Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Ómagyarország lángokban - XVIII: Ajtony 1.

2012.02.13. 09:18 | szs. | Szólj hozzá!

Címkék: ómagyarország lángokban

17.jpgFáradt volt, gyakorlatilag egész nap dolgozott, legalábbis azt csinálta, amit dolgozni szokott – tartott tőle, hogy nem sok esélye lenne napidíjat és teljesítési pótlékot felvennie érte Fiumében. A dór nyelvjárást értette mindig is a legnehezebben, ráadásul ezek a szigetiek még azt is valami helyi szörnyváltozatban törték, folyton azon görcsölt, hogy félreért valami apróságot, valami árnyalatot és a következő pillanatban egy összecsapás kellős közepén találja magát. Bolyákira is nagyon haragudott, mert a spártaiakkal szemben ritkán szokott bejönni a nyers erőre hivatkozó érvelés, szerencsére ezek szigetiek voltak és valahogy beléjük ivódott az évszázadok folyamán, hogy le kell feküdni az erősebbnek, aki éppen kiköt náluk. Mikor végre eloldották a motorcsónakot a Kythériai rücskös, kő kikötőoszloptól, furcsa könnyebség fogta el, már-már biztonságban érezte magát. A rombolóra érve meg kellett beszélnie még pár dolgot a harmadik tiszttel, Bolyáki is jó úriember módjára megköszönte neki a segítséget, majd végre elengedték. Nem is evett, csak ivott egy kis vizezett bort, ami aztán rendesen fejbe is verte. A fokszliba leérve nem zavarta sem az átható testszag, sem a fekhelye kuszasága, sem a hajó mozgása (itt az orr felé sokkal erősebb volt, mint a régi kabinjában középtájon.) Ruhástúl ledőlt és egy percen belül már aludt is, még a cipőjét sem vette le.

Mikor a szokott kadétja felrázta, szinte fizikailag lett rosszul a fáradtságtól.

- Hány óra? - kérdezte bambán.

- Hajnali kettő – felelte a kadét. - A kapitány hívatja.

Ajtony egyszer a sziszeki szabadtéri színházban látott egy darabot, valami Szeged környéki trupp adta elő. Úgy reklámozták, hogy egy átkerülés előtt film alapján készült a darab, ez vagy igaz, vagy nem, mindenesetre sokszor veri az aktuális sztárszerzők nevét is reklámértékben. Egy ómagyar propagandistáról szól, aki gyűjtőúton érkezik egy félig anti, alacsony emancipációs szintű faluba és minden reggel ugyanarra a napra ébred. Ugyanazokkal találkozik, ugyanaz az idő, minden ugyanaz, csak ő más, mert emlékszik az előző napokra; a darab pedig arról szól, hogy ki akar törni ebből az idő-börtönből. El lehetett volna vinni mély filozófiai irányba is a történetet, de akkor a trupp valószínűleg egy szezon alatt éhenhal, úgyhogy vérbő vígjátékot csináltak az alapötletből. A gyönyörű főhősnőt mindenféle módon elcsábítja, a korrupt emancipátor-tisztviselőt mindenféle módon megszívatja, a beépült lázadó antikat is folyton lebuktatja; Ajtony nem is emlékezett arra, mi lett a darab vége, félúton megunta. Most viszont úgy érezte, hogy a helyzet tényleg nem illik egy vígjátékba: ő fizikailag és lelkileg egyre mélyebbre kerül, a kapitány meg folyton felvereti az álmából és hívatja.

Azt csak remélte, hogy a Dérhajút sikerült otthagynia a parton. Mikor azok a lovasok ráfordultak a mólóra, élén a lobogó fehér hajú, villámló tekintetű szkíta törzsfővel, Ajtony hirtelen majdnem a tengerbe ugrott. Hiába magyarázta magának, hogy hiába látja annak, az ott nem a Dérhajú, a nemzőapja hosszú évekkel ezelőtt meghalt és mára teljesen elporlott a tiszavidéki mocsárban, az érzékszerveit nem nagyon tudta felülírni. A lovas csak akkor fedte fel Ajtony számára is az igazi arcát, mikor Bolyáki partra szállt és leiskolázta a helyi kiskirályt. A Dérhajút nem tudta volna, az illúzió szétoszlott.

Lehet, hogy beszélnem kellene erről valakivel, gondolta Ajtony. Fájt a feje, lüktetett a vér a fülében, a végtagjai alig akartam megmozdulni.

- Kér egy kávét? - kérdezte előzékenyen a kadét.

- Csak egy pohár hideg vizet – nyögte Ajtony. Nagy nehezen kikászálódott az összekuszálódott takarója alól és a kadétba kapaszkodva felállt. Valahogy úgy tűnt neki, hogy a gépek most nem járnak olyan hevesen, mint mikor elaludt, sőt, szinte alig járnak. Márpedig járniuk kellene. Azért kockáztatták a hajót és a testi épségüket Kythérián, hogy kipótolják a tüzelőanyag-készletüket és egyetlen nagy iramodással elérjék a Dardanellákat vagy akár a Fekete-tengert, ahol az al-dunai egységek feltöltik és segítik őket. Ha jól rakta össze az elszórt információmorzsákat.

Egyre jobban fájt a feje.

A pohár (nem annyira hideg) vizet csak a híd alatti térképszobában kapta meg. Bolyáki már ott várta, a halvány hajólámpa fényében öregebbnek tűnt, mint bármikor. Ajtony azon tűnődött, hogy a kapitány mikor alszik? Alszik egyáltalán?

A kadét letette a poharat Ajtony elé.

- Biztos nem kér kávét? - kérdezte Bolyáki. - Addig kérjen, amíg van. Könnyen lehet, hogy egy időre mindenkinek le kell mondania róla.

Ajtony a kapitány elé terített térképre nézett és egyetértően bólintott.

- Az könnyen lehet – ismételte meg a szavakat. Annyira érdes volt a hangja, hogy a saját fülét is bántotta. - De nem kérek.

- Ahogy gondolja. Távozhat – intett Bolyáki a kadét felé. - Lehet, hogy igaza van a kávéval kapcsolatban. Nem szándékozom sokáig igénybe venni az idejét és ha végeztünk, akkor visszatérhet aludni, ha... ha tud, természetesen.

Ajtony nem mondott semmit. Bolyáki várt egy kicsit, majd krákogott egyet.

- Először is meg kell követnem önt – tért a lényegre, letudva az udvariaskodó köröket. - Kicsit félrevezettem, de ezt kérem, ne vegye személyes indíttatásúnak, úgy értem, az ön személye ellen szólónak.

- Nem teljesen értem, mire gondol – közölte Ajtony. Kicsit kezdett már bejáratódni a torka, de a fejfájása nem akart javulni.

- Sokat segített a favásárlásban Kythéria szigetén és a munkatársaim mind elismerően szóltak magáról, úgy... dolgozott ön is, mintha a legénység tagja lenne, olyan elkötelezettséggel. Nyilván nem tett volna így, ha tudja, hogy az egész... akció voltaképpen felesleges volt, igazából semmi szükségünk a fára.

Ajtony felhúzta a szemöldökét.

Bolyáki a térképre bökött, délre Kythéria szigetétől.

- Itt vagyunk most – mondta, majd egy kis szigetre mutatott félúton a Peloponészosz és Kréta között. - És ide tartunk. Aigila szigete, a hírhedt kalózbázis.

Ajtony gondolatai elég lassan forogtak és már megtanulta, hogy ilyenkor az a legjobb taktika, ha kivár. Aki nem szól, az bölcs maradhat, mint az köztudott.

- Nem kérem magától, hogy áruljon el részleteket a Kereskedelmi Hírszerzés hálózatáról, de biztos vagyok benne, hogy mostanra már Fiumében is értesültek róla, hogy az Esztergom kikötött Kythérián, fát vételezett és északkelet felé távozott. A görögök tudják, hogy az ómagyarok mennyire szeretik az érzékeny és friss információkat, remélem, hogy megtették azt, amire számítottunk. Mondom, nem akarom önt arra kényszeríteni, hogy a saját szervezete ellen tegyen bármit is, csak... kicsit magyarázom a bizonyítványom, hogy miért kellett félrevezetnem önt.

- Ez sikerült – ismerte el Ajtony. - De nem értem, mire mentek vele.

- Teljesen még mi sem tudjuk, csak találgatunk. A lényeg az, hogy nem akartunk belemenni egy olyan gyorsasági versenybe, ahol mi indulunk hátrányos helyzetből. Azt reméljük, hogy a flotta bekapja a horgot és megtesz mindent, hogy még az Égei-tengeren utolérjen minket, az egységeit észak felé vezényli a lehető leggyorsabban, az üzemanyagot nem kímélve. Mi közben meghúzzuk magunkat egy olyan helyen, ahol a legtovább van esélyünk arra, hogy észrevétlenek maradunk.

- Egy kalózszigeten – kereste meg Aigilát a tekintetével Ajtony.

- Nem volt jobb ötletünk – ismerte be Bolyáki. - Aigilával kapcsolatban nyílt titok, hogy kilikiai kalózok használják ugródeszkának a görög kereskedelmi útvonalak sarcolására. Valószínűnek tartjuk, hogy ezért mindenki a lehető legnagyobb ívben kerüli, kivéve persze azokat, akik kalózok, de ha őket elsüllyesztjük, az viszonylag kevés diplomáciai vihart kavar. Legalábbis a hajón erre jutottunk. Magát azért ébresztettem fel – amiért elnézését kérem, mert joga lenne pihenni, sőt, kifejezetten jár most ez magának -, szóval azért ébresztettem fel, hogy mint diplomáciához, külkapcsolatokhoz értő ember mondjon véleményt erről.

- Mármint a kalózok elsüllyesztéséről.

- Igen.

- Ha jól emlékszem, Korinthoszba menet is lecsaptunk egy társaságra, ott nem voltak fenntartásaik.

Bolyáki mosolyogni kezdett.

- Jogos, teljesen jogos az észrevétel – bólintott elismerően. - Két különbséget mondanék, csak hogy kicsit következetesebb embernek tűnjek. Az egyik az, hogy a Svadron parancsnokságától kaptunk parancsot a műveletre, innentől kezdve fájjon a feje az egyéb kérdések miatt a feletteseimnek. Ö... az akkori feletteseimnek, hogy teljesen naprakészek legyünk. A másik pedig az, hogy egy kalóztevékenységet folytató hajó megsemmisítése kvázi elfogadott dolog még a legvérmesebb anti kiskirály számára is, mondhatni az üzletben rejlő kockázati tényező. Mi viszont az egész bázist szét fogjuk lőni és felszámolni minden ellenállást, legalábbis addig a mértékig, amíg a hajóikat megsemmisítjük és a mi zavartalan tartózkodásunkat biztosítjuk. Ez pedig lehet, hogy más, mint egy tengeri csetepaté.

Ajtony kezdett magához térni és egyre több életjelenséget produkált, legalábbis egyre több jutott el a tudatáig. Legszívesebben egy hatalmasat ásított volna, de nagy nehezen elnyomta, csak a szeme lábadt könnybe. Bolyáki érdeklődve nézte a mutatványt.

- Ö... egy kicsit más – közölte vele végül. - De annyira nem. Igazából mindenki tudja, hogy itt van a kikötőjük, sőt, úgy tudom, egy helyi szinten elég komoly erődjük is van fölötte. Néha próbálták már kifüstölni őket, de anti haditechnikával ez rendkívül költséges, tengeri és szárazföldi csapatokra van hozzá szükség, sok időre, és mindent hajón kell oda szállítani, még a vizet is, mert a szigeten ami van, az mind az erődben van. Többe kerülne mint a kár, amit okoznak. Ráaádsul ha nem állomásoztatnak rendes helyőrséget a romokon, akkor pár hónap múlva kezdhetik elölről. Nem hiszem, hogy bármelyik nekünk fontos anti hatalom rossz néven venné, ha elvégeznénk helyettük ezt a munkát.

Bolyáki elégedettnek tűnt.

- Én is így gondoltam – mondta. - Most sem kér kávét?

Ajtony megrázta a fejét.

- Nemsokára harckészültségbe helyezzük a hajót, eligazítjuk a legénységet – folytatta Bolyáki. - Az elég nagy felfordulással jár. Ha gondolja, az egyik kabint a rendelkezésére bocsátjuk ideiglenesen, hogy tudjon kicsit pihenni. Elképzelhető, hogy a szigeten újra szükség lesz a szolgálataira.

Ajtony majdnem igent mondott – amennyire kényelmetlennek találta először a tiszti kabint, annyira visszasírta most a fokszliból. De biztos volt benne, hogy nem tudna elaludni egy ütközetre – mit ütközetre, gyakorlatilag magánháborúra – készülő hadihajón, ráadásul a ki tudja hogy álló nimbuszának sem használna, ha azt látnák, hogy míg mindenki lázasan készül, ő elvonul hunyni egyet egy kabinba.

- Köszönöm, nem – felelte. - Nem tudnék már többet aludni.

- Az új szigetünkön bőven lesz rá ideje – vigasztalta Bolyáki. Volt valami kisfiús a tekintetében.

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr554099734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása