Botcsinálta polgárőr létem első napja. Bár rögtön letisztázták, hogy igazából ez nem polgárőrség, csak a hivatalos neve valami egész bonyolult, azért inkább ez, a lényeget mindenesetre kifejezi. Eszterrel még nem békültem ki, amikor reggel leléptem, de megfogadtam, hogy amikor hazaérek, bocsánatot kérek.

A főtéren gyülekeztünk, elég ágrólszakadt társaság benyomását kelthettük, ráadásul nem is jött el mindenki, akinek kellett volna. Minket betereltek a kultúrház nagytermébe, a lógosokért meg biciklin elküldtek pár embert. Mérgesen. Bent újra jöttek a beosztások, az utcák elrendezése, ki kihez tartozik, majd az érdekesebb rész: kinek mi a dolga. Vártam, hogy mikor lehet kérdezni, de ilyen nem volt. Az egészet egy olyan fickó tartotta, akit a Suzukiban szoktam látni biztonsági őrként, de most inkább egy kiképző őrmesterre emlékeztetett. Mikor úgy vélte, hogy nem vesszük elég komolyan sem őt, sem magunkat, közölte, hogy Leányváron két nappal ezelőtt valakik lemészároltak öt családot, majd felgyújtották a házaikat is, azóta se sikerült megtalálni a tetteseket, sem a magyarázatot, hogy miért történt. Viszont Csentőfán nem lesz ilyen, arról ő kezeskedik. Lehetett benne valami, mert megszeppenve és újult figyelemmel hallgattuk, mit kell tenni.

Minden utcában, ha az utca hosszabb, több helyen is olyan tüzet kell rakni, ami gyorsan begyullad és nagy lánggal ég, úgy kell elhelyezni, hogy lehetőleg ne gyújtson fel semmit, de a falu többi részéből is látható legyen. A tüzek mellé, illetve minden háznál rendszeresíteni kell valami fémedényt vagy csövet, amit baj esetén addig kell minél hangosabban ütögetni, amíg nem érkezik segítség. Az meg hamar fog érkezni, mert huszonnégy órás járőrszolgálat lesz, egyszerre minimum hatvan emberrel, éjszaka is, szétosztva a faluban. Ha baj van, akkor a legközelebbi tüzet kell meggyújtani, ezzel is segítve a tájékozódást. Folyamatos őrség van már most is a bevezető utaknál, a benzinkútnál (az eléggé a falu szélén van), fent a temetődombon, ahonnan nagyjából mindent látni. Biciklis és gyalogos, fegyveres járőrök lesznek, riasztás esetén pedig mindenki, az is, aki nincs szolgálatban, a felszerelésével együtt a tervben meghatározott helyre megy és egységbe szerveződik. Azért nem hanyatt-homlok a baj helyére - itt figyelmeztetően felemelte egy ujját, egyből eszembe is jutott a gimis töritanárom róla -, nehogy az legyen, hogy egy helyen kamuból balhét csinálnak, mindenki odacsődül, a falu többi része meg védtelen marad.

Eszembe jutott, hogy apósomék akkor azokat a tüzeket láthatták - majd az is, hogy ők is a falu szélén laknak, és csak pár kilométer választotta el őket az egésztől. Rossz érzés fogott el. A fegyveres járőr" dolog csak később esett le, amikor a fickó kifejtette, hogy nem vagyunk jól ellátva ilyesmivel, vadász sincs sok a faluban, de minden háztartásban akad olyan dolog, amit kellő bátorsággal jól használhatunk, ha szervezetten lépünk fel. Hozott is magával egy kis arzenált, késeket, kisbaltát, a kedvencem a kiegyenesített kiskapa volt, amivel a nénik szoktak a temetőbe menni. Valaki bedobta, hogy ő legyárt pár Molotov-koktélt is, ha kell, mire kiröhögték - valószínűleg elnézte a házszámot.

Délután beszéltem apósomékkal is, neki is volt pár híre, mert egy barátja volt náluk Leányvárról, aki ugyan nem látott semmit, de a szomszédja igen, egy rakat festett arcú alak csinálta az egészet, csak akkor menekültek el, amikor a dorogról riasztott rendőrök befutottak. Azt mondta, hogy ma a pincében fognak aludni a kazán mellett és alaposan bereteszel mindent. Abban maradtunk, hogy Eszterrel beszélek, hogy mi legyen, de igazából nem örültem volna neki, ha ott alszik, mert mi mégis csak a falu közepén vagyunk - ha az a kilométer számít valamit. Én nem alszok sehol, be vagyok osztva járőrbe.

Esztertől is bocsánatot kértem, nem is volt olyan nehéz. A végén még én is pityeregtem egy kicsit. Aztán kimentünk tüzeket rakni, Luca nénitől szereztem fóliát, amivel letakartuk, hogy ne ázzon el - a mi utcánkba elég volt egy is. Pista bácsival (önkéntes polgárőr, volt a cseszkóknál is 68-ban, mesélt is róla) körbejártuk a házakat, magyarázgattunk ezt-azt és ellenőriztük a hangkeltő eszközöket. Egy nénivel alig tudtuk összehozni, félt, hogy lemegy az edényről a zománc, végül szereztünk neki egy lukas vödröt.

Már kezdett sötétedni, mire hazaértem, de még volt két óra az ügyelet kezdetéig. Eszter panaszkodott, hogy nagyon büdös van, kicsit szaglásztunk és megállapítottuk, hogy a szomszédból jön. Luca néni is felfigyelt már rá, így végül helyi polgárőrparancsnoki tisztemnél fogva behatoltunk a kertbe, majd ott láttam, hogy már megelőztek minket - a szomszéd hátsó ajtaját valaki felfeszítette, bent szétrámolt, a fagyasztót is kiborogatta - na onnan jött a bűz, rohadni rohadt már egy ideje, de mégis zárt volt. Nagyszerű, betörés a szomszédba, valószínűleg fényes nappal, mert reggel még nem volt bűz. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy Eszter nem akart nélkülem otthon maradni, így még átvittem őket apósomékhoz, kajával, ruhával, takaróval. A ház kellemetlenül üresnek tűnt nélkülük, de sok időm nem volt depresszióba esni - a frissen tanultakat szem előtt tartva rambósítottam magam (a szuronyt puska nélkül vittem, ne röhögjenek ki), tekerős zseblámpa, fokos (még a papáé volt),meleg ruha, kávé a kulacsban, kaja a biciklis táskában, egyenruhának a láthatósági mellény, gyufa. Bár igazából a hátam közepére sem kívántam ezt a katonásdit, mégis éreztem valami kis izgalmat. De azért nem lenne baj, ha már hajnal három lenne és átvenné a következő társaság a dolgot.