
Seriff munkába állítását tervezi Felcsút község védelmi bizottsága, ami az önkormányzati feladatokat is ellátja. Az Átkerülés által megcsonkított és az anti területekkel közvetlenül határos település célja, hogy egy olyan védelmi hálót hozzon létre egy erős felhatalmazással bíró seriff vezetésével, ami növeli a lakosság biztonságérzetét, mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga György polgármester.
A tervek szerint a seriffet a helyi polgárok ajánlása alapján és a védelmi bizottság jóváhagyásával választanák meg, de szükséges hozzá a fegyveres erők körzeti parancsnokának engedélye is, lévén a község a kiemelt fontosságú határterületen fekszik. A védelmi bizottság jegyzője alá tartozna és olyan ügyekben járna el, amik feleslegesen terhelnék a honvédséget, de a polgárok biztonságérzete számára fontosak. Ezeket a – főként közrendvédelmi – feladatokat kellene ellátnia egy jó kiállású, karizmatikus, jó konfliktuskezelő, mozgósítani képes embernek, kikerülve a mostanra bonyolulttá és összetetté vált illetékességi láncot. A háborús veszély elmúltával az emberek egyre inkább érzik, hogy az a biztonság, amit a faluban állomásozó katonaság és a megerősített polgárőrség nyújtani képes, nem minden esetben találkozik a polgárok igényeivel. A polgármester kijelentette: "Nem akarunk folyton úgy élni, mintha átvonulni készülne rajtunk a front. A seriff munkába állítása egy kezdeti lépés az emberarcú rendvédelem felé és szeretnénk, ha ezt az igényünket, és ezzel együtt a megbízott seriffünk személyét és hatáskörét a honvédség is tiszteletben tartaná." A tervek szerint a helyi lakosokból szervezett polgárőrség közvetlen felettese is az új tisztviselő lenne. Reményeik szerint a katonaság kivonulása után ez a struktúra elegendő lesz a település és a környék külső és belső biztonságának szavatolására.
A kezdeményezésről megkérdeztük a Védelmi Minisztériumot is, de a kapcsolattartójuk elfoglaltságára hivatkozva egy későbbi időpontot jelöltek meg a hivatalos állásfoglalás kiadására. Az MVB sajtóirodája az átadott illetékességi körre hivatkozva tagadta meg a nyilatkozatot, de megjegyezték, hogy természetesen minden olyan kezdeményezést támogatnak, ami Ómagyarország polgárainak biztonságát és biztonságérzetét növeli.
Az önkormányzatiság határairól pedig itt lehet értekezni.
Kommentek