Szép csendben elérkezett egy újabb, sajnos nem túl aktív évforduló: nyolc évvel ezelőtt hasad ketté a téridő, és egy darabka Magyarország a múltba szakadva folytatta a pályafutását.
A jeles nap alkalmából egy régebbi bejegyzést osztanánk meg, amiben az egykori szerzők és olvasók vallanak a jelenséggel való találkozásukról:
Ómagyarország blogja továbbra is csak alszik, hogy majd, mikor eljön az idő, új erővel törjön a magasba!
Az ideiglenes, ügyvezető kormányzati funkciót betöltő Védelmi Bizottság pénteki ülésén törvénytelennek nyilvánították az egyes Nemzetgyűlési képviselők és szakértők által kezdeményezett választójogi aláírásgyűjtést. Az Újhegyi nemzetgyűlési képviselő (Piliscsaba) által indított kezdeményezés azt szerette volna elérni, hogy az emancipáció alá vont anti lakosság választókorú tagjai (főként a Gellérthegyi-terület népessége, eraviszk törzsbe tartozó kelták) is kapjanak választójogot és a körzetük teljes jogú képviselőt küldhessen az ősszel megalakuló ómagyar parlamentbe.
„Az általános és titkos választójog egy olyan átkerülés előtti vívmány, amit megszüntetni egyenes emberiesség elleni bűncselekmény lenne” - jelentette ki Újhegyi. „Nem szeretnék olyan országban élni, ami már az első rendes választása során egy apartheid-rendszer alapjait rakja le. Mi lesz itt később?” Mivel a Nemzetgyűlésben mind a képviselők, mind a meghívott szakemberek leszavazták a kezdeményezését, Újhegyi az átkerült néphez fordult és a Liberális Unió aktivistáira építve aláírásgyűjtésbe kezdett. Tette ezt annak ellenére, hogy sem a kormányzati feladatot ellátó Védelmi Bizottság, sem az új ómagyar rendszer alkotmányát, működési alapjait kidolgozó és jóváhagyó Nemzetgyűlés nem ismeri az aláírásgyűjtést és ez a fajta alulról jövő kezdeményezés semmiféle kötelezettséggel nem jár a kormányzati és alkotmányozó szervek számára. Újhegyi ötvenezer aláírást kívánt összegyűjteni, ami az átkerült népesség majd egyhatoda, a választásra jogosultakat számítva még nagyobb arány. Az eddig összegyűlt aláírások számáról nincs adat, sem a hatóságok, sem Újhegyi vagy a liberálisok nem nyilatkoztak ezzel kapcsolatban.
Továbbra is megoldatlannak tűnik a helyzet a dunántúli ómagyar határsáv menekültek számára kijelölt zónáiban. Az átkerülés és az azt követő ómagyar-kelta fegyveres összecsapás után kialakult helyzet miatt földönfutóvá, őshonos törzsek által elkövetett támadások áldozatává vált, zömmel kelta származású menekültek egyik túlélési lehetősége az ómagyar hatóságok által létrehozott integrációs program. A komoly fegyveres erővel, tűzparanccsal védett határsávval elzárt átkerült területek két pontján hoztak létre tranzitzónákat, ahol az ómagyar védelem alá kerülni szándékozó anti személyek és csoportok jelentkezhetnek.
Lefegyverzésük és egészségügyi felmérésük után a zóna belső oldalán kialakított táborokban kerülnek ideiglenes elhelyezésre, ahonnan a munkaképes lakosság a tábor parancsnoksága által kijelölt munkákat végez, cserébe az ómagyar hatóságok védelmet és minimális ellátást biztosítanak a számukra, illetve a gellérthegyi-területen már alkalmazott integrációs program bizonyos elemeit is gyakorolják (nyelv- és kultúra tanítása, a további emancipációra alkalmas személyek kiemelése). A férfiak által végzendő munka leginkább a gyepű védelmi akadályainak megerősítése, karbantartása segédmunkaerőként, illetve az erdőirtásokban való részvétel, míg a munkaképes nők és nagyobb gyerekek a táborhelyek rendben tartását és a napi teendőket végzik, illetve - a férfiakhoz hasonlóan ómagyar szakértők irányítása alatt - a táborok mellett kialakított kertekben dolgoznak, saját ellátásukat kiegészítve.
A felszállás előtti műszaki ellenőrzésen megbukott az az Antonov típusú repülőgép, amivel Albert István szándékozott több helyszínt felkeresni a választási kampányhoz kapcsolódó rendezvények vendégeként. Az esztergomi repülőtéren állomásoztatott An-2 típusú egymotoros, kétfedelű gépet az átkerülés után csak ritkán használták, akkor is leginkább sürgős katonai, felderítési célokra, amit másképp nem tudtak volna hatékonyan megoldani. Az egyszerű, megbízható konstrukciónak számító repülőgéppel nagy tervei vannak az ómagyar fegyveres erőknek: a közeljövőben szeretnének a gyártásával is megpróbálkozni, bár ehhez a különféle technikai nehézségek megoldása mellett az is szükséges, hogy beinduljon az ómagyar üzemanyaggyártás. Mostanra az átkerült tartalékok már igen nagy mértékben megfogyatkoztak és nagyon nyomós indokkal lehet csak elérni, hogy üzemanyagot utaljanak ki valamilyen célra.
Épp ezért tartják sokan elfogadhatatlannak, hogy Albert István, az ügyvivő kormány miniszerelnöke olyan utazásra akarta igénybe venni a gépet, ami leginkább kampányolásnak tűnik. Szerencsére a technika ördöge - vagy angyala? - közbeszólt és a kormányfő magasba törő tervei semmivé váltak.
Rádióközleményekben, falragaszokon, egyéb hirdetményekben és számos helyen lakossági fórumokon cáfolja a kormányzat azokat a rémhíreket, miszerint a késő áprilisi reggeli fagyok által okozott mezőgazdasági károk miatt az év végére éhínség várható az átkerült területeken. A mezőgazdaság felügyeletével megbízott nemzetgyűlési biztos, Vinitor Miklós szerint a fagy valóban jelentős károkat okozott, de ez nem veszélyezteti sem a lakosság, sem az ómagyar gyámság alá vont anti népesség élelmiszerellátását. Azonban, mint a biztos kifejtette, bizonyos terményekből, gyümölcsökből hiány várható, amit valószínűleg ideiglenes, szigorúbb elosztási szabályozással fognak majd kezelni.
Az április elején és közepén tapasztalt meleg időjárás után - szó szerint - hideg zuhanyként érte a tavaszi-nyári meleget váró embereket a hónap végén lecsapó hideghullám. A hőmérséklet egyes helyeken reggelre -5°C-ra süllyedt és szinte mindenhol kisebb-nagyobb károkat okozott a kertekben, termőföldeken. Az átkerülés utáni meteorológiai előrejelzési lehetőségek beszűkültek és az ókori, összességében hűvösebbnek tűnő időjárás miatt a népi előrejelzések sem igazán látszanak működni. A meteorológiai szolgálat nem csak a távoli állomások eltűnésével hanem a szakemberek hiányával is küzd, nagyon kevés igazán képzett és tapasztalt meteorológus került át. Ráadásul az elmúlt két évben az állam nem fordított túl sok figyelmet (erőforrást) a meteorológiai előrejelzés fejlesztésére, pedig, mint a mostani eset is mutatja, akár létszükséglet is lehet a pontosabb időjárás jelentés, a megfelelő figyelmeztetések időben történő kiadása.
Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint fegyveres akcióval hozták vissza a miniszterelnök fiát, aki egy egyházi irányítás alatt álló missziós csoporttal magas kockázatúnak ítélt anti területen tevékenykedett. Nevüket elhallgató katonai források szerint a kormánytagok védelmére kirendelt fegyveres tisztek mellett az un. „megtörő” csapatokból válogatott, szakasz nagyságú katonai egységgel mentek a kormányfő fiát is tagjai közt számon tartó missziós csoport után és a kiemelés során fegyverek használatára is sor került. Mind kormányzati, mind honvédségi részről cáfolták, hogy erre sor került volna, a különféle katolikus tevékenységeket összehangoló Karitász szóvivője pedig nem volt hajlandó nyilatkozni. Tény, hogy Albert Gáspárt (22), aki kötelező katonai szolgálatát a Karitász által felügyelt kelta emancipációval foglalkozó csapatoknál töltötte, az elmúlt fél évben nem látták az Átkerült területeken. Ismerősei sem találkoztak vele, vagy semmit sem tudtak róla, vagy csak annyit, hogy „elutazott” - ez utóbbira az átkerülés után viszonylag korlátozottak a lehetőségek. Könnyen elképzelhető, hogy a családi konfliktus mellett az Albert István miniszterelnök, dandártábornok és a Karitász közti ellentét is felszínre került ebben az esetben.
Albert Gáspár és a kelta ügy
Az átkerülés előtt profi futballista karrierbe kezdő fiatal férfi a kataklizma után hamar a felduzzasztott fegyveres erők kötelékében találta magát, azonban nem az átkerült területek határain, a sebtiben kialakított gyepűn szolgált, hanem meghódolt és emancipációs programba bevont Gellérthegyi kelta misszióban. A viszonylag biztonságos és könnyű szolgálati hely miatt megfogalmazott kritikákra Albert István dandártábornok, az akkori Védelmi Bizottság elnöke nem kívánt reagálni,
A belügyminisztérium átkerüléssel kapcsolatos ügyekkel foglalkozó főosztálya szerint egy maláj utasszállító repülőgéphez tartoznak azok a roncsok, amiket Neszmély mellett sodort partra a Duna. A roncsdarabokon talált felíratok segítettek az átkerülés során átsodródott, majd repülőtér és légi irányítás hiányában szerencsétlenül járt gép maradványainak azonosításában. A múlt héten felbukkant roncsdarabok vizsgálatára az illetékesek egy külön csoportot hívtak össze, amiben az ártéri területeket jól ismerő vadászok, katonák és hajósok mellett korábban repüléssel foglalkozó személyek is helyet kaptak. A roncsokat valószínűleg a mostani kisebb árhullám mosta ki a korábbi talán eredeti - helyükről és sodorta az átkerült területekre. A kiterjesztett keresés nem talált újabb maradványokat, azokat valószínűleg fentebb, az átkerülésben nem érintett őserdei folyószakaszokon kellene keresni. A hatóságok még mérlegelik, hogy küldjenek-e egy célzott expedíciót a roncsok és az áldozatok maradványainak felkutatására. Esetleges túlélők felbukkanására kicsi az esély ennyi idő elteltével; bár nem lenne példa nélküli, ahogy tavaly is felbukkant egy egykori Malév-járat túlélője a szkíta területekről.
Egyetlen nap alatt tizenegyen kíséreltek meg öngyilkosságot egy, a Gellérthegyi-területhez tartozó kelta faluban, mire a területileg illetékes emancipátor parancsnok válsághelyzetet rendelt el és szakértők kiküldését kérvényezte, akik az átcsoportosított emancipátorok munkáját segítenék. A tizenegy öngyilkossági kísérletet tett személy közül tíz a helyi eraviszk (kelta) törzs tagja, emancipáció alá vont személy, a tizenegyedik pedig egy ómagyar tinédzser, aki a helyi ómagyar misszióhoz tartozik családtagként. A jelenség nem egyedi: az átkerülés óta megszállt vagy önként csatlakozott kelta településeken már többször söpört végig öngyilkossági hullám. Az okok összetettek: az átkerülés okozta sok utóhatásai, az ómagyar színvonalhoz képes nyomorúságos anti életkörülmények, kulturális és vallási minták, az ómagyar tisztviselők tevékenysége egyaránt közrejátszik benne. Az esetek után - amik nem mindig kapnak nagy nyilvánosságot - az illetékesek részéről mindig újrakezdődik a fogadkozás, de a tartós segítség kevés.
"Átkerülés után 6" - a blog szerzői a hatodik évforduló alkalmából írt, Áu. 6-ban játszódó, korábbi karaktereikről szóló írásai
Vinitor a Fiume-expedíció félbemaradt történetszálába enged egy kis betekintést, amiből azt is megtudhatjuk, mit csinál a csentőfai hőse hat évvel az Átkerülés után.
- Természetesen semmiféle hivatalos keretet nem tudunk mozgósítani a plusz kíséretért, megvan a saját biztonsági költségvetésünk, és a személyzetünk is. - Parlamenti fejesként hozzám küldték, hogy én döntsek, de igazából nem nagyon értettem, mit is akar tőlem ez a rámenős, simulékony modorú fickó. Igazából nem akartam. Bűzlött az ügy.
- Természetesen - sokatmondó félmosoly - , egy ómagyar diplomata saját magántestőrséggel utazik, ennyire azért már elég volt az elmúlt öt év. Nem is kívánok anyagi ellentételezést. Magam is Esztergomba tartok, gondoltam megnézzük a fiúkkal, mi változott. Mi az első expedícióval jöttünk, és hát, hogy is mondjam, faszkivan a táborozással. - Fiume jócskán túlnőtte már a kezdeti sátortábort, de tény, hogy nem sokkal űberelte egy anti település szintjét. Átéreztem a lényeget. A táskámban lapult egy memóriakártya, rajta párezer digitális fénykép a telepről, majd a srácok a laborban megpróbálják életre – papírra - kelteni őket.
- Ráadásul egy olyan üzletember, mint én, még érdekes kapcsolat is lehet a jövőben. Tulajdonképpen mindketten jól járhatunk. - Ismét a félmosoly. Üzletember, na persze, eleget hallottam ebben a két hétben. Inkább helyi drogbáró. Vagy valami hasonló. Fiumében nem nagyon volt bűnözés, de lényegesen szabadabb szellemben éltek, mint az átkerültek.
- Nem vagyok diplomata. A parlamenti agrárbizottság megbízott elnökhelyettese vagyok, és azért kellett idejönnöm, hogy felmérjem, a lehetőségeik alapján a következő öt évben is csak hal meg lime lesz-e az asztalukon, vagy a hozott anyagból tudnak-e úgy gazdálkodni, hogy érdemes egy nagyobb szállítmány vetőmagot, facsemetét idejuttatni. Meg persze, hogy mekkora esélye van az időszennyezés elkerülésének ott, ahol egy kiló fűszerborsért ugyanannyi ezüstöt adnak az anti kereskedők, ha valaki kievez vele a partról. - Terítsük ki a lapokat, ha már itt tartunk.
- Egy férfi találja fel magát minden helyzetben.
"Átkerülés után 6" - a blog szerzői a hatodik évforduló alkalmából írt, Áu. 6-ban játszódó, korábbi karaktereikről szóló írásai.
Corpus Cs. Németh Béla történetszálát veszi fel egy írás erejéig, akit többek között a Végleg átkerülve minisorozatban ismertünk meg, mint egy eltévedt tanárt, aki kelet-magyarországi otthonába akart mindeképp hazamenni, majd némi szkíta kör után visszatérve a nem kevésbé kalandos ómagyar tanügyekbe vetette bele magát. Most meg...
Akkor esett le, hogy miért üres az iskola, amikor megláttam a néptelen udvart. Jó néhány percig csak néztem magam elé, s arra gondoltam, azalatt a jó két óra alatt, amíg Csentőfára lovagoltam, megjavíthattam volna a tetőt, hasogathattam volna fát, vagy csak ülhettem volna a ház előtt, békésen cigarettázva.
Sörény türelmetlenül felhorkant alattam, biztos ő is hasonló dolgokon rágódott, csakhogy neki volt annyi előnye, hogy nem saját magát, hanem engem hibáztathatott. Leugrottam a nyeregből, és megpaskoltam a nyakát.
- Jól van, na - morogtam. - Kiment a fejemből az Átkerülési ünnep.
Tanácstalanul szétnéztem, aztán megragadtam a kantárt: - Gyere! Iszom valami a kocsmában, addig pihensz te is. Aztán indulunk haza.
Úgy látszott, volt még néhány ember, aki ugyanúgy elfelejtette az ünnepet, mint én, vagy magasról tett rá, akárcsak én. Oszin, a kocsmároson kívül ott héderelt még néhány melgibson - így kezdték hívni mostanában a betelepült keltákat -, valamint pár helybéli, akiknek az arcára emlékeztem, de a nevükről fogalmam sem volt. Eldörmögtem, valami köszönésfélét, és leültem az egyik asztalhoz, jó messze a többiektől.
Oszi arca felderült, ahogy meglátott. Kipattant a pult mögül, és hatalmas vigyorral az arcán sietett hozzám.
- Szevasz, igazgató úr! - kapkodta össze az asztalon árválkodó üres poharakat.
- Már nem vagyok az - morogtam.
- Elég baj az nekünk, hogy már nem vagy az - fogta halkabbra a hangját, és a csentőfaiak felé sandított. - Addig legalább rend volt, amíg te voltál...
- De már nem vagyok az - vágtam közbe. - És ha befejezted a seggnyalást, hozhatnál inni valamit.
Láthatóan megsértődött, de ismertem én jól. Annyira nem, hogy pár pillanat múlva ne folytassa valami más kellemetlen témával.
- Van fahordós kelta söröm - csapkodta szét egy kendővel az asztalon gruppenpartira készülő legyeket.
- Valami olyat hozz,amiben nincs alkohol.
Tettetett csodálkozással nézett rám:
- Hé! Hova lett a régi Csénémet, aki képes volt egy egész hordóval meginni egy átmulatott éjszakán?
...és még volt pofája cinkosul kacsintani mellé.
- Tudod jól, hogy egy éve nem iszom alkoholt. Szóval, van valamid, ami nem hülyít, vagy megyek innen a francba?
Hírsarok Áu. 2. 
Hírsarok Áu. 2.
Hírsarok Áu. 2
Kommentek