Az innen hiányzó levél méghozzá.

Tisztelt Uram!

Albert István vagyok, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke, de nyilván nincs szüksége szóvirágokra és mellébeszélésre: jelenleg az vagyok, ami Brennus király volt a keltáknak. Az Ön esetében ez hatványozottan igaz, ezért kérem, hogy a szokottnál is vegye komolyabban azt, amit most itt vázolok, mert sem újra, sem másképp nem fogja ezt hallani.

Ön sok kárt okozott nekünk, közvetve és közvetlenül. Az indokait nagyjából ismerem, ha megérteni és elfogadni nem is tudom. Az a helyzet, hogy semmi sem kényszerít arra, hogy bármiféle mentő körülményt keressek az Ön számára. Elég arra a kedves emberemre gondolnom, akit egy olyan fegyverrel lőttek meg, amit Ön játszott át az antik kezére, és úgy érzem, semmi sem tart vissza attól, hogy felemeljem a telefont, Önt pedig pár perc múlva már el is kaparták a hegyoldalban. Viszont azért vagyok vezető pozícióban, hogy ne a személyes indulataim uralkodjanak rajtam. Ön veszélyes ember, kárt okozott nekünk, de ugyanakkor figyelemreméltó teljesítményeket ért el a keltákkal való kapcsolataiban. Ez a tény, amit minden további nélkül elismerek komoly teljesítménynek, arra késztet, hogy az Önben rejlő potenciált meg akarjam menteni Ómagyarország számára. Még akkor is, ha tényleg szívesebben látnám magát holtan. Illetve látni se akarnám úgy.

Ómagyarország közösségéből természetesen kiírta magát. Nem akarok hiú ábrándokat kelteni Önben: nem tud olyat tenni, hogy visszaengedjem. Úgy értesültem róla, Önnek sem ez az első számú prioritása. De a fenti tényt tiszteletben tartva biztos vagyok benne, hogy a puszta életén kívül tudok olyat ajánlani az Ön számára, amiért szívesen megteszi azt nekünk, ami viszont számunkra lenne nagyon hasznos. Az általunk ajánlott ellentételezést részleteit a megbízottammal tisztázhatja le, ő teljes mértékben élvezi a bizalmamat, ha vele beszél, vegye úgy, mintha velem beszélne - amit természetesen soha nem fog megtenni, ahogy ez a levél sem fog már sokáig létezni. Érti Ön ezt jól, pontos profilt állíttattam össze magáról.

Mi az, amit mi kérünk? Hosszú távú politikai céljainkhoz minél előbb szükségünk van egy tengerészeti bázisra az Adrián. Mindezt nyers katonai erővel megoldani aránytalanul nagy áldozatot követelne a nemzetgazdaságtól, amit nem szívesen vállalnánk fel, de ha szükséges, megtesszük, mert a világpolitikai helyzetet most tudjuk úgy alakítani, hogy később ne kelljen még nagyobb áldozatokat hoznunk ugyanazon cél eléréséért. Ehhez van szükség arra is, amit Ön tud nyújtani. Egy bizonyos kelta város lakóinak a szívét kell az irányunkba fordítania, egy olyan városét, amit hídfőnek fogunk használni az Adria felé. Ha ott tárt karokkal, szövetségesként fogadnak minket, az igazi feladatainkra tudunk koncentrálni, nem kell háborút viselnünk, mindkét fél csak nyerhet rajta. Katonai erővel is meg tudjuk oldani a dolgot, de szeretnénk máshogy. Ez lenne az Ön feladata: a saját módján, a már bevált fogásokkal, a kelták között szerzett hírnevére alapozva. A részleteket később közöljük, ellátjuk térképekkel, személyi felszereléssel, az Ön által kért és az összekötő által jóváhagyott dolgokkal. Az antikból álló csapata mellett kap néhány kísérőt, akik leginkább megfigyelők és kapcsolattartók lesznek, ők igazolják majd vissza felénk azt, mennyire érte el a célját. Küldetése akkor ér majd véget, amikor az Adria felé tartó csapatunk létrehozza a hídfőállást a szövetséges kelta településen, ezután rajtunk a sor, hogy teljesítsük a megállapodásunk ránk eső részét - amit szintén a megbízottammal tisztáz majd le.

Mindez most ajánlatnak hangzik, de nem az. Ez egy lehetőség, amivel nyilván élni fog. A másik lehetőség a telefon és a hegyoldal, biztosíthatom róla, hogy nincsenek ezzel kapcsolatban gátlásaim. Önnek pedig illúziói ne legyenek: ha színből igent mond, majd menekülni próbál, hátralevő életét azzal fogja tölteni, hogy megpróbál kibújni ezen hibája következményei alól. De nem fog tudni. Mint mindenre, erre is van emberem, és a becsületbeli ügyek számomra felülírják rájuk fordítandó erőforrások racionalitását. Ha az életét akarja menteni, elveszem Öntől, ha szövetségeseket akar szerezni, maga ellen fordítom őket, ha a szeretteit akarja óvni... Szükségtelen folytatnom, Lehet Ómagyarország ellensége és lehet a barátja is. Már választotta az elsőt, most választhatja a másodikat. Biztos vagyok benne, hogy bölcs döntést fog hozni.

Ha megértette a levélben leírtakat, megbízottam elégeti a papírt, így olvassa el alaposan még egyszer.

Üdvözlettel:

Albert István