Annak idején a Nyugat egy rendkívül népszerű, sokszerzős és rendszeresen jelentkező, mára már irodalomtörténeti jelentőségű folyóirat volt. A mi blogunk ugyan jóval szerényebb vállalkozás, de azért sok a közös vonás. Többek között az is, hogy az egyik szerző egyszer csak gondolt egyet és megírta önmaguk paródiáját. Természetesen távol áll tőlem, hogy Karinthyhoz hasonlítgassam magamat, de az omagyar.blog.hu esetében én vagyok ez a bizonyos szerző. Viszont ellentétben a Nyugat zsenijével én ezelőtt sosem vállalkoztam mások számára is humoros mű írásával. Érdekes (inkább kegyetlenül nehéz) feladat volt kiparodizálni az összes történetet vezető szerzőnket. Az egyes szerzőkre jutó terjedelem teljesen a véletlen műve - így sikerült. Egyszerre lett vallomás, alapvetően vicces(nek szánt) írás és mint ahogy a paródiák általában - kritika. Igyekeztem igazságos lenni, remélem mindenki szeretni fogja, senkit sem akartam megbántani. Fogadjátok akkora szeretettel, mint amekkora kedvvel alkottam Veletek ebben a néhány hétben. Jó szórakozást és Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Gergő

December 25.

Végre újra a pályán. Az elmúlt két hét ismét komoly tervezgetéssel telt, és úgy érzem, sikerült kiküszöbölnünk a múltkori akció hiányosságait és kockázatait. Kockázatot persze már amúgy sem vállalhatunk, hiszen a csapat három főre fogyatkozott, másrészt igazán nem is kell vállalnunk, mivel a két kocsiba bezsúfolt csentőfai készletekkel jelenleg jóval több fegyverünk, lőszerünk, kajánk és gyógyszerünk van, mint amennyi most azonnal szükséges. Az egyedüli, amit még be kell szereznünk, egy olyan kocsi, amelyik nincs szarrá lőve – szemben az általunk menekülés közben használtakkal, a senkiföldjén elrejtett terepjárókkal – és hamis papírokkal képes átcsúszni egy EÁP-on. Ha ez megvan, akkor nagyjából biztosítva látom, hogy Tibi alias Tyson, Luí, Fecó, Szivacs, Misa és Szilas nem feleslegesen lyuggatták ki a bőrüket abban az elátkozott porfészekben. Meg azt, hogy ne kelljen legyőzöttként gondolnom magamra. Azt nem most fogom elkezdeni, ennyit megígérhetek ennek a kibaszott világnak.

Csillával elhatároztuk, hogy nem várunk tovább, és a lehető legrövidebb időn belül összeházasodunk. Sándor barátomékat kértük fel tanúnak, és a tervek szerint itt is házasodnánk össze. Persze még el kell ehhez intézni pár dolgot a tervek szerint azonban tavasszal megejtjük a dolgot. 

Sándorék őszinte örömmel fogadták a jó hírt, a felkérést is, meg persze azt is, hogy nem hagyom itt Csillát. Örültek az örömünknek. Szerintem erre számítottak ők is. Igaz, az átkerülés előtt is már a tervezés előrehaladott fázisában tartottunk, bár ott még vártunk volna közel egy évet.

Közömbösen álltam a morajló tömegben pár helyi tisztviselő társaságában. A csentőfai nagyfejűek sem különböztek a többitől: hangosan csacsogtak mondvacsinált érdemeikről, amint hallgatóságuk akadt, miközben láthatólag fogalmuk se volt, hogyan tovább. Alig öt perce álltam Madarász mellett, de szó szerint kényszerítenem kellett magam, hogy ne rántsam elő a kabátom zsebében lapuló pisztolyt. Harsányan magyarázta a logisztika rejtelmeit pár didergő egomi közgazdásznak, miközben ugyanolyan jól tudta, mint én, hogy több százan éheznek alkalmatlansága miatt.

belső anyag

minősített információkat tartalmaz!

Az utóbbi időben több olyan személyről érkezett híradás, akik az őslakossággal az Átkerült területekkel szemben működnek együtt.

- Kivizsgálásra érdemes az a gyanú, miszerint Esztergom megtámadását a kelta csapatok nem önállóan, hanem "belső" információk alapján, esetleg átkerült személyes szervezésével hajtották végre.

Az ünnepélyes avatás meglepően jól sikerült. A nagy nap reggelére szép idő kerekedett, kellemesen melegített a bágyadt téli napsütés, az ég a magasban lebegő pára miatt fakókék színű volt. Reggel kilenckor indultunk a palotából, elöl a százados és a két zászlóvivő lovon, majd a négy BTR-t közrefogva hatvanan gyalog masíroztunk lassan végig a városon a gyülekezőnek kijelölt Vörösmarty utcáig. Én az első szakaszt vezettem – a csentőfai terrorista elfogása után előléptettek zászlóssá. Az egyik BTR tetején két őskori hatalmas hangszóróból dőlt valami régi, illetve XX. századi magyar katonazene. Nem tudom, honnan szedték ezt a férfikórust, de teljesen illett a hangulatunkhoz.  

Szondi Sándor 24. oszt. tan. fogalmazása

A napom tíz év múlva nem azzal fog végződni, hogy a feleségem rám csapja az ajtót és tudom, hogy sokáig nem akar majd hozzám szólni. Tíz év múlva ez azért sem lesz kellemetlen, mert nem egy olyan szobában fogunk aludni, amiben rajtunk kívül még heten alszanak egytől ötvenhat éves korig és sem veszekedni, sem a problémákat megbeszélni, se sírni, se összebújni nem lehet.