- Milyen volt az akasztás? – csak kibökte, már vagy egy órája vártam a kérdést, ma esti járőrpartneremtől, Jánostól. Az egyik nem átkerült falubeli család házát utalták ki nekik, voltaképpen minden az utazásuknak köszönhetik a jelenlegi helyzetet. Szerintem sikerült elfogadnia magában a dolgot.
- Elég furcsa volt. Nem éreztem, hogy hibát követnénk el. Pedig ugye felmerült, hogy mi van, ha nem is volt köze a tagnak a lövöldözéshez. De valahogy helyesnek éreztem a dolgot, érted. Sokakon nem ez látszott. De ezt mindenki magában rendezi el. Nem hibáztatom őket sem. –
I. Gergő Atreides vagyok, a kelta fremenek ura és parancsolója, Áttkerülis császára… Akár így is irkálhatnék, ha a kunyhómban heverő 20 darab AK-63-asra és a 4 darab AMD-re nézek. Na meg ha a durván 110 tárnyi lőszerre és 32 gránátra, 11 repeszálló mellényre és sisakra (8-8 épp terepen van) téved a pillantásom. Az egész még mindig annyira valószerűtlen, hogy még mindig szoknom kell a látványt, hogy reggelente egy kisebb helyőrségre való arzenál fogad. Megint sokat kell írnom. Hát hajrá. 
A csentőfai mészárlás híre hamar elterjedt és eredményeként az MVB szinte az összes nem a határvédelemmel küszködő fegyverest járőrszolgálatba vezényeltette. Nálunk is vége volt a jó életnek, már nem csak a Várhegyen múlattuk az időt. A püspök kénytelen volt beleegyezni abba, hogy a Keresztesek is kivegyék részüket a városi járőrözésből. A városban körzeteket jelöltek ki, ahol éjjel-nappal jelen kellett lennie valamilyen reguláris erőnek. A városi polgárőröket rövid úton lefegyverezték és elküldték, úgy voltak vele, hogy kisebb biztonsági kockázatot jelent a hiányuk, mint a jelenlétük. 
Fogalmam sincs, hogy a francba kerültem fel a teherautóra. Homályosan láttam csak a sorban ülő katonákat, a tovasuhanó éjszakai tájat, és a padlón dolgozó felcsereket, akik épp szívmasszázzsal próbálták visszahozni egyik társunkat. Rohadtul sajgott az állkapcsom, és nehezen tudtam csak lélegezni – mintha elcsaptak volna a teherautóval mielőtt feldobtak a platóra. Benyúltam a számba, és egy kis kotorászás után kiszedtem egyik meglazult rágófogam. Szomorúan méregettem mikor a balomon ülő katona rámarkolt a csuklómra. 
Még teljesen sötét volt, amikor elindultunk, valami miatt a régi disznóvágásos reggelek jutottak eszembe róla.
A behódolt terület (BT) megszállásának menete
Az orvosok az első napokban az összes fellelhető és beadható védőoltással és vitamininjekcióval végigszurkálták Júlia vézna testét, mert attól tartottak, hogy a mi betegségeink láthatatlanul is bennünk lappangó kórokozói neki halálos veszedelmet jelenthetnek. Szerencsére azonban Júlia szervezete jól reagált a kezelésekre és állapota napról napra javult. Beszélni azonban nem volt hajlandó. Reggel felkelt, a tálcán odatett reggelit megette, tűrte az orvosi viziteket, a párnaigazítást, az ágy támlájának felhúzását, hogy ülő pozícióba kerüljön, egyszóval mindent eltűrt. De nem működött együtt. Amikor már biztos volt, hogy nem fog váratlanul meghalni, a papok leültek az ágya mellé és halkan mindenféle kérdéseket tettek fel neki, de ő nem válaszol. Csak szomorúan nézett rájuk a barna szemeivel, majd a fejét elfordítva kibámult az ablakon. 
Fura a hangulat mostanában. Olyan nyomott, vihar előtti csend jellegű. Tegnap például érkezett egy rakás menekült. Nem vicc. Némely férfi lőtt sebekkel caplatott ide. Szarban vagyunk. De előbb azért visszajutnék.
Kommentek