Kábé december 1. -8 fok, felhős ég, kora hajnal. Tényleg melegebb van.

Fura a hangulat mostanában. Olyan nyomott, vihar előtti csend jellegű. Tegnap például érkezett egy rakás menekült. Nem vicc. Némely férfi lőtt sebekkel caplatott ide. Szarban vagyunk. De előbb azért visszajutnék.

Azt hiszem pár hét alatt már reflexemmé vált, hogy a nappal együtt keljek. Tapasztalatból tudom, hogy az önmagukat nem sirató öregek is ugyanígy tesznek. A másik fajta már órákkal azelőtt fent van. Desmonddal hamar összeszedtük az Erzsi néni által nálunk hagyott holminkat. A háziak már vártak ránk két kupac ruhadarab társaságában. Két rend durva téli ruházat volt. Az egyik mintha egy megfakult egyenruha lett volna. A kupacok tetején egy-egy pár vastag gyapjú zokni volt. Már épp kérdezni akartam, hogy ezek honnan kerültek elő, mire Erzsi néni csak mosolygott. Kialvatlannak tűnt, de elégedettnek. Mialatt felöltöztünk – ez Desmondnak különösen nehéz volt – a dolgos öregasszony elkommunizálta a zsákjainkat és eltűnt velük valahová. Pali bá’ láthatólag épp merengett valamin, majd a szerencsétlenkedő Desmondhoz ment asszisztálni. Igyekeztem nem hangosan felröhögni. A lassan kilencven éves töpörödött bácsi felöltözteti a benga barbárt, aki csak néz ki a fejéből és köpni-nyelni nem tud… Végül befejeztük az öltözködést és indulni készültünk. Erzsi néni is visszaadta a zsákokat, egész tisztes súlyuk lett, kíváncsi voltam rá mit pazarolt el ránk. Persze sem visszautasítani, sem megnézni nem lett volna udvarias.

Pali bá’ a tanyája határáig kísért minket, majd mielőtt elbúcsúzhattam volna intett, hogy beszéde van velem. Aztán a következő gesztussal elárulta, hogy nem tart igényt a keltára.

- Menj előre Desmond! Majd jövök.

- Jól van. – Azzal elindult.

- Szóval azt mondtad ír katona… - mosolygott szelíden a fess öregúr. – Ide figyelj, Gejza fiam! Mondok én neked valami fontosat!

Bólintottam. Erre megint eleresztett egy halvány mosolyt.

- Csak a Teremtő a tudhatója, miért érezted úgy, hogy hazudnod kell nekem és Bözsének a kilétetekről… És minden bizonnyal a halál torkában lehettél, mert ilyen pocsék hazugságot már régen hallottam. Írek, meg NATO… Katona. Fiam, farmernadrágban te nem az ellenség bőrébe bújt honvéd vagy. Hanem valaki egészen más. Akár báránybőrbe bújt farkas. Viszont ettől eltekintve egy eszes, jóravaló fiú vagy. Nem vagy székely mégis értetted minden szavunkat a maguk teljes valójában. Biztos olvasott vagy. Az alkatodon is látszik, nem vagy te erőszakos fajta. Te a szellem embere vagy. A fegyvered az eszed és a tollad legyen, ne az a kard amivel öltél a minap… Bizonyára mindenre tudnál felelni, mégse teszed. Ez is azt mutatja, többre vagy te érdemes annál, mint amit most teszel. Jegyezd meg, bárhol is jársz, bármit is teszel, neked – a magadfajtának – a nagyobb jó érdekében kell cselekedned és ezt minden esetben vállalnod kell! - itt egy kis szünetet tartott. Látni akarta, felfogtam-e. Reméltem, hogy igen.

- Magamat is efféle embernek tartom. Az Isten megtartott bármi történt is. Ennek bizonyára célja van. Épp csak azt nem tudtam, micsoda, de az igaz ember bízik abban, hogy az Úr majd időben eléri, hogy rájöjjön. Én azt hiszem rájöttem, hogy mi volt az enyém. Mikor egy hónapja összeomlott minden Bözsével úgy döntöttünk, mi kimaradunk ebből. Mindig készen volt az óvóhely. Évekre felszereltem mindennel, ami két ilyen öregnek kellhet. Sok ez nekünk, lehet a tavaszt se érjük már meg… Nektek adtunk minden fontosat. Úgy érzem, találkoznom kellett veled, hogy mindkettőnk sorsa a megfelelő irányba mehessen tovább. Én most elvégeztem a feladatomat, hogy te elvégezhesd a tiédet!

Többet nem szólt, csak keményen kezet szorítottunk. Mindig is tiszteltem az efféle embereket. Az is igaz, hogy csak pár órát töltöttem vele és biztosra veszem, hogy sose látom többet, mégis emlékezni fogok minden szavára, amíg csak élek. Mint már említettem semmiféle felsőbb hatalomban nem hiszek. A világot nem teremtették, a sorsunk nincs megírva. Ok-okozat ez egész világ. Minden döntésünk a korábbi döntéseink eredménye és kihatnak a világra. Nem kell túl misztifikálni istenekkel vagy kvantumfizikával. Minden események oka és hatása van. Pali bá’ jó keresztény és bölcs ember. Látja az igazságot és a hitét is ennek megfelelően gyakorolja. Ezért lesz mindig sokkal erősebb, mint én valaha is. Én magamban, a szellemben és a nyers akaratban hiszek. De ezek végesek, a hit viszont nem… Kissé elkalandzoztam. Erről talán majd később írok, bár nem tudom, minek olvasnám el újra, ha egyszer már kigondoltam… Szóval vissza a faluba.

Desmondot pár perc alatt értem utol. Én sokkal jobban éreztem magam a távoli jövő múltjából származó katonai relikviában és szerintem Desmond is. Szokásához híven egy büdös szót nem szólt csak mentünk előre a havas tájon. Órákon át. Legalábbis a nap mozgásából ítélve. Ha minden igaz egyenesen nyugat felé tartottunk, balra tölgyes, jobbra a 21. század. Haha.

Korán sötétedett. Kezdtem megismerni, milyen az igazi éjsötét. Sehol semmi fény, csak amit a hó vert vissza. Ezért is volt furcsa két gyorsan mozgó távoli fénypont. Desmond szinte azonnal megtorpant. Aztán én is. Ő azért, mert nem tudta mik azok (legfeljebb lidércek). Én azért, mert két elemlámpa a semmi közepén sok jót nem ígérhetett.

- Állj! Ki vagy? – kiáltott föl az egyik hirtelen megmerevedett lámpa. Csak én hallottam hozzá egy halk kattanást? Desmondon láttam, hogy inkább térdre esne. Ez most nem lenne szerencsés, hiszen egész magyarosan nézünk ki.

- Ne lőj, magyarok vagyunk!

- Azt a rohadt, kurva tetves életbe! – megint kattanást hallottam, lehet, hogy paranoia. – Maradjatok, ahol vagytok! Csak semmi hirtelen mozdulat!

- Oké, oké… - próbáltam valami használható ötletet keríteni. Csak reménykedtem, hogy Desmond csendben marad. Az alak gyakorlóban didergett. Egy vékony elemlámpa volt a kala csöve alá rögzítve. Asszem szigszalaggal. Ennyi ésszel szabadlábon és fegyverben…

- Kik vagytok? Mi a faszért kószáltok sötétedés után a Gyepűn? Meg akartok dögleni?

- Nyugi van már! Parancsot teljesítünk! – talán elég természetesen mondtam.

- Parancsot? Bazmeg, ne szórakozz velem! Hova valósi vagy?

- Átutazó. Fingom nincs itt mi, merre van…

- Akkor honnan jössz? – erőltettem az agyam, aztán beugrott egy emlék… Autó, tábla… Etyekwood.

- Etyekről. Nincs telefon…

- Faszom már bele a távközlésbe is! Gyuri! Hozzad őket! – és a másik elemlámpa is odatrappolt hozzánk három kelta társaságában. Az egyikük Eadoin volt.

- Gerrí! – kiáltott felém segélykérően.

- Kussolsz bazmeg! – vágta gyomron Gyuri a puskatussal. Desmond megmoccant.

- Hol szedtétek őket össze? – kérdeztem.

- Itt kolbászoltak állig fegyverben. Biztos arra számítottak, hogy Tát és Egom után bejutnak Szárra is… Gyuri inkább lelőtte volna őket, de Morvai parancsa úgy szólt, hogy minden keltát be kell gyűjteni.

- Miért? Ez a Morvai tud keltául?

- Baszod, te tényleg nem idevalósi vagy… Morvai hadnagy felel Szárért. Állítólag Egomban van valami tolmácsuk. Kifaggatják a kis geciket a terveikről, aztán megyünk tankolni!

- Péter te fasz! Ez titkos!

- Mert? Kinek mondanák el? Egyáltalán a haverod tud beszélni?

Tudtam, hogy nem húzhatom soká a dolgot. Valamit lépni kellett. Nem tetszett az ötletem, de elég közel voltak. Desmond csak intelligensen hallgatott.

- Dezső! – böktem oldalba. – Dezső, bazmeg!

- Mi? – szavakkal leírhatatlan volt, mit éreztem akkor, amikor Desmond magyarul kérdezett…

- Elég rozzant vagy Dezső! Biztos cigis vagy, nem kérsz egy szálat? – váltott barátságosabb hangnemre Gyuri.

- Hm.

- Mi bajod ember?

- Mi?

- Bazmeg, nem látod, hogy szopat? – röhögött fel Péter. Itt az alkalom.

- Most!

Desmond azonnal ütött. A bal keze ugyan hiányzott, de ott alig fedte valami szövet a csontot és Desmond aztán jó erővel tud ütni. Állon vágta Gyurit, aki tett egy bizonytalan félfordulatot és eldőlt. Én teljes erőből Péter arca felé ütöttem. Talált. Viszont az eredmény eltért a várakozásaimtól. Inkább a meglepetéstől ugrott hátra, mint eszméletlenül esett volna össze. Viszont a többi kelta sem volt rest, egyetlen pillanat alatt vége volt az egésznek. Elszedtem tőlük minden felszerelést, csak a ruhájuk maradt, aztán összekötöztem őket a csuklójuknál fogva a surranóból kirángatott cipőfűzővel. Lehet, hogy meg kellett volna őket ölni, ahogy a többiek javasolták, de ez nem az én műfajom. Lehet, hogy rossz döntést hoztam, lehet, hogy nem. Mindegy. A lényeg, hogy mind a kettőnknek jutott esély az életben maradásra. Az átkerült területek honvédeinek és nekünk, az elfnek és a keltáinak.

Reggelre beestünk a faluba. Mérsékelt örömujjongás fogadott minket. Visszatért az elf és Desmond is, zsákmánnyal, de sokan nem jöttek vissza. Túl sokan. Rengeteg dolgom lesz itt még. Pláne a menekültek érkezése kavarta fel életem nyugodalmas állóvizét. Nem tudom, hogy fogunk mindenkit etetni és elszállásolni. Ez azért baj, mert az elfnek ismét csodát kell tennie. Elvégre tele van mágikus tárgyakkal… Továbbá azon is töprenghetek, mi legyen, ha majd egyszer jönni fognak a tankok. Rájöttem, hogy az élet, bárhol, bárhogyan és bármikor vagy, mindig bonyolult.