végül ott feküdt félig a vízen, félig a fövenyen, ráérősen hintázva. Levelekből és csomókban kitépett fűfélékből puha derékaljat halmozott a tutajra, aztán felvitte rá a fiúkat, majd maga is fellépett a tákolmányra, amely egyszeriben rémisztően ingatagnak és kezdetlegesnek tűnt.

A folyó itt vagy fél kilométer széles lehetett, de most a túlpart elveszett a víz felett lebegő reggeli párában. Nagyot sóhajtott és a jó négyméteres rúddal ellökte a parttól a szerkezetet. A folyó unottan, szinte vonakodva vette hátára a terhet, aztán ahogy egyre beljebb tolta a rúddal, a sodrás mind határozottabb lett. Le kellett ülnie, mert a nedves farönkök egyre jobban csúsztak, és a tákolmány hirtelen olyan kicsinek tűnt a folyóhoz képest. Egyik partot se látta, a víz felett pára és köd gomolygott, a rúd pedig már nem ért le a meder aljára. Tehetetlenül sodródott, miközben azt várta, hogy a balkéz felől kelő nap lassan eléje kerüljön, mert a térkép szerint a folyó egy lusta jobb kanyart írt le nem messze innen. Azt remélte, a sodrás ott kiviszi a másik partra. Teltek a percek, de a nap nem mozdult, kitartóan és egyre erősebben sütött a bal keze felől. A párafoltok egyszer csak felszakadtak és teljes nagyságában kitárult előtte a fenséges folyam. És akkor meglátta a kanyarulatot. Ott volt, ahogy a térképen látta. A tutaj nyílegyenesen futott a bal part felé, ő pedig felpattant és vadul próbálta elérni a rúddal a meder alját, hogy kitaszítsa a sodorvonalból a tutajt és a part felé lökje. A rúd eleinte csak a vizet szántotta, de néhány csapás után megakadt a fenéken. Szinte felkiáltott örömében és teljes erejéből nagyot lökött rajta. A rúd élesen reccsent és kettétört. A mozdulat lendületétől hang nélküli sikollyal dőlt a víz felé, kétségbeesetten kapaszkodva a rúd kezében marad végébe. A fadarab valahogy beakadt a tutaj két farönkje közé és egyetlen pillanatig a levegőben tartotta a testét, majd a lendület elveszett, ő pedig fejjel a rönkökre zuhant. Eszméletlenül hanyatlott a vízbe. Az egykedvűen hömpölygő folyam puha öleléssel vette körbe ernyedt testét, miközben egyre messzebb sodorta tőle a part felé döcögve, dülöngélve pörgő tutajt...