Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Huszonöt kiló - Horánszky Zsolt

2009.12.07. 08:30 | (F)ordító | 5 komment

Címkék: triumpathor horánszky fiumeévad

Korábban, még a hegyek között.

 

Kimerülten rogytam le az első elém kerülő, kidőlt fatörzsre. Ez az utolsó emelkedő a maradék energiámat is felemésztette. Pedig előtte volt már számtalan „utolsó” emelkedő. Mióta otthagytuk annak a sáros és kanyargós kis folyónak – Fater térképein Kupa a neve – a partját, amely Sziszeknél ömlött a Szávába és nekiveselkedtünk a délnyugaton magasodó hegyvidéknek, egyfolytában felfelé mentünk. Az út – micsoda hamis képzeteket társít az olyan ember ehhez a szóhoz, aki először jár a vadonban – egy összevissza kanyargó, hol jól kitaposott, hol a rengetegben eltűnő, hol térdig saras, hol reménytelenül köves ösvényként kanyargott látszólag céltalanul az erdőben, amelyen minden egyes méterért meg kellett küzdeni.

 

A Transitokat és az Igniseket már napokkal ezelőtt otthagytuk egy biztosító szakasszal az erdőszélen, a lovak szó szerint beleszakadtak a vonszolásukba. Gyalog, a málhás lovakat vezetőszáron magunk után rángatva folytattuk az utunkat egyre csak felfelé az érintetlen erdőn keresztül. A legszükségesebb holmit hoztuk csak tovább a lovak hátán keresztülvetett zsákokba és pokrócokba tekerve. Meg a hátunkon púposodó zsákokba tömve. Huszonöt kiló jutott mindenkire – huszonöt átkozott kiló. A vállam kisebesedett a vékony pántok folyamatos dörzsölésétől, a derekam egyetlen, ezertonnás gránittömb volt, amelyen mintha a legkisebb óvatlan mozdulat is a szétrobbanással fenyegető repedések ezreit indították el, lábszáramat felsebezte a surranó kemény szára. Szomjas voltam, kegyetlenül szomjas. A kulacsomban csak pár korty poshadt patakvíz volt, két nappal ezelőtt az egyik oldalvölgyben találtunk egy vékonyan csörgedező erecskét, akkor tudtunk vizet vételezni utoljára. Ezen az átkozott hegyvidéken a víz elszivárgott a mészkősziklák repedéseiben, a felszínen szinte semmi sem maradt. A Dinári-hegység, gondoltam magamban, olvasgattam róla, hát most személyesen is megismerem. Nem olyan kopár, mint olvastam. Mindenfelé erdők, a belátható lejtőkön hatalmas, zárt erdők terültek el, a mészkősziklák csak a magasabb és meredek csúcsok közelében fehérlettek ki a zöld háttérből. Először nem tudtam, mi a hiba, aztán az egyik mélázásom alatt Gadácsi elkezdett kotyogni mellettem.

 

- Mindig szerettem volna tudni, milyen lehet egy erdő, amiben még nem járt fejsze… - intett előre, amikor egy széles sziklapárkányról tényleg káprázatos kilátásban volt részünk. – Itt van.

 

Ekkor esett le a papírtantusz, az erdőket majd később fogják letarolni… Vagy nem fogják.

 

Most itt ültem a csodás őserdő közepén, lihegtem, mint a kóbor kutya, amit bottal kergettek és az utolsó langyos korty vizemet gyűrtem le torkomon. Sör. Gondolj arra, hogy sör. Nem emlékeztem a sör ízére. Számban a pállott nyál és a poshadt víz olyan bevonatot képzett, amely megakadályozta az ízemlékek kialakulását. Hányingerem támadt, de pár mély lélegzettel megakadályoztam, hogy testem ezt a luxust megengedje magának. Nem tudom, meddig ülhettem lehajtott fejjel a farönkön, maikor kiáltást hallottam a menetoszlop eleje felől.

 

- Indulás! Mozgás, állj fel! Indulás!

 

Feltápászkodtam, vállamba belemartak a hátizsák pántjai, az első lépésnél felnyögtem, de fél perc múlva már engedelmes zombiként tettem egyik lábam a másik után, fejemet lógatva, csak az orrom elé nézve baktattam az egyébként néma menetoszlopban, ami hangyakatonák módján, libasorban küzdötte egyre feljebb magát az átkozott Velika Kapela hegylánc emelkedőjén. Aztán ki tudja, mennyi idő múlva csak arra eszméltem, hogy fejemmel belekoccantam az előttem megtorpanó alak hátizsákjába és a lendületvesztéstől kis híján elestem.

 

- Hé, ember! Nehogy már a célegyenesben dőlj ki – mordult rám az előttem álló, de gyorsan ráfogott az alkaromra és egyenesbe állított. – Inkább nézz arra!

 

Szemmel követtem kézmozdulatát. Bár felettünk szürke, összefüggő felhőtakaró húzódott, távol, a hullámos hátú, zöld, majd a távolban a párától szürkének látszó hegyláncok felett kobaltkéken ragyogott az ég, a felhőket odafent mintha pengével volna el. Egyetlen árva felhőcske sem rondított bele a giccses látványba, amit tovább fokozott, hogy messze nyugaton, az ég kékje egy másik kékkel mosódott egybe. Ha lehet, még mélyebb kék, mint az ég. Keskeny sáv, amely előtt a hegyláncok vonala kis dombokba simul. A tenger. Csak a tenger lehet. Sose láttam még.

 

- Nézd, a tenger! A tenger! Nézd! – áhítatos és halk szavak szálltak a gyenge szélben felém, ahogy a katonák amúgy kérges szíve is mintha ellágyult volna, most, hogy látótávolságba került a cél.

 

- Parancskihirdetéshez sorakozó! – szállt a parancs végig a menetoszlop felett. Kibújtam a hátizsákból, ami nehéz dobbanással esett le mögém. Úgy éreztem, hogy szinte lebegek a megkönnyebbüléstől, ruganyos léptekkel mentem előre, az ezredes legújabb eligazítására.

 

***

 

Az indulás korántsem volt gondtalan. Nem elég, hogy a helyi „vár” csak pár üszkös tapasztott falú épület maradványaként rondította el a dombtetőt, és a helyiek is voltak inkább holtak, mint élők, de erre még rátetézett Fülöp sértődöttsége és ezzel párhuzamosan a helyiek neheztelése. Hamar rájött, hogy a fegyverekkel legfeljebb célba dobhat és hangot is adott felháborodásának. Az ezredes azonban rövid úton leszerelte.

- Azt mondta, hogy nem akar balhét, de ebből az lesz – Fater mellközépig kigombolt egyenruhájában terpeszkedett egy kezdetleges trónszékféleségen, lába nem ért le a földre, hanem esetlenül kalimpált a levegőben, de ez őt nem zavarta. Mesélt, és ő imádott mesélni.

- Mondtam neki, hogy csináljon csak balhét, de lehetőleg még ma, és ha lehet 14 óra után, mert akkor van vége a délutáni csendes pihenőnek – a széles vigyor miatt kivillantak az ezredes hatalmas lófogai. – Ne kelljen már szegény bakáknak pihenő helyett ilyen aprósággal foglalkozni.

- És? – kérdeztem esetlenül. Mindig taszított valami az ezredesben, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi.

- És? Szerinted? – Majdnem hangosan röhögött. – Körbevetettem a kis kóceráját, a faluban meg kiosztottunk egy kis csokit a vadaknak.

- És? – elég ostobának éreztem magam, de nem tudtam értelmesebbet kérdezni.

- És? Zsoltikám, vételezd vissza azokat a fegyvereket – a sátor sarkában álló ládákra mutatott. – Aztán tárold le őket, eredeti állapotban, persze.

Elégedetten fújt egyet, majd hátradőlt a széken.

- Mit szólsz, milyen fasza trónt örököltem? – ütögette meg a batár szék karfáját. – Szerinted befér valamelyik kocsiba?

Bizonytalanul bólintottam.

- És Fülöp?

- Úton van – Intett a kezével. – Megy haza. Turul engedélyezte nekik a visszatérést. Ők tudják.

Megvonta a vállát és húzott egyet a kezében lóbált üvegből.

- Hát nem egyszerűbb lett volna szépen elvarrni a szálakat helyben? Nem tartott volna semmiből. Pár lőszer, na bumm. Ez a hely így is, úgy is a miénk. Ezekre az arcok meg odahaza van szükség, mi? Biztos kevés már az őrült, a deviáns, a bűnöző meg az anti odahaza.

Megint félhangosan nevetett.

- Istenem, ilyenkor úgy érzem, de jó távol lenni otthontól… - nagyot sóhajtott. – Te sem hagytál senkit odahaza, igaz?

- Senkit – csóváltam meg a fejem.

- Úgy a jó – bólintott megértően, aztán felém nyújtotta az üveget. – Turulra.

- Turulra – vettem át az üveget és jól meghúztam. Ahogy megéreztem a folyadék ízét megdöbbenésemben félrenyeltem és köhögési roham kapott el.

- Szar, mi? – az ezredes vinnyogott a visszafojtott röhögéstől, miközben a hátamat lapogatta. – Szokj hozzá a tiszta karsztvíz ízéhez. A pálinkakészletet zároljuk.

Nagy nehezen sikerült szárazra köhögni a légcsövemet és az erőlködéstől kicsit könnyes szemekkel néztem a főnökömre. Tudtam, hogy valamit még akar mondani, az előzőek csak a felvezetés, a beetetés részei voltak.

- Egom új utasításokat adott – a rádióra mutatott, ami szemszaggatóan anakronisztikus volt a mellette pislákoló mécses sárgás fényében. - Egy őrszakasz itt marad és várat épít. Vagy építtet. A helyi elit hiányában nekünk kell kiválasztani az új urakat ezek közül. És fel is kell szerelni őket, no meg a kis helyőrségünket. Az akció neve: Őrangyal. Mármint mi vagyunk az itteni vadak őrangyalai, azaz semmi erőszak, szép, sima és rendes emancipáció.

- Úgy döntöttem, hogy huszonöten maradnak itt, Minyóczy zászlós lesz a péká. Ismered?

Bólintottam, Minyóczi az egyik veterán zászlós, vérbeli katona, aki már a régi világban is imádta a katonáskodást. Az átkerülés után úgy érezhette, hogy álmai világába került és később kiderült, valóban érti a dolgát. Ha az iskolája megvan hozzá, már régen valami magasabb egység parancsnoka lenne, de igazság szerint ez nem érdekelte. Csak a forek - ez a bűvös szó, amit a katonák is áhítattal emlegettek. Sokáig lövésem sem volt, hogy mi ez, aztán a kis mindentudó Gadácsi azt mondta, hogy ez a fórsz rekonaszensz, az erőszakos felderítés. Beszivárogni az ellenséges területre, diverzáns akciókat vagy célzott likvidálást végrehajtani – aztán eltűnni. Minyóczi tökéletes felderítő és diverzáns.

- A helyiekkel nem lesz gond, az üveggolyók és egy kis tüzes víz itt is megteszi a dolgát – folytatta az ezredes. – De végig kell kutatni a környéket és ki kell iktatni a lehetséges ellenségeket. Biztosítani kell a folyóvölgyet. Hagyunk itt persze emancipátort is, de csak egyet, nem lesz nehéz dolga. Meg egy raktárost is.

Hideg, halottkék szemével engem fixírozott, reméltem, nem látszik rajtam a rémület. Nem akartam itt maradni. Inkább a tengerpart, mint ez a sárkupac.

- Kit javasolsz? – mire önkéntelenül is sóhajtottam egyet.

- Alapit – mondtam végül kis szünet után. – Jó gyerek, érti a dolgát. És utál gyalogolni.

- Rendben – bólintott és felém nyújtotta az üveget. – Még egy kortyot?

- Inkább rágyújtanék – mondtam és felé nyújtottam a cigarettásdobozt.

- Jó ötlet – pöffentett rá nagy műélvezettel. – Már csak nők kellenének…

- Van az is… - fújtam ki felfelé a füstöt, ami a nedves sátorponyváról ködfelhőként gördült vissza a talaj felé. – A Mónika…

- Hadianyag! Az a nő hadianyag – legyintett az ezredes. – A mi csodafegyverünk. És ráadásul nem mi lövünk vele, hanem az ellenség lő majd bele… Meg ne próbáld elbaszni…

Fater a köhögésig röhögte magát, én pedig viszolyogva próbáltam mosolyogni a poénon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr881578883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.12.07. 09:57:44

Lehet biztatni a szerzőt, hogy Horánszky bajtárs hamarabb készüljön el a többivel. :)

Szakyster 2009.12.07. 12:28:02

Hajrá! Gyerünk! Meg tudod csinálni! Képes vagy rá! Az egész ezred bízik benned!

boibo 2009.12.08. 22:09:46

Sőt! Még én is! :)))*
süti beállítások módosítása