(Szolgálati közlemény: Kis előretekintő írás jelent meg a neten Ómagyarországról.)

Úgy látszik, tényleg igaz, amit Esztergomról beszélnek, mert ma anyósomat is behívták az Esztergom-Kertvárosi szükségkórházba. Még tavaly végzett el egy ápolói tanfolyamot, bár igazából nem kórházi ápolónak tanult, hanem idősgondozóinak, de most ez nyilván mellékes. A faluból többeket is elvittek egy különbusszal, amit öt fegyveres kísért fent a járművön, és két krosszmotoros gépkarabélyos is biztosította őket. Lehet, hogy csak hétvégére fogják hazaengedni, de telefonálni tud majd. Legalábbis azt mondták.

Én kétszer is voltam fejtágítón a hétvége során, ha annak idején nem manőverezem ki az épp utolsókat rúgó sorkatonaságot, lehet, hogy fegyvert is adtak volna, így csak egy listára kerültem rá. Az egyik fejtágító a polgárőrség vezetőinek szólt (máig nem értem, mit keresek én ott, ennyire rossz lenne a helyzet), a másik meg az egész falunak, ez utóbbit több fordulóra osztották és 60 év alatt kötelező volt megjelenni, be is tartatták rendesen. A digitális fényképezőkön mutogatott véres képekkel valahogy az eddigi komoly-a-helyzet-de-vegyük-lazán-magunkat hangulat is elpárolgott, Erős Pistáék osztaga reggel például a szokás szerint kiautózó újgazdag gyereket ezúttal komolyan leállította, elcsattant pár pofon is és a tag állítólag már úton van a körzeti st. bíróság felé. (Az st. nem a "szent" rövidítése.) Hazafelé szentanúja voltam annak is, hogy egy néni elégedetten átvesz ötvenezer forintott egy nagy doboz tojásért - pedig neki is kellett hallania a pénzforgalom bizonytalan idejű befagyasztásáról. Nem volt kedvem pattogni meg kivizsgáltatni a dolgot, igazából épp másfele néztem.

A fejtágítókon újabb szervezeti beosztások volt, a fejesekkel kicsit vitattuk, a lakosságnak ex cathedra már kijelentették. Meg volt egy kis védelmi oktatás is, de azt a hét második felére halasztották, mert Csentőfa a kevésbé veszélyeztetett települések közé tartozik, szépen megbújik a hegyek között és mindenfelől más települések vannak. A katonák által vezetett gyorstalpaló (szerintem csak hangulatjavító) kiképzéseket a kintebbi részekre koncentrálják, mi pedig kaptunk egy tartalékosokból álló őrszakaszt, akik nem járőröznek, hanem a városházán vannak "ülőkészültségben", ha baj van, őket kell riasztani - feltéve, ha az ügyeletes parancsnok is jóváhagyja. De nekik legalább rendes fegyverzetük van, karabély, sisak, az egyiknél láttam egy rövid kardot is, amit állítólag egy egomban kivasalt keltától szedett el. Állítólag.

Ja igen, kelták. Némelyik merész elméletgyáros elégedett lehet magával. Állítólag erről is lesz bejelentés valamikor. A helyi átsuli töritanáránál elég nagy forgalom van szombat óta. Most ebbe nem is megyek bele - mindenesetre dühítő, hogy nem lehet rákeresni semmire a neten. Van egy Tolnai Világtörténete DVD-m, de a laptop negyven percét egyelőre tartogatom. Bár nem tudom, mire. Mindenesetre lehet, hogy látunk majd közelebbről is belőlük, mert hamarosan el kell kezdeni fát vágni. Komoly, eddig mázlink volt, hogy ilyen enyhe a tél (mit tél, tavasz, délután szinte még pulóverben is melegem volt kint). A favágás meg azt jelenti, hogy szépen beosztották a falu arra érdemes lakóit (engem is, minek maradnék ki) favágó brigádokba és megyünk majd ki az erdőbe szépen. Részletek később. Az. hogy nekem van elég fám, nem érdekelt senkit. Annyira azért nem is ugráltam.

A délutáni összeröffenés után épp azon tanakodtunk Eszterrel, hogy Zsombornak hogy szívjuk ki az orrát porszívó nélkül, amikor autózúgást és dudálást hallottam kintről. Ez már valami reflex nálam, de motorhangra egyből dühös leszek, korábban annyit hajtottuk haza a motorizált népeket. Most is otthagytam a szörcsögő kiskorút és kisiettem. Az utcán egy régi Astra Kombi állt, egy korombeli, világos hajú férfi és a falu déli pőr. parancsnoka kászálódott ki belőle éppen. Furcsán nézhettünk rájuk, mert köszönés után egyből magyarázni kezdte, hogy miért furikáznak itt. Kiderült, hogy a világos hajú fickó (Szőlős János) Kiskunfélegyházáról tartott Győr felé azon a bizonyos estén és azóta rakosgatják ide-oda, majd végül az üresház-nyilvántartás alapján kiutalták neki "ideiglenes, megőrző használatra" a szomszédék házát. Kérte, hogy mutassam meg neki a dolgokat, meg segítsek, amit tudok. Őt is az egységembe osztották be (egy kis erősítés nem is árt a sok kamaszgyerek és veterán mellé), a favágás alól viszont felmentés kapott, mert ács.

- Pedig ő legalább értene a fához - jegyeztem meg epésen.

Persze kaptam én is pár megjegyzést, hogy máshogy hasznosítják majd a szakértelmét, én meg az angol diplomámmal pont jó leszek fát ráncigálni. (Mert fűrészt nem adnak a kezembe, természetesen, még megvágnám magam.)

Mikor a főnököm lelépett, kicsit ismerkedtem a fickóval meg a kocsiból előkerülő családdal (anyuka és három szeme-se-áll-jól kissrác, a legnagyobbik épp hogy iskolás lehet), majd a már bevált útvonalon bementünk a szomszédhoz. Körbemutattam pár dolgot, bár én is csak a fagyasztóürítés óta ismertem jobban, meg azt is meg kellett mutatnom, honnan loptak el dolgokat. Amúgy jó házat kapott, gondolom, a család miatt. A kocsinak is volt garázs, a házban egy szép, régi cserépkályha, amivel két szobát gond nélkül befűt, hátul van elég sok fa is. A spájzot már a helyi VB kiürítette, de a fejadaglistára rákerültek ők is, meg ha nagyon kell sürgősen valami, az utca lakói kisegítik egymást. Egy rossz szavunk se lehet a környékre.

Segítettem neki fegyverkezni is, láthatósági mellénye is volt, alkoholos filccel ráírtuk a falu nevét és az egységét, ez a pőr. egyenruha jobb híján. Egy csomószor elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nincsenek nála a szerszámai, de hát miért is rakta volna be őket a nagymama meglátogatásához?

Szerintem jóban leszünk vele, meghívtam őket holnap estére, akkor nem leszek szolgálatban, meg talán ő se. Esztert nem kérdeztem meg, de szerintem örülni fog neki. Főleg, hogy senki sem várja el, hogy sütni is kell valamit a vendégeknek...

Az elmúlt pár napban történt pár nyugtalanító dolog ami miatt kaptam egy sofőrt és egy vadi új kalát, egy AMD 65-st. Bevallom, nem is tudtam eldönteni, melyiknek örülök jobban – a sofőrnek, aki egy behívott szolgálatos volt, vagy ennek a kis 4 kilós drágaságnak. Az egyetemen volt utoljára a kezembe ilyesmi, akkor csak pár perc és lövés erejéig. Csilla természetesen nem örült, hogy fegyvert hozok a házba, hiába mondtam, hogy előírás, sőt jutalom. Engem azért megnyugtatott, hogy nem csak egy sodrófából áll a lakás védelmi felszerelése.

Egyébként kaptam egy rövid szóbeli tájékoztatást, meg egy ősrégi kézikönyvet, amit valaki valahonnan elővadászott az egyik M-készletből. A szóbeli tájékoztatás nagyjából abból állt, hogy itt van a fegyver, a tartaléktár, itt meg a kézikönyv hozzá és itt kell aláírni. Kérdésemre, hogy hogyan is használjam a válasz az volt, hogy ott van a kézikönyv, meg különben is, ha már nekem kell használni, akkor régen baj van. Mondjuk ezzel nagyjából egyetértettem.

Tokodaltáróról, az ottani raktár őrségének ellenőrzéséből jöttünk haza a 111-esen. Fura volt látni, hogy senki sincs az utakon, mivel a benzinkutakat lezárattuk, a megyei VB engedélye nélkül senki sem kaphatott benzint. A pálya üres volt, csak egy rendőrautó suhant el mellettünk. Biztos sürgős dolga van a kollégának, jegyeztük meg egymásnak kissé epésen Tamással, a sofőrrel, miközben mi viszonylag lassan haladtunk, noha mind a ketten siettünk már haza. A rendőrőrs előtt szintén kalás őrség, ez is az elmúlt napok szigorításainak szüleménye volt.

A Hősök terénél van egy jó kis körforgalom. Szeretem, mert onnantól már csak pár perc, és otthon vagyok. Ám most majdnem nagyot koppant a fejem, mert Tamás satufékkel állt meg, ugyanis egy kisebb, talán 10-15 fős csoportot fogott be a fényszórónk.

Látszólag ledermedtek egy időre a fény miatt. Persze ez érthető volt, egyrészt, mert kijárási tilalom van, amit szigorúan szankcionálunk, másrészt, mert ezek nem igán tűntek magyaroknak… Ugyanis az átlag magyar nem mászkál kékre, fehérre meszelt testtel egy száll ágyékkötőben, dárdával a kezében. Legalábbis az én ismereteim szerint.

Fogalmam sem volt, hogy kik ezek az alakok, de köztem és az otthonom között voltak. Szóltam hát Tamásnak – valójában ráüvöltöttem – hogy hajtson. Becsületére váljék, nyomta rendesen a gázt. Félreugráltak, bár ez nem mindegyiknek sikerült…

A NIVA erős jószág, főleg gallytörővel az orrán. Kellett is az erő, mert ahogy ráfordultunk a főutcára a fényszóró több száz alakot hozott elénk, az Eszeperantó utcából tucatjával törtek elő a kisgatyások.. Egyik másik kezében fáklya, vagy zsák. Tamás kezdett bepánikolni, mikor észrevette, hogy némely házba már behatoltak, kiráncigálva az ott lévő embereket, a nőket pedig ott helyben le is teperték… Elszorult a gyomrom, ahogy Csillára gondoltam és Tamás helyett is nyomni kezdtem a dudát! Ez a furcsa, erős hang kissé meglephette őket, és engem is a felismerés, hogy ezek

KELTÁK!!!

A Total War – Barbarian Invasion képsorai mellett Novák tanár úr hadtöri órái jutott az eszembe. Meg az, hogy sz@rban vagyunk, de alaposan...

Fentebb lehetett a vezér, mert a Sissay-köznél egy sorfal kezdett felállni. Szeretem a NIVA-t, meg a gallytörőjét, mert a sorfalon átjutottunk. Ordítoztam, hogy meg ne álljon, csak hajtson tovább! Nem szerettem volna, ha úgy járunk, mint az a rendőrautó, ami a közben volt felborulva, és már égett. A két rendőrt sehol sem láttam, talán jobb is így…

A kelták most taktikát váltottak, mert a dárdáikkal kezdtek hajigálni. Ez sofőrömnek is kellő ösztönző erőt biztosított, mert az tovább gyorsított, én pedig arra készültem, hogy a nemrégiben kapott AMD-met avassam fel. Pontosan céloztak a dögök, mert mire az Arany János utcánál be tudtunk kanyarodni, már szellősé tették a hátsó szélvédőt…

A Széchenyi téren az egyik bérházban laktunk, oda akartam eljutni. De ez nem igazán tűnt kivitelezhetőnek, mert a híd felől előrenyomuló kelták megszórtak minket. Tamást két dárda is átfúrta, az üléshez szögezve a testét. Azt hiszem, nem szenvedett sokat, mert még egy sóhajt sem hallatott. Kezei lecsúsztak a kormányról, az autó pedig elsodorva az útjában álló gyilkosait a oldaálra dőlve a falnak csapódott.

Sajgott mindenem, de tudtam, hogy minél hamarabb el kell hagynom az autót. A kalát szorongatva kibukdácsoltam a roncsból. A felém közeledő alakok irányába megeresztettem néhány lövést. Tudtam, ha nem kellek föl a földről, akkor hamarosan Tamás sorsára jutok.

Utáltam futni, de most olyan gyorsan szedtem a lábam ahogy csak tudtam, nem törődve a szúró tüdőmmel és sajgó vállammal. Sikerült eljutnom a Simor utcáig, majd a Petőfi következett. Vissza akartam jutni a Rendőrségre, hogy rendőrök fedező tüze mellett a tűzoltókkal induljunk meg a vadak felé, és locsoljuk, lődözzük ki őket a városból!

Szörnyen kimerültnek éreztem magam, fájt mindenem. Azt hiszem, az ájulás kerülgetett. Szerencsémre egy rendőrautó fénypásztájába kerültem, első blikkre szerintem el akart gázolni, de aztán csak megállt mellettem.

Egy fiatal százados segített beszállni a kocsiba, és máris robogtunk a kapitányság felé. Rádión jelezte, hogy megtaláltak, és hogy a vadak helyzetét nem tudják teljesen lehatárolni. Mint kiderült, a feladatuk meghatározni, hogy meddig hatoltak be a városba.

A kapitányságon azon indítványomra, hogy akkor induljunk meg a tűzoltókkal, nem igazán találtam partnert.

Mint kiderült, már úton vannak a tatai lövészek, addig minimális kontaktussal fel kell mérni, hogy mekkora terültére törtek be a városnak. A civileknek a menekülést biztosítani kell, de ezt az infót már a sebeimet bekötőző nyugtatókkal együtt kaptam. A dokker, vagy az engem behozó százados azt is mondta, hogy hamarosan indul majd egy ellencsapás a kelták ellen.

Azt tudtam, hogy én abban részt fogok venni! Már csak azért is, mert fogalmam sincs, mi lehet Csillával…Feltéve, ha sikerül addig ébren maradni….

A Sacco egy rendőr szemével.

Durva, durva, de menjünk sorjában.

Újabb összeírás volt a faluban, mindenkit sorra vettek. Esztergomból jött két fickó, mikor nálunk jártak, rákérdeztem, hogy ez most miért kell. Eléggé semmitmondó válaszokat adtak, de ha logikáznom kellene, akkor arra tippelnék, hogy az ellátást akarják gatyába rázni, mert ez a mostani "azt eszem, ami otthon van meg amit sikerül(t) összelopnom, néha meg jut valami a VB-től" jellegű dologból már most kezdenek balhék lenni. Itt falun annyira még nem, de a nagyobb helyekről hallani durva dolgokat. (Az autókat egyből hazazavarják a rendőrök, illetve nekünk is kiadták, hogy ha autóst látunk, állítsuk meg és kísérjük haza - ne fogyjon a benzin -, de biciklivel át szoktak nézni a szomszédba páran. Sőt, egyszer egy fél órára már állítólag a telefon is életre kelt, mármint a vezetékes, de nekünk olyan nincs.)

Eszterrel egyre többet beszélgetünk arról, hogy mi történhetett. Van két hozzá hasonló korú anyuka, akik járnak hozzá angolozni, de a tegnapi alkalomból nem lett angolozás, csak beszélgettek végig, ilyenkor én vigyázok Zsomborra másfél óráig, de most lett belőle három. Az egyik anyuka férje a polgári védelemnél van, és áttöltött a laptopjára egy csomó olyan fényképet, amit felderítők készítettek, akik az új erdőket járták körbe. Olyan dolgokat láttak, amiket eddig csak történelmi filmekben mutogattak. Én persze már több helyről is hallottam ezt az elméletet - furcsa, de még ez tűnik a legnormálisabbnak mind közül. Vagyis el lehet képzelni, milyen lehet a többi. Próbáltam Esztert megnyugtatni, hogy a legfontosabb dolgokkal nem történt semmi és ez a lényeg, de közben erősen reméltem, hogy azok, akik felelős pozícióban vannak, egyrészt tudják, hogy mi folyik itt, másrészt azt is, hogy mit csinálnak.

Ami engem illet, újra őrségem volt éjszaka. Még jó, hogy ilyen szokatlanul meleg van mostanában, a mostaninál is morcosabb lennék, ha hajnalra már lefagyna mindenem. De eljön majd az is. Adó bá' (Adorján bácsi) önkéntes polgárőr és gyakorló pálinkafőző így is mindig egy butykossal jelenik meg, hogy legyen, mi melegítsen belülről. Persze elszedem tőle (ez már egyfajta szertartás, a többiek előre röhögnek rajtunk), de valahova mindig eldug egyet, mert ő élvezi legjobban ezeket a mászkálós virrasztásokat.

Ma a szokásos menet, szolgálat felvétele, pár feledékeny alakot hazahajtunk, akik persze nagyon jól tudják, hogy sötétedés után kijárási tilalom van, de azért is mászkálnak (a Kiskürt utcában állítólag van egy brigád, ami ilyenkor elveri őket, néha bennem is felmerül, csak hát mégis, falubeliek és másnap is találkozni kell egymással...) A legjobb eddig az a két kamaszlány volt, akiknek szólásmondássá vált a mentegetődzésben használt "ja, kilcsitilcsi van?" kifejezése.

A "kilcsitilcsizés" után jött az unalmas rész, az össznépi zörgés óta nem volt újabb balhé, sétálunk a kijelölt utcákon, beszélgetünk, gyártjuk az elméleteket, figyeljük a ragyogóan tiszta égen a csillagokat. Épp kezdtük volna újra lefutni az egyszer már végigrágott köröket, amikor a szomszéd utcában (ami hozzánk tartozik) elkezdte verni valaki a lábasát.

Rohantunk, közben előkaptuk a zseblámpákat, Adó bácsi lemaradt, Gergőt meg a tűzhöz küldtem, hogy készítse elő, ha meg kellene gyújtani. (Ezt csak akkor szabad, ha tényleg gáz van és a környező csapatokra is szükség van.) A kolompolás az egyik öreg házból jött, ahol egy idős, bácsi lakott a szintén nyugdíjas húgával. A néni verte a lábast a gangon állva. A kertkapu zárva, kiabáltunk neki, hogy nyissa ki, de nem reagált, csak dobolt tovább. Átugrottunk a kerítésen, körbevilágítottunk, sehol semmi, a házon sincs betörésnek nyoma. A merőkanalat erőszakkal kellett kifeszíteni a kezéből, hogy végre csend legyen és tudjunk beszélni. Kérdeztem tőle, mi történt, de nem szólt semmit, csak sírt és a lábas után kapkodott. Adó bácsi ekkor futott be, de a kerítéssel nem mert próbálkozni. Szóltam neki, hogy menjen Gergőhöz és mondja neki, hogy tegye vissza a nejlont, nem kell meggyújtani a tüzet. Mikor eltűnt, akkor vettük észre, hogy a nénitől nem messze egy letépett lábszár hever a kertben.

Belénkfagyott a belénkfagynivaló. Ketten majdnem kidobták a taccsot, engem ez valahogy elkerült, de az adrenalin rendesen elöntött. Adó bácsi híján szíverősítőül kihúztam a szuronyt a tokjából, majd magam mellé intettem a két megkönnyebbült társamat és lassan nekiálltunk átfürkészni a kertet. Adó bácsi szuszogva, nevetgélve ért vissza, egyből nyert egy utat az előbbivel ellentétes üzenettel. Az utca végén fellobbant a tűz, a kert végében meg egy nagy, bundás tömegre világítottunk a lámpáinkkal. Egy pillanatra kővé dermedtünk, majd mikor a medve felénk nézett, észbe kaptam, lekapcsolttam a lámpákat és megragadtam a karját a jobbomon álló fiatal gyereknek, aki el akart futni. Lassan vissza, csak semmi hirtelen mozdulat. Nem igazán ismerem ezeket a dögöket, de úgy rémlik, lefutnak egy embert. Hülye módon az egyik angolkönyv olvasmánya jutott eszembe, ahol ilyen állattámadások túléléséről volt szó, az azt mondta, hogy le kell feküdni és halottnak kell tettetni magunkat. Jó vicc. Azután észrevettük a szomszédos bokor alatt fekvő féllábú bácsit, aki túlságosan is élethűen tettette halottnak magát. A medve visszafordul a kerítés felé, mi pedig lassan hátrahúzódtunk.

Az utcára kiérve alig tudtuk kinyögni, mi van. Kezdtett nagy élet lenni, sorra futottak be a környező utcákból küldött emberek, egyiknél még pisztoly is volt, de pár akciófilmen felnőtt fiatalon kívül senki sem gondolta komolyan, hogy majd azzal. Jobb híján elküdltem fáklyákért pár gyereket, a környező házakból kileskelődőket meg bezavartuk és elbarikádoztattunk velük minden olyan bejáratot, amin befér egy medve. Nemsokára befutott az ügyeletes parancsnok is, aki pedig a vadászokért küldetett. Azok menetből közölték velünk, hogy ekkora hülyeséget még nem hallottak, el nem tudják képzelni, mit néztünk medvének. Előzékenyen beengedtem őket a kertbe, igen hamar kijöttek. Első blikkre nem igazán vélték úgy, hogy van olyasmijük, amivel ki tudnák lőni a dögöt, még úgy se, hogy az a jelek alapján különösebben rájuk se bagózott (Kiderült, hogy a kert végébe dobták ki a fagyasztóba rohadt húsokat, azt zabálódott éppen tele pofával, a bácsi meg egy seprűvel akarta elkergetni a sötétben látott alakot.) Erre az ügyeletes felhúzta a Kalasnyikovját, hogy akkor majd ő, mert itt most nincs helye tököklésnek. Végül az lett, hogy egész kivégzőosztag nyomult be a kertbe, három vadász a legkomolyabb fegyverükkel, az ügyeletes a kalával, mögöttük biztosítani a pisztolyos biztonsági őr, mi pedig igyekeztünk olyan búvóhelyet találni, ahonnan azért lehet látni is valamit. A kerítést azért drótvágóval lebontottuk, hogy ha futni kell, akkor lehessen.

A medve felnézett a mozgásra és morgott valamit, de a mieink is morogtak, mert rettentő sötét volt, egy jegesmedve jobb célpontot nyújtott volna. Két polgárőrnél akadt akkus kézireflektor, amikben még volt szufla, így ők is csatlakozhattak az osztaghoz. A kertben amúgy igazi botlódrótos rendszer volt, karós paradicsomok, köztük vastag spárga, ideális terep sötétben való rohangáláshoz egy dühös medvével az ember nyomában.

A lövésekre riadtan összerezzentem, pedig készültem rá erősen. Két sarokkal odébb is belecsendült az ember füle, akkorát szólt, szinte egyben a négy lövés (nem tudom, a pisztolyos durrogtatott-e), utána meg versenyt ordított az osztag a medvével. A hangokból ítélve a fele se volt tréfa annak, ami történt, én hülye meg persze nem bírtam a hátsómon maradni, kifutottam a sarokra, megnézni, hogy mi van. Az egyik vadászt épp akkor rángatták fel, elbukott a kerítés drótjában, a többiek már kirohantak, de az egyik refletor továbbra is a kertben világított. Aztán felbukkant a medve sötét tömege is és átrohant a drótkerítés egy épen maradt szakaszán, majd az utca közepén dühös mozdulatokkal próbált megszabadulni a mancsába akadt drótfonattól. Ekkor gyors egymásutánban még három lövés dördült, mire eldőlt, a hátára fordult, majd kalimpálva újra megpróbált felállni. Egy kisebb lövés, azt fel se vette, egyik hátsó lábát húzva megindult a reflektorral világító férfi felé. Újabb két lövés, mire megint összeesett és onnan már nem ment tovább, de még nem adta fel. Ocsmány egy mészárosmunka volt az egész.

A még hörgő hústömeget megkerülve bementünk a kertbe. Nagy megkönnyebbülésemre a kézilámpának a gazdája nem volt sehol, csak eldobta ijedtében. Felvettem és a bokor alatt fekvő bácsira világítottam. Nem kellett orvosnak lenni ahhoz, hogy lássam, itt már nincs mit segíteni. Pár méterre tőle ott bűzölgött a húshalom maradványa, ami miatt meg kellett halnia.

Mikor visszaértem az utcára, már alig lélegzett az állat, orrlukain habos vér bugyogott elő, karmaival az aszfaltot karistolta. Leterítői pár méterre álltak tőle továbbra is rászegezve a fegyverüket és azt tárgyalták, hogy ki hol találta el és melyik volt a végzetes lövés ezek közül. Szóltam az ügyeletesnek, hogy elő kellene keríteni az orvost. Pár nyugtató elfogyott az éjszaka hátralevő részében, a medve mellé meg külön őrséget állítottunk. Adó bá' javasolta, hogy nyúzzuk meg, készítsük ki a bőrét és tegyük ki a tanácsházán. A pálinkájának jobban örültek, én sem szóltam miatta semmit.

Eszternek se, amikor hazaértem, ráér infarktust kapni majd reggel is.

...... számú megbízás nyomán jelentkeztem az esztergomi repülőtéren (LHEM) a korábban egyeztetett motoros repülőgép igénybevétele céljából. A helyszínen kitöltöttük az igénybevételi jegyzőkönyvet majd a pilótával együtt rendelkezésemre bocsátott kisrepülőgépen (PZL-104 Wilga 35A) a levegőbe emelkedtünk. Rádiókapcsolatunk a repülőtérrel folyamatos volt, a repülőtéri kapcsolaton keresztül a MVB illetékesével is kontaktusban voltunk. A repülésre a parancs szerint digitális fényképezőgépet és lőfegyvert vittem magammal, a repülőgép az előírt elsősegély- és túlélőfelszereléssel ellátott volt, ezt a felszállás előtt ellenőriztem.

Időjárás: Tiszta, napos idő, kisebb széllökésekkel. A repülést és a felderítést időjárási körülmények nem akadályozták, a repülőtér előrejelzésének megfelelően.

Útvonal: Felszállás után nyugat felé fordultunk és a Duna vonalát követtük, folyamatosan kitérőket

téve északi irányba, hogy minél nagyobb területet tudjunk felderíteni. Almásfüzitő után még harminc kilométert tettünk meg a nyugati kurzust követve, majd, mivel újabb települést nem észleltünk, észak felé fordultunk és a korábban érintett sávtól tíz kilométerre északra repültünk kelet felé. Esztergom magasságában visszatértünk a Duna felé, majd a korábban leírt pásztázó mozgással követtük a folyó vonalát a Csepel-sziget déli végéig. Ezután közvetlen kurzust felvéve tértünk vissza Esztergomba.

Észlelt települések: A Dunától északra és keletre nem észleltünk a térkép által is jelzett települést. Almásfüzitő után még három kilométerig észleltünk települést, majd a Nagykolónia után az általunk berepült területen nem. A Duna nyugati partján Budakalász után egyre vastagodó sávban észleltük a térkép által nem jelzett erdőt, ahogy Budapest és a Csepel-sziget helyén is végig. A Duna a térképen jelzettnél és a korábban tapasztaltaknál szélesebb, ártéri erdőkkel szegélyezett. A hazatérő kurzuson az első észlelt település Biatorbágy, onnan a településszerkezet megfelel a térkép által jelzettnek.

Az erdős területeken több helyen kisebb településekre emlékeztető objektumokat láttunk, a gép közeledtére az ott tartózkodó emberek elbújtak. A házak mintha fából készültek volna, fényképek készültek, térképen az észlelt telepeket feltüntettük. Füstöt is több helyen láttunk, két alkalommal a Dunától északra erdei tisztásokról láttuk felemelkedni, településre utaló nyomok nélkül. Nyergesújfalu magasságában, a Dunától tíz kilométerre északra több mesterségesnek tűnő tisztást láttunk, amiken ideiglenes szálláshelyek nyomait észleltük, de az itt tartózkodó emberek szintén az erdőbe menekültek a repülőgép zajára.

Az infrastruktúra állapota: A térképen is szereplő településeken az infrastruktúra sértetlennek tűnt, ezen területen kívül semmiféle korábbi infrastruktúrának (utak, villanyvezeték, vasút, csővezeték) nincs nyoma. Elszórtan keskeny földutakat észleltünk, ezekről fénykép készült. A Dunán hajóforgalmat nem észleltünk.

Külső rádióforgalmazás: Folyamatosan hívtunk különféle repülőtereket és légiszolgálatokat, választ csak olyan helyekről kaptunk, amikkel már korábban is sikerült kapcsolatot létesíteni a Megyei Védelmi Bizottságon keresztül. Budapest magasságában a vészfrekvencián több vészjelet is fogtunk, de forrásukat a rendelkezésre álló eszközükkel nem tudtuk meghatározni. A pilóta szerint automata jeladók voltak. Részletek mellékelve.

Egyéb megjegyzés: Az M1-es autópálya végénél (ahol az erdő átvette a korábbi pálya helyét) több tucatnyi egymásba futott autó roncsát észleltük.

..................... hdny.

Az első "éles" őrség eseménytelenül telt el. Másnap akár aludhattam is volna egész éjszaka, ha valamelyik néni nem eszi meg a fagyasztóba olvadt húsból sebtiben (és sok fűszerrel, hogy elvegye az ízét) készült ételét, amitől olyan rosszat álmodott, hogy rögtön verni kezdte a gondosan kikészített lábosát. Erre a fél utca rázendített, három közeli jelzőtűz is fellobbant, az őrjáratok ide-oda rohangáltak, majd mikor megjelentek az ágyukból kiugrott tartalékosok is, még nagyobb lett a káosz. Reggel már csak nagyokat nevettünk az egészen, de nem csodálkoznék, ha menet közben megduplázódtak volna az ősz hajszálaim. A nappali őrjárat mindenhova bekopogott és megbeszélte a népekkel, hogy a kolompolási lehetőség mire is való, még csak az hiányzik, hogy minden éjszaka megalakítsuk a helyi STOMP együttest, ha valaki rosszat álmodik - arról nem is beszélve, ha tényleg gáz van, akkor meg semmit sem ér így.

Eszterrel alapos leltárt csaptunk otthon, úgy se nagyon tudtunk mihez kezdeni magunkkal, se tévé, se internet, se semmi - még jó, hogy könyvvel el vagyunk látva. Egyszer nekiálltam folytatni a fordítást füzetbe és nyomtatott szótárral, de amikor Eszter beszólt érte, rájöttem, hogy tényleg hülyeség. A kiadó Pesten van - vagy volt -, ha esetleg visszakerülne, akkor majd kicsit belehúzok, hogy pótoljam a kimaradt időt. A laptop aksijában még lehet olyan negyven perc, de azt egyelőre nem akarom elhasználni.

Szóval a leltár. Esővíz a pincében olyan hat köbméter, az egy darabig elég lesz a fürdésre, de szerintem forralva inni is lehet belőle. Na meg ha majd esik (és miért ne esne), tudjuk pótolni, a papáék, akiknek a házát megörököltük, komoly rendszert építettek ki az esővíz felfogására és szerencsére még nem volt időm elbontani. A vécétartályunk szerencsére a régi, jól bevált és faék bonyolultságú Dömötör, rendszeresítettem egy hokedlit a fürdőben és vödörrel mindig után tudom tölteni. Kikísérleteztem, hogy így kevesebb víz is elég, mintha rögtön a vödörből öntenénk.

Krumpli van egy zsák, de csírázgat. Alma szintén egy rakat, de pár helyen már rohad, úgyhogy szétraktuk őket, hogy legalább egymást nem rontsák már el. (Zsombornak már lesz kajája.) Liszt csak pár kiló, só három, cukor szintén nincs sok. Tészta se. Konzerv egy tucat (löncshús meg májkrém.) Befőtt úgy húsz üveggel. Szóval elég gyászos a kép. Anyósomékkal beszéltem erről korábban, nekik kissé több van, de ők is inkább a fagyasztóban tartottak mindent. Azért éhen csak nem fogunk halni, meg még ott van a két disznó is, majd sózunk, füstölünk.

Minden büszkeségem ellenére Eszter lezavart az önkormányzathoz, hogy nézzem meg, mit jelent az, hogy jelentkezni lehet kajáért. Végül egy kis szatyor tésztával és liszttel, meg pár üveg bébiétellel jöttem haza, de a sorban áll pár atyafi és atyanő, akikről tudom, hogy ha egy évnyi száraz tartalékuk nincs a spájzban, akkor semennyi. De nem balhéztam miatta. (A tészta meg a liszt egyaránt Tesco gazdaságos volt, most vagy a védelmi bizottság rabolta le a dorogi egységet, vagy megtalálták, kik voltak. Vagy Egomból hozták.) Eszter megnézte a bébiételeket és azt mondta, hogy nem jók, mert van bennük hozzáadott cukor. Ekkor a körülményekhez képest egész higgadtan megkértem, hogy vegye észre magát, mire a fáskamrát már egyedül mérhettem fel.

Talán van annyi, amennyivel kihúzzuk a telet, és a papa régi, löszfalba mélyített széntárolója is tele van, ahhoz azóta nem nyúlt senki, hogy annak idején bevezették a gázt. Szerencsére a régi központi vegyeskazán is megvan, állítólag működik is, amikor megvettük a házat, apósom mutogatta, hogy melyik szelepet kell átállítani, de ő is mondta, hogy ha esetleg erre kerülne sor, szakemberrel át kell nézetni. Eljött a szakember ideje. Amúgy meg a fa miatt aggódom legkevésbé, egyrészt itt az erdő a kertek alján, másrészt meg ha az eltűnt területek helyén tényleg nagy fák vannak, akkor csak kihúzzuk valahogy. Mondjuk ha panelben laknék, akkor pár hülyekapáson már minden bizonnyal túl lennék.

Érdekes volt a halottak napja, kevesebben voltak a temetőben, mint szoktak, vidékről szinte nem is jött senki, viszont a temetődomb tetején, a jelzőtűz mellett posztoló polgárőrök furcsán ellenpontozták a hangulatot. A szokásos könyörgésen, amit a keresztnél szoktak tartani ilyenkor, annyian voltak, hogy még a ravatalozót is körbefolyta a tömeg. Gyertyát, mécsest viszont alig vittek ki, volt foganatja az ajánlásnak, hogy inkább tegyék félre otthoni világításra, bizonytalan, hogy mikor tudják majd átállítani az erőműveket és a hálózatot. Pár síron azért égett valami, de reggelre mind egy szálig nyomuk veszett. Rá is kérdeztem a dombon posztolóktól, hogy van ez, hogy az orruk elől, elmesélték, hogy amikor az első alak érkezett, azt lekapcsolták, erre kiderült, hogy az volt, aki kirakta a mécsest és az apja sírjáról vitte haza a félig leégett világítóeszközt. Úgyhogy a többi sírok közt suhanó árnyékot már nem is piszkálták. Hagyománytisztelet és gyakorlati érzék...

(Gador - okt. 29)

 Szeretem a kihívásokat. Ám ennyire talán mégsem… Amikor elvállaltam az egészségügyi ellátás újraszervezést néhány dologgal még nem voltam tisztában. Például azzal, hogy a bejáratott kommunikációs és egyéb csatornák momentán nem állnak rendelkezésre.

Azaz telefon éppen hogy csak, az is csak vezetékes. Meg persze nem is azonnal, jó néhány napot kellett várni arra, hogy valamit összetákoljanak. Jó-jó, elég hamar felállt egy futárszolgálati rendszer a „polgárőrségre” alapozva. Szóval viszonylag hamar eljutott minden kérdés, információ mindenhová, meg az infók is vissza.

Ám a jó öreg email. Meg számítógép. Huh, mennyire elkényelmesedtünk… Mindent csak gépen, meg elektronikusan. A főnököm még munkába állásomkor mesélt sokat, hogy régen még írógéppel… meg a titkárnőknek diktáltak, akik tudtak gyors- és gépírni. Most megint elő kellett szedni a raktárakban porosodó írógépeket, mert az áramellátás biztosítására még jó idejig várni kell. A munkának meg ugye menni kell.

Persze használtunk aggregátorokat, így néha-néha nyomtatni is tudtunk, meg a fontosabb emberek kaptak laptopokat, persze szigorú korlátozásokkal, mert a töltés elég sok nehézséget okozott. Én is kaptam, elvére az eü fontos feladat. Ez a kaptam valójában azt jelentette, hogy kaptam töltési időt a sajátomhoz, és azon dolgoztam.

A kórházakkal, azzal a hárommal viszonylag könnyű dolgom volt. Ilyen esetre – mármint ha megszűnik a közműszolgáltatás, megvolt a tervrendszerük.

Jóval több fejfájást okozott a háziorvosi ellátás. A futárok segítségével, bevonva a helyi VB-ket sikerült felmérni, hogyan roncsolódott a házi- és gyermekorvosi körzetek rendszere. Eléggé, de nem válságosan. Arra több dolog miatt is fel vagyunk készülve, hogy jó néhány háziorvos kiesik, ilyenkor a megoldás az, hogy bizonyos körzeteket összevonunk. Az ÁNTSZ-es kollégákkal a tervek alapján ez viszonylag hamar ment. A gondot ugye a számítógép-hiány okozta, ugyanis bizonyos terveket csak elektronikusan frissítettek, mondván környezetet kímélve kevesebb papírt használnak el… Szerencsére a lényeges adatok megvoltak papíron is.

A nagyobb gondot a szakemberek hiánya okozhatta volna. Persze most minden jó szakemberre nagyon-nagy szükség volt, így a megyei VB, miután kicsit is úrrá tudott lenni a helyzeten, elrendelte a különféle képzettségek felmérését. Azaz mindenkiről igyekeztek kideríteni, hogy mihez is ért. Ez nekünk is nagyon sok segítséget jelentett – csak épp az adatok gyors lekérdezése, értsd a papírhalom átböngészése tartott sokáig.

Ugye-ugye, milyen jó is volt anno a hadkiegészítés, sorozás rendszere. A régi, 2004 előtti hadkiegészítési parancsnokságok mindenkiről tudták, hogy mihez ért, hogyha olyan szakképesítésű egyénekre volt szükség, be tudják őket szipkázni.

Szóval beosztható szakember is akad, biztos-ami-biztos alapon két tábori kórházat is berendeztünk, szerencsére a megmaradt részeken elég sok E-készlet maradt, hála az EKI - Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet raktárainak. Néha akadozott az eszközkiszállítás a romló közbiztonság és az üzemanyaghiány miatt, de azt hiszem, elég profi módon megoldottuk ezt a dolgot.

Ami sokkal jobban aggaszt ott, az a gyógyszerhelyzet. Megpróbáltuk begyűjteni a területen lévő gyógyszereket, ám amikor ezt meghallották az emberek, fosztogatások történtek, és szerintem bizonyos gyógyszerészek is szabotálták a dolgot, mondván, hogy így elvesztik a vagyonukat… Nos, mondjuk ebben volt valami, mert nekik tényleg nem tudtunk egyenlőre feladatot adni, mint másoknak, akik az eü szektorban dolgoznak.

Szerencsére Pilisborosjenő a vakcinagyárral megmaradt, így legalább az influenzától nem kell tartanunk! Mondjuk az embereknek nem is ettől kell igazán tartania a közelgő tél előtt, sokkal inkább a tüdőgyulladástól, meg a beszivárgó csapatoktól…

Még nem igazán látom, hogy a lakótelepeken, meg az átlag családi házak zömében mivel fognak a télen fűteni, ha így marad a helyzet… Ez persze ránk is vonatkozik.. Csilla nővére családostól eltűnt, valószínűleg kirándulni mentek… Még jó, hogy volt a házukhoz kulcsunk. Ezt mindig is furcsálltam a családjában, hogy mindenkinek volt mindenhova kulcsa… Megbeszéltem Laci bával, hogy ott fogunk lakni, legalábbis egy darabig. Nekem úgyis valószínűleg sokat kell majd utaznom, hogy gatyába rázódjanak a dolgok, ő meg az informatikai végzettségével tud segíteni az egomi távközlési rendszerek újjáélesztésében.

Laci bával megállapodtunk, hogy a főbb körzetekbe kimegyek személyesen is, hogy lássanak, így talán könnyebben megnyugszik mindenki. Meg aztán az esetleges sumákolást is könnyebb a helyszínen kiszűrni… Végül pedig egy „terepgyakorlat” is rám fér, a sok íróasztal után mellé ez is kell.

No, akkor rajta, kemény hetünk lesz!

Közben megkaptam a megbízólevelem – Laci bá gyorsan dolgozott, és ezt mindenkitől el is várta. Két szó a titkárnőnek, aki megírta, majd behozta szignálásra. Intézkedett közben, hogy kapjak irodát, meg kocsit. Láttam rajta, hogy már a következő feladaton járt az esze, de azért arra még volt gondja, hogy emlékeztetett, Csilláról még gondoskodnom kell… 

Botcsinálta polgárőr létem első napja. Bár rögtön letisztázták, hogy igazából ez nem polgárőrség, csak a hivatalos neve valami egész bonyolult, azért inkább ez, a lényeget mindenesetre kifejezi. Eszterrel még nem békültem ki, amikor reggel leléptem, de megfogadtam, hogy amikor hazaérek, bocsánatot kérek.

A főtéren gyülekeztünk, elég ágrólszakadt társaság benyomását kelthettük, ráadásul nem is jött el mindenki, akinek kellett volna. Minket betereltek a kultúrház nagytermébe, a lógosokért meg biciklin elküldtek pár embert. Mérgesen. Bent újra jöttek a beosztások, az utcák elrendezése, ki kihez tartozik, majd az érdekesebb rész: kinek mi a dolga. Vártam, hogy mikor lehet kérdezni, de ilyen nem volt. Az egészet egy olyan fickó tartotta, akit a Suzukiban szoktam látni biztonsági őrként, de most inkább egy kiképző őrmesterre emlékeztetett. Mikor úgy vélte, hogy nem vesszük elég komolyan sem őt, sem magunkat, közölte, hogy Leányváron két nappal ezelőtt valakik lemészároltak öt családot, majd felgyújtották a házaikat is, azóta se sikerült megtalálni a tetteseket, sem a magyarázatot, hogy miért történt. Viszont Csentőfán nem lesz ilyen, arról ő kezeskedik. Lehetett benne valami, mert megszeppenve és újult figyelemmel hallgattuk, mit kell tenni.

Minden utcában, ha az utca hosszabb, több helyen is olyan tüzet kell rakni, ami gyorsan begyullad és nagy lánggal ég, úgy kell elhelyezni, hogy lehetőleg ne gyújtson fel semmit, de a falu többi részéből is látható legyen. A tüzek mellé, illetve minden háznál rendszeresíteni kell valami fémedényt vagy csövet, amit baj esetén addig kell minél hangosabban ütögetni, amíg nem érkezik segítség. Az meg hamar fog érkezni, mert huszonnégy órás járőrszolgálat lesz, egyszerre minimum hatvan emberrel, éjszaka is, szétosztva a faluban. Ha baj van, akkor a legközelebbi tüzet kell meggyújtani, ezzel is segítve a tájékozódást. Folyamatos őrség van már most is a bevezető utaknál, a benzinkútnál (az eléggé a falu szélén van), fent a temetődombon, ahonnan nagyjából mindent látni. Biciklis és gyalogos, fegyveres járőrök lesznek, riasztás esetén pedig mindenki, az is, aki nincs szolgálatban, a felszerelésével együtt a tervben meghatározott helyre megy és egységbe szerveződik. Azért nem hanyatt-homlok a baj helyére - itt figyelmeztetően felemelte egy ujját, egyből eszembe is jutott a gimis töritanárom róla -, nehogy az legyen, hogy egy helyen kamuból balhét csinálnak, mindenki odacsődül, a falu többi része meg védtelen marad.

Eszembe jutott, hogy apósomék akkor azokat a tüzeket láthatták - majd az is, hogy ők is a falu szélén laknak, és csak pár kilométer választotta el őket az egésztől. Rossz érzés fogott el. A fegyveres járőr" dolog csak később esett le, amikor a fickó kifejtette, hogy nem vagyunk jól ellátva ilyesmivel, vadász sincs sok a faluban, de minden háztartásban akad olyan dolog, amit kellő bátorsággal jól használhatunk, ha szervezetten lépünk fel. Hozott is magával egy kis arzenált, késeket, kisbaltát, a kedvencem a kiegyenesített kiskapa volt, amivel a nénik szoktak a temetőbe menni. Valaki bedobta, hogy ő legyárt pár Molotov-koktélt is, ha kell, mire kiröhögték - valószínűleg elnézte a házszámot.

Délután beszéltem apósomékkal is, neki is volt pár híre, mert egy barátja volt náluk Leányvárról, aki ugyan nem látott semmit, de a szomszédja igen, egy rakat festett arcú alak csinálta az egészet, csak akkor menekültek el, amikor a dorogról riasztott rendőrök befutottak. Azt mondta, hogy ma a pincében fognak aludni a kazán mellett és alaposan bereteszel mindent. Abban maradtunk, hogy Eszterrel beszélek, hogy mi legyen, de igazából nem örültem volna neki, ha ott alszik, mert mi mégis csak a falu közepén vagyunk - ha az a kilométer számít valamit. Én nem alszok sehol, be vagyok osztva járőrbe.

Esztertől is bocsánatot kértem, nem is volt olyan nehéz. A végén még én is pityeregtem egy kicsit. Aztán kimentünk tüzeket rakni, Luca nénitől szereztem fóliát, amivel letakartuk, hogy ne ázzon el - a mi utcánkba elég volt egy is. Pista bácsival (önkéntes polgárőr, volt a cseszkóknál is 68-ban, mesélt is róla) körbejártuk a házakat, magyarázgattunk ezt-azt és ellenőriztük a hangkeltő eszközöket. Egy nénivel alig tudtuk összehozni, félt, hogy lemegy az edényről a zománc, végül szereztünk neki egy lukas vödröt.

Már kezdett sötétedni, mire hazaértem, de még volt két óra az ügyelet kezdetéig. Eszter panaszkodott, hogy nagyon büdös van, kicsit szaglásztunk és megállapítottuk, hogy a szomszédból jön. Luca néni is felfigyelt már rá, így végül helyi polgárőrparancsnoki tisztemnél fogva behatoltunk a kertbe, majd ott láttam, hogy már megelőztek minket - a szomszéd hátsó ajtaját valaki felfeszítette, bent szétrámolt, a fagyasztót is kiborogatta - na onnan jött a bűz, rohadni rohadt már egy ideje, de mégis zárt volt. Nagyszerű, betörés a szomszédba, valószínűleg fényes nappal, mert reggel még nem volt bűz. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy Eszter nem akart nélkülem otthon maradni, így még átvittem őket apósomékhoz, kajával, ruhával, takaróval. A ház kellemetlenül üresnek tűnt nélkülük, de sok időm nem volt depresszióba esni - a frissen tanultakat szem előtt tartva rambósítottam magam (a szuronyt puska nélkül vittem, ne röhögjenek ki), tekerős zseblámpa, fokos (még a papáé volt),meleg ruha, kávé a kulacsban, kaja a biciklis táskában, egyenruhának a láthatósági mellény, gyufa. Bár igazából a hátam közepére sem kívántam ezt a katonásdit, mégis éreztem valami kis izgalmat. De azért nem lenne baj, ha már hajnal három lenne és átvenné a következő társaság a dolgot.

Először nem értettem, hogy miért a templomban, ha már van faluházunk is (bár már nem mai darab), de aztán megvilágosodtam. Mert

1. A templomban mégis csak több az ülőhely és a vastag falak miatt nem is hűlt ki annyira, mint a Kulturhaus

2. Az unalmas részeknél az ablakokat bámulva angyalok derítenek jobb kedvre és nem a szemközti kibelezett bolt kelti a hangulatot

3. Áram nélkül is van hangosítás, legalább kiderült, miért van odabent is napernyő a szószék fölött (mondjuk ezt eddig is tudtam, de volt pár atyafi, akinek ez új volt)

4. Meg különben is kell valami támasz.

Igazából azért írok így, mert kissé fel van ku...rblizva az agyam és Eszterrel is sikerült rendsen összevesznem, amikor hazajöttem. Egész nap sütött-főzött, hogy ne kelljen kivágni a leolvadt cuccokat (Luca néni vajon mit csinál a másfél disznójával?), de mikor megláttam, hogy több kukoricakonzervet is kibontott hozzá, kicsit ingerültebben magyaráztam el neki, hogy ezt nem kellett volna, ő meg zokon vette. Zsombor meg bőgött, bár napközben egész jó volt. Mindegy, majd kiduzzogjuk magunkat és akkor jobb lesz.

Szóval a gyűlés.

Már jó előre harangoztak (ministránsok fent a toronyban, nem tudom, kaptak-e fülvédőt hozzá), meg is telt rendesen a templom, szerintem ilyet se látott már pár száz éve, de a fiatal Atya biztos nem. Mivel nem vagyunk katolikusok, annyira nem követtük a helyi gyülekezet dolgait, csak tudom, hogy nagy szenzáció volt, mikor a régi, szeretett plébános elhunytával és egy év interregnum után mégis csak kapott a falu saját plébánost, ha már olyan szép parókiánk van. Ráadásul fiatalt. Most is ott volt elől, kissé aggodalmaskodó képpel, pedig a polgámester is buzgó egyháztag, biztos tudta, mihez nem szabad nyúlni. Sokan családostúl jöttek, hozzánk átjöttek apósomék, és én képviseltem a családot, anyósom mondta, hogy én menjek, mert nekem jobb a memóriám.

Feszült volt a hangulat, nem is nagyon beszélgetett senki sem előtte, csak pár "hogy vagytok - rohad ránk a fagyasztó" jellegű eszmecsere fordult elő. Majd jött a lényeg, elég akadozva, aztán a kérdések órája, ami tényleg KO lett.

Lényeg a lényeg, tényleg az van, hogy pár faluval odébb a szó szoros értelmében eltűnt minden, Pest, a Duna túlpartján a szlovákok, állítólag az M1-esen túl is csak böszme nagy erdők vannak (de ezt csak úgy hallotta valaki valakitől, aki szintén hallotta valakitől), viszont Komárom sincs meg, egy falubeli fuvaros akart oda menni még szombaton. Tatabánya még megvan, ezt több felől is hallottuk. Magyarázat nincs rá, ne is kérdezzük. Megyei Védelmi Bizottság, meg helyi VB-k vannak, meg rendkívüli helyzet, ami egyelőre azt jelenti, hogy munkába, iskolába ne menjen senki, mentőt úgy lehet hívni, ha bemegyük a hivatalba és ott van rádió, vizet a falu széli forrásból vihetünk, vagy szintén a hivatalhoz, ahova pár fúrt kútból hordják, de mindent forralni kell, hamarosan jön majd élelmiszersegély is, addig a szomszédokkal fogjunk össze és takarékoskodjunk a tartós élelmiszerrel, orvosi ügyelet is van, polgárőrség van és bővülni fog. Csak menet közben figyeltem fel arra, hogy magával a helyzet okával alig foglalkoztak, egyből nekiálltak nyomni a tennivalókat - nem is rossz módszer. Nincs idő agyalni a miérteken. Ami két esetben kellemetlen: ha tényleg nincs magyarázat, vagy ha el akarják titkolni a magyarázatot. Na mennyi az esélye az utóbbinak?

Kis töprengésemből ott tértem vissza, ahol a műszaki előadó a maga lassú, modoros módján azt fejtegette, hogy az infrastruktúra teljesen ép, azért nincs semmi, mert összeomlott az elektromos hálózat, ami a szivattyúkat is hajtja, de már dolgoznak rajta és hamarosan lesz valami. Először valószínűleg a telefonvonalakat csinálják meg, mármint a vezetékes.

Végül jött a polgárőrség - vége az önkéntes szakasznak, a rendkívüli helyzet miatt minden 18 és 40 közötti férfinak szolgálatot kell vállalnia, 16 éves és negyvennél idősebbek is jelentkezhetnek. Ez maximum apósomat vigasztalhatja, én alaposan benne vagyok, bár már így is terveztem, csak Eszter nem örült volna neki. Felolvastak pár nevet, köztük az enyémet, kérték, hogy a végén menjünk oda a láthatósági mellényes helyi megbízotthoz, aki amúgy "civilben" a Tenger Security valami középvezetője.

Elég gyorsan lezavarták a végét, az utolsó döfést a kibontakozó kérdésözönnek azzal akarták bevinni, hogy az Atya bejelentette, hogy könyörgéssel folytatják, aki nem akar részt venni a misén, az csendben távozzon.

A távozás megvolt, de csak azért, hogy kint elkapják azokat a VB tagokat, akik pogány módra nem maradtak benn a misén, elárasztották őket kérdésekkel, amikre nem tudtak (vagy akartak, bár nem hiszem). Pár digitális fényképező is körbejárt, amiken (talán a 10-es) út látszott, ami egyszer csak belefut pár igen nagy fába, az egyik fára egy fekete Audi fel is csavarodott, egy másik gépen az Egomi bazilika mögötti várfal, a Duna, és Párkány helyén hasonló erdő. Húzós.

A TS-es polgárőr kézzel írt listákat mutogatott, amin a falu "védelmi beosztása" volt, utcaszinten szervezték meg, diplomás és nulla tapasztalattal rendelkező emberként az a megtiszteltetés ért, hogy a mi utcánknak én lettem a főnöke. Gyors fejszámolással két hatvan év körüli bácsit tudtam összeszedni, aki a csapatot erősítheti, bár némelyik néninek lehet, hogy nagyobb a harcértéke. Szóltam, hogy a szomszédomat és a 17 éves fiát vegyék le a listáról, mert elutaztak pár napja és egyelőre még nem jöttek vissza. Holnap reggel a főtéren kell jelentkezni.

Megkérdeztem, hogy mi ez a mozgósítás - jó, tudom, nem mondták, hogy mozgósítás, de lényegében az. Az volt a válasz, hogy fenn kell tartani a közbiztonságot, de arra csak kitérő választ adott, amikor rákérdeztem, hogy azt mi veszélyezteti. A boltot mondta, meg azt, hogy nem akarja, hogy olyat szívjunk, mint a leányváriak. De ezt csak ő szívta vissza, hogy a szomszédék mit szívtak, nem derült ki.

Kellően felhúzta az agyamat az egész délután, utána pár ismerős és ismeretlen arccal is kitárgyaltuk a dolgokat, volt ott atombombától ufóinvázióig minden, de olyan szaki is volt, aki a kormányt hibáztatta, egy másik szaki az ellenzéket, egy harmadik meg a bürgemeistert szidta, amiért a kocsmát is bezáratta. Bár a jelek alapján valahonnan azért szerzett töltést. Egy középkorú férfi azt mesélte, hogy bement az anyjáért az egomi kórházba, haza is hozta, de menet közben látott pát csúnya dolgot, a dorogi Tesco pl. egy üszkös romhalmaz, és a főutcán szinte az összes kirakat be volt verve, a rendőrök meg géppisztollyal mászkáltak. Egy vékony srác azt akarta tudni, hol lehet pisztolyt szerezni. Ekkor léptem le.

Esztertől azt hiszem, bocsánatot kellene kérnem. Persze igazam volt, a fenének használt el két konzervet, ami még csomó ideig ehető maradt volna, de ezt kedvesebben kellett volna elmondanom. Majd ráveszem magam, egyelőre a fél estét azzal töltöttem, hogy a feltűzött szuronyú játékpuskát szorongatva ültem az ablaknál és az üres utcán bámultam.