A vécén ülve szokás szerint el kellett töprengenem azon, hogy ment-e a könyvek által a világ elébb. A visszaköltözésünk után egy nappal az ülőke mellé készített doboz könyv kezdett aggasztó mértékben fogyni, s tekintve azt, hogy még ezeket a padlásra száműzött, soha nem olvasott ponyvákat és régi akrámiket is vérző szívvel készítettem be a vécépumpa mellé. Bele sem mertem gondolni, milyen lesz majd az, ha olyanokat kell sorra vennünk, amikhez valamennyire kötődtem, de legalábbis képes voltam őket valamikor elolvasni.
Félbehagytam az aranyárban megvett Headway Elementary Third Edition olvasmányát a kis szigeten élő fickóról, akinek annyi munkája van, hogy meg sem tudja számolni, majd kitéptem a lapot.




Márcus 19. Paranoia…
A halogén kézireflektor ellentmondást nem tűrő, éles kék fénye egy pillanatra elvakított, pedig készülhettem volna rá. De olyan ideges voltam, hogy elfelejtettem még erre is rákészülni. A fülem égett, a combomban két izomszalag kényszeresen remegett, a folyamatosan visszanyeldekelt gyomorsav égette a nyelőcsövemet. Igyekeztem halkan mélyeket lélegezni, hogy nem érezze ez az állat az indulatomat, de igyekezetem hiábavaló volt. A hideg, kora márciusi éjszakában leheletem párafelhői gyors lélegzésem miatt – amit én lihegésnek éreztem – szinte folyamatos ködbe burkolta a fejemet, ahogy pár pillanatig vakon álltam az ajtóban. Szűcs is ledermedt, egy lépéssel előttem állt mozdulatlanul, bár kezei gyanúsan közel voltak az övére akasztott fegyvertáskához.
1. A Dunai Hadiflotta céljai
Úgy látszik, kedvelnek minket az égiek, mert a héten a második hivatalos delegációt kellett fogadnunk. Igaz, ez a rendes MVB-től jött, nem pedig valamelyik „kirendeltségétől”. Nem mintha ez növelné a jelentőségét, de itt legalább első kézből kapjuk az infót, ha kapjuk. A dorogi fickó ajánlata eléggé foglalkoztatott, mondhatni nagy perspektívák jelentek meg előttem. Tuti karrierlehetőség időszámításunk előtt 200 évvel. Az igazi kérdés nem az, hogy csinálnám-e (persze, hogy csinálnám, és szerintem jól is menne), hanem hogy kell-e nekem a vele járó nyűg. A
- Miért csináltad?
Kommentek