Miklósi emancipátor hadnagyot az ágyából ugrasztották ki és utána olyan dolgokkal traktálták, hogy többször komolyan elgondolkozott azon, hogy tényleg felébredt-e, nem csak álmodja az egészet.
- Nagyon a végén járunk a havi üzemanyagkeretünknek – figyelmeztette Kovács tizedest, aki messze hallható izgalommal túráztatta az viharvert Suzuki-motoros deszkatákolmányt, amit jobb híján terepjárónak hívtak, de csak olyankor, amikor nem volt a közelben igazi átkerült.
- Azt mondták, nem kell foglalkoznunk ezzel – felelte vidáman Kovács.
- Hát nem magát fogják lecseszni, az biztos, tizedes – ült be mellé Miklósi. Még mindig szédült a hirtelen ébredéstől és a rádiós szobája is csak furcsa álomképnek tűnt. Ahogy a beszélgetés is, a felettesei helyett valami recsegő hanggal beszélt, amit alig értett és aminek a tulajdonosa alig akarta elhinni, hogy hetek óta nincs telefonvonaluk, mert valami beszivárgó anti banda tönkrevágta a vezetékeket és azóta is várják a műszakiakat. Valami ezredes volt, Szalai vagy ilyesmi, tényleg néha csak minden második szavát értette, de előtte a felettese megerősítette a parancsokat, amiket hallani fog. Állítólag Esztergomból. És igen, tényleg azt mondták, hogy semmivel nem kell spórolni, de Miklósi jól tudta, hogy szokták az ilyesmit érteni.
A hirtelenjében felfirkantott szavakra nézett a noteszében.
- Gyerünk a dokihoz! - mondta Kovácsnak.
Kommentek