A Géniusz, az alkimista sikere adta az ötletet, hogy Esztergom kulturális és turisztikai értékeit egy televíziós játékfilm segítségével népszerűsítsék, hiszen az egykori főváros, egyházi központ legalább annyi (ha nem több) bemutatásra érdemes értékkel rendelkezik, mint Pécs, ami Európa Kulturális Fővárosaként, több állami pénzforrás segítségével adhatott otthont (és filmbeli helyszínt) az utóbbi idők egyik legjobb televíziós minisorozatának.
A projektet előkészítő bizottság több lehetőséget is megvizsgált, végül úgy döntöttek, hogy a Géniusz által alkalmazott módszer (helyi történelmi, áltörténelmi elemek misztikus, kalandos történetre való felfűzése) helyett inkább egy már meglévő, helyben született alkotást választanak a tervezett sorozat alapjául, ezzel is hangsúlyozva Esztergom örökségének és jelenének egyediségét. Így került a képbe az interneten megjelenő és ott stabil olvasótáborral rendelkező blog, az Ómagyarország. A történet kiindulópontja szerint Esztergom és környéke egy vihar során időutazásba kerül és az ókorban ragad, érdekes helyzeteket teremtve, egyszersmint fókuszba helyezve a várost.
A négy részesre tervezett minisorozat forgatókönyve a blogon közölt történetek alapján áll majd össze, de azt nem követi szolgaian. Mivel - állami támogatás híján, amire Esztergom, Péccsel ellentétben, nem is számíthatott - sok anyagi kompromisszumot kell kötni, ezért a hiányzó forrásokat a forgatókönyv és a stáb kreativitásával igyekeznek majd pótolni. Az előzetes felmérések és próbák alapján úgy tűnik, a csekély anyagi lehetőségek ellenére olyan alkotás születik majd, amivel bátran ki lehet állni a helyi médián túl az országos közönség elé is. Mindez megvalósíthatatlan lenne az önkormányzat, a helyi cégek, a rendőrség, a polgári védelem és számos magánszemély önzetlen segítsége nélkül. A forgatás technikai hátterét, szervezési munkáit az ETV biztosítja, ami számára örömteli kihívás a szokatlan feladat - de, elmondásuk szerint, ez is Esztergomról szól, így teljes mértékben a profiljukba vág.
A tervek szerint a forgatást nyáron kezdik el és a bemutató az ősz második felében lesz majd. Az ETV adásaihoz hasonlóan az Ómagyarország minisorozat is elérhető lesz az interneten, így nem csak az ETV nemrégiben kibővült adáskörzetében tekinthetik meg az érdeklődő nézők.
Esztergom önkormányzata a válság ellenére fontosnak tartja a helyi kultúra ápolását és népszerűsítését, nyitott a máshol már bevált ötletek helyi adaptációira is, ahogy a magyar El Camino zarándokúttal kapcsolatos kezdeményezés felkarolása is mutatja.
(esztergom.hu)
Kommentek