Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

ÓML2 - I. Ajtony, 2.

2012.10.04. 13:05 | szs. | 5 komment

Címkék: ÓML2

ketrec.jpgBolyáki Ajtonyon és a rádiós osztagon kívül a Kapitány Csaba túlélőit is a szigeten hagyta, sőt, még a naszád roncsai közül kihalászott holttesteket is elhozatta idáig és ideiglenes sírba fektette az erőd északi falánál, nagy kőkupacok alá. Hat élő és nyolc halott „déli”, ebből ketten a romboló orvosi szobájában adták fel a küzdelmet, amit a felrobbanó naszádon szerzett sérüléseikkel vívtak. Bolyáki kapitány a tizedesre bízta, hogy mikor adja vissza a hat déli tengerész szabadságát, csak azt kötötte ki, hogy a rádiózás befejezéséig őrizet alatt kell lenniük. Arányi azonban nem bízott bennük és nem akart kockáztatni, így a volt bajtársaik a hevenyészve összedobott fogdában maradtak a várakozás ideje alatt is. Arányi többször is beszélt a rangidősükkel, aki a naszádon tartalék irányzóként szolgált. Kötöttek egy megállapodást is, miszerint ha a kalózok érnének előbb a szigetre és komolyabbra fordulna a helyzet, akkor feloldják a déliek őrizetét és ők is segítenek a rendelkezésükre bocsátott fegyverekkel. Ajtony itt jött a képbe: mivel az ómagyarok közül messze ő tűnt a legkisebb harcértékű fegyverforgatónak, az ő feladata lett a fogda és a fegyverláda kinyitása.

Ez az idő pedig elérkezett.

ÓML2 - I. Ajtony, 1.

2012.10.01. 21:21 | szs. | 8 komment

Címkék: ÓML2

hajokereskedo.jpgA kalózhajó kiemelte az evezőit a vízből és hangtalanul siklott tovább az öböl nyugodt felszínén. Ajtony a puska irányzékán át nézte a baljós, sötét tömeget. Olyan volt, mint valami vizibogár, innen az erődből nézve még méretre is. Csak egyetlen hajó. Ha valami felderítő lesz és nem tér vissza közülük senki, akkor nyerhetnek még pár napot.

De ahhoz nem ártana, ha még közelebb jönne.

Mióta az ÓmHH Esztergom itthagyta őket a szigeten, Ajtony úgy érezte, mintha folyamatosan ostrom alatt állnának. Az erőd falait javítgatták, karókat hegyeztek, vermeket ástak a tengerpartról felvezető útra, kivágták azokat a bokrokat, amik búvóhelyet nyújthattak a feltételezett támadóknak. A volt rabszolgákkal még egy szekér méretű sziklát is odébb rakatott a Bolyáki kapitány által kinevezett parancsnok. Arányi tizedes, aki pár napja nem is gondolta volna, hogy egyszer csak ennyi ember és egy egész sziget ura lesz. Ha csak pár napra is. Ajtony erősen remélte, hogy csak pár napra.

Arányi az első nap még járőröket is kiküldött, hogy a sziget belseje felől is biztosítsa az erődöt. Ezek csupa felszabadított antiból álltak és a négy járőrből csak egy jött vissza. Rögtön egy tucat ember a veszteséglistára, mégpedig a jobbak közül, mert olyanokat válogattak be a járőrrajokba, akiknek a siker halvány reményével lehetett fegyvert adni a kezébe. Anti fegyvert, természetesen, a kalózok ostromot túlélt készletéből. Ajtony nem tudta eldönteni, hogy melyik lehetőség a rosszabb: az, ha ezt a tucatnyi antit lemészárolták a szigeten bujkáló megmaradt kalózok, vagy ha egyszerűen csak nem akartak visszajönni. Az ómagyarok meg voltak győződve arról, hogy a rabszolgapiacokra szánt, de az ÓmHH Esztergom érkezése után felszabadított antiknak ők kínálják a legjobb alternatívát. Mi van, ha mégse? Ha ez majdnem száz főnyi anti itt az erőd falain belül igazából csak kényszerből van velük? Ha a visszatérő kalózok támadása esetén hátbatámadják a parton hagyott maroknyi ómagyart, hátha így kegyelmesebb sorsot remélhetnek a krétai tengeri rablóktól? Ha az a lehetőség mégsem olyan csodás, hogy a rádiózást bemérő fiumei flotta majd elviszi őket és benyomja mindegyiküket a híres emancipációs programba, mindezt egy szépen alakuló polgárháború közepén?

ÓML2 - Prológus 3.

2012.09.25. 09:51 | szs. | 10 komment

Címkék: ÓML2

light.jpgA máskor idegesítően bőnek tűnő öltönytóga most sehogy sem akarta rendesen elrejteni a golyóálló mellényt. Rozsnyói jobbra-balra fordult a tükör előtt, majd dühösen lerogyott a székére.

- Szorosabbra? - kérdezte a tizedes, aki a katonai felszerelést hozta. Rozsnyói csak legyintett.

- Inkább valami nagy köpenyt – mondta. - Jó nagyot. Nem akarom, hogy ezt lássák rajtam.

Szívesen le is vette volna, de nem merte. A konzulok nem voltak hajlandóak elfogadni a meghívását a márvánnyal burkolt követségi fogadóterembe, neki pedig, mint egy külső hatalom diplomatájának a római törvények tiltották a városban való belépést. Végül sikerült megállapodniuk egy előkelő szenátor villájában. Ami nem volt messze, de Rozsnyói mindent messzinek érzett, ami a követség megerősített és tűzfegyverekkel jól védett falain kívül feküdt. Érezte, hogy az ómagyar nagykövet igencsak csábító célpont lehet sokak számára; különben is tele lehet fiumei ügynökökkel a környék. Hegyi is kint bújkál valahol. Micsoda trófea lenne a számára, hogy lelövi a nagykövetet!

- És mindenkin legyen ilyen köpeny – tette még hozzá. - Mindenki ugyanúgy nézzen ki.

Ha a nagykövet hősi halált hal vagy a követséget támadás éri, a diplomáciai kirendeltséget katonai irányítás alá kell vonni, vagyis Bolcsi őrnagy lesz itt Isten után az első, aztán vagy kitartanak az utolsó töltényig, vagy valami kevésbé magasztos véget érnek, ki tudja. Rozsnyóit ez már annyira nem érdekelte, ehhez a változathoz neki se köze nem lesz, sem érdeke nem fűződik sok. A követséget úgy szerelték fel, hogy önerőből ki tudjon tartani a rómaiak ellen addig, amíg a szárazföldön vagy tengeren meg nem érkezik a felmentő csapat; de ezt most várhajták. Mintha egy mocsárban lépkedne és semmit sem tudna azokról a pontokról, amiken biztonsággal megvetheti a lábát.

Megkapta végre a köpenyét és, ezzel már majdnem elégedett volt. Rendesen eltakarja, a villába érve pedig majd lehetőséget talál rá, hogy átöltözzön. A golyóálló mellényből nem enged, ha már a kíséretét jelképes méretűvé kellett visszafognia, legalább ennyi védelmet kapjon. Különben is lutri az egész. Mikor annak idején idekerült a követségre, az antiügyi miniszter egy hasonló tárgyalásra indult, egy kisebb hadsereg kísérte, aztán így is majdnem felrobbantották a célban. Az ember egyszerűen sehol sem érezheti magát biztonságban.

ÓML2 - Prológus 2.

2012.09.14. 13:11 | szs. | 5 komment

Címkék: ómagyarország lángokban ÓML2

orszem.jpgAz „Albert” nevű toronyból nézte végig, ahogy naplementekor bezárják Róma kapuit. Az állványra szerelt teleszkópot elfordította a Mars-mező felé, ahol néhány alak bóklászott még a szürkületben. Biztos nem a legjobb szándékkal, de ez legyen a területileg illetékes városi egyesület gondja. Az erős lencsék ellenére sem tudta kivenni a lenti alakok arcait. Hegyi lenne az egyik? Vagy odabent van a városban, az éjszakára bezárt kapuk mögött? Ha igen, akkor a városfürkész és a felszámolók előkerítik, annyira nem nagy ez a hét domb meg a csatolt részek. Vagy azért kereste az ostiai csónakosokat, mert le akarta vitetni magát a kikötőbe és onnan... Onnan akárhova. Ha így van, akkor le is zárhatnák az ügyet. Az ügy Hegyi lefogására való részét. Helyette koncentrálhatnak arra, hogy a fiumeiek mit kavartak a rómaiakkal, ha kavartak egyáltalán. Mert most ez a legfontosabb.

Váltott pár szót a toronyban posztoló két őrrel – az új helyzet óta minden férfinak fegyveres őrséget kellett adnia, most is csak az egyikük volt hivatásos katona, rájuk fértek a bíztató szavak. Lemászott a toronyból, az irodájában pedig már várta a frissen lefőzött kávéja. Fogalma sem volt, hogy mi lesz velük, ha kifogy a kávékészletük, talán római közvetítéssel tudnak szerezni tízszeres áron a feketepiacról. Fekete-piac. Rozsnyói tényleg fáradt volt, mert majdnem felnevetett a saját viccén.

ÓML2 - Prológus 1.

2012.09.11. 20:15 | szs. | 9 komment

Címkék: ómagyarország lángokban ÓML2

pirostelefon_kis.jpg- Kvarnert is elkaptuk – mondta a hang a telefonban. - Hegyi még kint van a Városban.

- Nem együtt mentek ki? - kérdezte Rozsnyói.

- Együtt – erősítette meg a hang a telefonban.

- Megsejtett valamit?

- Talán nem.

- Tájékoztassanak, ha bármi új fejlemény történik.

- Természetesen.

Rozsnyói letette a kézibeszélőt, felemelte a töltőtollát és akkurátusan kihúzta Kvarner nevét is a listáról. Tizenöt név eddig, állapította meg. Azt remélte, hogy ezzel a hívással meglesz az utolsó is.

Gondosan visszacsavarta a kupakot a töltőtollára, majd a nevére gravírozott íróeszközt eltette a tokjába. Rozsnyói István nagykövet, Róma. Eddig csak a szerződéseket és a többi kiemelt fontosságú iratot írta alá vele, de talán ez a papír sem lesz kisebb jelentőségű. A római nagykövetség a legfontosabb ómagyar diplomáciai állomáshely és amíg az ő vezetése alatt van, addig biztos nem fog belesüllyedni abba a posványba, amit a fiumei bajkeverők dagasztanak. Kvarnert és Hegyit a kapuban le kellett volna kapcsolniuk, amikor elindultak kifelé a piacra. Vagy vissza kellett volna vonniuk a kilépési engedélyüket. Lehet, hogy hiba volt úgy ítélni, hogy az engedély felfüggesztése túlságosan gyanús lett volna. Kitalálhattak volna valamilyen indokot. Csak túl kevés volt az az ember, akiben feltétel nélkül megbízott. Nem a hűségében, az Esztergom iránti hűség a listán szereplő tizenhat követségi munkatárs esetén tűnt csak kérdőjelesnek. Egyszerre kellett lecsapni rájuk, hogy ne fogjanak gyanút, hogy ne legyen idejük lelépni vagy bizonyítékokat, iratokat megsemmisíteni. Ehhez az akcióhoz pedig olyan emberek kellettek, akiktől nem szivárog ki semmi, Rozsnyói pedig nagyon kevés ilyen embert talált az irányítása alatt álló nagykövetségen. Sohasem jutott volna ilyen magasra, ha megbízik az emberekben. És nem is ezt a posztot szánta a karrierje csúcsának.

Így készül(t) - Ómagyarország lángokban

2012.07.10. 11:42 | szs. | 5 komment

A szerzői blogomat kicsit életre keltve az aktuális regény hátteréről írok néhány bejegyzést, az alapötletről, szereplőkről, a háttérmunkáról, a blogfelület nyújtotta interaktivitásról és a hogyan továbbról. A bejegyzéssorozat első része: Ómagyarország lángokban - az eredet.

Ómagyarország lángokban - Epilógus (első könyv) 3.

2012.07.05. 23:27 | szs. | 4 komment

Címkék: kitekintő ómagyarország lángokban

Néha egy kósza esőcsepp már megtalálta az arcukat, a Bakér vize pedig furcsán fodrozódott, apró, gyors kis hullámokat vetve. A fiúk úgy álltak a K.H.H Förgeteg mellett, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Na mi lesz? - mutatott Náncsi a magukkal hozott szerszámokra. - Igyekezzetek! Nem akarok bőrig ázni miattatok.

Keve mozdult elsőnek. Letérdelt a csónak kijavított oldala mellé és a vékony favésőt az egyik elgörbült fejű szög alá feszítette.

- Ki sem próbálhattunk – nyávogta Bence. Egész úton ezt emlegette, de valahogy most tűnt a legpanaszosabbnak. A Bakér-parti fűzfák vele együtt nyögtek a szélben.

- Máskor majd megkérdezitek, mit lehet és mit nem – okosította ki Náncsi. - Gyerünk, Keve, ne sajnáld! Ti is, fiúk! Szedjétek le a deszkákat!

Keve felállt és visszadugta a favésőt az övébe.

- Csak gyorsan kipróbáljuk – mondta. A fiúk szemébe új remény költözött. - Hogy úszik-e, csak annyit. Azután szétszedjük. Gyertek!

- Hékások! - toppantott mérgesen Náncsi. - Nem erről volt szó!

- Szétszedjük, nyugi! - csitította Keve. A négy fiú már a víz felé rángatta a csónakot. Náncsi segítséget remélve Enyára nézett, de a kelta lány csak legyintett.

A víz továbbra is csak fodrozódott, a szél mintha elsüvített volna felettük, hiába zúgtak hangosan a fák lombjai, itt lent alig lehetett valamit érezni belőle. Hacsak azt nem, hogy egyre jobban lehűlt a levegő, a közeledő felhők is már-már feketének tűntek, nem sötétkéknek.

Ómagyarország lángokban - Epilógus (első könyv) 2.

2012.05.28. 22:14 | szs. | 4 komment

Címkék: ómagyarország lángokban

Amíg a fiúk mindenfajta hurkokkal meg fűzfavesszőből font kasokkal a Bakér-menti halállományt ritkították, Náncsiék kigazolták a kisebbik veteményes ágyásait és közben beszélgettek. Vagyis Náncsi beszélt, de pont úgy érezte közben magát, mintha beszélgetnének.

Biztos nem azért nem beszél velem, mert haragszik rám, gondolta az első sor végén. Nem is ismer és soha nem tettem vele semmi rosszat. Nem haragudhat rám annyira, hogy ne akarjon hozzám szólni. Ahhoz jobban kell ismerni egymást. Mivel rettentő kínosnak érezte azt, hogy csöndben dolgozzanak egymás mellett, az iskoláról mesélt Enyának. Felsorolta az osztálytársait, akik a menekült lány osztálytársai is lesznek, mert nyilván neki is kell majd hétfőtől iskolába mennie, meg elmondott mindent a két tanítóról. Már amit fontosnak tartott, azt, hogy melyik hogyan adja a körmöst, nem ítélte ilyennek. Ő sohasem kapott még körmöst és nem is fog. Figyelmeztette Enyát arra is, hogy ha a tanító vagy egy idősebb diák kérdezi, akkor válaszolnia kell, mert egyből kapja a büntetést, ha tiszteletlen. Mikor ezt mondta, Enya abbahagyta a gazolást és hosszan Náncsi szemébe nézett. Szép, barna, mély szeme volt és Náncsi nem sokáig állta a tekintetét, egyszerűen nem tudta értelmezni ezt a nézést.

Ómagyarország lángokban - Epilógus (első könyv) 1.

2012.05.23. 21:15 | szs. | Szólj hozzá!

Címkék: ómagyarország lángokban

drava.jpgA menekültek egy kopott gőzösön érkeztek, ami felhajózott a Bakéron és az alszegi nádrakodónál kötött ki. Három gyerek is jött velük, egy lány és két fiú. Testvérek voltak, a lány a legidősebb, de mindegyik egyformán szőke, nyúlánk és szegényes ruhájú. Az apjuk vigyázott rájuk, az anyjukat állítólag megölték a déliek barbárjai.

Lászlóvári Soma tiszteletes a Baki gyerekekre bízta a szakadt menekült gyerekeit. Kint álltak a rakodó mellett, amikor a gőzös kikötött, elöl a református lelkész és a nőszövetségi elnök, mellettük két presbiterfeleség egy nagy kondér meleg, híg teával és vékonyan megkent zsíroskenyerekkel. Kicsit odébb, hivatalának méltóságával a kunszentmiklósi polgárőrség hadnagya és a községi jegyző egy mappával felszerelkezve, mögöttük meg a bámészkodók. A Baki fiúk persze nem tudtak hátul maradni, Náncsi meg nem hagyhatta, hogy az öccsei valami kalamajkába keveredjenek, így valahogy ott találták magukat Lászlóvári tiszteletes közvetlen közelében. A lelkésznek pont ekkor esett meg a szíve az anyátlan félárvákon.

Ómagyarország lángokban - XX. Hannibál 7.

2012.05.17. 10:24 | szs. | 3 komment

Címkék: ómagyarország lángokban

Jadomilk nem használta ki az alkalmat arra, hogy életében először elsüssön egy fegyvert, mindent Himonak akart adni, közben nem csak saját hiányos tapasztalataival küzdött, hanem a titkár ügyetlen kezével és vonakodó akaratával is. Hannibál sokszor legszívesebben ököllel Himo arcába csapott volna, annyira felbosszantotta az, amit látott, de visszafogta magát. Az ómagyarok erdőiben sem lehet ott mindenhol a király tekintélyével, miközben a katonái a zsákmányolt fegyverekkel ismerkednek és próbálnak felkészülni a hamarosan nyakukba szakadó ómagyar ellencsapásra. Himo számára kevés tétje van ennek a mutatványnak, ráadásul csapnivaló katona is lenne. Ha Balmirkárt fiatal, tapasztalatlan embere őt is meg tudja tanítani lőni, akkor bárkit. Egy pillanatra azon is eltöprengett, hogy Jadomilk vajon milyen halállal fog meghalni, ha kudarcot vall. Itt a semmi közepén is adódhat mindenfajta lehetőség.

- Első homokóra! - jelentette be csengő hangon az egyik szent, majd megfordította a szerkezetet.

süti beállítások módosítása