Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Ómagyarország lángokban - XX. Hannibál 6.

2012.05.08. 08:10 | szs. | 7 komment

Címkék: ómagyarország lángokban

 A fegyverszobának helyet adó üreget a falu fölé magasodó sziklába vájták. Mikor beléptek, Balmirkárt kiküldte a benti őröket és utasította őket, hogy kívülről zárják rá az ajtót.

- Az utóbbi időben szinte semmit sem gyarapodott a készlet – mondta. - Csak egy sérült sörétes puskát szereztünk, azt reméltük, hogy meg tudjuk javítani, de nem sikerült.

- Hadd nézzem.

Balmirkárt kitárta előtte a belső ajtót, majd hátralépett. Hannibál türelmetlenül intett neki, hogy hagyja ezeket a formaságokat. A belső szobában hosszú fémrudakból kovácsolt rácsok mögött ómagyar tűzfegyverek pihentek faragott fabölcsőkben, első ránézésre sok, másodikra fájóan kevés. A már említett sörétes puska torzója egy vasalt ládából került elő.

- Íme – nyújtotta át Balmirkárt. - Az épen maradt részeket már kiszereltük belőle.

Hannibál kicsit forgatta a fegyvert a kezében, majd visszaadta. Vadászfegyver, egy balul sikerült vadászat eredményeképp kerülhetett anti kézre. A cső hátsó része csúnyán megrepedt, lehet, hogy eleve gyártási hibás volt. Kár érte. Végignézett a gondosan elzárt, féltve őrzött fegyvereken.

Még mindig csak egy nagyobb szakaszt tudnak csak felszerelni, azt sem a legjobban. Az ómagyarok féltve őrzik a fegyvereiket és a karthágói kereskedők igazi vadászterülete a Nagy Tenger nyugati medencéje, nagy csoda kell, hogy odáig eljusson egy ómagyaroktól ellopott vagy elcsalt (vagy megvesztegetéssel aranyárban megvásárolt) fegyver. Nincs az a pénz, amit egy működőképes darabért ne adnának meg, nyílt titok, hogy az összes nagyobb állam rendelkezik ómagyar fegyverekkel – és megszereznek mindent a keleten rosszabb helyismerettel, kapcsolatokkal rendelkező punok elől. A rómaiak még puskás egységeket is szerveztek egy időben, nem kevés diplomáciai feszültséget keltve. Hannibál áttanulmányozta az ezzel kapcsolatos vitákat és ómagyar írásokat, már amihez rejtve hozzájutott Fiumében élve. Azoknak kellett igazat adnia, akik azt mondták minderre, hogy „bosszantó, de lényegtelen”. Az antik lophatnak akármennyi fegyvert, nem tudják lemásolni, nem tudják karbantartani, javítani őket, még lőszert sem tudnak gyártani hozzájuk. És ez igaz is volt. A Karthágó aranyán megvásárolható legjobb fémművesek sem tudtak értékelhető munkát kiadni a kezükből, márpedig Karthágó bárkit meg tudott venni közülük. Lőpor tekintetében kicsit előrébb jutottak, kézi tűzfegyverről persze nem is álmodtak, Hannibál azt kérte a alkimistáitól, hogy bombát, esetleg egyszerű ágyút, kővetőt szerkesszenek a hadmérnökeikkel. Amire eddig jutottak, az több, mint szánalmas. Nem tudtak semmi olyat kiadni a kezükből, amit ne lett volna öngyilkosság egy hajó fedélzetén használni, szárazföldi háborút pedig nem terveztek, ott is legfeljebb egy ostromlott vár védőit ijesztgethették volna vele. Meg a kezelők családjait, hogy látják-e még épségben a katonának állt tagjaikat. Gőzgépet is csak olyat tudtak építeni, ami némi szórakoztató látványt nyújtott, munkára nem foghatták. A fémek sokkal jobban engedelmeskednek az ómagyar kezeknek, mint az anti művesek tudományának. Sokak szerint ez varázslat, Hannibál tudta, hogy nem. Nem örült neki, ha varázslat lenne, könnyebb volna megszerezni a titkot. Szó sem volt varázslatról, az ómagyarok fegyvereihez egyszerűen olyan háttér kell, amit csak az ómagyarok tudnak biztosítani.

- Nyisd ki a rácsot! - mondta Balmirkártnak. Figyelte, ahogy egykori iskolatársa és testőre kinyitja az ómagyar lakatot – hasonló szerkezetet már ők is tudtak készíteni, de csak jóval otrombább és gyengébb utánzatot. Az ómagyarok fegyvereit védjék csak az ómagyarok lakatjával, ez jól van így. A rács szinte hangtalanul nyílt, látszott rajta, hogy szépen karban tartják, zsírozzák. Akárcsak a fegyvereket. Lőni keveset tudnak velük, de a tisztításukban, ápolásukban nincsen semmi ördöngösség.

Kivett egy AMD gépkarabélyt a bölcsőjéből. A pisztolymarkolata fából készült és a formája alapján látta, hogy egy pun (vagy numida vagy akármilyen, de anti) fafaragó művészetét dicséri. Ellenőrizte a fegyvert, rendben levőnek tűnt.

- Ezt kivisszük – nyújtotta át Balmirkártnak. - És ezt is.

A Dragunovon nem volt távcső, mikor rákérdezett, Balmirkárt nemleges választ adott. Akárki is volt, aki megszerezte ezt a fegyvert az ómagyaroktól, vagy távcső nélkül találta, vagy az érzékeny szerkezet tönkrement, vagy rájött arra, hogy távcsővel sem kérhet többet érte, mint nélküle. Azt meg eladhatta külön. A fegyver szerencsére használható nyílt irányzékkal is, bár csak a lényegét veszíti így el, főleg egy olyan lövész kezében, aki nem gyakorolhat vele eleget és a rendelkezésére álló lőszer szavatossága is több, mint kétséges. Ahogy ezt végiggondolta, keserű ízt érzett a szájában.

- Mégse – szólt rá Balmirkártra. - Tedd vissza! Mihez van a legtöbb lőszeretek?

A száraz fennsíkon megbúvó telep parancsnoka óvatosan visszatette a puskát a helyére, még meg is törölte egy kendővel, majd bezárta a rácsot és kinyitotta a szomszédos szekrényt. Ormótlan, öblös sörétes puskát nyújtott Hannibál felé.

- Ehhez.

Hannibál biccentett neki, hogy jó lesz. A helyi polgárőr milíciák háború esetére tartalékolt készletei, a lehető legegyszerűbb ómagyar tűzfegyverek, amik mégis sokat érnek a feketepiacon. A harctéren kevésbé, legalábbis a punok számára, ők nem primitív barbár rablóbandák ellen készülnek, akiket csak addig kell visszatartani, amíg a komolyabb fegyverekkel felszerelt állandó fegyveres erők ki nem segítik a polgárőröket. De ez van, nincs más. Az automata fegyverekhez alig van lőszerük és tartalékolni kell egy minimális készletet, ha nem bunkósbotnak akarják használni őket.

- Gyerünk – intett Balmirkártnak. - Hány katonád van?

- Száz kiképzett lövész és negyven sivataglakó, akik csak a telepet őrzik. Már nem keresünk újoncokat, a király irányelve szerint.

- Minden fegyverhez értenek?

- Mindenki megtanul bánni minden fegyverünkkel – bólintott Balmirkárt. - De a kevés lőszer miatt lőni csak bizonyos típusokkal lőhetnek. Az újabbakat még soha nem engedtem lőni, mert lecsökkentek a készleteink, de amit enélkül meg tudnak tanulni, azt tudják.

- Milyen lehet az a lövész, aki még soha nem lőtt? - kérdezte mérgesen Hannibál. Balmirkát nem felelt, Hannibál pedig ugyanazt a tehetetlen haragot érezte, ami akkor fogta el, mikor látta a Szardínia partjai mellett úszó ómagyar hadihajót. Mindent tud és mégse tehet semmit.

 

Himo és a hátrahagyott két szent testőr a lankás hegyoldalhoz simuló telep főterén várta. Kissé odébb a ciszterna mellett vagy tucatnyi asszonyt üldögélt, valami fonállal foglalatoskodtak, de munka helyett inkább a vendégeket nézték. Valószínűleg most látnak először látogatókat, gondolta Hannibál. Valószínűleg utoljára is, ide nem jöhet senki úgy, hogy el is mehetne. Fent a hegy gerincén két tevés járőr sziluettje remegett.

- Az embereim listája – nyújtotta át a sűrű sorokkal teleírt tekercset Balmirkárt. Hannibál kitekerte, majd találomra rámutatott az egyik névre. - Legyen ő!

- Jadomilk, Sigából – olvasta ki Balmirkárt. - Soha nem lőtt még, sörétes puskára van kitanítva elsősorban.

- Jó lesz – mondta Hannibál. - Hívasd!

Balmirkárt útnak indította a küldöncét, aki a listát is kihozta neki, Hannibál pedig magához intette Himót.

- Meg fogsz tanulni lőni – közölte vele. A titkár arca elszürkült, de nem mondott semmit. - Kimegyünk a lőtérre. Légy férfi!

A lőteret egy régi kőmosásban alakították ki, elhordták a sziklákat és addig repesztették le a tömbőket a hegyoldalból, amíg egy megfelelően széles és hosszú, védett beugrót kaptak. Egymáshoz oltott kőkockákból figyelőállásokat is kialakítottak, szemben vastag póznák álltak, amikhez célokat lehetett kötni. Az egyik póznához egy szalmabábút rögzítettek. A sigai Jadomilk hamar megérkezett és földig hajolt a sosem látott királya előtt.

- Ő a titkárom, Himo – mutatott a továbbra is sápadt kísérőjére Hannibál. - Két homokórányi időd van, hogy megtanítsd lőni ezzel a puskával. Himo értékes emberem, ezért nem eshet baja. Ha két homokórányi idő múlva a szokásos távolságról nem lövi meg háromszor egymás után a célpontot, szégyent hoztál Balmirkártra és rá bízom, hogy milyen büntetést szab ki rád.

- Nem hozok szégyent senkire – hajtotta meg a fejét Jadomilk. Fiatal, inas fiú volt, akár Himo öccsének is nézhették volna, szemében az a lelkesedés égett, amit Hannibál szeretett a katonáin látni, mert tudta, hogy bármilyen helyzetbe bátran belemennek. Kijönni nem biztos, hogy kijönnek, de a feladatukat elvégzik.

Kíváncsi volt, hogy a fiú kihasználja-e az alkalmat arra, hogy maga is lőjön egyet, Himonak három találatot kell elérnie és a sörétes mellé tett fadobozban tíz patron várta.

- Rajta! - szólt rá a titkárára, mert nehezen akart mozdulni. - Fordítsátok el a homokórát!

Jadomilk tisztelettudóan bemutatta a fegyvert Himónak, majd leültek a lőtér kavicsos talajára és lassan, kimért szavakkal magyarázni kezdett.

 

Egy magányos, rosszul vezetett, sajátjaitól elárult vagy utánpótlásától elszakított ómagyar katonai egységet talán le lehet győzni anti fegyverekkel, sok vér és sok bátorság árán. De egy háborút így nem lehet megnyerni. Ómagyarországot csakis egy másik Ómagyarország győzheti le, ezzel már Hamilkár is tisztában volt és ezt a tényt a fia gondolataiba is belevéste. Tűzfegyverek ellen csakis tűzfegyverekkel lehet csatát vagy háborút nyerni, Hannibál pedig tisztában volt vele, hogy Karthágó birodalmának sokáig, nagyon sokáig nem lesznek tűzfegyverei, ahogy gőzhajói és halált hozó ágyúi sem. Egyetlen esélyt látott arra, hogy még az életében a siker reményével szállhasson szembe az ómagyarokkal: ha valahogy jelentős mennyiségű tűzfegyvert tud zsákmányolni tőlük. Ez az esély meglehetősen halványnak tűnt, szinte valószínűtlennek, de másra nem tudott készülni, így erre készült. A fegyverek azonban nem harcolnak maguktól, ember kell hozzájuk, aki kezelni tudja őket, sőt, még jobb, ha nem csak kezelni tudja, hanem másokat is meg tud tanítani a kezelésükre. Parancsnokok kellenek, akik gyakorlottak abban, hogyan kell tűzfegyveres egységekkel harcolni, akik képesek apró, önállóan tevékenykedő szakaszokat, rajokat irányítani, tűzcsapásokat mérni, fedezékbe húzódni, fedezéket, védelmi vonalakat építeni és azokat feltörni. Sokat beszélgettek erről Balmirkárt – Balázzsal még Fiumében, mikor biztosak voltak abban, hogy senki nem hallja őket. Hazatérve gyorsan találtak megfelelő helyet is, kopár, terméketlen fennsík nem túl messze, de mégis mindentől távol, ráadásul egy Baál-szentély is működött fél napi járóföldre, ahonnan két furcsa remete elzarándokolt Karthágóba, hogy áldást mondjon az új királyra. Igazából ők adták az ötletet a helyszínhez. A király gazdagon megjutalmazta a zarándokokat, sőt, alapítványt tett Sivatag Ura Baál tiszteletére, kegyes kereskedőket egy asztaltársaság alakítására biztatta, amiben maga a király is helyet foglalt és gondoskodott arról, hogy a hegyekben megbúvó szentély is részesüljön az áldásokból. Néhány fiatal pap odahelyezésével viszonylag hamar átvették az irányítást a kis közösség fölött és onnantól kezdve a szentély ellátása címén viszonylag jól álcázva a mögötte megbúvó telepet is táplálni tudták, nem a lakatlan sivatag nyelte el a szállítmányokat. Ráadásul Baál éhes isten volt és a numida sivatag démonai ott ólálkodtak körülötte, minden erejére (és sok-sok étel- és italáldozatra) volt szüksége, akárcsak annak a többi féltucat hasonló Baál és Asera szentélynek, amik a gyéren lakott kősivatag vonalát vigyázták.

A telep felépült, a lakói kerülő úton közelítették meg, sohasem sokan, sohasem egyfelelől, az évek során gyűltek össze végül annyian, mígnem elérték azt a létszámot, amit már csak egy feltűnően mohó Baál tudott volna csak táplálni. Rejtve érkeztek a nehezen megszerzett ómagyar fegyverek, lőszerek és minden egyéb szükséges dolog is, a telep vezetője és teljhatalmú ura, Balmirkárt pedig megtanított a katonáinak mindent, amit tudott, amiről hallott és amit kigondolt. Felkészültek minden lehetőségre, főleg a rendelkezésre álló fegyverek számához igazodva. Tudtak egyénileg és egységként is harcolni. Egységként úgy, hogy csak a telep készletét használhatják, több egységként úgy, hogy mindenkinek jut fegyver, de akár mindannyian vezethettek rajokat és szakaszokat is, menet közben kiképezve a valami csoda folytán megszerzett fegyverekkel felszerelt újoncaikat. Az istenek azt szeretik, aki elébe megy a szerencséjének, ezt sokan tudták de csak kevesen merték ennyire komolyan venni ezt az igazságot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr824495455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geronim0 2012.05.10. 12:29:28

Lehet, hogy Hamilkárnak annak idején kár volt kinyírni azt az ómagyar kémet aki segített kardokat kovácsolni a punok ellen Hispániában? Ő értett a fémek megmunkálásához, lehet hogy egy épkézláb ágyút is össze tudott volna hozni.
Hannibálnak inkább olyan antikat kellene keresni akik az ómagyaroktól el lestek némi technológiát. Vagy neki is bejuttatni embereket Ómagyarországra ahogy az apja tette csak inkább azzal a céllal hogy lessék el a tudást.

Egyébként király volt ez a rész is.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2012.05.10. 12:48:21

Megfelelő ipari háttér, technológia, adalékanyagok és egyebek nélkül szerintem egy (több) ember szaktudása nem lenne elég ahhoz, hogy tűzfegyverként értékelhető dolgot hozzanak létre.

Geronim0 2012.05.10. 14:35:09

Szerintem a bányászat, kohászat, öntőművek mind annyira munkaigényes iparágak, hogy biztos hogy nagy mennyiségű antit foglalkoztatnak és ha onnan el tudják lopni a szaktudást akkor kisebb léptékben ugyan és nem is olyan hatékonyan, meg minőségben, de azért egy pár értékelhető ágyút össze tudnának szerintem hozni. Aztán meg már csak idő kérdése a dolog. Hannibálék meg úgy veszem észre, hogy elég hosszú távon terveznek úgyhogy rengeteg idejük van a megfelelő kapacitások kiépítésére.

Ugyanakkor az ómagyar polgárháborúból a menekülteket is össze lehet szedni, ők is biztos széleskörű tudásanyaggal rendelkeznek.

bz249 2012.05.10. 17:30:59

@Geronim0: inkabb csak elmeleti tudasuk van arrol, hogy mikent lehetne primitiv agyut csinalni. Eleve az omagyar fegyverek masfajta loport hasznalnak (nitrocelluloz alaput valszeg), aztan vegig kellene jatszani, hogy azzal az anyag- es megmunkalasi minoseggel mit lehet kezdeni.

Es akkor a vegen lenne, egy nagyon primitiv, rovid hatotavolsagu, pontatlan es alacsony tuzgyorsasagu agyujuk. Talan egyetlen elonnyel, megpedig, hogy jo dragan lehetett kifejleszteni. :)

Geronim0 2012.05.10. 18:23:42

Pál vezérék is megcsinálták 30 évvel korábban. Gyártottak primitív sörétes puskákat, amihez fekete lőport használtak, legalábbis abból kiindulva hogy kénforrást használtak. Pedig nekik is csak az elméleti tudás és a "csere kereskedelem" állt rendelkezésére.

Geronim0 2012.05.10. 18:36:45

mondjuk az is igaz hogy kicsit közelebb voltak :-)

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2012.05.10. 20:37:21

Meg az emancipációs hadtestek egy csomó mindent átjátszottak nekik a (nem hivatalos) segítségükért cserébe. Ez "echte", kvázi ellenséges antiknál nem járható út és az IDEA is sokkal jobban figyel rájuk.
süti beállítások módosítása