Ma kellett volna dolgozni mennem, délután kettőkor óra a Richterben, utána a Suzukiban, de végül nem mentem. Úgy még sose maradt el órám, hogy nem szóltam volna előre (amúgy se nagyon), de most ugye szólni nehéz térerő meg egyéb kommunikációs lehetőség nélkül, utazni elvileg lehet, de azt meg Eszter nem engedte. Hezitáltam egy darabig, mert szerettem volna saját szemmemel is körlnézni, főleg azt a hülyeséget, amit a polgárőr mondott Párkányról, de végül győzött a józan ész. Különben se hiszem, hogy akár a Richter, akár a Suzuki működne, áram nélkül még a japánok se tudják összehozni, legalábbis ilyen gyorsan nem.

Reggel viszont mintha elment volna a lenti úton a helyközi járat, valami élet csak beindul a hétfővel...

Bekopogtam Luca nénihez, kérdezte, hogy áll fával, mert ha kell, vágok neki. Megörült nekem, fa nem kellett, viszont a vasárnapot azzal töltötte, hogy kiszedte a fagyasztóját, mindent szétválogatott, nagyobb kupacba az került, amit gyorsan meg kell enni, ha kell, szomszédi segítséggel, a kisebbe az, ami hűvös helyen még pár napig kihúzza. Na ez utóbbiakat hordatta át velem a pincéje előterébe, ami tényleg elég hűvösnek tűnt, bár éjszaka szerintem kint már hidegebb volt. Egyik csatakos csomag sem tűnt túlságosan gusztának.

Otthon Eszterrel megvitattam a saját hűtőnket, ő már tegnap kigondolta, lesz nagy főzés ma, hogy valami megmaradjon. Leltárba vettük azt is, hogy mi és mennyi kaja van itthon, hát mi nem húznánk ki egy fél ukrán frontot se. Egyedül almából vagyunk úgy-ahogy ellátva. Végül lementem a faluba biciklin, megnézni, hátha van bolt, meg esetleg működik-e az automata, mert kézpénzünk sincs valami sok, amit csak lehet, kártyával meg utalással szoktuk intézni. (Voltak kétségeim.)

A faluba gurulva elmentem egy marcona láthatósági mellényes csoport mellett, köszöntünk. Láttam, hogy kisbalták meg botok vannak náluk, az egyiknél vadászpuska. Keményen nyomják. A temetődombon is látszott pár hasonló alak egy nejlonnal leborított gúla mellett. Volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan én is belefolyok ebbe.

A főtéren álló bolt elég gyászos látványt nyújtott, az éjjel feltörték, a kirakatai bezúzták és szinte csontig kipakolták. Épp akkor nézte meg a polgármester is, amikor odaértem. Az egyik polgárőr (tavaly járt hozzám angolra, mert ki akart menni Írországba dolgozni) odajött hozzám, hogy tudok-e valamit a dologról, mondtam, hogy nem, de hogy-hogy ők nem tudnak semmit? A főtéren egy egész boltot nem olyan könnyű észrevétlenül kipakolni. Széttárta a karját, hogy ő csak reggel vette fel a szolgálatot, és igazából nem tud többet, mint én. Majd angoltudását is megcsillogtatta egy kis bullshittel, pedig ilyet nem is tanítottam neki.

A Kemény utcai kisbolt ajtaja szó szerint be volt deszkázva, itt se jutottam sokra, a takszöves automata (pár hónapja szerelték csak fel, addig nem volt ATM a faluban, ezt se használtam még soha) teljesen döglött volt. Nem csak én akartam pénzt kivenni, kisebb csoport beszélgetett körülötte, az egyik szerint egy IFA simán kirántaná a helyéről. Azt még a kártya sem kopik. Meg előkerült a fagyasztók kérdése is, ha most rögtön visszajönne az áram, már akkor is dobhatna ki mindent mindenki. Bullshit, ahogy világlátott falumbeli megállapította.

A gyógyszertárat akkor deszkázták, amikor odaértem. Lassan kezdtem hiányolni az lövészárkokat ásó kiskatonákat a stratégiai pontokról. Az egyik gyógyszertáros asszisztens, aki tudta, hogy kisbabánk van, odahívott, amikor meglátott, kérdzte, hogy a kicsinek kell-e valami. Mondtam, hogy hála Istennek nem. Mondta, hogy ha gond lenne, akkor keressem meg nyugodtan. Rendes volt tőle. A műszaki vegyeskereskedés két hónapja tönkrement, ott nem is volt semmi élet. (Amúgy a csentőfaiak jellemzően nem vásárolnak csentőfán, mert sokkal drágább itt minden, mint a hegy túloldalán lévő Dorogon, amit úgyis mindenki érint munkába menet, a nyugdíjasok meg ingyen buszoznak. Szóval csoda, hogy ennyi üzlet van, igazából nem is tudom, miből élnek. Én is csak lokálpatriótizmusból szoktam bejárogatni a gyógyszetárba és a postára - ja, a posta is zárva, de az amúgy is annyira vasrácsos, hogy nem kell deszka.)

Eltekertem még apósomékhoz is, megnézni, mi van velük. Jól voltak, Eszternek is hazaszóltam, hogy ott vagyok, ők is jól voltak, mindenki jól van, nagyszerű. Itt újabb hírekhez is hozzájutottam, a szomszéd fuvaros hajnalban fel akart menni Pestre áruért, de nem sikerült neki, mert a piliscsabai hágón egyszerűen eltűnt az út. Ezt nem igazán értettem, úgyhogy elmondták még párszor, nincs út, a 10-es egyszer csak nagy fákban folytatódik, a telefonjával le is fényképezte, aztán felbukkant pár rendőr és elzavarta. Hazafelé meg majdnem elcsapott valami társaságot, amik egyszerűen megálltak az út közepén és kővé dermedve bámulták, hiába dudált meg villogott rájuk. Biztos bepiáltak, aztán majdnem meg is haltak. Anyósom többször elmondta, hogy csipkedi magát, hátha felébred - de inkább viccesen mondta, mint szomorúan. Egyelőre nem álltam rá, hogy felköltözzünk.

Otthon Eszter azzal fogadott, hogy voltak itt a polgárőrök és összeírták, ki lakik az utcában, meg rólam külön felvettek pár adatot - ennyit arról, hogy egyszer már jelentkeztem náluk. Érdeklődtek a szomszédék üres háza felől is, kérték, hogy arra is nézzük rá, meg az öregekre is. Mintha ezt mondani kellene... De Eszter úgy számolt be róla, hogy kedvesek voltak, de azért nem engedte be őket. Helyes.

Miközben elmeséltem, miket láttam a faluban, meg apósoméknál miket hallottam, két gyerek is befutott biciklivel, ők meg azt közölték, hogy holnap egykor falugyűlés lesz a templomban, és minden családból egy ember menjen el.

Délután favágás, a rádió tekergetése a kocsiban, rövid séta Zsomborral és Eszterrel a szomszéd utcákban, estefelé kicsit próbáltam mutogatni a nejemnek, hogy mit kell csinálni akkor, ha nem lennék itthon és valaki hívatlanul be akarna jönni, de nem lett boldog tőle. Azt mondta, rosszat fog álmodni. Ez van.

Éjszaka apósomék újabb tüzeket láttak, ezúttal a Pilis felől. Talán Csév. Kell nekik a hegyen lakniuk.

Hajnalban szokás szerint felriadtam, akkor se tűnt úgy, hogy van áram, de rossz álomnak minősítettem és aludtam tovább.

Reggel végül betelt a pohár - se áram, se víz, se fűtés, így miközben hátul vágtam a fát, némelyik szaki fejét képzeltem oda. Eszter azzal próbálta indokolni, hogy hétvége van - bár mintha akkor is helyre kellene pofozni az áramkimaradásokat meg ilyesmiket.

Kint az utcán nem láttam semmi mozgást, mondjuk kis utcánk gyakorlatilag kiürült a szomszéd család leléptével, a szemben lakó öregek se mozogtak - valahogy felmerült bennem, hogy meg kellene kérdezni, nem kell-e segíteni fát vágni. Már ha van egyáltakán megfelelő kályhájuk. Aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot és bementem a garázsba, hogy bekapcsoljam az autóban a rádiót. (Ez az egyetlen rádiónk, ami megy hálózat nélkül.) Egy adást sem sikerült befogni, még a szlovákokat sem, pedig azok még a legárnyékoltabb helyeken is bejönnek, még ott is, ahol már a Kossuth, akarom mondani MR1 is feladja. Ez már kicsit sok volt, bementem Eszterhez, aki épp Zsombort pelenkázta és közöltem vele, hogy nem megyünk ma templomba. (Tízre szoktunk menni Dorog-Kertvárosba a ref. templomba.) Mivel Zsombor elég nyűgösre állította magát, annyira nem bánta, bár nem értette, hogy mi köze a templomnak ahhoz, hogy nincs víz. Próbáltam neki kifejteni, hogy ha már rádió sincs, akkor valami gebasz van, gebasz esetén meg nem mászkálunk el csak úgy otthonról - majd a "gebasz" jelentését is ki kellett fejtenem. Végül úgy döntöttünk, hogy apósomékhoz megyünk fel, még mielőtt esetleg ők lelépnének Dorog felé.

Miközben kiálltam a garázsból, Luca néni megint elkapott egy körre az áramszünettel kapcsolatban. Mondtam neki, hogy a mi fagyasztónk is már meghalt, szerencsére valamennyire még tartja magát, mert a kamrában kinyitottuk éjjelre az ablakot, bár a vizet fel kell itatni néha alóla. Még jó, hogy nincs teletömve hússal meg egy ukrán front átvonulásának kihúzására elegendő egyéb élelemmel, mint a szomszéd öregek fagyasztói általában. (Egyszer beszélgettem vagy Luca nénivel, vagy a Sestich nénivel arról, hogy nem logikus ilyen esetekre a fagyasztóba bespájzolni, mert ha ukrán front van, akkor áram nincs, de nem tudtam meggyőzni őket. Ők láttak már olyat, én meg nem, úgyhogy magyarázhattam.) Végül csodák-csodájára Luca néni magától otthagyott, mert a lányáékat várta, mindig jönnek hozzá vasárnap ebédre Esztergomból.

A főtéren átgurulva egy rendőrautót és bő tucatnyi embert láttunk a városháza előtt, az ember ilyenkor ösztönösen lassít, pedig amúgy is csak harminccal mentem.

Apósomékat otthon találtuk, épp fát vágott ő is, kiderült, ők is kihagyják ma az istentiszteletet, mert állítólag bemondták a hangoson, hogy rendkívüli helyzet van, és aki csak tud, maradjon otthon. (Van a tanács, akarom mondani városházán két öreg hangosbemondó, azt hittem, már nem is működnek. Persze nem felénk állnak, meg egy domb is van közben, ez van.) De hogy milyen rendkívüli helyzet, azt már nem tudta. Örültek, hogy jöttünk, ha nem jöttünk volna, akkor eljött volna értünk, általában együtt szoktunk ebédelni vasárnaponként. Kérdeztem, hogy állnak vízzel, nekünk van elég sok, mert a héten voltam Egomban a forrásnál és feltöltöttem a készleteket (Eszter nem szereti a csentőfai csapvizet, Egomban meg van egy jó forrás, kéthetente megtöltök két doboznyi flakont neki. Meg esővizet is szoktunk gyűjteni locsolni, tele a pince olyan hat köbméterrel, mosakodni az is jó.) Nekik is van. Az egyik szomszéd fuvaros, tegnap ment volna Pestre, de még dorog előtt visszafordították a rendőrök. Eszter közben azt magyarázta anyósomnak, hogy mi az a gebasz, majd megbeszélték, hogy az van-e. A fiúkkal előkerestettük a tavaly karácsonyra kapott walkie-talkiet és megpróbáltunk életet lehellni beléjük, annak idején rosszul, de sikerült beszélni rajta keresztül tőlünk is.

Szerencsére nekik is van egy jó kandallójuk, így a vasárnapi ebéddel semmi gond nem volt, előtte, hogy azért az Úr napja se legyen félretéve, apósom felolvasta a napi igét. Már a második fogásnál jártunk, amikor anyósom felfigyelt arra, hogy milyen furcsán harangoznak a katolikusok.

- Dél van - vontam vállat, majd Sestich nénis képzettségemmel még hozzátettem, hogy halottért is szoktak. (Ilyenkor mindig bősz találgatás megy az utcában, hogy ki lehet az, szerintem fejből tudják az összes évfordulót.) Apósom viszont letette az evőeszközöket (soha nem teszi le, ameddig nem végez) és felvilágosított mindenkit, hogy itt bizony másról van szó.

- Félreverik a harangokat.

Kiderült, hogy kisgyerek volt, amikor az a nagy bányaszerencsétlenség történt, és akkor hallott ilyet utoljára. Mivel a bányát azóta rég bezárták és elárasztották, okos módra az összes bányagépet bennhagyva, ez a lehetőség kizárva.

- És ilyenkor mit kell csinálni? - kérdezte Eszter.

- Nem tudom - ragadta meg újra a kést apósom. - Emlékszem, a faterék rohantak a templomhoz, amikor meghallották.

- A középkorban is volt ilyen, nem? - csillogott lelkesen nagyobbik sógorom (13) szeme. - Amikor jöttek a törökök és kellett velük harcolni.

Aztán hamar rájött, hogy neki most nem osztottak lapot.

- Lehet, hogy el kellene nézni - indítványoztam, bár apósomnak annyira nem tetszett az ötlet, kiderült, hogy nem akarja itt hagyni a családot. Befelé jövet láttam, hogy a kisebbik fejszét bekészítette a bejárati ajtó mellé, pedig hozzám hasonlóan ő sem látott még ukrán frontot. Végül megoldottam a kérdést, ha Eszter meg Zsombor úgyis itt van, lenézek én, így nem kell aggódni. Eszter persze aggódott értem, lehet, hogy nem kellett volna annyira ecsetelnem a gebasz mibenlétét. Vittem walkie-talkiet, hogy megnyugodjon.

A templomig nem jutottam el, a főtéren gyülekező tömegben (falusi viszonylatos tömeg, értelemszerűen) elakadtam. A rendőrautó már nem volt ott, de a bürgemeister igen, meg pár fickó POLGÁRŐRSÉG feliratú láthatósági mellényben - ez azért érdekes, mert Csentőfán nincs polgárőrség, minek, amikor a bűnözési ráta az egyik legjobb az országban, és különben is minden házban van hokedli. Leparkoltam a posta elé a fűre, majd csatlakoztam én is. A vízvezetékszerelő mellé sodródtam, aki annak idején kicsit modernizálta a fürdőnket, kérdeztem, hogy mi van. Ő se tudott sokat, csak annyit, hogy országos áramszünet lehet, mert az erkélyéről általában látni Pest fényét, de olyan töksötétet még sose látott, mint múlt éjjel. pedig még az idő is tiszta volt. Mondtam neki, hogy épp azért lehetett, mert a felhők nem tükrözték vissza a fényt. Persze a rádióadások elmaradását ez sem magyarázta.

A polgármester rövid beszédet ismételgetett, amikor az újonnan érkezők száma átlépett egy csak általa ismert kritikus tömeget. A lényege az volt, hogy nem kell pánikolni, valami miatt megszakadt a kapcsolat Budapesttel és a külvilággal, de a védelmi bizottság a helyén van, a közművek helyreállításán dolgoznak, addig takarékoskodjunk, fogjunk össze a szomszédokkal, segítsük ki egymást, ha pedig valaki nagyon megszorulna valamiben, a városháza rendelkezik valamennyi tartalékkal. A boltok holnap nem fognak kinyitni. Esztergomból küldtek le körlevelet, ezt a falu föbb pontjain kifüggesztik, hívjuk fel rá mindenki figyelmét. Legyünk nyugodtak, össztartóak, csak semmi pánik, svábok vagyunk. (Elképzeltem ezt szlogenként a falutábla alatt...) Majd az egyik nagydarab polgárőr jelezte, hogy várják önkéntesek jelentkezését, akik segítenek fenntartani a rendet és a falu biztonságát is szavatolják. A vízvezetékszerelő nem igazán értette, hogy mi az, hogy megszakadt a kapcsolat a külvilággal, közben Esztergom meg körlevelet küldözget. Engem a körlevél idegesített fel igazából, nem a szövege, mert az kissé terjengősebben ugyanaz volt, amit a polgármester mondott, hanem az a tény, hogy valami igen ramaty, húsz éve beszáradt írógéppel pötyögték le. Ennél már csak a füstjelek lehetnek lejebb. Kérdezték, hogy megy-e valaki a Csolnoki út felé, kitenni a körlevelet a trafóházra, jeleztem, hogy elviszem. Így legalább apósoméknak is meg tudom mutatni. Odamentem a polgárőrökhöz, és megkérdeztem, hogy mégis mi a fene van, atomtámadás volt? Elsápadtak és gyorsan (és némileg indulatosan) megkértek, hogy ne terjesszek ilyen hülyeséget. Közöltem velük, hogy nem hülyeség, mert amit most itt összehordtak, arra csak egy logikus magyarázat van, az pedig ez. Vagy esetleg a cunami, de az még nagyobb hülyeség lenne. Az egyik már majdnem anyázni kezdett velem (jó alanyt fogott ki hozzá), de a nagydarab (a főnöke?) leállította, és elmondta, hogy Egomban van sugrámérőjük, de az nem jelez semmit, sőt, még kevesebbet is, mint szokott. Viszont Párkány, meg a Mária-Valéria híd fele egyszerűen eltűnt, helyette sűrű erdő van csak.

- Azt még az atomtámadás a hülyeség - néztem rá hitetlenkedve.

Nem jutottunk ezen tovább, úgyhogy inkább megkérdeztem, milyen feladatokra kell jelentkezni. Kettőre, mint kiderült, folyamatos járőrre, épp most osztják körzetekre a falut, illetve a temetődombon állandó jelzőőrségre, ami felülről figyeli az egész falut. Ha nem lesz elég ember, akkor kijelöléssel fog menni. Mondtam nekik, hogy jelentkeznék, de feleségem meg tíz hónapos kisfiam van otthon, akiket nem szívesen hagyok egyedül - azért felírták a címemet és a telefonszámomat (optimisták ezek a fiúk), majd még pár ismerőssel eszmecseréltünk, azután visszamentem apósomékhoz.

Nem lettek boldogabbak a dologtól. Felajánlották, hogy aludjunk náluk, de nem akartuk magára hagyni a házat, fene tudja, valaki megfeledkezik arról, hogy sváb és pánikol, vagy idekeveredik valami külsős és kirámolja. Eszter nem igazán tudta, mi lenne a jobb, de mikor azt mondtam, hogy ő maradjon, én meg lemegyek éjszakára, inkább ő is jönni akart - Zsombor se mindig alszik jól idegen helyen. Meg ott a walkie-talkie. Hazafelé menet kiraktam a körlevelet (az öregek vajon hogy olvassák majd el a halvány, gyenge minőségű gépelést?), majd bezárkóztunk. Ahogy leszállt az este, elég fenyegetőnek tűnt a sötétbe burkolódzó falu. A konyhaablakból figyeltem a szokatlanul fényesen sziporkázó csillagokat, de egyszer se láttam repülők fényeit, pedig pont egy légifolyosó alatt vagyunk. Gebasz. Durva.

Már aludtunk (én elég felületesen), amikor apósom ránkrecsegett az addig nyugodtan sistergő walkie-talkie-n, hogy Leányvár felől egy nagy tüzet lát égni az egyik hegyen, szerintem mi ez. Eszembe jutott az, amit a polgárőr mondott a falu fölötti dombon levő állandó jelzőőrségről, mondtam, hogy biztos a járőröknek akarnak valamit jelezni, de azért tartsák nyitva a szemüket, és ha valami van, szóljanak.

Leányváron még durvább gebasz lehet, de ezt már nem mondtam neki. Amúgy is rosszul alszik.

Mivel a mai nap vendégjárással a láthatáron kelt, eleve úgy terveztem, hogy kicsit korábban kelek majd, hogy reggel/kora délelőtt tudjak még valamennyit dolgozni. Este is akartam fordítgatni, a szöveg sem volt nehéz, de nulla kedvem volt hozzá, így valahogy a Civ3 ikonjára tévedt az egérmutató, és épp hülyére verem a rómaiakat a másik, kisebbik kontinensen, pörögnek az események, a játékkal párhuzamosra tervezett fordításból nem lett semmi. (Néha szokott menni, bár eléggé lelassít, "szárazon" letudok 2-3 oldalt is egy óra alatt, így meg 2-3 óra alatt egy oldalt, bár kétségtelenül izgalmasabb.)

Olyan tíz felé megembereltem magam és elmentem aludni, Zsombor és Eszter ilyenkor már általában kidőlnek, bár a tévé még szokott néha menni. Most nem ment, igyekeztem csendben elvackolni magam, de sokáig nem tudtam elaludni. Talán a betegség utóhatásaként nagyon tele volt a fejem, nyomott belülről, félálomban olyanokat képzeltem, hogy túl sok folyamat fut és idő kell, amíg feldolgozza őket az agyam. (A laptop szokta ezt játszani a maga kis nyüzüge 256M ramjával.) Ráadásul amikor végre elaludtam, úgy rendesen, felriadtam arra, hogy erősen fúj odakint a szél, ami a ház előtt álló két fenyőfa miatt nálunk sokkal "húúúzósabb", mint általában. Mikor éjszaka felébredek, reflexből mindig a hifi kijelzőjére nézek, hogy világít-e, van-e áram. (Hallani olyan betörésekről, ahol azzal kezdik, hogy lekapcsolják az áramot, nálunk az udvarra néz mozgásérzékelős fényszóró, de ha az utcafronti szekrényben lecsapják a biztosítékot, akkor sokra nem megyünk vele. Persze nem élünk rossz helyen, a másfél év alatt, mióta ideköltöztünk, egy betörés volt csak, ott is fejbe vágta a szerencsést a néni egy keze ügyébe akadt hokedlivel - de hülye híreket hallani, így jobb félni, mint megijedni.)

Hát most nem világított a hifi, így a következő reflexmozdulattal az ágytámla mögé rejtett macsetáért nyúltam, nem érdekel a hülye törvény, ami gyakorlatilag az agresszort védi, ha valaki rátör a családomra, az megkapja, ami tőlem telik. Így, félálomban, kissé még lüktető fejjel figyeltem a kinti szélzúgást, de nem hallottam semmi mozgást, ajtók, ablakok zárva, azon ha bejön valaki, meghallom úgy is. A szélvihar meg simán elszakíthat pár vezetéket.

Eszter is felfigyelhetett a mocorgásomra, mert megkérdezte, hogy felkapcsolja-e a lámpát. Visszakérdeztem, hogy miért. Azt mondta, nem tudja. Mondom neki, akkor ne. Mire azt motyogja, hogy jó, és alszik tovább. Ezen kuncogtam egy kicsit, majd reggel biztos örül, ha elmondom. Úgy is azzal cukkol mindig, hogy nevetgélek álmomban.

Mikor reggel felébredtem, még mindig nem világított a hifi. Zsombor kivételesen aktiválta a sokáig alvó programot, így csendben kimásztam, a másik szobában felöltöztem, majd kibattyogtam a biztosítékszekrényhez, megnézni, hogy mi van. (Van, hogy lecsapja, feszültségingadozás vagy akármi.) Jónak tűnt, bár annyira nem értek hozzá. Ebben a lakásban még nem volt ilyen gondunk, a régi szolgálatiban gyakorlatilag minden porszívózás kivágta az egyik fázist, ott már csukott szemmel is helyreraktam volna. Viszont szép idő volt, az éjszakai szél kipucolta a levegőt, bár eső nem esett. Nem baj, esett már eleget. Körbenéztem a tetőt is, ha már kint voltam, észrevettem, hogy az egyik kúpcserepet kifordította - hurrá. Felmásztam megcsinálni, majd a konyhában összedobtam egy hideg tejeskávét - be a mikróba, elfordít, vár, hogy mi van már, aztán leesik -, majd mivel a kis család még mindig húzta a lóbőrt, átmentem a nappaliba, kivettem a fiókból a jó aksit a laptophoz és az íróasztalhoz ülve friss erővel nekiláttam a fordításnak. Egy óra alatt két és felet lenyomtam, majd meghallottam, hogy Zsombor már osztja a reggeli tudnivalókat, így átmentem egy kicsit hozzájuk játszani. Eszternek mondtam, hogy nincs áram, erre kiment megnézni a hűtőt és a fagyasztót. A fagyasztó már csöpögött, Eszter dohogott, én meg mondtam, hogy nem tudok mit csinálni. Erre átküldött a szomszédokhoz, megkérdezni, hogy mi a helyzet, ezen kicsit morogtam, de végül átmentem. Jobbra a fiatal szomszédok (nálunk idősebbek persze, három gyerekük van, de a mezőnyhöz képest fiatalok) tegnap elutaztak valahova, balra viszont kint volt a Luca néni, a kertben bóklászott valamit. Nála sem volt áram és alig bírtam szabadulni, mert ő is nekiállt aggódni a fagyasztója miatt.

Egy végső porszívózást terveztünk még a vendégek előtt (kora délutánra ígérték, hogy apósoméktól átjönnek, oda ma reggel érkeznek, talán már itt is vannak), ez most egyelőre elmaradt, annyira nem bántam. Szerintem jó a lakás, ha meg a port keresik, az ő bajuk. Zsombornak kimaradt egy Halász Juditos kör a hifin, viszont legalább én tudtam dolgozgatni, az aksi bő három órát szokott bírni, addig meg csak összekapja magát az EON.

Dél körül Eszter bekapcsolta a mobilját, hogy megkérdezze, mi újság anyósoméknál, de nem volt térerő. Az enyémet is bekapcsoltuk, azon se volt. Marha jó. Persze net se, sőt, így a gáz se kapcsol be, ráadásul a szél elfújta éjjel a lángot is. Végül begyújtottam a konyhában a kandallónkban (ott már nincs radiátor, tavaly vettük a kandallót, kis vékony, mint a régi Kalor kályhák, de kandallószerű, üveges tűztér, szeretjük, és a hálót is teljesen befűti a konyhán kívül, a nappalit mérsékelten.)

Ebédre megkaptuk a Luca nénit, jött kérdezni, hogy nálunk van-e már áram. Nehezen jutott be, mert kutya nincs (kicsi a kert), a csengő persze nem szól, végül az ablakot kezdte dobálni, erre kimentem, hogy ki marhul. Mondtam, hogy nincs áram. Megtudtam, hogy a faluban sehol sincs, hogy ezt honnan tudja, nem firtattam, de az tuti, hogy az öregeknek megvan a helyi networkjük, ha infókat kell átadni. Újabb kör a fagyasztóról, majd elköszönt, hogy akkor kimegy a temetőbe, ott legalább majd megnyugszik egy kicsit. Remélem nem örökre, engem mindenesetre kissé felhúzott, hogy mire visszaértem, elhűlt a kajám. Mikró ugye nincs, a gázon meg nem akartam újra megmelegíteni. Zsombor is kézmelegen kapta a gesztenyés babatrutyit, nem zavarta különösebben.

A telefonok továbbra is használhatatlanok maradtak, kora délután viszont befutott apósom a két sógorommal (kiskamasz ikrek), megnézni, hogy mi van velünk. Kiderült, hogy nem futottak be a vendégek és telefonon se érték el őket - pedig nekik van vezetékes is, de az is meghalt. Azt hallotta, hogy több helyen nagyon csúnya vihar volt, fent a dombon le is szállt pár ház teteje, meg a dorogi útra is rádőlt pár fa, de azért ilyenre már rég nem volt példa. Anyósom azt üzente, hogy a nyomás is esik, így töltsünk ki magunknak vizet, ha este fürdetni akarunk. Szerencsére ezt már észrevettük és teletöltöttük a kiskádat, bár lehet, hogy gázon melegítjük majd a vizet.

Délután kártyáztunk (már rég kártyáztunk), majd még kicsit dolgoztam, de nem akartam teljesen leszívni az aksit. Este világítottunk egy kicsit gyertyával, de nem mentünk vele sokra, olvasni nagyon idegesítő volt gyertyafény mellett - bár valószínű az idegesített inkább, hogy az EON, meg a mobilosok meg a többi szolgáltató mekkora egy töketlen barom, hogy egy nap is kevés nekik ahhoz, hogy összekapják magukat. Végül korai fekvés lett a dologból, Zsombor hét felé elrakta magát másnapra, addigra már rendesen sötét volt, így követtük a példáját. Én még nem voltam álmos, Eszternek sem volt meg a napi sorozatadagja, így sokáig beszélgettünk. Nem is volt rossz. A végére egész lehigagdtam - kell egy kis áramszünet...

(Azért nem bánom, hogy falun lakunk, egy nagyvárosban nem szívesen lennék, amikor totál behal minden - bár ott nyilván megcsinálták már, az ilyen kis helyeket hagyják a sor végére. Az tuti, hogy a hó végi számlával felhívom majd az ügyfélszolgálatot, hogy legyenek szívesek levonni belőle a kiesett szolgáltatási időt...)

Igen lefárasztott a tegnapi dögrovás, ma már Eszter sem vélte úgy, hogy lázam van, így pont időben gyógyultam fel ahhoz, hogy segítsek takarítani. Holnap jönnek majd vendégek, igazából nem hozzánk, hanem apósomékhoz, de még nem látták a kicsit, így hozzánk is beugranak, a lakás meg még nem tűnt fogadóképesnek. Persze nem erőltettük agyon magunkat, szerencsére egyikünk sem tisztaságmániás - pókhálózás, porszívózás (néha orrszívózás, mert Zsombor eléggé szipog és még nem tud orrot fújni), felmosás, rendrakás, végül a délelőtt elment rá, de jobb, mint volt. Fizikailag nem volt túlságosan megterhelő a dolog, de azért éreztem, hogy még nem vagyok teljesen rendben, így ebéd helyett ledőltem egy kicsit, előtte egy aszpirin-hársfatea kombó. (Eszter tegnap végig kamillát főzött, ma váltott át hársra, mert biztos unom már az ízét. Pedig tudja, hogy nekem gyakorlatilag minden tea egyforma, egyszerűen nem érzem a különbséget. Gyanítom, hogy ő unta már a kamillát. :) )

Miután kipihentem magam, elkapott a tettvágy, hogy dolgozzak is valamit, ne csak heverésszek. Majdnem nekiültem fordítani, de aztán végül mégsem, mert észrevettem, hogy kisütött a nap és szinte már meleg van odakint - a tegnapi nyálas idő után külön élmény volt. Így inkább kiültem a teraszra és a leventepuskán dolgozgattam. (Annak idején egy idősebb munkatárstól kaptam még a suliban, eredeti kiképzőpuska, igazából esztergált fa az egész, a szú is alaposan kicsipkézte. Valahogy lelke van az ilyen régi tárgyaknak, az ideológia is lekopik róla, úgy döntöttem, kicsit kipofozom, hátha kihúzza még hatvan évig. Kerestem a neten anyagot róla, konkrétan ilyenről nem találtam, csak hasonlókról, de a hiányzó szerelvényeket sikerült beazonosítani, garázstuninggal össze is hoztam, a tárimitációt megfelelően levágott halkonzervből, a zárszerkezetet kerti kapuhoz való tolózár hajlítgatásával. Egy muzeológus persze hülyét kapna, ha meglátná, de nem nekik készítem.)

A hét eljén kentem le másodszor favédőszerrel, remélem, már egy szú se perceg odabent, de a végső lazúrozás előtt még a szuronyrögzítő szerelvényt is fel kell raknom. Rájöttem, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű.

Valószínúleg eredetileg nem volt ilyesmi rajta, bár van egy ovális alakú fémcsat az elején, aminek hiányzik az elülső fele, így fogalmam sincs, mi lehetett - szuronytartónak gyengének tűnik, meg rossz helyen is van. De valami imitáció lehetett, elvégre az egész "puska" egy imitáció volt csak, alalki kiképzés, ilyesmi. Az első gombaölő-réteg felvitelekor ugrott be, hogy kellene rá szuronyt rakni. Látványnak sem utolsó, meg akkor tényleg "fegyverérzete" lenne. Regisztráltam a vaterára, majd azon keresztül egész olcsón sikerült is egyet vennem, egy vadiúj M8 mintjájú (bár nem tudom, ez mit jelent), 35 cm pengés rendes szuronyt, mondjuk kicsit lehetne rövidebb, mert a puska se olyan nagyon nagy. De van rajta rendes szuronyzár, meg a markolaton is kiképzésre került a cső helye. A puskán meg semmi ilyesmi, úgyhogy ezt kell valahogy összehozni - ráadásul stabilan, mert van súlya a kicsikének.

Korábban már kigondoltam, hogy is lesz - pont találtam olyan tiplit, ami passzentosan beleillik a markolaton lévő lukba, a szuronyzár meg, ami alatta rácsúszik és kattan pont jó egy lapos fejű facsavarra, Na most már csak a tiplit kell igen rendesen rögzíteni elölről a puska csövébe, később lekenni fémszínűre, majd a csavar helyét pontosan belőni és azt is stabilan rögzíteni a szúette fába. Méghozzá hibázási lehetőség nélkül.

Ezzel szórakoztam vagy egy órát a délután, a vége felé kicsit kezdett már hűvösödni, de nem akartam már félbehagyni. (Meg is lett a jutalma, most megint fáj egy kicsit a torkom.) Viszont sikerült a dolog, a szurony könnyen fel-le kattintható, sőt, még a helyén is marad, biztonságos helyen próbáltam csapdosni, szurkálni vele, és nem repült el. Végül is csak annyit kell majd kibírnia, hogy a falon lógó puskán maradjon, úgyhogy az simán meglesz. Majd még le kell vágni a tipliből és fémszínű festékkel eltűntetni a ronda műanyag színét.

A múzeológusok meg továbbra is kerüljenek.

Nagyon ritkán vagyok beteg és igyekszem is megtartani ezen jó szokásomat. Soha nem voltam táppénzen, először csak akkor akartak kiírni rá, amikor már egyéni vállalkozóként éltem napjaimat és olyankor az ember saját magát zsákmányolja ki - meg különben is felesleges lett volna, mert az állapotom sem indokolta, csak akkor láttam először az új doktort , és lehet, hogy ezzel akarta felavatni az új betegét. (Néha amúgy igazi dr. House-os beszólásai vannak, bár én csak áttételesen hallom őket, lévén a bemutatkozó látogatásom volt eddig az utolsó.)

Ma viszont a szabadnapra való tekintettel igazi betegállományba helyeztem magam, bár nem éppen jószántamból. Ha beteg vagyok, akkor általában a torkom fáj, és ha nem kezelem le, akkor átmászik másra is, de már tíz éve mindig lekezelem azt az évi egy. max. kettő próbálkozást: jó tömény sós vizes oldattal való gargarizálás (tényleg működik), egy aszpirin és nagy adag C-vitamin. Az első apró torokkaparásnál kapja a nehéztüzérséget, így nem is lesz belőle semmi.

Tegnap azonban nem volt semmire sem időm. Este hatkor leadtam a műszakot az Eternitben, akkor kicsit úgy éreztem, hogy sokat beszéltem és megerőltettem a torkom. (Kezdő tanárként az első hét után klasszikus szájzárat kaptam, nem vagyok az a beszédes típus, de az órákon csak eljár a szám, és a szokatlan terhelés betett.) Ritkán, de előfordul. Majd a fél órás laza hazavezetés után már úgy szálltam ki a kocsiból, hogy alig tudtam nyelni - támadóim rájöttek, hogy vagy gyorsan, vagy sehogy. Hiába dobtam be mindent, az éjszakát rendesen átszenvedtem, majd másnap, azaz ma már ki sem keltem az ágyból. Már vagy nyolc éve nem volt ilyen napom, amikor betegség miatt egész nap heverésztem, nem is viseltem könnyedén. Szerencsére előttem már a mütyür és a nejem már átesett egy hasonlón, így nem kellett azon aggódnom, hogy megfertőzöm őket, valószínűleg fordítva történt. Lázat azért sem mértem, egész más betegségtudata van az embernek, ha tudja, hogy 38.2 vagy ilyesmi. Délelőtt biztos volt. Algopyrin, C-vitamin, kamillatea folyamatosan, sós víz, egy kis glykosept - kilőttem magamra az egész tárat. Délre már a torkom se fájt, délutánra lázasnak se éreztem magam, mostanra pedig szinte olyan vagyok, mint újkoromban. Szóval ebben a gyorsuló világban már a betegségek lefolyása is követi a trendet.

Dolgozni se dolgoztam ma semmit, pedig egy húszezer karaktert terveztem mára a fordításból. De a dögrovás legyen dögrovás, elvégre nem vagyok lemaradva a könyvvel. A Cseles apostolokból kemény egy bekezdést kiszenvedtem magamból, de nem vitt rá többre a lélek. Pedig az lehetne kész, amikor a test erőtelen...