- Ezredes úr!
Jonatán felriadt. Tünde nehezen akarta csak elengedni, úgy kellett magát kiszakítania a felesége csupasz, jó illatú karjaiból. Aztán a valóság mellbe vágta, a tétova álomképek szétfoszlottak és semmi más nem maradt, mint a fedezék dohos szaga, az egyenruhában alvástól sajgó háta és egy mécses fénye, a mécses fényében két arc.
Az egyik Para.
De ő soha nem mondja azt, hogy „ezredes úr”.
Most se mondott semmit.
- Jelentkezzen! - morogta Jonatán a másiknak. Valahonnan ismerős volt az arca, de jelenleg Tündén és Parán kívül nem sok embert tudott volna megnevezni. Szép kis párosítás.
- Pánczél Károly hadnagy, az al-dunai egységek összekötője, jelentkezem!
- Értem – dünnyögte Jonatán csak úgy magának, majd nehézkesen felült. Para már készségesen nyújtotta is neki a fegyverövét és a pisztolyt. Jonatán intett Pánczélnak, hogy mondja, közben felszerelt.
- Úgy tűnik, hogy Szörényvár megindult felénk – jelentette Pánczél.
- Úgy tűnik?
Kommentek