Miután elindultunk az autóval, biztos, ami biztos alapon tettek rám egy gyorsszorítót. A városban legalább négy ellenőrző-áteresztő ponton haladtunk át, mindenhol elég volt a sofőr által bemutatott cetli, hogy gond és bárminemű kérdeződés nélkül áteresztettek minket. A város legutolsó EÁP-ját elhagyva tudtam, hogy minden remény a szabadulásomra elszállt. Szállítóim magabiztosnak tűntek és elszántnak. Nem akartam beszélgetni velük, nehogy azt higgyék, hogy könyörgök az életemért. Keresztyén vagyok, ezért nem félek a haláltól. Csak Csillának ne essen baja…

- Mi a fene, egy újabb EÁP- mondta meglepetten a sofőr, miután lelassított a rávilágító fényszóró koszorúját meglátva. – Ennek nem kéne itt lennie!

- De nem ám! Azok a rohadt keresztesek!

Kiszállt mellőlem az egyikük, majd nagy ellánnal kezdte magyarázni a bennünket igazoltatni igyekvő kereszteseknek, hogy bizony nagyon meg fogják járni, ha tovább szívóznak vele.

Ez cseppet sem hatotta meg kereszteseket, olyannyira nem, hogy egy szép kis legyezőalakzatot vettek fel az autó körül.

Hirtelen minden repülés előtti biztonsági oktatás eszembe jutott, és szép lassan előredőltem, a kezem a tarkómra fűztem, és vártam, mikor kezdik a táncot. Nos, az ordítozás közben néhány pillanat múlva elcsattant az első lövés, majd követte a többi. A szélvédő berobbant, és hiába húztam össze magam olyan kicsire, amekkorára csak tudtam, egy tompa ütést éreztem a vállamon. A mellettem ülő fickó agyvelejének jelentős része a hátamon landolt, őt elég hamar elintézték, ahogy a sofőrt is. Mikor abbamaradtak a lövések, a kezemnél fogva rángattak ki a Nivából, ami tekintve, hogy a vállamból ömlött a vér, igencsak kellemetlen érzés volt. A vállsebemet a sofőrünk likvidálása közben eltévedt lövedék okozhatta. Kezdtem érezni, hogy egyre jobban fáj.

A keresztesek három embert veszítettek és az egyik reflektoruk is kiment. Morvai tábornok jó emberekkel dolgoztatott. Ezt az EÁP új (a régi gyomorlövéssel vergődött, ő lesz a negyedik áldozat) parancsnoka mondta, miközben elvágta a kezemen lévő gyorsszorítót. Kaptam egy csinos kötést, és némi információt arról, hogy bizony Morvai egy igencsak csúnya akciósorozatot hozott össze az MVB prominensei ellen, és a püspök úr vár rám - áll a bál odabent, még jó, hogy nem sokkal a balhé előtt fülest kaptak valami H betűs tiszttől. Minden emberre szükség van.

Meg egy jó adag érzéstelenítőre is, gondoltam magamban. Aztán a szemem a három halottra, meg a haldokló parancsnokra tévedt. Egy szavam nem lehet, az autót, amiben ültem, szitává lőtték, nekem meg csak egy karcolásom van csupán. Bár a java még előttünk áll. Az a négy már túl van minden földi vesződségen, nekünk meg csak most kezdődik. A saját fajtánk támad ellenünk…

A keresztesek előhoztak a takarásból egy lovaskocsit, azzal indultunk meg a város felé. Érdekes módon most sem volt gond az EÁP-okkal, amit azért egy picit furcsáltam. Sokkal magasabb készültségnek kellene lennie.

Egészen átfagytunk, mire a Bazilikához értünk. A kereszteseken látszott, nagyon szeretnének már a falakon belül lenni. Ott a bajtársak, itt kint az azonosíthatatlan ellenség. Nekem meg Csilla. Láttam magam előtt az aggódó arcát, már rég otthon kéne lennem! Még ezt a püspököt kell lezavarnom, megköszönni neki, hogy ugrott arra a bizonytalan fülesre, aztán irány haza.

A kapu lassan nyílt ki. Az őrök a fürkésző szemei mellett kocogtak be a forró párát prüszkölő lovaink. A kísérőink fáradtan intettek nekik. Aztán csak a robaj, meg a füst, meg az ordítozás. A lovaink megvadultak és felborították a kocsit. Csillagokat láttam, ahogy a sebesült vállamra estem, a fülem is teljesen bedugult. Mikor kicsit magamhoz tértem, megpróbáltam segíteni a kocsisnak kiszabadítani a lábát, mert a keresztesek csak elrohantak mellettem! A Bazilika felől sűrű füst szállt fel.

- Meghalt a püspök! - adták egymásnak a kiáltást. - Felrobbantották!

Az a néhány az EÁP-nál tényleg jobban járt. Egy sokkal egyszerűbb világra cserélték fel ezt, ami körülöttünk kavargott.