Március 12. Szép az idő.

- Akkor most mi lesz? – kérdezte Peti.

- Ha én azt tudnám…

- Fene egy helyzet…

- Az. – bólintottam.

- Ide figyelj! Kevesen vagyunk és totál tanácstalanok. Ilyesmire nincs kiképzés, nem lehet rá felkészülni. Amennyire látom, az ember vagy bírja, vagy nem. Te már lassan félévet lehúztál itt, köztük.

- Peti…

- Ne szakíts félbe! Ha te nem tudod, mi legyen, akkor senki sem fogja. Tudjuk, mire készül atyai nagy barátunk. Kötelességünk megakadályozni! Na, ne gyere nekem azzal, hogy te nem tettél esküt és blablabla… Magyar vagy! Érted? – úgy nézett rám, mint valami haldoklóra. Vagy most támad fel, vagy megdöglik…

- Szerinted, mégis mit próbálok elérni? Egyetlen percig sem hittem, hogy saját királyságot fogok kreálni! Ez itt már nagypolitika! Stratégiai szint! Ezrek életéről van szó! Én meg mindössze egy bukott bölcsész vagyok, cseszd meg!

- Bazmeg Geri, ha te itt összeomlasz, nekünk végünk!

- Én, én, én… Mindig csak én! Ti vagytok a képzett katonák, nektek kéne tudni…

- Jobb lenne, ha most pofán vágnálak? – őszintén kérdezte. Én meg a „nóóórmális?” típusú nézéssel feleltem. Vállat vont: „egy próbát megért”.

- Idő kéne, Peti. Idő.

- Az momentán fogyóban van… Na meg aztán, szerinted idő sem létezik, azt is csak az ember találta ki! – ezen már vigyorgott a marhája.

- Szívesen filozofálgatok veled, de most nem vagyok abban a hangulatban…

- Baj van, haver!

- Hm?

- Az ott Jani lesz…

Jani, mint valami őrült loholt felénk. Asszem, miután ellihegi, mi a baj egy darabig itt marad a parton. Peti pár napja csatlakozott hozzám, hogy kondiban maradjon. Szabó és Novák is eljöttek egyszer, csakhogy megmutassák ki a főnök. Természetesen ők nyertek, de alaposan megizzasztottam őket. Attól kezdve kevésbé nyíltan becsméreltek és kevesebb szájtépés után is szót fogadtak. Volt gondom az összes honvéddel rendesen. Az első szabály szerint mindenki meghúzza magát. A második szerint, ha valami kell nekik, nekem szólnak. A harmadik szerint nem macerálják a helyieket. Pár nap után kialakult a rutin. Szabó és Novák fakultatívan múlatták az időt az erőd körül. A többiekkel keltaóra, aztán mindenki csinál amit akar. Peti velem lógott, néha csatlakoztak mások is. Éva és Feri állandóan Angi körül sertepertéltek. A kelták pedig nem tudták nem észrevenni, milyen keménynek és harciasnak tűnnek a faevő nők. Mertem remélni, hogy Jani nem ezért köpi ki a tüdejét…

***

Brennus persze hívatott. Órám még mindig nincs, a többiek, meg külön kunyhóban vannak. Ha tippelnem kéne olyan este tíz és tizenegy között járhat az idő. Valami rosszat sejtettem már akkor, amikor Caitlyn meghozta az üzenetet. Hamar összekaptam magam és megkezdtük a rövid sétánkat a vezér háza felé. Ma sem volt kevésbé csábító, de épp fontosabb dolgom is volt nála. Erre persze tüntetően csöndes és merev lett. Apuci kicsi lánya… A ház most nem volt üres. Szolgák és családtagok mocorogtak a falak mentén – aludtak volna. Caitlyn a létráig kísért, majd eltűnt a félhomályban. Brennus kilátóját most négy elég satnya fáklya világította be. Az imbolygó vöröses fényben egész riasztóan festett a teljes főrangi pompába öltözött kelta. Érkezésemet szinte atyai mosollyal nyugtázta és az északi oldalra invitált. Lazán a korlátra könyökölt és elmerengett. Vajon miféle gondolatok járnak abban a kitekert ókori agyban? Végzett a térképpel? Támadni akar? Vajon most azt várja, hogy kimondjam, szerintem mire gondol? Rásandítottam. Ő is rám. Kölcsönös mosoly, vissza a bambulásba. Kezdem azt hinni, hogy kifejezetten élvezi ezt játszani velem.

- Változol Gerrí.

- A türelem erény.

- Méghozzá igen nagy. Néha van olyan hasznos, mint a bátorság.

- Miről szeretnél beszélni velem?

- No igen, te aztán nem szeretsz kertelni…

- Nem tudok.

- Pedig már egész tűrhetően beszélsz. Egyre több nemes kérdezget, mikor mutatlak már be. Talán lassan ideje lenne…

- Mi hasznod lenne ebből?

- Haszon? Csupán formaság. Illik megjegyezniük annak az arcát, aki a hadjáratért felel majd.

- Ne kövess el őrültséget, Brennus! – kiszaladt, de bántam.

- Gyerünk, mondd csak ki!

- Hadat akarsz viselni a népem ellen?

- Te mit tennél?

- Én… én nem vagyok vezér.

- Pedig lehetnél. Nem is akármilyen! A te tudásoddal én már a világ végét ostromolnám!

- A világnak nincs vége Brennus. – ha bajban vagyok, de kijavíthatok valakit, az mindig segít.

- Nem számít. Ott, messze alussza álmát a te néped. Ők mégis közel vannak, a világ nem létező vége pedig távol…

- Mit akarsz tenni a faevőkkel? Kardélre hányatod őket a szentségtörésért, az elveszett földekért és a halottakért? Rabszolgának adod őket? Mit, Brennus?

- Ha nem ismernélek téged és a többieket, talán igen. De tudom, mekkora hatalmat jelentenek az eszközeitek. A fegyvereitek és a tudásotok. Mit meg nem adnék, hogy akár csak a felét is magaménak tudjam, amit te birtokolsz abban az ifjú fejedben!

- Még elpirulok…

- Ne játssz velem Gerrí, mert megemlegeted!

- Azért, azt mégis meg kell értened, hogy nem szívesen segítenék a saját népem leigázásában… Erről van szó? Ugye? Be akarsz minket hódoltatni, hogy minden kincsünk fölött rendelkezhess…

- Sokkal értékesebbek vagytok élve. Szükségem van rátok. Csupán azt kell elrendeznünk, hogy ki lesz alul és ki lesz fölül…

- Miféle halált halok, ha megtagadom a segítséget?

- Előbb végignézed a többiekét…- nézett mélyen a szemembe. A pulzusom az egekben volt, legszívesebben ott helyben kinyírtam volna. Rettenetesen dühös voltam. Van az a pont, amikor a düh vörös ködöt borít az agyadra és előbújik belőled a vadállat. Van az, amikor tökéletesen hideg és kimért maradsz. Én valahol a kettő között voltam. A korlátot szinte elroppantottam, de Brennus másból nem jött volna rá, hogyan is érzek. Csak a hideg fásultságot láthatta. Megrándult a szemöldöke. Alig lehetett észrevenni, de megrándult.

- Egek! Képes lennél feláldozni őket?

- Ők maguk is vállalnák. Faevő harcosok. Szent esküvel fogadták, hogy utolsó leheletükig védelmezik a hazájukat.

- Ha lenne fiam, akár te is lehetnél… - szinte vártam ezt a húzást, nem is volt különösebb hatása.

- Lehet még fiad, de ez ügyben ne hozzám fordulj.

- Gerrí, Gerrí… Már majdnem felajánlottam, hogy te lehetsz a tieid királya. Tudom, hogy vágysz erre! Azt akarod, hogy kövessenek, hogy hallgassanak arra a józan szavadra. De mindig elrontod...

- Sosem lettem volna király. Legfeljebb tanácsadó.

- Látod? Erről van szó… Azt hiszed, mindenkinél okosabb vagy és beléjük látsz. Aztán ezt igyekszel is közölni velük, így megadod nekik az esélyt, hogy végül ellenedre döntsenek. Az ész nagy kincs. Ne pocsékold.

- Ettől még mindig nem segítek. Hacsak…

- Pontosan. Ha nem teszed, egész életedre bánni fogod. A te tudásoddal ezrek életét lehetne megkímélni – mindkét oldalon. Minél hamarabb véget ér a háború, annál kevesebben halnak meg.

- Brennus, a faevő harcosok kevesen vannak, de mindegyikük tízzel ér fel a sajátjaid közül…

- De csak amíg kitartanak a fegyvereitek… A nyilak is elfogynak. Egy idő után a fák is amiből vesszőt faragsz…

- Ne kövess el hibát. Erős vagy. Sok harcosod van. Ezt ők is tudják. Küldj követeket!

- És aztán? Kössek alkut?

- Igen.

- Békét, élelmet a tudásért cserébe? – teátrális szünet. - Te sem gondolod komolyan, hogy a kezünkbe adnák! Ha nem törjük meg őket, akkor ők döntik el, mit adnak át és mit tartanak meg! Értéktelen vackokkal egész falvakat vehetnek meg! Nem, ezt nem hagyom! Döntsd el: segítesz, vagy sem. Rád bízom. Két napod van.

- Csak semmi ostobaság… Tudom, Brennus. Ismerem a szabályokat.

- Akár a fiam… lehetnél. Lehetnél…- csóválta lemondóan a fejét miközben lemásztam.

Feldúlt voltam. Legszívesebben valami zsákot vagy keltát öklöztem volna, de az nem vallana rám. A nagybetűs Nő természetesen azonnal érezte, hogy nem vagyok teljesen magamnál. Amint kiléptünk az apja házából Caitlyn megszólalt:

- Nem értelek Gerrí. Folyton behódolsz neki.

- Tehetnék mást?! – esküszöm, még a lányt is képes lettem volna képen vágni. Nem izgatta. Vagyis inkább fordítva…

- Tudod jól, hogy nem lehet meg nélküled.

- Zsaroljam?

- Csak éreztesd vele, hogy ki jelenti a sorsa kulcsát…

- Nem akarok kulcs lenni.

- Értem. Nem akarsz te semmit sem. Inkább füled-farkad behúzod, csak baj ne történjen. – azért nekem is van férfiúi büszkeségem és ez már elég alaposan felpiszkálta. – Ezért fekszel le neki mindig!

- Pedig veled kéne, ugye?!

- Ugyan már! Ha a megfelelő szavakra sem vagy képes…

Egyetlen mozdulattal a kunyhóm falához nyomtam. Üdvözlégy férfiállat! A tudatos felem, amit önmagamnak tartok most túlságosan el volt foglalva. Azt se tudtam mikor értünk el idáig. Felnyögött, de aztán azonnal a tekintetemet kereste. „Tedd meg!” Ballal a vállát tartottam, jobbal pedig a szoknyája alá férkőztem. Még a lélegzetét is visszafojtotta, miközben centiről centire haladtam fölfelé a combján. Már nyílt a szája. Az enyém is. És ekkor egyszeriben eltűnt. Valaki Hátulról olyan erővel rántott el, hogy vagy egy métert úsztam a levegőben mielőtt földet értem. A világ ismét sebességet váltott. Tudtam, hogy csak másodpercek telnek el, de én úgy éreztem, mintha percekig feküdtem volna. Kerras egyik fia volt a támadó.

Féltékenységi roham, itt nem lesz békés rendezés. Két mozdulatból talpra szökkentem. Sosem verekedtem igazán. Szerencsére, mondanám fél évvel ezelőtt. Fél évvel ezelőtt igyekeztem volna valahogy olcsón megúszni. De fél év vaskor csodákat művel a magamfajtával is. Ő pusztán ösztönösen rohant nekem, pedig tuti jobb birkózó, mint én. Nekem viszont végre lehetőségem van tesztelni az elméletben már megalkotott és működőképes fogásokat. Hányszor, de hányszor elképzeltem már, ahogy használom ezeket… És most itt az alkalom! Nem szimplán leteríteni akart, előbb keményen bordán vágott. Csak azzal nem számolt, hogy nem épp tiszta módon, hová fogok térdelni teljes erőből. A hatás azonnali volt. Egy pillanatig elég érdekes szoborcsoportot alkottunk. Én fél lábon, ő pedig a combomra hajolva állt egészen addig, míg könyékkel törzsből ráfordulva tarkón nem vágtam. Hegyes, csontos könyököm van és baromi dühös vagyok. Arccal a földön kötött ki. De ez nem volt még elég.

- Takarodj – rúgás – anyádba, - rúgás – kis – rúgás – köcsög!

A szerencsétlen csak nyöszörgött. Én lihegve álltam fölötte. A sértésemnek keltául nem volt értelme, de nem zavart. Megmutattam a tetű keltának ki az úr. Elégedett voltam. Caitlyn is, szinte üdvözült arccal állt. Hé, na, na! Álljunk csak meg egy kicsit! Geri hazatért. Most vertem össze minden kelták hercegnőjének udvarlóját, aki kelta főnemes. Pánikszerűen a torony felé sandítottam. Ha Brennus látta… Aztán felmértem ezt a szerencsétlen férget a lábaim előtt. Már tápászkodik, szívós gyerek ez. Asszem most alaposan a fejemre borítottam a szarosbilit. Kis Kerras eloldalgott, Caitlyn pedig túlságosan sokat sejtetően mosolygott.

- Én hősöm!

- Csak mondd ki…

- Hallgathatok, ha…- és úgy simított végig magán, hogy ha akarnám, sem tudnám kitörölni az agyamból. Egyetlen dolgot akart, amióta csak hallott rólam. Az, hogy visszautasítottam, csak fokozta az elszántságát. Hiába, nőből van. Kiderült, hogy a huszonegyedik századi fogások szinte tökéletesen ismeretlenek voltak apuci kislánya számára. Teljesen odáig volt. Én is, csak épp a másik irányba. Lelkileg egy roncsnak éreztem magam, egy utolsó szar alaknak, akiket olyan nagyon lenézek. Nem Shannát csaltam meg, vagy csaptam be, hanem magamat. A saját elveimet, nézeteimet árultam el. Önmagamban csalódtam. A Nő persze ebből is észrevesz valamennyit. Még mindig mellettem fekszik és olyan, mint egy kis macska.

- Mi a baj? Csalódottnak tűnsz.

- Semmi különös. Csak aggódom…

- Egyet se félj, én veled vagyok!

- Valóban?

- Sokkal jobb volt, mint Aixorral a lován… - említettem már, hogy a nemesség ringyójával feküdtem össze? Pár perc múlva magamra hagyott. Elment. Megkapta, amit akart én pedig végre felmértem, hogy sikeresen halmozottan hátrányos helyzetbe hoztam magam. Mi lesz, ha sokkal jobban bejön neki, ha szépen halálra kínoznak miatta? Inkább elaludtam.

***

- Kelták… Angi… nemes… kölykök… - lihegte Jani. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha a tegnap éjszaka miatt valami végzetes történne. Egyetlen szó nélkül futásnak eredtem. Tudtam, hogy rekordot fogok dönteni, épp csak magasról tettem rá. Peti meg sem próbálta tartani az iramot. Magam előtt csak a célt láttam és azt ami ott várhat rám. Nem! Nem fogom hagyni! Tényleg rekordidő alatt értem fel, ennek ki kellett volna ütnie, de mégsem így történt. Pár kamasz Kis Kerrasék baráti köréből megpróbált feltartani a kapunál, de egyszerűen átgázoltam rajtuk. Már láttam a kunyhót, ahol Angi fekszik vagy ül néha. Az ajtót szabályosan kitépték. Pár méterről már a kiszűrődő hangokat is hallottam. Ha elvesztem a fejem, ölni fogok. Feri és Győző épp Angit próbálták elzárni Éva pedig egyszerre három kanos kamasszal viaskodott. Vagyis a földön heverve próbálta visszarugdosni őket. Eddig sikerrel, de láttam, hogy kétségbe van esve. Feriék két Kis Kerrasszal tusakodtak. A kívülálló első kérdése pedig az, hogy két megtermett, képzett katona, miért nem töröl padlót ezekkel. Azért, mert én nagy sikeresen arra tanítottam őket, hogy tilos keltákat leverni. Tilos azt tenni, amit én tettem múlt éjjel. A tanítványok túlszárnyalták a mesterüket. Pisztolyt rántottam.

- Elég! – üvöltöttem, mint valami amcsi kiképző őrmester.

- Már csak te hiányoztál! – fordult felém ez egyik Kerras.

- Ha élni akarsz, most rögtön elhordod a tetves irhádat!

- Összevered és megnyomorítod az öcsémet és még parancsolgatni akarsz? Te?! Nekem?!

Az orra véres masszává vált a pisztoly markolata nyomán.

- Takarodjatok kifelé! Most!

- Ezért még csúnyán megfizetsz, nyüves magyar! – azzal orra maradványait fogva kivonult kis különítményével. Éva fel akart robbanni, amint az őt molesztálók sokatmondó és félreérthetetlen mozdulatokkal távoztak.

- Épp időben jöttél Geri. – mondta Győző.

- Elbasztam srácok, nagyon csúnyán elbasztam…

- Az már igaz! – vigyorgott az ajtóban Novák.

- Meg fogunk dögleni. – közöltem vele mosolyogva.

- Kitalálsz valamit… - próbálkozott Feri.

- …különben véged. – böffentette oda Szabó.

- Szálljatok már le rólam, mi vagyok én, a megváltó Jézus?! – a lábaim egyszerűen összecsuklottak. Na ja, rekordot futottam.

- Magyar vagy. – mondta Szabó. Ez valami jelszó lett?

- Halló, magyar… - kezdett bele Angi az egyik Kárpátia számba. Ép bal kezében pedig ott volt az az mp3 lejátszó, amit tőlem kapott még anno. A jobb válltól lefelé bénán csüngött. Feri szerint egy repesz felsértette az ideget.

- Mit akartok tőlem? Mire vagyok én képes, amire ti nem?

- Én tuti főbelőttem volna magamat… - merengett Novák.

- Senki se bírná azt, amit te… - kezdett bele Éva elgondolkozva. – Erre… hogy mondjam… Születni kell.

- Csak egy ilyen szerepjátékos hülyegyerek tud ilyesmit elérni. A normális emberek egyszerűen feladnák, vagy bele sem fognak. – vélekedett Szabó.

- Brennus azt akarj, hogy segítsünk neki rabigába hajtani a maradék országot…

- És mi segítünk is. – mosolygott Győző.

- Neked. – jelentette ki Novák.

- Maréknyian a világ ellen? – kérdeztem hüledezve.

- Azt ne mondd, hogy nem több, mint egyedül vagy akár csak ketten a világ ellen. – folytatta. - Ne izélj már, tudjuk miben mesterkedsz azzal a másik csajjal!

- Na mi legyen? – kérdezte Szabó. Mi lenne basszátok meg… Ide nem elég a puszta szó.

- „Isten, áldd meg a magyart…”

Balhét akarsz Brennus? Megkapod. Tudom, hogy vannak terveid szinte minden eshetőségre. De te magad ismerted el, hogy mennyivel jobb vagyok nálad. Be is fogom bizonyítani.