Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Airport 280BC

2009.03.14. 14:58 | (F)ordító | 13 komment

Címkék: novella repülő tekercsraktár szkíták airport280bc

Triumphator írásával megkezdjük az Ómagyarország világához kapcsolódó egyéb, hosszabb-rövidebb írások közzétételét. A Tekercsraktár rovatban mindennek helye van, ami Ómagyarországhoz kapcsolódik, de a blog szereplőinek életébe nem fér bele (egyedi történetek, oldalszálak, novellák, elbeszélések) - nem csak a blog szerzőitől...

 

  A következő villám vakító fénye után a pilóta nehezen nyerte vissza a látását, pár pillanatig csak vakon pislogott, két kézzel a botkormány szarvait tartotta, bár a robotpilóta ebben a magasságban még tette a dolgát. Ahogy a szempillái mögött egymás tükörképeiként villódzó villámfények lassan elhalványodtak, ismét a szélvédőre tapasztotta a szemét és próbálta beazonosítani a város fényeit. A rádiókapcsolat pár perce végképp megszűnt az irányítóval, a vihar elektromágneses zavarai a rádióhullámokat ismeretlen frekvenciák és amplitúdók felé térítették. Ez nem volt gond, Radácsi gyakorlott főpilóta volt, nem ez volt az első viharos leszállása. Mellette a másodpilóta ülésében Horváth sem látszott különösebben izgatottnak, a feje fele tekergette a gombokat, állította a kapcsolókat és közben folyamatosan próbálta rádión elérni a földi irányítókat.

 

- Torony, Torony, itt az MA-0417 járat – Horváth hangja tárgyilagos és érzelemmentes volt, mint párszáz leszállása során eddig mindig. – Kérek engedélyt leszállni.

 

A rádióban vadul sercegett az elektromosan töltött részecskék kakofóniája, de a torony nem jelentkezett. Az altiméter ráérősen pörgött lefelé, ahogy délkeleti irányból, valahol az M5 autópályával párhuzamosan a Fokker 70-es a repülőtér felé ereszkedett. A milánói járat a rutinjáratok közül is az egyik leghétköznapibb volt, az út alig több mint másfél óra volt, amiből a levegőben talán 60 percet töltött a gép. Az utastérben már elhangzott a felhívás az övek bekapcsolására, a kis képernyők visszahúzódtak a helyükre, az utasok és a személyzet már gondolatban a földön járt.

 

A gép lassan az alsó felhőhatár alá bukott, innen már akár az autók fényeit is lehetett látni és a repülőtér fényeit jóformán lehetetlen volt eltéveszteni. Radácsi szemei is a megszokott fényeket és formákat kutatták az északnyugati horizonton, de csak az éjszaka ásító sötétsége nézett vele szembe. Tudata mélyén egy vészcsengő kezdett halkan berregni, de a napi rutin ezt a jelzést még elnyomta. Horváthra nézett, aki viszont rá bámult.

 

- Hol a faszban van a beton, Sanyi? – tette fel a kérdést Radácsi, miközben az automata pilótát a vészhelyzeti protokollnak megfelelően, de teljesen öntudatlanul kikapcsolta.

 

- Előttünk 15 kilométerre – jelentette ki Horváth, de hangja már nem volt olyan tárgyilagos, mint pár másodperce.

 

- Te látod, bazmeg? – kérdezte Radácsi és kocsányon lógó szemekkel nézett ki a szélvédőn. Magasság?

 

- Ezer – vágta rá Horváth. A műszer szerint éppen most süllyedtek háromszáz méter alá, a skála lábban mutatta a magasságot. A repülőgép reflektorai mélyen levilágítottak a föld felé, sápadt csóvájuk valahol közvetlenül a felszín felett enyészhetett el. Alattuk, éppen a láthatóság határán fakoronák fekete árnya tűnt fel. Az égnek előttük már régen sárgás fényben kellene úsznia Budapest esti kivilágításától. Jobbra kellene lennie Ecser fényeinek, de ennél jóval fényesebben látszódna a beton irányfényei és mögötte a repülőtér építményeinek fénye.

 

- Futóműveket ki – Radácsi szinte rátapadt a szélvédőre, annyira igyekezett észrevenni valami fényt odalent. – Magasság 500.

 

Ahogy lejjebb ereszkedtek, a fényszórók kékes, halott vibrálásában valóban egy hatalmas erdő kusza ágainak szövedékéből álló koronaszintjét látták maguk alatt és előtt is.

 

Radácsi egyenesbe állította a kormányt és egy kis tolóerőt küldött a két motorra. A gép orra vízszintbe emelkedett.

 

- Helyzetmeghatározást kérek – hangja keményen reccsent. – Futókat vissza.

 

- GPS kapcsolat nincs. Rádiókapcsolat nincs. A radar üres – Horváth vadul nyomogatta maga előtt a konzol tucatnyi gombját. – Pozíció ismeretlen.

 

- Emelkedés háromezerre – Radácsi úgy gondolta, hogy odafentről talán észreveszik a város fényeit és le tudják tenni végre a gépet a repülőtéren. A vihar és a vele járó villámlások közben teljesen megszűntek, az égen sziporkáztak a csillagok.

 

- Az utasok? – kérdezte Horváth. – Mit mondjunk?

 

- Időjárási körülmények miatt 15 percet késünk – Radácsi ránézett Horváthra. – Vagy mondjuk el, hogy nem találjuk Budapestet?

 

- Szerinted nem tűnt fel nekik, hogy túl sötét van odakint?

 

***

 

A szintjelzők mutatója monoton egyenletességgel süllyedt, ahogy a hajtóanyag fogyott a tartályokból. Horváth előtt egyszerre villant fel két piros lámpácska és utána egyből felhangzott a vészjelzés is – még húsz percnyi üzemanyaguk volt, a két Rolls-Royce motor ezután már csak holtteher lesz a szárnytöveken. Radácsi angolul forgalmazott egy másik géppel, ami valahol nyugatra keringett hasonló módon, mint ők, mert nem találta a célállomás repülőterét, a bécsi Schwechatot. Homlokáról kövér izzadtságcseppek gördültek le szemöldökéig, majd a szeme sarkáig, amitől alig látott, kapkodva törölgette a szemét, miközben rádiózott és bámult ki az ablakon. Öt géppel beszélt idáig, de már csak ketten voltak a levegőben, a másik háromnak korábban elfogyott az üzemanyaga és megpróbáltak leszállni valahol. Azóta semmit sem hallott róluk. Radácsi képtelen volt felfogni a helyzetet és veszettül káromkodott.

 

Horváth rezignáltan ül a helyén, fülhallgatója a tarkóján átvetve lógott előre, már nem volt kíváncsi a másik gép pilótájára. „Felesleges a halottakkal beszélgetni” – jutott eszébe a morbid gondolat, amin majdnem hangosan elröhögte magát. Aztán a holnapi meccsre gondolt és kivette a Londonba szóló jegyet, meg a belépőt a belső zsebéből. Kovács rávette múltkor, hogy elkísérje egy futballmeccsre. „Az igazi futballra, apukém, az igazira.” – szinte hallotta Kovács idegesítő, nazális hangját, ahogy magyarázza neki az amerikai foci szépségeit. Igazából a meccs nem érdekelte, Kovács nővére, a negyvenes évei elején járó Ágota viszont annál inkább. Az ő kedvéért az egész szezont végignézte volna. Most mellé szólt a jegye a Wembleyben. New Orleans Saints – San Diego Chargers, olvasta a jegyen és tényleg közel volt a hangos nevetéshez. A szentekkel nem lesz gond, hamarosan találkozik velük... Aztán Ágotára gondolt és most tényleg feröhögött – perceken belül véres, megégett húscafatokká fog szakadni, de a testét ez nem érdekelte. Hatalmas erekciója volt.

 

Az utastérben viszonylagos nyugalom honolt, szerencsére a hetven férőhelyes gépen még félház sem volt, ezen a járaton ilyenkor már csak az utazott, akinek muszáj volt. Fiatal menedzserek, üzletkötők, hivatalnokok és szabadnapos luxuskurvák, akarom mondani, escortlányok, javította magát Horváth gondolatban – turista egy szem sem volt. Amikor a légikísérő közölte az utasokkal, hogy „időjárási körülmények miatt” negyed órát késnek, nem lepődtek meg és nem is voltak különösebben idegesek. Az esti járat utasai általában már nem sietnek sehova. A negyed óra végén kicsit morgolódtak már, amikor a kapitány kérte a figyelmüket. Radácsi nem kertelt, sose volt a szokása, de most főképp nem látta értelmét. Elmondta, hogy nem tud rádiókapcsolatban lépni a repülőtérrel és nem is látja a leszállópályát. A többi gépről nem tett említést, feleslegesnek találta ezzel is terhelni az utasokat. A szavait először hitetlen csend követte, de utána elszabadultak az indulatok. Ordítozás, sírás és hányás – ezek a reakciók voltak a legjellemzőbbek. A kapitány várt egy kicsit, majd folytatta a tájékoztatást. Megpróbálja a gépet letenni egy sík helyre, valami útra, vagy nagyobb mezőre, de ehhez ki kell fogyasztani a tartályokból az üzemanyagot. Csak egy könnyű géppel van esélyük túlélni a kényszerleszállást. Ehhez a segítségüket és együttműködésüket kérte.

 

A harminckét utas és a négyfős személyzet nem tudott mást tenni, engedelmeskedtek a kapitánynak és a székekhez szíjazva várták sorsuk beteljesedését.

 

- Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél – a hangszórókból enyhén torzítva hallatszott Radácsi kicsit rekedt és fáradt hangja. – Öt perc múlva leszállunk az előttünk elterülő mezőre. Kérem, hogy hajoljanak előre, karjukkal húzzák magukat a lábaikhoz és hajtsák le a fejüket. Csak azután hagyják el üléseiket, amikor arra utasítást kapnak. Isten legyen Önökkel.

 

A gép kissé megemelt orral, szinte hangtalanul siklott csak a géptörzs remegett a szárnyak rázkódásától. Majd egy nagy döccenéssel földet – pontosabban talajt – ért a hátsó futómű, mire a sugárféktől felvisítottak a hajtóművek. Radácsi nem tudhatta, hogy a mező valójában egy nagy láp, ezért a gép hatalmas súlya ék alakú mélyedést vágott a felázott, tőzeges talajba, a hátsó kerekek egy pillanat alatt leszakadtak és a géptörzs a rántástól hirtelen jobbra tért ki. A gép padlólemezének hátsó része a kerekekkel együtt levált, az ott ülő utasok a reverz iszonyatos süvöltésétől megsüketülve estek ki a padlóval együtt a gépből és tűntek el a sötét éjszakában. Aztán a hajtóművek hangja elmaradt valahol, a leszakadt szárnyak magára hagyták a gép csonka törzsét. A maradék utastér tele lett korommal, kerozinnal és fekete, saras földdel, a megsemmisülő géptörzs fémes csattanásai, a megkínzott fém halálsikolyai és csikorgásai, az elektromos vezetékek csonkjainak szikrái az egész világot betöltötték. Az orr-rész is becsapódott a talajba és a gép hason csúszva, magatehetetlenül, egyre csökkenő sebességgel túrta fel a mező eddig érintetlen talaját és végül egy bő négyszáz méteres csúszás után, félig eltemetve nyugvópontra ért. A roncs nem gyulladt ki, nem volt minek égnie benne, a szárnyak csonkán meredtek valahol a mezőn a törzs maradványai mögött, a motorok csendben ültek a sárban. A mezőn halott csend lett ismét, majd pár pillanat múlva a hangazavartól megriadt békák is újrakezdték évezredek óta változatlan éneküket.

 

A falu lakói hallották a földöntúli hangot a közeli mező felől, de éjszaka nem mertek elindulni és megnézni, hogy mi is történhetett. A kutyák is nyüszítve húzódtak közel a tűzhöz, aztán az éjszaka hátralevő idejében folyamatosan acsarogtak. Ők is hallották a farkasfalkák vonyítását, amelyek a mezőre gyűltek. Reggel a férfiak kis csoportja felfegyverkezve elindult felkutatni a helyszínt, amit sokáig nem is kellett keresgélniük. A falu határában elterülő vizenyős réten egy hatalmas, ismeretlen anyagból készült valami nyilvánvalóan széttépett darabjai és furcsa öltözetű hullák, meg letépett karok és lábak hevertek szerte-széjjel. Aztán meglátták a mezőbe hasított mély árkot, amiben, mint valami csatornában, csillogva összegyűlt a talajvíz. Az árok végén, félig egy földkupac alá temetve, egy henger formájú barlang nyílása látszott, aminek szájában kis tűz lobogott. A barlangban, a tűz mellett három embert láttak, egyikük bátortalanul integetett feléjük, a másik kettő a tűz mellett gubbasztott. Furcsák voltak, az öltözetük így messziről egyetlen szomszéd faluéhoz sem hasonlított.

 

- Hahó, jöjjenek már ide, az isten szerelmére! – kiabált az egyik barlanglakó feléjük valami ismeretlen nyelven. – Ennyi ideig tart Pest határában megtalálni egy lezuhant repülőt?! Még a tévések sem…

 

A kiabáló, nagydarab férfi hangja elakadt és leejtette integető kezét, ahogy a kis csoport a közelében ért és észrevette a kezükben a felajzott íjakat. Az íjászok bőrvértjeinek fémdíszítései és a tegezek fémborítása vakítóan csillogott a reggeli nap narancsvörös fényében. A fejükre húzott csúcsos bőrsipkák vicces kis törpékhez tette őket hasonlatossá.

 

- Te vagy a Morgó, bazmeg? Mi ez a faszság?! – a férfi hangja dühösen csattant fel újra. – Horváth Egon másodpilóta vagyok, Malév MA-0417-es járat. Hívtátok már a kibaszott mentőket? Szóltatok a rendőröknek? Mi a faszt csiná…

 

- Sender nűren! Sender nűren! – kiáltott rá az íjászok vezetője és az íjával a földre mutatott. – Jelü!*

 

- Mi a fasz bajod van, öreg?! – ordította neki Horváth és elindult a férfi felé. Az íj idege pendülve lőtte ki a nyílvesszőt, ami surranva szelte át a célhoz vezető 40 métert és belefúródott Horváth lábikrájába, aki azonnal összeesett és leszúrt malac módjára visított. A másik kettő alak a barlang mélyére menekült.

 

- Najür sen! ** – mondta az íjász, mire két fiatalabb társa lassan odaóvakodott a még mindig visító Horváthhoz. Látták, hogy ártalmatlan, a saját fájdalmán kívül nem érez semmit a világból. Az egyik kitépte a lábszárából kiálló nyílvesszőt, mire Horváth elcsendesedett. Elájult a fájdalomtól, vizelete sötét foltként lassan átütött a nadrágján.

 

Az öregebb íjász képzeletében már az aranytallérok csengtek, ahogy a nagypiacon leszámolják a kezébe ennek a különösen jól megtermett és erősnek tűnő rabszolgának a vételárát. Elmosolyodott, és a nagy, szürke harci ménre gondolt, amit azoknál az ostoba, hegyi keltáknál már régen kinézett magának. Ha a másik kettőt is sikerül élve elfogni, telik majd másra is. De lehet, hogy azt a hosszú hajú nőt, aki beszaladt a barlangba, megtartja magának, kellene már egy új ágyas. A gondolatra bőrgatyájához nyúlt és ábrándozva megvakargatta heréit. Igen, megtartja, aztán legfeljebb később eladja. A káráló asszonyt meg kidobja végre az átkozott disznói közé, amiket a keltáktól vásárolt neki rohadt drágán és gyűlölte őket. Hangosan felnevetett, ez volt élete legjobb napja.

 

Folytatás... ->

 

* Feküdj a földre! Feküdj a földre! Most! (képzelt szkíta nyelven)

** Hozzátok ide!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr641001842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2009.03.14. 15:37:01

zsír :)

amúgy az M1-es nem látszott a repülőről? merthogy ott még ment pár kocsi... legalábbis mintha erre emlékeznék

rgranc 2009.03.14. 23:29:36

Azért nem semmi, a google-ban keresve a MA-0417 kifejezésre már most ez a második találat...

teddybear01 2009.03.15. 06:48:24

@rgranc: Mert ez nem magyar lajstromjel. A magyar gépek lajstromjele két betűs országjelet, kötőjelet, majd három betűs egyedi azonosítót tartalmaz.

bz249 2009.03.15. 14:55:31

@teddybear01: biztos a jogi problémák kivédése miatt használt a szerző nem szabatos lajstromjelet. :)

Vagy, ha nem egy ez egy lehetséges mentegetőzés. ;)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.15. 15:31:45

@bz249:
elnézést, tudatlan betűfaragóként a járatszámot "kértem kölcsön" a malévtól. nem lajstromjel tehát. sajnálom.

T1GRIS 2009.03.15. 17:17:52

Azt jól is tetted, mert a rádióforgalomban valóban azt mondják, nem a lajstromjelet (érthető, hiszen az sosem változik, olyan, mint a rendszám az autón, márpedig egy adott lajstromjelű gép több járatot is repül).
Persze abban a formában, ahogy leírtad, valóban lajstomjelnek tűnik, a szabványos foniában a pilóták és az irányítók a járatszám előtt kimondják a légitársaság teljes nevét (tehát pl Lufthansa 627, turn right heading 090 - válasz: right heading 090, Lufthansa 627. Szabály szerint az irányító mindig elöl mondja az azonosítót, utána a közleményt, a pilóta pedig a közleménye végén mondja az azonosítót.)

De hát ezeket az apróságokat majd kifésüljük belőle, ahogy megbeszéltük, pl. hogy ilyenkor még nem a Toronnyal, hanem az Approach-csal kommunikál a pilóta.

Addig is jöjjenek a kommentek - ja, és felhívom mindenki figyelmét szs kiemelt mondatára: ide nem csak a blog szerzői írhatnak! ;) Hajrá!

bz249 2009.03.15. 17:51:24

Ezek szerint Tigris nem csak a bűnözéshez és a csillagászathoz, de a repüléshez és az aprócs indiánokhoz is ért. A nagy keltafalubeli leszámolás előtt ezt is jó tudni. :)

Gador · http://omagyar.blog.hu 2009.03.15. 20:37:18

Téli erő??? Mikor is volt az átkerülés? :)

Amúgy briliáns! :) (A grouopson nem olvastam...)

T1GRIS 2009.03.16. 11:52:10

Téényleg! Gadornál a pont! :)

@bz249: bz, az hagyján, de a repüléshez ráadásul kétféleképpen is ért. :DD

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.16. 15:04:38

@Gador:
az éles szemed, szerzőtárs. :) javítottam. bocs.
süti beállítások módosítása