Nesze neked albertizmus!
Gondolatok, idézetek, tematikus fókuszban


„Miért megyünk Fiumébe? Sokszor, sokan feltették nekem ezt a kérdést. Nyilván felmerült mindenkiben, aki a jövőnkről elmélkedik, és olyan bő háromszázezren vagyunk ilyenek errefelé. Még azok is, akik minden reggel úgy ébrednek, hogy azt remélik, csak egy rossz, elhúzódó álom volt az átkerülés, esetleg tényleg megtörtént, de egy reggel pont úgy ébredünk a XXI. században, mint annak idején az ókorban. Ez persze nem kizárt, semmi sem kizárt, de nekünk abban a helyzetben kell élni, amibe kerültünk.
Vannak, akik szeretnének bezárkózni, fejükre húzni a takarót és lehetőleg égig érő, áthatolhatatlan falat húzni az átkerült területek és az anti világ közé. Ez szerencsére nem általános, bár valahol meg tudom érteni őket – azt már kevésbé, hogy egyesek mintha még vezető pozícióban is ilyen nézeteket dédelgetnének.

Radnai Zoltán, az elemzőosztály vezetője résnyire nyílt szemekkel hallgatta három beosztottjának a jelentéseit. Azok jól tudták, hogy a férfi hanyag tartása, látszólagos szundikálása valójában mély koncentrációt takar. Valójában mindent hall, és elraktároz. A szobában a négy férfin kívül még egy hatalmas, vörös kandúr tartózkodott, gazdája ölében.

Bár a hivatalban tilos volt állatot tartani – meg egyáltalán, a nem haszonállat tartása nem volt túl népszerű dolog az átkerülés után, Radnaival mindenki kivételt tett. Ez a harmincöt éves férfi olyan páratlan intelligenciával volt megáldva, olyan memóriával és világos logikai rendszerező-készséggel, ami az ómagyar szolgálatok, de inkább az akkor ismert világ legjobb elemzőjévé tette. Bámulatos leleménnyel tudta megérteni, hogy egy esemény hogyan függ össze a másikkal, és mindez hogyan lehet az ország szolgálatába állítani.

A blogon az évadokhoz kapcsolódó történetszálak és háttéranyagok mellett néhány novellát is publikáltunk már. Ezeket szedtük egy csokorba, kicsit kipofoztuk őket, elláttuk évszámokkal, előszóval, majd letölthető e-könyvvé formáztuk. (Ezúton is köszönet boibonak a segítségéért.) A fájl nem lett túl nagy, de ha valaki még kisebbet szeretne, akkor elérhető címlap nélküki .pdf változatban is. A tervekben szerepel az igazi e-könyv olvasókra, pda-ra való e-könyv formátum feltöltése is. 

A "Levelek Ómagyarországról" önmagában is teljes, önállóan élvezhető novelláskötet, így azok is bátran elkezdhetik az olvasását, akik a blognak nem mernének nekimenni - azokat az ismerőseinket is megpróbálhatjuk bevonni vele az Átkerülés világába, akik eddig kimaradtak a jóból. :) A kötet szabadon másolható, terjeszthető, a Creative Commons licensze alatt alakítható, feldolgozható, torrentekre, e-könyvtárakba feltölthető - sőt, akár egy kattintással ki is törölhető. :) Ómagyar e-könyv sorozatunk következő része Vitéz kapitány évadjának szerkesztett, átdolgozott, javított kiadása lesz sok extrával - belátható időn belül.

A Levelek Ómagyarországról letöltési oldala - ide kerülnek majd fel a további e-könyves formátumok is, ha elkészülnek, illetve letöltés nélkül elolvasható az előszó és a tartalom - Ómagyarországon a szerzők nem, csak Albert árul zsákbamacskát. :) 

(Az utolsó töltény a tárból - a többit egyelőre a kavargó idő sűrű homálya fedi. :) - szs. )

- Mondd!
- Nem itt, kövess Hadúr!
Mit akarhat Mago? Mi az amit a táborban nem lehet megbeszélni? Az ómagyarokkal kapcsolatos? De miért az éjszaka közepén fáklyák nélkül? Mint valami orvgyilkos…
- Hova vezetsz Mago?
- Ide Hamilkár.
Egy barlang szája előtt álltak, jó egy kilométerre a tábortól. Hamilkár lassan követte hűséges, (valóban hűséges?) ezredesét, a keze végig kardján pihent. Az ómagyarok ajándéka, valóban képesek voltak az ibérek fegyvereit lemásolni, sőt Hans-Christian szolgája azt ígérte még jobbat is tudnak gyártani.
Tízméternyit tehettek meg, amikor Mago begyújtotta a fáklyát, Hamilkár csak most vette észre a földön heverő halmot.

Krk sziget mellett

- Cél a négy, kettő, egyes rácspont.

- Megerősítve: cél a négy, kettő egyes rácspont. Távolság ötezer kétszáz méter, csőemelkedést tizenöt fokra, belövési szóráskép. Belövőgránátokat, visszaigazolást kérek! – hamarosan négy zöld izzó villant fel a tűzvezető tiszt előtti kapcsolótáblán – Kapitány, tüzelésre kész.

- Tűz!

- Teljes oldaltűz a jelemre! – öt másodpercig búgatta a tüzelésre figyelmeztető szirénát, bőven elég ideig, hogy mindenki eltakarodhasson a hetvenötösök környékéről – Most!

A négy dörrenés egyetlen hanggá olvadt össze, négy csomagnyi halálkoncentrátum indult meg a part felé. Gordos hadnagy élvezte a tűzvezető parancsnoki munkát, elsöprő hatalom volt a kezében, négy hetvenöt milliméteres ágyú felett uralkodott, ha szerencséje volt a Dorog és a Tatabánya ágyúit is a Fiume fejlettebb lőelemképzőjéhez rendelték. Senki nem állhatott ellen Gordos hadnagy haragjának. Csak három szavába kerülne: Commence primary ignition és egy újabb planétát radírozhatnak ki a csillagtérképről… nos addig is itt az ÓmHH Fiume tűzvetető számítógépe és a sztereoszkóp képe. Négy sűrű, fekete füstgomolyag emelkedett az égre. Jócskán a karthi erőd előtt.

- Köszönöm admirális. Uraim, a történelem kereke mozgásba lendült, ha szabad ilyen nagy szavakat használnom. De úgy vélem nem minden alap nélkül teszem ezt. Ha, ugyanis minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell, akkor a következő évek valóban történelmi fordulópontot fognak jelenteni. Azonban, akárcsak a többi gép, a történelem kereke is üzemanyaggal megy. A gőzhajónak szén, az autónak benzin, a történelem kerekének pedig pénz kell, hogy arra forduljon, amerre szeretnénk.
- És mennyi?
- Százezer drakhma, legalábbis most az elején.
Aki helyeslő  bólogatásra számított annak csalódnia kellett. Nyéki pontosan azt várta, amit végül kapott, bennakadt levegőt, szikrát szóró tekinteteket és elvörösödő fejeket.
- Ezt ugye nem gondolja komolyan. Százezer drakhma az… az…
- Az rengeteg pénz, honnan támadt ez az őrült ötlete Nyéki úr!

- Ne félj! Annyira illírek, mint te vagy én.
Nyéki letekerte a WagonR ablakát és kiadta a meghívót az Albán-palotát  őrző testőrök vezetőjének. Sofőrrel elegánsabb lett volna, de az alkalmazottai közül csak Dénes tudott autót vezetni, márpedig az apró Suzuki hátsó ülése meglehetősen kényelmetlen lett volna a százhúsz kilós csapos mögött. Mindegy, az új öltöny, és a megjavított Breitling mechanikus óra éppen elég lesz felvágásnak.
- Rendben, mehetnek! A főlépcső előtt kiszállnak, a kocsit utána a személyzet leparkolja, ha távozni óhajtanak, akkor szóljanak Igornak.
- Kösz!
Az egyik színes arcú gorilla a hátára csapta az AMD-t és nekiveselkedett a kovácsoltvas kapunak. Rendesen körülmények között villanymotor működtette, úgy látszik, tönkremehetett, mert elég valószínűtlen, hogy pont a nyár eleji bál alkalmával kímélnék a drága műszaki cikket.
- Tényleg nem tűntek antiknak.
- Kicsim, ahogy mondtam, nem is azok, leszerelt tengerészgyalogosok, illír harci festékben. Albán adni akar a látszatra, ezért van a palotája is az Antikikötőben. De azért hermetikusan elszigetelve tőle.

- Mago! Te vén anyaszomorító! Milyen szél fújt ide? Mesélj, de csak jó  híreket akarok hallani!

- Jégeső  volt Numidiában, a legnagyobb vihar emberemlékezet óta. Teljesen elverte Hanno narancsültetvényeit. Egy siklus nem sok, annyi gyümölcs sem fog teremni az idén a gazfickónak.
- Hahaha! Végre valaki, aki megörvendeztet. Másvalami?
- Azt mondtad csak a jó híreket. Bár ki tudja, számodra lehet ez is jó  hír. Visszajöttem, és újra a szolgálatodba szeretnék  állni. Nem nekem való a civil élet Hamilkár, számlákat fizetni, kereskedőkkel pörölni, az asszony nyafogását hallgatni. Persze csak ha visszafogadsz.
- Már miért ne fogadnám vissza a legjobb ezredesem, pláne most.
- Pláne most?
- Nem ok nélkül volt akkora szükségem a jó hírekre, ezek – bökött a mellette álló ezredeseire – ugyanis nem képesek ilyeneket szállítani.
- Na majd én rendbe teszem a dolgokat. Mi a helyzet?
- Hallottál Txurrukaról?

- Rendben vagy?

- Megmaradok, bár rohadtul vérzik. Hol a kötés?

- Csinálom már, nyugi.
Vitéz alig tudta lerázni magáról a havat, az egész harcot egy fehér lepedőbe burkolózva töltötte félig a hó alatt egy kibiztosított AMD társaságában. Mondjuk ő legalább kesztyűt húzhatott.
- Ok, de akkor is hideg van és szeretnék már visszaöltözni. És lehetőleg anélkül, hogy összevérezném az ország utolsó hegyikabátját.
- Tessék egy kis Tatranský čaj, majd ez felmelegít.
- Gondolom alkohol.
- Nyilván. Az összes ilyen hegyi ital alkoholos, ennek speciel mentatea az alapja. Jó.
- És hogyan tovább? Az én részemnek vége… Áúúúú! Óvatosan, nem leszárítani kell a karomat, csak elállítani a vérzést.
- Jól van, ha képzett ápoló személyzet kell, javaslom a Lanzarotei Tengerészeti Kórházat. Egyébként kiváló lehetőségeink vannak. Keresztül a téli Pireneusokon, térkép és vezető nélkül. Vagy vissza karthi területre és utána egy kellemes kétszáz kilométeres túra végén ki is érünk a tengerhez. Mindezt persze Géza segítsége nélkül, mert hogy is hívják most?
- Etxebarria.
- Szóval, mert kedvenc felderítőnk most éppen Etxebarria a kovács szerepében fog tündökölni. Mehetünk?
- Szerinted leért már a barbár?
- Csak ide vissza a barlangba, hamarosan alkonyodik, és akkor sokkal nehezebb lesz megtalálni.
- Még egy éjszaka ott?
- Van jobb ötleted?
- Menjünk.

Vitéz  némán evezett. Még percekkel azután is ugyanazt a sötét foltot bámulta, hogy a hajó lámpái egy utolsó villanással a horizont alá buktak.

- Sárga Esernyő, itt a Turista. Hallasz?

- Tisztán és érthetően Turista. Ugye egy pamplonai kirándulást beszéltünk meg?

- Igen, mindenképpen látni akarjuk a bikafuttatást.

- Sajnos az még kétezer évig nem lesz. De ajánlhatok helyette egy andorrai síelést.

A Barcino környéki dombokon aljában egy másik fénypont villant fel. Ti-ti-ti-ti ti ti-tá-ti-ti ti-tá-ti-ti tá-tá-tá. Hello.

- Fenyvesi Géza. Üdv Ibériában! Basszus, arról nem volt szó, hogy ez ekkora!

- Azt hittem a metrikus rendszer nem helyfüggő. Úgy látszik a felderítőket nem tanították százkilencvenhatig számolni.

Érdekes küzdelemnek nézett ki a dolog. A Fenyvesi Géza nevű felderítő kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy be tudjon olvadni a mediterrán népességbe. Vagyis meglehetős magasság és némi súlyhátrányból indult, viszont jó kötésű gyerek és az alacsonyabb súlypontja miatt, ha jól választja meg a formát és kihasználja, hogy mégiscsak férfi… Ötven-ötven mérlegelt magában Vitéz.