A legjobb módszer, sorra venni az összes felnőttet, akik keresztbe baszták az életemet, és átkozni őket. Anyámmal kezdtem, Bélával fejeztem be. Neki még volt bűne azon kívül, hogy lerázott magáról. Eltűnt a marhája. Valahol Esztergom és Csentőfa között. Medve tépte szét, vagy a kelták rendezték el, azt beszélték. Találtak nyomokat is, vért, meg a cuccait. Az óráját például, amit a csentőfai jegyzőspiné hozott el nekem. Sírt, amikor ideadta. Azt hiszem, a szőke cica szerelmes volt Bélába. Egyszer ott is maradt éjszakára. Hallgatóztam, de nem keféltek. Beszélgettek. Ebből is látszik, milyen nagy marha volt az ürge. Egy olyan csajt nem gerincre vágni? Az esze megáll az embernek. Mert ő még szerelmes, azt magyarázta nekem egyszer. Azt hiszem, akkor az egyszer láttam részegen. Mesélt valami spinéről, akibe belehabarodott, és lelépett a családjától. Aztán a spiné lépett le tőle. Na, ezért nem bízok én majd egy nőben sem. Egyforma mind. Engem aztán nem fog átbaszni egyik sem!

A csávó csak nem adta fel. Rekedten felröhögött, letette a földre a géppisztolyt, és elhasalt a földön. Akurvaanyjába! Nem be akar mászni utánam!

Kinéztem a szekér alól a táborra. A tábortüzek fényében alakok imbolyogtak. Valószínű, hogy mind részeg vagy be van tépve. Ki a faszom segíthetne? Senki. Ezt is nekem kell megoldanom. Különben is, felnőttek. Nekem még egy felnőtt se segített soha. Majd pont most fog, mi?

Felkészültem. Felkészültem, hogy kihúz a lábamnál fogva, aztán lekever néhány pofont. De akkor se fogok neki bort lopni. Egyszer csak elenged, akkor pedig elrohanok. Érjen utol, ha tud!

A lábamat elkapta. Húzni is kezdett. A tisztesség kedvéért a másik lábammal arcon rúgtam. Csak a miheztartás végett. Ahogy az egyik közeli tábortűz fénye rávetült az arcára láttam, nem úszom meg néhány nyaklevessel.

Aztán mégis megúsztam.

Húzott, de nem jószántából. Őt is húzták. Miközben odakint, a szekér előtt valaki velősen káromkodott.

Csapatunk vezetője volt. Egyszer láttam, mielőtt elindultunk.

Ja, nem is! Láttam még egyszer.

Ez vette el a késemet, amit keserves kulimunkával kerítettem magamnak. Az úgy volt, hogy a hapsi, aki a mi hajónkat kormányozta, elbaszta a dolgot. Azt mondta később, hogy beszorult a kormány, de én tudom, hogy nem így volt. A pasas ugyanis rám bízta a kormányzást, amíg ő leült egy kártyapartira a haverjaival. Na, itt baszta el. Vagyis ott, hogy hallottam, azon röhögnek az egyik köcsög haverjával, hogy majd kifizet egy seggbe rúgással. Pedig nekem mást mondott. Azt, hogy lőhetek a pisztolyával, ha kikötünk. Na, hát ezért történt, hogy kibaszottul nem szóltam neki, amikor feltűnt egy homokpad, vagy mi a fene előttünk. Az egyik uszály kikerülte, a másik is, a harmadik is, csak épp a mienk nem. Olyan faszányosan partra futottunk, hogy csak na. Borult ott minden, emberek, csomagok, állatok.

Aztán a sok paraszt mind kiszállt, és ott tanakodtak, mi legyen. Végül úgy döntöttek, a kormányos pasast később verik meg, előbb kitalálják, hogy rakják vissza a hajót a vízre. Kipakolták a cuccost a partra, és nekiveselkedtek, hogy a böhöm nagy teknőt visszatolják a vízbe. Rám a csomagok őrzését bízták. Őriztem is, ameddig egy nyílvessző bele nem állt közvetlen mellettem az egyik ládába. Mit ragozzam, bedolgoztam a gatyába rendesen, na! Főleg, amikor előrohantak azok az ókori surmók. Nem gatyáztak. Mire a hajóval birkózó seggfejek felébredtek, le is terítettek közülük kettőt. Ha a parancsnok hajója nem fordul vissza, és nem géppuskáztatja végig a part menti bokrokat, tán mindenkit kinyírnak. Így felbukott közülük vagy hat, a többi még verte ott magát egy ideig, de a következő sorozat után megpucoltak.

Az egyik ott feküdt tőlem nem messze. Körötte csupa vér volt minden, de még élt, mert hörögve szedte a levegőt. Még mindig a kezében szorongatta a kést, amivel néhány pillanattal azelőtt elvágta az egyik fickó torkát. Kellett nekem az a kés! Agyaltam egy ideig, van-e benne még annyi erő, hogy az én torkomat is elvágja, de az is biztosnak tűnt, hogy ha a katonák előbb érnek oda hozzá, a büdös életben nem lesz enyém az a kés. Döntöttem. Odaugrottam, és egy akkorát rúgtam a bucijába, amekkorát csak bírtam. Hát, tökösebb gyerek volt, mint gondoltam. Abbahagyta a hörgést, a másik kezével utánam kapott. Aztán rúgtam rajta még egyet. Oda, ahol a legvéresebb volt a mellén a ruha. Na, ez már bejött. Felordított, elkékült a feje, de ami a legfontosabb, elengedte a kést. Felkaptam, és visszapunnyadtam a csomagok közé.

Ekkor láttam a parancsnokot másodjára. Komótosan odament a földön fekvő alakhoz, megrúgta néhányszor, aztán küldött egy golyót a fejébe. Mindezt lazán, hót’ halálos nyugalommal. Nabaszdki, mondtam magamban, ez se gyenge. Aztán az ürge, hátra sem fordulva, odakiáltott nekem:

- Kölyök! Gyere csak ide!

Mit tehettem volna. Még én is kaptam volna egy ólmot a fejembe. Nagyon kemény csávónak tűnt, úgyhogy nem mertem vele gatyázni. Végigmért, ahogy ott álltam előtte.

- Nem vagy egy beszari kölyök – nézett rám, és elrakta a pisztolyt. – Láttalak.

Nem mondtam rá semmit. Mit mondhattam volna?

- A késsel mit akarsz? – tért gyorsan a lényegre.

- Milyen késsel? – kérdeztem, majd nem sokára azt mondtam duzzogva: - A sátorponyvák közé dugtam.

…de ekkor már túl voltam egy nyaklevesen.

Szóval, így ismertem meg közelebbről.