A vacsora a kapitánnyal egy Átkerülés előtti kirándulóhajón nagy megtiszteltetés volt és csak a legtöbbet fizető utasoknak járt. Az adott helyzetben, ez szintén megállta a helyét. Egy kevesebb, mint harminc méter hosszú teherhajón nem sok érdekes kulturális program volt, kilenc nap meg hosszú idő, pláne, hogy csak szenet vételezni álltak meg. Ráadásul a tél, az a Földközi-tengeren is tél, igaz nem hó esik, hanem eső és gyakran törnek ki viharok, ezért a legtöbb hajó ilyenkor a kikötőkben vesztegel. Még az ómagyarok sem hajóznak, kivéve, ha valamiért nagyon muszáj (élni viszont nem).
- Az örök klasszikus még mindig nem hangzott el.
- Vagyis?
- Hogy kerülték kapcsolatba az Alosztállyal?
- Állítólag még Grimm talált meg a főiskolán.
- Akkor tényleg ismered őt személyesen, hallottam ilyen pletykákat?
- Nem, Grimmet és Andersen tudtommal senki nem ismeri személyesen. Max ők egymást. Grimm egyesek szerint a főiskolán tanít, de ki tudja. Az is lehet, hogy, azóta már új Grimm van. Andersen biztosan nem az, aki három éve volt. Megváltozott a stílusa.
A hideg újra végigfutott Vitéz gerincén, amikor a korinthoszi balhéja után  élete egyetlen személyesen előadott részletes jelentését tette. A hegyek között, a semmiből a semmibe vezető tábori telefonvezeték, az elváltoztatott hang a vonal túlsó végén. Mint valami rossz kémfilmben, csak ez valóságos volt.
- Nekem nem tűnt fel.
- De, sokkal agresszívebb lett, szerintem most ő az igazi főnök.

Mint az az

Átkerülés napjaiból is kiderül sokszor, akadhatnak olyan helyzetek az életben, főleg, ha a múltba sodródik az ember, amikor szép szavakkal nem mindig lehet boldogulni. Ezért is, meg talán a történetekben a fegyverekkel kapcsolatosan megjelenő, nem mindig teljesen hiteles elképzelések miatt stábunk illetékes tagja úgy gondolta, hogy az átkerült szerzőkkel szagoltat egy kis puskaport. Az átkerült szerzők ezt nagy örömmel vették, így már csak a szervezés nem kis munkája volt hátra, de végül pénteken felkerekedett a pestközeli részük, hogy egy atomnyit lefaragjon a civilségéből. Jó, menet közben kiderült, hogy volt, aki már egy AMD-vel szétlőtte a fél erdőt, másnál meg valami fegyverkezelési vizsgaszerűség is befigyelt, de ennek ellenére továbbra sem álltunk úgy, hogy Rambó Jánosnak bármiféle félnivalója akadhatott volna tőlünk.
Mármint tegnapig, ezt gyorsan le kell tisztázni. :)

Nyéki egy jóllakott óvodás mosolyával méregette a csillogó pengét. Most már Vitéz is észrevette a különbségeket az ókori fegyverekhez képest, a penge hosszabb volt és a közepén több vércsatornával könnyítették ki, a kezet pedig egy nyolcast formázó keresztvas oltalmazta. Ezt a fegyvert vívásra és nem döfködésre tervezték. A súlyelosztása is jobb volt, alig kellett erő a forgatásához, legalábbis azokhoz a gladiusokhoz képest, amiket eddig a kezébe vehetett.

- A becslések és az első tapasztalatok alapján minimum húsz százalék harcérték növekedést jelent, ha kitanulják a használatát akár negyvenet is. Egy felkelés, ezekkel a fegyverekkel komoly gondot okozhat a karthiknak. Még győzelmi esélye is van a számítógépesek szerint.

- Mielőtt megkérdezné: egy eltévedt germán hercegnő, egy régi röplabdás családból származó emancipátor, a gének szerencsés keveredése és megfelelő táplálkozás. Ha csak a seggemet hesszöli, az a sok edzéstől és a gyakori terepmunkától lett ilyen.

A lány legfeljebb huszonöt, de minimum százkilencvenöt volt és a borosüvegek címkéit vizsgálta. Vitéz messze nem rendelkezett akkora vagyonnal, mint az a régi Forma-1-es ürge, hogy egy harminc évvel fiatalabb és húsz centivel magasabb kislánnyal bármi ügye lehessen. Segget stírölni viszont ingyen van, sőt egy kis időt a combjára is rászánhatott.

- Ja majd el felejtettem – még mindig nem fordult meg, nyilván valami bányarém feje van, akkora orral, mint egy balkezes kozákpisztoly – Kovács Nikolett, ön gondolom Nyéki Attila.

- Nem, én vagyok Nyéki Attila, az úr Vitéz József…

- …A Türr István kereskedelmi hajó kapitánya, szolgálatára.

Egynek elmegy, na jól van csinoska, rendben, az arca is szép, a vörös haj jól megy a szeméhez, de a melle akkor is kicsi.

Kapitány Csaba már megint hová lett - de Vitéz kapitány óta tudjuk, hogy a rossz pénz nem vész el, csak átalakul. Belátható időn belül azért majd megismerhetjük annak a történetét is, hogyan lesz egy üldözött terroristából Fiume hőse, de addig is viszlát, és óvatosan a halakkal!

A fényesen csillogó érdemrend megtette a hatását, a tengerészgyalogos tisztelgett és átengedte őket a két világot elválasztó  nagyon is valóságos kapun. Mögöttük volt a modern Fiume: Magyardomb, a helyi kiskirályok palotáival; az Új Kikötő a matrózok állandó vagy ideiglenes lakásaival, raktárakkal, javítóműhelyekkel és az elengedhetetlen lebujokkal, a félelmetes kikötői erőd és azon is túl a Megtörők hírhedt kiképzőtábora. És persze a fél várost elfoglaló, füstbe burkolózó Hajógyár, az acélkohóval, a sólyákkal, az égbenyúló darukkal, a dokkokkal, a javítóműhelyekkel valamint a bér- és tényleges rabszolgák (az ómagyar törvények természetesen tiltották a rabszolgaságot, de a törvényen akkora rések tátongtak, hogy kiskapukra se nagyon volt szükség a megkerülésére) nyomorúságos szállásaival. Előttük pedig a híres-hírhedt Antikikötő terült el. 
Az Antikikötő, az egyetlen ómagyar fennhatóságú hely, ahová az ókoriak minden ellenőrzés nélkül beléphettek. Három földrész kereskedői, akiket a mesés gazdagság ígérete vonzott ide, emancipálatlan illírek, akiket a szimpla túlélés és a legpitibb ómagyar bűnözők, akiket még Fiume is kivetett magából. Mindez vegyítve a város legrosszabb kocsmáival és a világ összes nemi betegségét hordozó prostituáltakkal. Két évvel ezelőtt, a harmadik emancipációs szintet megállapító bizottság szerencsére nem az Antikikötő alapján alkotott vélemény. Rossz nyelvek szerint gazdasági természetű okok voltak a háttérben. De az ilyen pletykákat lehetetlen elhallgattatni, még akkor is, ha az ómagyar hivatalnokok legendásan megvesztegethetetlenek voltak. Voltak legalábbis ilyen mitikus hivatalnokok is, talán nem pont ebben a bizottságban, de mindenképpen kellett akadniuk. Ilyen abszurd képzetei ép elméjű embernek nem lehetnek saját kútfőből, úgyhogy a mendemondáknak valós alapjának kellett lennie.

Felháborító dologról adott jelentést újságunknak a Dorogi Nemzetőrség parancsnoka:

Elloptak egy jeges szekeret a benne lévő süteményekkel, kenyerekkel együtt csütörtök kora reggel a Dorog külvárosi területén - közölte Polgár Piroska, a Nemzetőrség sajtóügyeletese. A szekér hajtója az egyik üzlet előtt állt meg, majd elkezdte kihordani az élelmiszert a közeli üzletbe. A szekeret és a rakományt akkor lopták el, amikor épp távol volt a hajtó. Az ügyben a dorogi Nemzetőrség kezdte meg a nyomozást.

A tulajdonos elmondta, roppantul kellemetlen számára ez az eset. Speciális jeges lovaskocis volt az eltulajdonított szekér, amely lehetővé tette, hogy Dorogot és környékét friss pékáruval, süteményekkel láthassa el. Számára ez nagy veszteség, egy ilyen kocsi szinte pótolhatatlan a jelenlegi enhéz gazdasági körülmények között.

Ráadásul a szállítmánynak már nem is pv a gazdája, megrendelőinek készültek szállítani, akik előre kifizették neki a sütemények, édességek árát. Mivel az árúkészletet elvitték, és az élelmiszerjegyeket a sütéshez beváltotta, nem tudja kárpótolni a vevőit, kétségbe van esve.

Az eredeti hír innen származik.

Öt nappal később…

- Harcvonalba fejlődj! Vezérhajó a Fiume!
Óh hányszor szerette volna ezt kimondani. Rendszeresen voltak álmai arról, hogy a Fiume megfigyelő tornyán áll miközben a romboló a pokol tüzes démonaként száguld végig a tehetetlen anti flottán.
- Mindenki a harcálláspontokra!
Izgatott matrózok rohangálnak a fedélzeten, géppuskákat biztosítanak ki, lőszert rakodnak az ágyúkhoz, az ÓmHH Fiume vért fog ontani. Máshogy dübörög a turbina a lába alatt, és izgatottabban forog a hajócsavar, a feje felett, a dómjában nem a megszokott módon pörög a radar, és még feljebb büszkébben leng a címeres hadilobogó.
Irányíthatta az ómagyar flotta kiépítését  és hozzá köthető a rombolók kidolgozását. Nem túl lényeges technikatörténeti érdekesség, tovább. A zászlólobogtatás, a pellai, athéni és karthágói bemutatók? Érdekel ez valakit? Még szócikk sem lesz az ötven kötetes ómagyar lexikonban. Az Adria Svadron vezérkari főnökeként az ómagyar-egyiptomi barátsági szerződés részleteinek kidolgozója. Kinek az aláírása van a papíron? Másé. Akkor meg? Az Adria Svadron második parancsnoka és a harmadik magyar admirális. Ki volt a második kapitány Amerikában? A Holdon? A massiliai tengeri csata győztese és Ómagyaroszág hőse? Ez már valami, ez bekerül a történelemkönyvekbe.

A piros-fehér-zöld zászló lassan kúszott le, majd Pálfalvai őrmester, mint az ómagyar helyőrség második embere leakasztotta a kötélről és négybe hajtva Vitéz kapitány kezébe adta.

- Az Ómagyar Köztársaság hivatalos képviselőjeként If várát ezennel átadom a Francia Köztársaságnak.

Tizenkét torzomborz, szakállas öregember, elnyűtt légionárius egyenruhában, amelynek kopottas színétől annyira elütött a friss kék-fehér-piros téglalap. A sor előtt Gaston Thibault obsitos őrmester, a barna ráncos arcában ülő furcsán csillogó szemekkel.

- Gardez a vous!

Furcsán recsegett az öreg Gaston hangja, a magyart még mindig francia akcentussal beszélte a franciát viszont már magyarral. A zászlót ellenben tökéletes mozdulattal illesztette a helyére. A hegyekből lezúduló misztrál vad erővel kapott a szövetbe, de a házi készítésű lobogó állta a sarat, teljesen kibomlott és vidáman csattogott a süvítő szélben.

Senki nem tudta megmondani mit keresett az a kisebb hordó bor a rádiósszobában. Lovász becsületszóra nem vitte be, Kassai nem járt a rádiós szobában, Periklész se és amúgy is sörpárti, a matrózoknak és a fűtőknek tilos volt a belépés, a tengerészgyalogosok még arról sem értesültek, hogy van olyan, hogy rádiós szoba. Az is rejtély maradt, hogy ki volt figyelmetlen a kikötésnél. A misztrálra szerencsére nem is kellett magyarázatot keresni. Az teljesen természetes jelenség az Azúr-parton.
A végeredmény mindenesetre egyértelmű volt. Egy erősebb szélroham a nekicsapta a hajót a mólónak, az ütéstől a tízliteres hordó egyenesen az érzékeny rádió közepébe zuhant. Amit a mechanika nem tudott elvégezni, azt megtette a kémia. A készülék javíthatatlanná vált.  
Satnya szőlő  kúszott felfelé a domb oldalán, ahol a Notre Dame de la Garde zöld-fehér tornya állni fog/állt. Nem volt egy óriási kiemelkedés, talán még száz méter se, de kellemes kaptató volt és Vitéz kapitánynak szüksége volt egy kis testmozgásra. Ki kellett szellőztetnie a fejét, mert a teljes legénység leüvöltése se hozta rendbe a napját. Sötét barmok, még jó hogy a hajó nem sodródott ki a nyílt vízre.
Külön előnyként a domb tetejéről kiváló panoráma nyílt, talán ez végleg kitörli annak a sosemvolt helynek az emlékét.