Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Vészleállás

2008.11.29. 11:00 | Cián | 2 komment

Címkék: távközlés tát cian

Eheti utolsó debütáló szerzőnk a távközlési szakemberek sanyarú életébe ad némi bepillantást: ha nincs áram, bent kell dekkolniuk a munkahelyen, és már a telefonoskisasszonyokat is lecserélte valaki rusnya számítógépekre...


Okt. 26.

 

Egyedül állok a kiürített városban, egy duplacsövű az egyetlen barátom. Attilának hívom. Bár a fojtása szinte tropa, még sosem hagyott cserben. Lassan esteledik, már nincs sok időm. Vissza kéne érnem még naplemente előtt a menedékembe, mielőtt felkelnének, de nem találtam még semmilyen kaját, és már napok óta nem ettem. Egy hentesbolt bevert kirakatán mászok be. A kísértetiesen vibráló neonlámpák reménykeltőnek tűnnek – legalább van áram. Az egyetlen zárt hűtőláda felé osonok. Lakat van rajta, ez jó jel. Letérdelek elé, hogy megvizsgáljam, amikor mozgást pillantok meg a szemem sarkából. A másik oldalra vetődök, és lövésre emelem a puskám, de már túl késő…

 

 

Az embernek szüksége van rá, hogy időnként baromi hülyén érezze magát. Például amikor rájön, hogy emberi húsra éhes zombi helyett csak a saját paplanját rúgta le magáról álmában, üvöltve. Így jár, aki egy egész vasárnapot szentel zombi horror DVD gyűjteménye végignézésére, és túl élénk a fantáziája. Percekbe telt, mire tudatosult, hogy poszt-apokaliptika helyett a frissen kiutalt céges lakásomban vagyok, Táton, és „Attila” helyett a távirányítót szorongatom. A függönyön átsejlő napfény egy kicsit megnyugtatott, majd ráébresztett, hogy kések. Már megint. Az ébresztőórám sötét kijelzője után a dvd lejátszó döglött kijelzőjére pillantottam, majd gyorsan felkaptam a mobilom az éjjeliszekrényről. 9:29. Tré van.

Hosszú másodpercekig bámultam a kijelzőt, mire észrevettem, hogy a „nincs hálózat” kiírás zavart. Gyorsan lerohantam az emeletről, hogy felkapjam a vezetékest… és rájöjjek, hogy csilli-villi, hordozható szobatelefon sem működik áram nélkül. Épp káromkodni kezdtem volna, amikor dörömbölést hallottam az ajtó felöl. A tejüvegen átsejlő, mániákusan dörömbölő emberi kontúrtól egyből horrorfilmes emlékképek árasztották el az agyam. Mély levegőt vettem, és leküzdve túlpörgő túlélési ösztönöm, kinyitottam az ajtót. Alex várakozott kint, a műszerészpalánta, méghozzá a legmeggyőzőbb „elütötték a macskámat” arckifejezéssel, amit idáig láttam.

- Őőő… akármit is csináltál, hagyd abba. Helyzet van! – tért egyből a lényegre.

Oké, én is másra gondoltam volna, ha valaki egy szál alsógatyában, szétizzadva nyitna ajtót, olyan fejjel, amilyennel akkor nézhettem.

- Mi a szar van?

- Teljes kimaradás. Hajnalban leestek a vonalak. Nincs áram a régióban, de már dolgoznak rajta.

- Remek.

Az arcába csaptam az ajtót, és gyorsan felkaptam pár göncöt. Le akartam zuhanyozni, de ha hajnalban kiment az áram, akkor meleg víz sincs. Bevágódtam mellé a kocsiba, és már indultunk is a telefonközpont felé. Rá akartam gyújtani, de a nagy sietségben otthon hagytam a cigim. Alex persze nem dohányzott. Ahogy a szokatlanul üres utakon száguldoztunk, szinte könyörögve vártam a sávunkba átsodródó kamiont, és a végzetes frontális ütközést. A kamion viszont nem jött, hogy megkoronázza ezt a remek napot, csak egy szirénázó mentőautó suhant el mellettünk.

- Ha megharapták, lőjétek fejbe! – láttam el a mentősöket gondolatban túlélési tippekkel. Tényleg kevesebb horrort kellene néznem.

 

A központban már állt a bál. A normál helyzetben unottan kóborló műszerészek fel-alá rohangáltak, vagy épp csoportosan vitatkoztak kapcsolási rajzok fölé görnyedve. Kaptam pár éles pillantást – igen, az újfiú megint elaludt -, de ez már nem sokat változtatott a közhangulaton. Hozzáverődtem a leghangosabb csoporthoz, hogy megtudjam mi a franc történt. Kiderült, hogy hajnalban, minden előjáték nélkül, szünetmentesre kapcsolt az automatika, és beröffentette az aggregátokat is. Ezzel egyidőben megszűnt a kapcsolat a többi regionális központtal, a helyi alközpontok viszont állták a sarat. Fél órán belül az alközpontok is leestek, mire az esztergomi központ is elérte a vészleállítási küszöbszintet.
Kicsit sok információ volt ez így, meg amúgy is szerveres vagyok, szóval kimentem inkább inni egy kávét. Már harmadszorra próbáltam bedobni a százast, mire sikerült felfognom, miért dobja vissza az automata. Kezdtem bepöcceni, szóval inkább tarháltam egy cigit, hogy lenyugodjak.
Kisvártatva a szakik is kiáramlottak utánam, mivel akármennyire is profik, áramot nem tudnak csiholni a semmiből. Csak úgy záporoztak az összeesküvés elméletek dohányzás közben. Volt, aki arra tippelt, hogy körbelőtték a környéket atommal, volt, aki szimplán céges szabotázst emlegetett. A nyugdíjazás előtt álló Józsi bá’ a karbantartás hiányát emlegette, meg a régi szép időket, amikor a „digitális izék” helyett a jó öreg mechanika kattogott. Alig értünk vissza, már várt a hír, hogy az áramszolgáltatás még pihenni fog meghatározatlan ideig, de már dolgoznak a másodlagos források újraélesztésén, hogy minél előbb beröffenthessük a vonalakat. Valakinek eszébe jutott, hogy elő kellene kapni a válságtervet. A keményfedeles piros mappát legutóbb 1997-ben frissítették. Többeket nosztalgikus érzések árasztottak el a régóta bezárt alközpontok, és felszámolt betáp vonalak láttán, de előre nem haladtunk. Estig vártuk, hogy visszajöjjön az áram. Szokatlan volt a csönd – nem duruzsolt a klíma, a telko cuccok zümmögése sem hallatszott át a falakon, mint szokott. Többen is próbálkoztak a kávéautomatával, majd délkörül előkerültek a vésztartalékok a fiókokból. Két csoportra oszlottunk, hogy hatékonyabban dolgozhassunk. Míg az alfa csapat instant löttyöt kortyolva dohányzott, addig a béta a betápok sötét kijelzőihez imádkozott. Aztán cseréltünk. A nap folyamán még két futár érkezett. Az egyik közölte, hogy pár órán belül minden tuti lesz, a másik pedig sajnálattal jelentette be, hogy pár napig biztos nem lesz szolgáltatás,
és nem mondhat többet. Ennek örömére át is adtuk a műszakot az éjszakásnak, egy előmelegített székkel a betápok státuszjelzői mellett.

Alex vitt haza. Mármint a cég tulajdonában álló kertes házba, ahol alig egy hete lakok. Útközben eszembe jutott, hogy beszélnem kéne bátyámmal. A seregben úgyis gyorsabban terjednek a hírek, talán tudna mondani valami okosat. Biztos mondana is, ha fel tudnám hívni, vagy emlékeznék, melyik laktanyában csövezik. Végül is valamilyen szinten miatta vállaltam el a melót, és költöztem a környékre, hisz már csak ketten maradtunk a családból. Az elmúlt öt évben már csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, mert vagy külföldön voltam, vagy ő nem ért rá a családja miatt. Na jó, meg beleuntam a multicégek felelősségtologató, feudális baromságaiba is, de a családdal érvelni sokkal menőbb dolog.

Világ életemben nagyvárosokban éltem, még mindig nem sikerült megszokni, hogy éjszaka milyen kuss van a környéken. A lefekvés előtti elemlámpás botorkálás a kihűlt lakásban igazán jót tett a pszichémnek. A kikapcsolt mobilom és karórám mellett az elemlámpám, és a zombitámadás esetére felkészített baseballütőm is az éjjeliszekrényre tettem. Ha holnapra sem lesz delej, meghülyülök.

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr72794016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakyster 2008.11.29. 12:22:54

Hát, igen :( Szerintem inkább egy zombitámadást könnyebben vesz az ember, mint egy teljes leállást..

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.11.29. 12:55:09

Csupán egyetlen kérdés: miért csak éjszaka molesztálnak a zombik?:) Jöhet a következő!
süti beállítások módosítása