Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Hazatérés

2008.12.06. 16:00 | T1GRIS | 13 komment

Címkék: család t1gris

2008. 10. 27, hétfő (folyt.) [az előző rész tartalmából]
 

"ez már a 21. század, szinte csak űrhajóskaját eszünk"Csak egy kevés dolgot raktam át az Audiból a Touaregbe: természetesen a SIG-et, amit azonnal csőre is töltöttem, úgy tettem a térképzsebbe; azt az okos kis üdítősdoboz méretű Hama átalakítót, ami szivargyújtóról ad le 220V-os feszültséget (erről szoktak menni a laptopok, amikor valakinek a telefonját követjük a kocsiban); és egy protein- vagy fehérje- vagy mittudoménmilyen szeletet, mert már kopogott a szemem (éjjel 2 felé járt az idő). Amint elindultam, fel is téptem a csomagolást, és nagyot haraptam a szeletbe. Miközben az elrághatatlan állagú koncentrált energiát tologattam a szám egyik sarkából a másikba, kétségbeesetten próbálva nyállal vegyíteni, újfent jót mosolyogtam a cucc kinézetén. Színe fosbarna, rostokkal átszőtt felszíne nyálkásan csillog, állaga valahol félúton a színét kölcsönző fos és a C4-es plasztik között van, szaga pedig leginkább egy olyan liba karamellizált májáéra emlékeztet, akit világéletében Hubba Bubba rágóval tömtek. Na, hát ezt ettem én, és ennek abszurditásán mulattam ilyen jót. Hiába, ez már a 21. század, szinte csak űrhajóskaját eszünk mind. Komolyan, a múltkor valamelyik bevásárlóközpontban láttam Tetra-Pak dobozba „palackozott” Chardonnay-t! Nóóórmális? 

Elfojtottam magamban egy bosszús káromkodást, amint az utolsó falatot is lenyeltem – két okom is volt rá. Egyrészt csak a csomagtartóban volt ásványvíz, pedig a fehérjeszelet sivatagot csinált a számból, másrészt a saját kocsimban hagytam a zenéimet. Laci kizárólag ganxta rapet és aktuáltuctucot hallgatott, úgyhogy az ő cd-it át sem néztem, inkább az iPhone-on kerestem valami zenét. Előtte azért végigszkenneltem a rádiócsatornákat. Ahogy Tibi alias Tyson is mondta, sehol semmi. Egyetlen helyen állt meg a kereső: egy AM-frekvencián távoli, zajos pittyegés szelte át az éjszakát. Felhangosítottam a rádiót. Morze. Morze? 2008-ban? Ingattam a fejem, és pár percig hagytam szólni az adást. Ismétlődő volt, de sajnos nem értettem az üzenetet. 

Múlt időben hajtottam. A szélvédő túloldalán szaladó országút helyett Marko barátom arcát láttam. Amikor három héten keresztül nem tudtuk elhagyni a körülzárt Jablanicát, mindenáron megpróbált rávenni, hogy tanuljam meg a Morze-ábécét. 

"egyszer majd megmenti az életed..."Messzire vittek az emlékek. Benyúltam a bőrkabátom belső zsebébe, hogy a tárcámból elővegyem az évek során szerencsehozó amuletté avanzsált papírcetlit. „Mom prijatelju koji je za mene učinio više nego moja porodica. Ovo će ti jednom spasiti život, kao što si ti spasio moj.” A fegyverek között, amelyekért most hazaindultam, két Skorpió, egy sörétes puska és néhány 9mm-es társaságában ott lapult az az AK47-es is, amelyet Markótól kaptam, és amelyen a fenti üzenet virított egykor. Barátomnak, aki többet tett értem, mint a saját családom. Egyszer majd megmenti az életed, ahogy Te az enyémet. Marko. 

Maradj a jelenben – ráztam meg a fejem. Éppen elég nagy a szar itt is. Elmerengtem, most akkor tényleg háború lesz? Az agyam önkéntelenül is listákat kezdett összeállítani, mire lenne szükségem, ha beütne a krach. Jézusom, az itteni emberek mennyire nem lennének felkészülve egy háborúra. Egy olyanra, mint Bosznia volt. A következő gondolatom az volt, hogy kár volt elengedni Judyt. Ha itt tényleg háború lesz, a katonák hamarosan örömmel fizetnének a szexért – mondjuk különböző nyersanyagokkal, amelyekre nekem nagy szükségem lesz. Néhány kurvával elég jól kihúznám az átmeneti időszakot. 

A Touareg nagy tempóban falta a 11-es főutat, térerő és közvilágítás még mindig nem volt. Laci nem használt GPS-t, pedig kíváncsi lettem volna, hogy mi a helyzet a műholdakkal. Most először sajnáltam, hogy az Amerikából hozott iPhone még az első generációs, amiben nincs benne alapból a helymeghatározó chip. Eddig még sose hiányzott. 

Vörös fényvisszaverők sokaságát pillantottam meg a távolban, levettem a lábam a gázról. A szinte teljes kriptasötétségben szürreális kontrasztot adtak a reflektor fényét visszatükröző, egyre közeledő parázsszemek. Ekkor tudatosult bennem, hogy mi zavart már percek óta – Budapest fénykupoláját már rég látnom kéne. Ezek szerint, ahogy sejtettem, a fővárosban sincs áram. Szegény Biljana, milyen pánikban lehet már, és hogy várhat haza! Lehet, hogy átment Zsoltiékhoz, hogy ne legyen egyedül – majd arra kanyarodok hazafelé, ők útbaesnek. 

Odaértem a veszteglő autókhoz, és hirtelen igencsak nulladik típusú érzésem támadt... A sor közel száz méteren feltorlódott, többen összekoccantak, de az autókban nem ült senki, volt, amelyiknek még az ajtaja is nyitva állt. Előttük pedig valami baleset lehetett. Egy fehér Transporter nekiment valaminek, ha jól látom, egy... egy fának? Mivan??? 

"ő is a fákon kötött ki"A pisztolyt az övembe csúsztattam, a kabátom alá, és kivettem a kesztyűtartóból egy elemlámpát. Szervezett mentésnek nyomát sem láttam, se mentők, se rendőrök nem valószínű, hogy jártak a helyszínen. Közelebb érve kiderült, hogy a Transporter hátuljába félig beágyazódott egy régi Tipo. A kocsi ki is gyulladt, és majdnem teljesen kiégett. A földön egy porral oltó hevert, amellyel nyilván egy később érkező autós próbált segíteni, de az eredményből ítélve a készülék hamarabb fogyott ki, mint ahogy a lángokat sikerült volna megfékezni. A Tipo farát megkerülve az árokban egy új Mondeót vettem észre. Valószínűleg a bal elejével vette le a kicsit távolabb álló szintén összetört Astrát, majd ezután többször megpördült, és ő is a fákon kötött ki. A szélvédő hiányzott, így láthattam a vezetőülésbe szíjazott középkorú férfi hulláját, az autó orra pedig egy nő holttestére mutatott, aki lehetetlen testhelyzetet felvéve hevert egy öles fa tövében. Biztonsági öv, anyám, többé nem felejted el. 

És most, hogy alaposan körülszimatoltam, nem maradt más: fel kellett néznem. Fel kellett néznem, és látnom, hogy a 11-es út egy erdőben folytatódott. Egy áthatolhatatlannak tetsző... tetves... kurva, kibaszott erdőben! 

Visszaültem a kocsiba, és csavartam egy durva cigit. Gondolkodnom kellett.  

A kezem remegése nem akart megállni, gondolataim pedig kábé harmadszorra kerülték meg az Egyenlítőt. Erre nincs magyarázat. 

A vezetőoldali ajtónak támaszkodtam, és szívtam a füstöt. Közben a csillagokat bámultam, de mintha már azokkal sem lett volna minden rendben. Azon nem lepődtem meg, hogy – közvilágítás híján – még soha életemben nem láttam ennyire fényesnek őket. Még a boszniai hegyekben sem. Most újra láthattam azt, amit akkor, hogy a Tejút nem egyszerűen az éjszakai égbolt egy fényesebb sávja, hanem valóban milliárdnyiszor milliárdnyi csillag alkotja, amelyeket ilyen sötétben egyenként lehet látni. 

Szeretem a csillagokat, nagyapámmal kedvenc időtöltésünk volt éjszakákat kint tölteni nyáron a szabad ég alatt. Az egyetlen hely, ahol szeretem kicsinek érezni magam. Egyszer azt hallottam, hogy a geológia az idő és az erő tudománya. Ebben az esetben a csillagászat a távolság és az idő tudománya, mert mindkettővel az emberi felfogóképesség határán levő módon számol. Az emberek nem is igazán mernek belegondolni, mit jelentenek valójában azok a számok, amelyekkel a csillagászok dobálóznak. 

"az Égi Vadász, akit két vadászkutya kísér"Itt van például, épp a fejem felett, a kedvenc téli csillagképem, az Orion. Imádtam hallgatni nagyapám történeteit, ahogy Orion, az Égi Vadász, akit két vadászkutya kísér (a Kis Kutya és a Nagy Kutya csillagkép) áll a rohamozó Bikával szemben, amelynek vörösen izzó szeme az Aldebaran csillag. Aztán a Vadászt végül egy Skorpió marta halálra, az istenek pedig az égbolt két ellentétes pontjára száműzték őket – amikor felkel az egyik, akkor tűnik le a másik. Na, de nem is ez a lényeg. Hanem van ez az Orion-köd a csillagkép közepén. Ez 1300 fényévnyire van tőlünk. Ha csak bólintunk, hogy oké, hát ennyire van, akkor semmi váratlan nem történik. De ha belegondolunk ennek a számnak a jelentésébe... Amikor most felnézek az Orionra, nem a jelenbeli állapotát látom. Ez a fénysugár, ami most a 11-es út közepén állva a szemembe jut, 1300 évvel ezelőtt indult el onnan. És jött, másodpercenként háromszázezer kilométert hagyva maga mögött. Ezerháromszáz éven keresztül. Amíg itt a Földön egy zsebóra azt mondta, tikk és takk, azalatt ő hatszázezer kilométert utazott.
És most ért ide. Öcsém, az azért már távolság. 

Amikor elindult, a magyarok még nem is voltak a Kárpát-medencében. Őszintén szólva, fogalmam sincs, kik voltak itt előttünk, gondolom, a rómaiak. Előttük meg valami helyiek. Ja, és, ha ebben a pillanatban eltűnne az egész csillagkép, arról mi 1300 év múlva értesülnénk, 3300 környékén, amikor már faszomtudjamilyen lebegő űrhajókkal közlekednénk. 

Hú, baszki, én rendesen betéptem! 

Megráztam a fejem, és visszarángattam a képzeletem a jelenbe. Lemegyek a kocsival a Duna-part felé, ott régebben volt egy út. Remélem, a Touareggel végig tudok rajta menni, hacsak a Megyeri-híd építésekor fel nem számolták. Aztán a holnap majd ad valami észszerű magyarázatot arra, amit itt láttam. Megfordultam, hogy kinyissam az ajtót, de az automata bezárta a központi zárat, úgyhogy a zsebemet kezdtem túrkálni a kulcsért. Valószínűleg az agyam eddigre teljesen offline-ba tette magát – azért nem mindennap látok a saját szememmel semmibe veszni egy utat, amin egyébként hetente járok –, ezért nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A kő tompa puffanására sem figyeltem fel. 

Nem mondhatnám, hogy összeszedettebb lettem, ahogy visszaültem a kocsiba, mert például alig emlékszem rá, hogy jutottam le a Duna-parti útra. A vaksötét éjszakában a szűk ösvényt szegélyező fák olyanok voltak, mintha egy alagútban haladnék, vagy mint azokban az olcsó science-fictionökben, egy féregjáratban. Hányingerem volt és rettentően fáztam, hiába csavartam fel a fűtést csutkára. Aztán már csak gépiesen tekergettem a kormányt, és mentem előre. Voltaképpen az egész hazaútból csak annyi maradt meg, hogy a Sasadi út kereszteződésében, ahol a Budaörsiről felkanyarodtam, nagy volt a víz, mert a csatornák nem tudták elnyelni az esőt. Ekkor a lámpák már égtek, az úton alig volt forgalom, én pedig semmi másra nem tudtam gondolni, csak, hogy perceken belül otthon leszek. 

Az én szemem is megtelt könnyel, ahogy Jana arcát megpillantottam, aztán csak öleltük egymást. Megvacsoráztunk – ugyanazt főzte, mint ami pénteken volt, mielőtt elindultam: rakott krumplit. Elmondtam neki az egész történetet, amit szó szerint egy hang nélkül hallgatott végig. Aztán tusolás nélkül – pedig már nagyon készültem rá, hogy itthon végre melegvíz vár – bedőltem az ágyba, és mintha magán a történelmen zuhannék keresztül, úgy estem álomba.
De legalább végre a saját ágyamban. Hazaértem.

A fizikai fáradtság ellenére borzasztóan aludtam. Túl sok volt a kérdés a fejemben és túl kevés a válasz, ráadásul folyamatosan attól rettegtem alvás közben, hogy valami másra ébredek, mint amiben elaludtam. De a reggel elolszatta a nyomasztó gondolatokat – kávéillat ébresztett, és Jana törékeny alakja, amint az ágy felé kocogott.

– Mi dolgod van ma? – kérdezte.

Hmm, jó kérdés. Lássuk csak – mi dolgom van ma? Nos, például megkeresni Laciékat, akikről immár 36 órája nem tudtam semmit.

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr57804867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2008.12.06. 17:29:24

Hmmm kíváncsi vagyok milyen lesz a következő ébredés... :)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.12.06. 17:33:09

na ez az, most nem teljesen vágom, hogy csak betépett-e vagy ide-oda közlekedik, odakerül, meg vissza. bár a kő tompa puffanása, az mintha jelentene valamit...

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.06. 18:00:17

Akkor most tömör leszek. WTF?:D

Gador · http://omagyar.blog.hu 2008.12.06. 19:54:44

Szerintem csak betörte az ablakot! :) Csak ezt elég kótyagos fejjel tette.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.12.07. 04:59:43

navégre utolértem a történéseket. egy hétre kimaradok, mert sok a munka, erre egy csomó új szerző van, a történet meg megszaladt, én meg olvashatok órákon át, hogy realtime-ban legyek...:))

ha jól tippelek, akkor a tompa puffanástól, kedvenc gengszterünk, ájultan halucinálja a történéseket, mert egy kővel fejbeverték...:))

Opal 2008.12.07. 12:10:07

Kipróbáltam! Betépve teljesen logikus a vége is! :D Grat T1gris, nagyon jó írások! :)

T1GRIS 2008.12.07. 18:30:05

Kösz az önfeláldozó ellenőrzőtesztet, Opal! ;)
"Műhelytitkok" rovatunk keretében elárulom, hogy a poszt teljesen tiszta állapotban született.
A többieknek: az agyalással nem leállni, hátha feldobtok olyat, amit felhasználhatok a következő részhez! :)
Tgr

Gador · http://omagyar.blog.hu 2008.12.07. 23:27:13

Nos, újraolvasva: nem az ablakot, hanem a buksiját törte be...

Cián 2008.12.07. 23:29:54

Jó tanács: Ha levágott fülekkel ébredsz majd egy ketrecben, akkor próbálj inkább spanolni a kérdezősködő magyar fiúval ;)

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2008.12.07. 23:31:31

Aztán amikor közel jön, pár gyors kézmozdulattal előzd meg, hogy kedvet kapjon a lelövésedhez... ;)

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.07. 23:35:48

Hahahaha:D Tigris, ne aggódj a kelták profin kezelik a fejsebeket:)

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2008.12.07. 23:47:35

Ja, tényleg, Geri nagyon húzta a száját, amikor felajánlottam neki egy koponyalékelést mint gyógymódot, hátha T1grisnél összejön a dolog. :)

T1GRIS 2008.12.08. 14:25:51

Kedves barátaim,
felhívom figyelmeteket, hogy az ördög - amellett, hogy nem alszik - a részletekben lakik: Tigris keresztneve Csaba, nem András, és Audija van, nem BMW-je! :P
süti beállítások módosítása