Á.u. 46 Fiume Városparancsnokság
Hajdú százados tekintete a kettétört ceruzacsonkra meredt, majd újra az ajtóra. Rendbe kellett szednie a gondolatait.
-Seggfej északiak!
Egyből jobban érezte magát. A ceruza már így is piszkálta a csőrét, és sejtette hogy még ma újat kell vételeznie, és így legalább nem a saját munkája, hanem ez az esztergomi katona és a felettese, Kapitány hibája lett az egész. Kapitány. Kapitány.
- Seggfej Kapitány
Utólag belegondolva ezt lehet nem kellett volna mondania, még a végén azt hiszik, hogy a város alapítójával, védőszentjével és egykori mentorával és edzőjével van problémája. Bár tulajdonképpen…
- Seggfej Kapitány!
Hogy így lehiggadt, végre elkezdhetett a feladatára koncentrálni. A fontos munka a logisztikai számítások és a nyüves számítógépprogram lenne, a sürgős pedig annak a kiderítése, hogy ez az északi hülye tényleg hülye-e vagy csak annak látszik. Ha tényleg hülye, akkor mit fedez Kapitány azzal, hogy ezt a buta barmot Galliába küldi. Ha nem hülye, akkor mit tud kideríteni. Erre persze hamarosan választ fog kapni, ugyanis az ÓmHH Nándorfehérvár csapatszállító két nap múlva kifut, hogy váltást vigyen Massiliába és Gibraltárra. Ha az északi nem egy világsötét istenbarma, akkor ezt könnyedén kideríti, és leboltolja a hajó legénységevel az ügyet. Egyrészről beszélnie kellene Herceghhel és a hajó kapitányával, másrészről Kapitány pont erre várna, úgyhogy pontosan az ellenkezőjét fogja tenni.
Ami sajnos azt jelentette, hogy az esztergomi baromarcok helyett a tatabányai baromarcok dolgaival kell foglalkoznia. Már két éve beadták az igénylést egy olyan tisztre, aki képes logisztikai- és harcértékszámításokat írni számítógépprogramok formájában, de a katonai főiskola azóta is küldi ezt a tisztet. Így hát a Flotta haditerveit egy ideiglenesen áttáblázott megtörő százados, nevezetesen egy Hajdú Norbert nevű programozhatta. Aki nem mellesleg kiváló programozó és kiváló logisztikus volt.
Csak ez nem hatotta meg Tatabányai Harcértékszámító M44 készüléket. A Karthágó megtámadását modellező haditerven egy másik kettétört ceruza hevert, szomorú mementójaként a Harcértékszámító és Hajdú százados kézzel elvégzett számításai közötti két nagyságrendnyi eltérésnek. Amit kézzel számolt az biztosan jó, ezt kétszer is leellenőrizte. A program is jó, mert azt is leellenőrizte. Innen viszont nem tudott továbbhaladni, mert a gépet csak szétverni tudta volna, megjavítani nem.
Elméletben persze megpróbálkozhatna egy egyszerűbb haditervet összerakni, hogy kiderüljön, hogy miért nem működik rendesen a gép. Ha szerencséje van, akkor meg lehet írni a programot úgy, hogy megkerülje a hibát. Aztán az utódja majd vesződhet ezzel a rosszul összerakott masinával.
Kopogtak az ajtón. Ezek szerint a barom északi kiderítette, hogy a Nándorfehérvár mégis Massiliába megy, de nem volt annyi esze, hogy ne jöjjön vissza. Na mindegy, ez egy ilyen nap.
- Mi van?! – válaszolt a kopogásra.
Halász, a tisztiszolgája állt az ajtóban és egy még nála is antibbnak kinéző kölyök. Nautikás egyenruhában.
- Diamantidisz Iván kadét szolgálatra jelentkezik! – süvöltötte az antiképű kölyök.
- Mi van?! – Hajdú semmit sem értett az egészből.
- A kéthetes árnyékolásra jelentkezek a százados úrnál – válaszolta a kölyökképű anti.
Ezt nyomatékosítandó egy négybe hajtott papírlapot vett elő, amelyen a Nautika pecsétje és Gordos Pál hadnagy aláírása díszelgett. Hajdú rosszat sejtve a kezébe vette a papírlapot. Sejtelme beigazolódott, hiba volt aláírni azt a papírt, amit Gordos tolt elé két hete, hogy címzetes oktatóvá nevezik ki a Nautikán. De akkor nagyon nagy szüksége volt arra a hatvan forintra, ami a címmel jár. Igazából hatvan forint extra pénznek bármikor hasznát tudta venni. Csak nem gondolt bele, hogy mi jár vele. Na mindegy, ez egy ilyen nap.
- Halász, leléphet.
A tisztiszolga szótlanul kiment, legalább egy igen uram, vagy valami. Mindegy, nem az ő dolga, hogy a tufa antijából embert faragjon. Azt épp elégszer megtette a megtörőknél. Most már csak az anti kölyök volt a szobában. Talán tizenkettő lehetett, de ezeknél az antiknál sohasem lehetett megmondani. Ha Nautikás kadét, akkor persze több.
- Mit is fogsz csinálni, te… te…
- Iván, Diamantidisz Iván.
Pofon kellett volna vernie, mert a szavába vágott.
- Királyi vér, mi?
Végül csak barátian belebokszolt a vállába. Ki tudja mit tehet meg egy címzetes oktató, valószínűleg megverheti ezt a gyereket, de mi van, ha mégse? Vagy az ütéstől vagy a királyi vér említésétől összerezzent. Ezek szerint tényleg azt adták be neki, hogy Jecsmenik fattya.
- No ha az is vagy, te Iván, ezt ne emlegesd. Jecsmeniket az életében sem érdekelték az anti fattyai, amióta halott azóta meg pláne nem.
A gyerek zavarodottan bámult maga elé.
- Nade te Iván – próbált mosolyogni – mit is fogsz te csinálni?
- Gordos hadnagy úr parancsa értelmében árnyékolni fogom a százados urat. Követem mindenhova és tanulok tőle.
- Fantasztikus – pont egy gyerekre volt szüksége – aztán a harcértékszámítóhoz értesz-e?
- Uram, nem uram!
Legalább fegyelme van, nem úgy, mint ennek a használhatatlan Halásznak.
- Haditervet csináltál-e már?
- Uram, nem uram!
Igazából ezek a haditervek szigorúan titkosak voltak, de pont egy ilyen tizenéves kölyök lesz az ellenség ügynöke.
- Szeretnél-e érteni hozzá?
- Uram, igen uram.
- Akkor sok évet el kell töltened a főiskolán. Nade erre most nincs idő.
Valahol a lelke legmélyén szórakoztatta a dolog. Hajdú Norbert századosra a brutális megtörőként szoktak gondolni, nem pedig az Isztriai-hadjáratot megtervező zseniális logisztikusra. Hivatalosan az Isztriai-hadjáratot nem tervezte meg senki, hanem a hős Hercegh Ferenc ott a helyszínen találta ki és valósította meg, megbosszulandó az egyik járőr elleni támadást. Most viszont közönsége lesz az intellektualitása csillogtatásához. Egy naiv, tizenéves anti.
- Úgyhogy a rövidített verzióval kezdjük. Tudod-e mire valók a haditervek?
A kérdést költőinek szánta, de látta, hogy a gyerek nagyon gondolkodik rajta.
- Mi ómagyarok, nem úgy harcolunk, mint az antik. Egy római katona felölti a páncélját, veszi a kardját és a batyuját és mehet is salapálni az ellent. Élelmet és vizet meg majd találnak a helyszínen. Mi ómagyarok viszont puskával és gránáttal harcolunk, autón járunk, meggyógyítjuk a sebesültjeinket. Eddig világos?
A kölyök bólintott. Remélte, azért mert tényleg megértette.
- Vagyis csak akkor tudunk jól harcolni, ha a katonáink meg is kapják ezt. Ehhez lőszert, kötszert, üzemanyagot és sok egyebet kell beszereznünk, raktároznunk és odavinni a katonákhoz. Éppen ezért előre meg kell terveznünk, hogy hova mennyi katonát küldünk, ezeknek mennyi ellátmány kell és hogyan tudjuk azt oda eljuttatni. Tiszta sor?
Ismét bólintott.
- Na, ez a haditerv. És a logisztikai csoportfőnök haditerveket ír, hogy mindenre készen álljunk. Számolni tudsz-e?
Újabb bólintás. Megnémult tán az antija?
- Akkor kezdhetjük is ezzel – bökött a törött ceruza alatt fekvő mappára. – Először kézzel számoljuk végig, aztán majd megírjuk a harcértékszámolónak is.
- Uram? Kérdezhetek?
Ezek szerint mégis tud beszélni.
- Kérdezz!
- Milyen terv ez?
- A haditervek titkosak Diamantidisz Iván kadét, nehogy megtudja az ellenség a képességeiket és a szándékainkat! Még ennyit se tudsz – megint belebokszolt a gyerek vállába – de most az egyszer elmondom neked. Karthágó megtámadása.
Lekvárból volt ez a gyerek, mert újra összerezzent ettől a kis legyintéstől.
- Meg akarjá… meg akarjuk támadni Karthágót?
- Hát ennyire figyelsz te kadét! – dörrent rá – Most mondtam, hogy mindenre kell tervet kovácsolnunk! Mert az nem úgy van, hogy a flotta holnap csak úgy tervek nélkül ki tudna futni.
Kommentek