Márcus 19. Paranoia…

Azt hiszem nem túlzás, ha kicsit paranoiás vagyok mostanában. A pisztoly most már nem csak napközben van nálam, hanem egyenesen hálótárssá avanzsált. Nyíltan persze nem sok atrocitás ért, mióta kicsit belerondítottam a kis Kerrasok testi épségébe, de fő a biztonság. Egy ideje a futás már megy mellényben is és ennek nagyon, nagyon örülök. Annak már kevésbé, hogy ismét egyedül kell teljesítenem a távot. Meg tudom védeni magam, de ha valahonnan meglepnek… És ennek természetesen így kellett lennie.

Épp teljesítettem a féltávot és a nádasba vonultam üríteni. Elég macerás állandóan körbenézegetni, így inkább csak füleltem. Szél, nádas, csobogó pisi – semmi extra. Aztán hirtelen valami megrezzent mögöttem. Azonnal pisztolyt rántottam, de sokra nem mentem, hiszen még nem végeztem az előző művelettel. Ciki. Derékból próbáltam hátrafordulni, célozni és fenyegető arcot vágni. Shanna felhúzta a szemöldökét

- Most mégis mivel akarsz rám lőni? – kérdezte rezignáltan. Én meg majdnem elestem, mert ezzel a beszólással eszembe juttatta Kubrick mester egyik örökbecsű abszurd-mókás jelenetét. Na ja, én és a humorom…

- Csak várj még egy kicsit.

- Csak meg ne forduljon a szél…

- Inkább guggoljak bele valami törött nádba?

- Férfiak… - ha már örökbecsű dolgoknál tartottam…

Pár perc múlva már romantikusan andalogtunk a tóparton – persze Shanna-Geri módon. Miközben arról mesélt, hogy merre járt, milyen a helyzet Acichorius táborában, hogy akarták egyesek meghódítani… röviden: a nők mindig elmondanak mindent, ami épp eszükbe jut, mielőtt a lényegről is szó eshetne. Ilyenkor egy idő után minden normális férfi reakcidroiddá degradálódik. A gyakorlottabbaknál pedig egy vészkapcsoló is kialakul, ami épp időben állítja vissza a magasabb agyi funkciókat ahhoz, hogy megkezdődhessen a társalgás érdemi része. Ellenkező esetben jön a „Te nem is figyelsz rám!”, ez pedig újabb felesleges köröket jelent és még a hangulatot is elrontja. Én eddig olyan felerészben jól vizsgáztam az ilyen helyzetekben. Jelenleg épp abban a stádiumban vagyok, hogy a nap minden ébren töltött percében igyekszem mindenre figyelni, így a végén aztán szellemi hullaként merülök meglehetősen zavart és kevéssé pihentető álomba. Magyarán nem ért váratlanul az első igazi kérdés sem:

- Mi folyik itt Gerrí?

- Előkészületek. – asszem, tőlem azt várta, hogy tudjam hol tart és mire gondol.

- Mi a te részed benne?

- Tulajdonképpen minden.

- Minden?

- Háború lesz Shanna. – persze azonnal tiltakozni, emlékeztetni és lehordani akart, de valahogy sikerült beléfojtanom. – Megtervezett háború.

- Te tervezted?

- Tudom, mit gondolsz a terveimről.

- Már nem gyűlöllek érte. Csak hiányzik…

- Nekem is. Ő talán tudott volna beszélni Brennus fejével.

- Talán. – megálltunk. Egyszerre és hirtelen. Szembefordult velem és nagyon komoly arccal megkérdezte: - Mi a terved?

- Nem akarlak megsérteni, de olyan jól nem beszélem a nyelvet, hogy mindent el tudjak mondani.

- Oldd meg!

- Rendben van. Gondolom, tudsz már egyet s mást a hadviselésről. Így van?

- Így.

Desmond örök téma lesz köztünk, akárhogy is viszonyulunk egymáshoz. Ez a lány… Van benne valami megfoghatatlan. De ez most mellékes. Előadtam a tervemet. Nem volt könnyű összehozni, de szerintem remekül sikerült. Brennus vázolta az igényeit, én fogtam minden történészi, fanatikus játék stratégiai, haditechnika rajongói, továbbá újdonsült társaimtól szerzett hírszerzői ismereteimet és összeállítottam a kelták haditervét. Az utókor majd ítélkezik fölöttem, én igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Legfőképpen a sajátomnak, ha már legutóbb olyan nagyon leszerepeltem magam előtt…

Ha minden a terveim szerint alakul, nagy gond nem lehet. Brennus olyan hatvanezer harcossal számolt. Ómagyar részről legjobb esetben pár ezer lehet a létszám. A kelta sereget – elméletben - négy hadtestre osztottam. Ezek elég nagyok ahhoz, hogy a kelták higgyenek bennük, ugyanakkor elég kicsik ahhoz, hogy valaki a határ túloldalán elvegye a kedvüket a harctól. Három közvetlenül az országot fogja fenyegetni a negyedik sajna minden tiltakozásom ellenére a Gellérthegyre fog vonulni példát statuálni. Éppenséggel játszhatnánk Ardennekeset is, de a végén még bejön és én nem akarok háborút nyerni Brennusnak… Szóval először az én akciómhoz hasonló zaklatások lesznek. Erre biztosan küldnek majd pár felderítőt – ugyanaz, mint télen. Ekkor indul a második fázis: a komolyabb erők felvonultatása. Erre biztosan tankokkal és tarackokkal felelnek és reményeim szerint ellentámadásba mennek át. (Sajna amióta elzárták előlem a honvédeket, ezt velük nem tudtam leellenőriztetni. Igen, a kelták egy karosszéktábornok tervei alapján készülnek háborúba.) Vélhetően elkezdik majd kiszorítani a csapatainkat a gyepűről. Az erdő pedig már a mi terepünk – illetve a keltáké. A terv szerint itt beáshatják magukat - ez elég jó védelem még ókori szinten is, ráadásul szimpla földmunka. A kelták harci kedvét néhány rajtaütéssel talán kezelni lehet, de a cél az állóháború beállítása. Ezt egyik fél sem fogja bírni és békét kell kössenek. Elméletileg.

- Ugye tudod, hogy semmi sem biztos?

- Jobb nem jutott eszembe.

- Hogy fogod meggyőzni Brennust, hogy tartson ki a terved mellett?

- Én inkább a többiek miatt aggódom…- ötcsillagos kitérés, fejlődőképes vagyok.

- Acichorius a rajongásig imádja a barátját. Néha azt hiszem, hogy ha nem lenne mindkettőjük férfi, boldog házasságban vezetnék a hadakat…

- De ott van még…

- Bolgios. Hű szövetséges, de köztudott, hogy inkább itt akarna megtelepedni.

- Még előnyünkre is válhat…

- Senki sem fogadná el pont őt királynak, amíg a két éllovas és az örök ingadozó Cerethrius és alvezéreik élnek.

- Cerethrius?

- Nem mondanám jelentéktelen alaknak, de nincs igazi jelleme. Apám helyett kapott hatalmat…

- Akkor mi a te ötleted?

- Nem fog tetszeni, ismerlek már. – igaza volt, ez már rosszul indult.

- Mi az?

- Öldd meg Brennust. Öldd meg és lépj a helyébe! Mi az? Ne nézz már ilyen hülyén! – ha én azt ki tudnám fejezni, hogy mit éreztem ekkor… De cserbenhagyott az a fene nagy műveltségem és nyelvtudásom. Hogy én? Ez még a saját tervemnél is rosszabb és esélytelenebb. Mi baja van? Azért megpróbáltam menteni a menthetőt.

- És a többiek? Ugyan ki fogadna el engem, pont engem királynak?

- Azzal te ne törődj. Látom, hogy nem akarsz foglalkozni a lehetőséggel.

- Lehetőség?

- Te magyar, te…

- Mire készülsz Shanna?

- Semmire.

- Valahogy nem hiszem el…

- Amíg nem hiszel, nem is lesz semmi. Menj a dolgodra! Futkározz csak, az legalább megy. – azzal elindult. Én meg csak álltam ott bambán, ha rajtam is windows futna, ez most kék halál lenne, de minimum végtelenített homokóra. És akkor még ezt is hozzátette:

- Csak azt döntsd el, hogy valami elől futsz, vagy valami után. Ha még ezt sem tudod, elveszettebb vagy, mint hittem.

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Shanna valami istenadta tehetségnek mutatkozik abban, hogy bármikor gallyra vágjon szellemileg. Öljem meg Brennust? Legyek király? Mi ez valami szabadföldműves összeesküvés? „Maga csak húzza meg a ravaszt, a továbbiakat bízza csak ránk. A borítékban talál egy pisztolyt, lőszert, belépőkártyát, ujjlenyomatot és új személyiséget. És ne csámcsogjon.” Agyam eldobom, komolyan. Mondjuk lehet, hogy többet használna… Elegem van az egészből. Haza akarok menni. Haza és a gép előtt lopni a napot. Vagy bármi más csak ne kelljen vaskori regényhőst játszanom. Szánjátok meg a kis Vukot!

Futás közben egyre csak azon járt az agyam, hol rontottam el. A születésemről nem én tehetek, tehát az kizárva. Akkor marad az a cirka húsz év ami eddig jutott. Ez azért kicsit sok. Ugyan ki akarná meggyőzni magát arról, hogy tönkrevágta az életét? Viszont a jelenlegi helyzethez elég lenne csak félévet visszapörgetni. Csak kedvem nincs hozzá. Bőven megteszi a legutóbbi beszélgetésem is minden kelták királyával… Miután végeztem a tervem neki szánt verziójának ismertetésével azonnal lecsapott:

- De ez nem vezet sehova Gerrí! Ne játssz velem!

- Pedig be fog válni.

- Erősen kétlem, hogy a ti meseországotok egyszerűen kimerülne és feladná! Azok, akik tűz nélkül gyújtanak fényt az éjszakában? Azok, akik ló nélküli szekerekkel utaznak? Azok, akik a puszta semmiből megjelennek?

- Hidd el nekem, hogy a csodákat fenntartani sokkal nagyobb csoda. Főleg most.

- De ez a harc így értelmetlen!

- Még semmihez sem késő…

- Gerrí…

- Teljesítettem a kívánságod és minden tudásomat latba vetve szőttem tervet a céljaidhoz.

- Vagy éppen a te céljaidhoz!

- Mégis milyen céljaim lennének? Életben akarok maradni.

- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Mi a bizonyosság arra, hogy minden a terved szerint alakul?

- Semmi sem bizonyos Brennus. Király vagy, harcos vagy. Ezt te tudod a legjobban. Ne várj tőlem csodákat, azokkal nem szolgálhatok.

- Csalódott vagyok Gerrí. Azt hittem tartogatsz még meglepetéseket, de kezdem úgy érezni, hogy nem. – tudjuk, a királynét megölni nem kell…

- Sajnálom.

- Én igyekszem mindent elkövetni az érdekedben, remélem ez kölcsönös. Úgyhogy én a helyedben mindent kétszer meggondolnék és nyitva tartanám a szemem. Elmehetsz.

Na ja. Azóta van paroniám. A magány sokkal őrjítőbb, ha tudod, hogy egyesek vadásznak rád és a megfelelő társaság alig pár percre van tőled, de őket meg nem érheted el. A honvédeket elzárták tőlem. Semmi kapcsolatom nincs velük azóta, hogy Brennus társaságában közöltem velük, hogy mától fogva képezzék át a keltákat kalára. Szerencsére van annyi eszük, hogy aprólékosan magyarázzák és mutatják a fegyver működését és azokat a szertartásos mozdulatokat, amikre szükség van. Szóval szét- és összeszerelnek, alakiznak és a vidámparkban* futják a köröket. Remélem, nem buknak le túl hamar. A földmunkát meg nem kellett túl soká magyaráznom. De amikor arra kértem őket, hogy a falakat támogassák meg némi fával… Kerek perec közölték, hogy ilyen apróság miatt nem fognak fát vágni. De muszáj. Akkor se. Akkor ássatok mélyebbre. Jó.

Szóval a dolgok még mindig haladnak a maguk kitekert módján. A jövőt illetően természetesen most is csak találgatni tudok. Kezd ebből elegem lenni. Bár tudnám, mit kéne tennem, hogy végre kiderüljön, hol, mit és mikor kéne tennem ahhoz, hogy végre megnyugodhassak. Az út már szinte magától fogy a lábam alatt, ami egyrészt jó. Jelzi, hogy dolgozom és időt hagy az elmélkedésre. Másrészt, ha túl soká bambulok a saját kis világomban, a mellettem rohanó táj néha váratlan fordulatot vesz. Miért érzem pokolian ismerősnek a helyzetet az életemre levetítve? És hova a bánatba készül Brennus meg az a négy másik lóháton? A paranoiám már jelez.

- Jó, hogy jössz Gerrí!

- Üdv nektek! – köszöntem jó messziről, hogy kisétáljam a lendületet.

- Hogy érzed ma magad?

- Pompásan. Mikor jössz vissza?

- Látjátok? Mindig a lényegre kíváncsi. – fordult a többiekhez, majd folytatta a kiselőadást – És igaza van. Férfiember ne fecsegjen. Mégis sokan megteszik. Ostobaságból tennék? Lehet. Viszont aki csak a lényegre kíváncsi, az könnyen átsiklik a részletek fölött…

- Pedig a lényeg a részletekben rejtőzik. - fejeztem be a keleti bölcsességet.

- Úgy van Gerrí. Most már ti is látjátok, nem véletlenül vendégeskedik nálunk.

- Kire hagyod a házad? – tettem föl a következő logikus kérdést, amiben már szinte a logikus válasz is benne volt. Brennus tudta, hogy mire, kire gondolok. Pár pillantást váltottunk, de akár el is hangozhatott volna. „Tudod azt te jól, miért kérdezed mégis?” – mondaná ő. „Azért csak mondd ki, hogy biztos lehessek, rendben?” – mondanám én.

- Végül úgy döntöttem, Kerras fog a tulajdonomra és a vendégeimre ügyelni. Fogadj szót neki és nem lesz baj.

- Ahhoz ketten kellünk…

- Az már a ti dolgotok. De mikor visszatérek, minden úgy legyen ahogy hagytam! – ezt már szinte háttal mondta.

- Úgy lesz. Jó utat! – indultam pánikolni a kunyhómba.

- És Gerrí! – fordult vissza a lovon – Kerüldd a lányomat!

- Úgy lesz.

Te rakás szemét, te! Meg akarsz nevelni, vagy mi? Kerrasékra hagysz minket, míg te frontot látogatsz? Kétértelmű célzásokat teszel még távozáskor is? Kezdem unni a játékaidat… Fogadj szépen szót és bukj bele a háborúdba. Én meg megyek és asszem betárazom a kalát is. Elvégre biztos, ami sicher…

*vidámpark=rohampálya, baka nyelven (akadályok, vizesárok, kúszás-mászás, stb)