Március 24. Egyelőre minden vihar előtti csendben.

Alig hittem a fülemnek. Ma már másodszor. Először Peti bukkant fel, hogy elráncigáljon a BTR-ig. Természetesen vonakodtam menni, hiszen elméletileg nem is találkozhatnánk. Aztán a túra oda-vissza legalább fél nap. Nem mintha elszámolással tartoznék bárkinek is, de nem akarom, hogy Kerras gyanakodni kezdjen. De azt kell mondanom, még némi balhé is belefér…

- …további programunkból: választási hírek, vendégünk Etyek képviselőjelöltje, Halmai Szilárd; Déli áldás, református hitrovatunk is jelentkezik; Hirdetések félórája, hirdessen nálunk ön is!; Fórum Ómagyarorum, politikai vitarovat hallgatóink beküldött kérdéseivel. Végül zenebutik. És most jöjjön egy aktuális örökzöld a…

Az ebben a pillanatban megszakadó rádióadás az ÓMR-1 volt. Az egyetlen médium, ami némi kereskedelmi jelleget is mutat. A dolgok tehát kezdenek normalizálódni. Sajna a BTR elég szarul tudja fogni, de ez is valami. Ha még adni is tudnánk! De természetesen nem tudunk. Még csak be sem akar indulni. Egyszerűen megdöglött. Peti várakozóan fordult felém. Asszem valami ötlete támadt.

- Na? Mit szólsz?

- Nem is tudom…

- Úgy látszik, otthon kezd minden helyrerázódni. Amikor mi eljöttünk, még nem nagyon volt ilyen.

- Hát még én…

- Na ja. – nyugtázta, de gyorsan folytatta:

- Figyelj Geri, van egy ötletem.

- Csak tessék.

- Van az MVB-nek ez a Bazsírja vagy kije. Valami görög kereskedő, nem t’om pontosan. Két napja az egyik tetves emlegette. Lehet, hogy ide jön. Lehet, hogy ott fent valahol Isten és Albi magasságában már tudják, hogy itt vagyunk. Üzenjünk vele haza!

- Mit akarsz üzenni? És hogyan?

- Angi a mai napig dédelgeti azt az mp3-at, amit adtál neki. Még pár percnyi kakaó is van benne. Rámondjuk az üzenetet és Bazsír meg hazacsempészi a megfelelő kezekbe.

- Aha, és mit üzennél? „Hali, mi vagyunk azok, Morvai gerillái és a legkeresettebb terrorista. Akarjátok, hogy megölessük magunkat a kelták táborában?”

- Mi bajod van neked?

- Semmi, csak nem vagyok meggyőződve arról, hogy szerencsés bratyizni Albertékkal. Épp most zúdulnak rájuk kelta tezsvíreink, rátok talán némi tárgyalás vár, rám meg kötél vagy golyó. Akkor inkább maradok a vadonban.

- Amennyire én tudom, mostanában ehhez sincs kedved…

- Peti, ne húzz fel! Fél éve arra próbálok meg rájönni, mit is kéne tennem. Bármikor elindulok valamerre, amikor már azt hiszem mindenre gondoltam, beüt valami szar és kezdhetek elölről mindent…

- Ezt hívják életnek.

- Fárasztóbb közhely, esetleg?

- Momentán nincs, vegyél Bazsírtól.

- Hülye. – lezárásnak szántam, talán sikerült is.

- Na jó, váltsunk témát. Tegyük fel, hogy büntetlenül visszatérhetsz, mit tennél? – juhé, sikerült.

- Tudja a halál. Gondolom, hamar behívnának szolgálatra és miután kiderül mit tudok a keltákról, kihelyeznek valami emancipációs, keltaszelídítő és átnevelő csapatba, hogy építgessem Albi országát. Amíg nem tudom, milyen országot akar, hagyjon békén. Ebből nem kérek. Egy kis házikót akarok minden ökörségtől távol és válogatott társaságot. Pont.

- Folytatnád a kempingezést?

- Inkább, mint a régi rendszert…

- Semmi sem hiányzik?

- Mondjuk a sampon, a lasagne, a villany, egy fogdoki és még pár dolog. De semmi olyan, amihez egy úgy nevezett modern, demokratikus, kapitalista állam kéne…

- Hogy te mekkora szoci vagy! – kuncogott fel.

- Lószart. Nem bocsátkozom komolyabb fejtegetésbe, legyen elég annyi, hogy a nagy forradalmi beosztás szerint inkább jobbra húzok, mint balra.

- Egy politikus veszett el benned. És nem is olyan nagyon…

- Még sértegetsz is? – most már mind a ketten röhögtünk.

- És te mit csinálnál Peti?

- Ha leszerelhetnék, szerintem újra focizni kezdenék.

- Ne fárassz már…

- Mi bajod a focival?

- Az, hogy értelmetlen.

- Ember, nem létezik, hogy ne játszottál volna!

- De. Mivel elég béna vagyok ezért kapusnak álltam. Ott valamivel jobb voltam, néha egyenesen istenítettek. De sose érdekelt. Tettem, mert kellett. Mivel csak focizni lehetett, igyekeztem a legjobbat kihozni belőle.

- Szorgalmas vagy, az hétszentség. – mosolygott. Értettem a célzást. – Mindegy. Focizni jó. Megmozgat, gondolkodni és csapatmunkára tanít. Szóval hasznos, pláne most.

- Ha mai viszonyokból indulunk ki, akkor már inkább amcsi foci…

- Ne sértegess!

- Én is utálom, egy rakás szar, de ha megnézel egy csatát – megjegyzem, hamarosan akár meg is teheted – látni fogod, hogy a kettő egész hasonló.

- Ez igaz.

- Viszont a legjobb a levente mozgalom felélesztése lenne.

- Most akkor szoci vagy naci?

- Isteneem… Peti, az egyetlen amiben különbözünk a keltáktól az a nemzettudat. Ha megkérdezel egy keltát, hogy kinek, minek vallja magát, azt fogja mondani, hogy így hívják, ez az apja, az az anyja és ebbe a klánba tartozik. Kérdezz meg engem, vagy bárkit otthon. Név, foglalkozás, magyar. Mellesleg azt ne mondd, hogy nem tartanád hasznosnak, ha a kölkök tájfutnának és lőni tanulnának.

- Haza kéne menned. Találj ki valami jó kis kamu sztorit – biztos menne – és indulj a választásokon!

- Már te is?

- Mit én?

- Pár napja találkoztam Shannával. Azt javasolta filézzem ki Brennust és kiáltsam ki magam királlyá…

- Hö?

- Én is így reagáltam. Készül valamire ez a lány, de még nem tudom, mire…

- Folyton mesterkedik valamiben… Jól összeillenétek.

- És még húzzuk is egymást. – mosolyodtam el. Na ja, Shanna. A kezem véletlenül a pisztolyhoz ért, ez pedig bevillantott egy nem is oly távoli emléket. – Pedig amikor…

- Amikor mi? – most csúnyán elszóltam magam. Valljak be egy szándékos emberölést?

- Rögtön rátérek, de előbb azt mondd meg, honnan tudta Morvai, hogy létezem?

- Mármint a karácsonyi balfogásodon túl?

- Aha.

- Ez egy bonyolult történet… Szóval amikor először találkoztunk… Istenem, a mai napig nem hiszem el, hogy megütöttél! De majd visszakapod. Szóval, miután nagy nehezen visszavergődtünk Gyurival és túléltük a lebaszást, némi hűsölésre küldtek. Aztán nem sokkal később kinyílt a kaptár ajtaja… - itt újabb rövid szünet következett.

- Tudom mi az.

- Ja, te bakául is tudsz!

- Azért ne tesztelj, kérlek! Szóval belépett rajta Morvai életnagyságban.

- Majdnem. Angi volt. Aztán a dandi. Röviden kifaggattak rólad. Kisütöttük, hogy te rabolod le a járőröket. Morvai megköszönte a segítségemet aztán leléptek. Még egy hetet ültem. Aztán alighogy kijöttem már valami akciót rebesgettek. Kicsivel később megjött a parancs és a kamu eltáv is. Páran dobit javasoltak, néhányan meg is szívták. Gyurinak bűzlött valami, szóval addig patentkodott, amíg ismét kaptárra küldték. Igaza volt.

- Szóval így indult meg a puccs.

- Először senki se tudta mi van. Aztán már csak a szar ömlött a nyakunkba…

- És én?

- Pár felderítő talált egy elhagyott falut nem messze egy szélszigettől, kábé Szár vonalában dél felé. Akadt pár érdekes tárgy, például egy hóember törött sisakkal a fején, egérrel és pendrive-okkal…

- Még megvolt?

- Bazmeg, tényleg te csináltad?

- Pár kölök segített a végére.

- Anyám borogass! – röhögött fel és a kezébe temette az arcát.

- Szóval… azért akadt… hóembert bazmeg! – megint röhögött egy sort, elég nehezen hagyta abba. – Na. Akadt ott pár kelta is. Az egyik egy AMD-t markolt, majdnem tűzharc lett belőle. Folyton valami gerrit emlegetett. Állítólag körbevitte a felderítőket a faluban. Mutogatott valami viszonylag friss sírt is, aztán le akart lépni…

- Mi történt?

- Hát, képzelhetd, mennyire akarták elengedni! Erre előkerült vagy öt másik kalás kelta teljes díszben. Patt helyzet volt. Szerencsére Nováknak volt annyi esze, hogy mindenki élve megúszta. Azt mondta, teljesen meglepték őket. Ha ez a te nevelésed, a végén még elhiszem, hogy értesz valamit a harchoz.

- Sokat OFP-ztem. – vontam vállat.

- Egy rendes szerveren, halovány és nagyon elméleti alapnak még meg is teszi…

- LAN-parti, hazatérés után?

- Szerzel gépet?

- Majd kizsaroljuk az MVB-től!

- Halló emvébé, itten a terroristák beszének! Aggyá nekünk pécét, de ikszpés legyen! – ezt valami olyan nyomi orrhangon adta elő, hogy percekig csak röhögtünk.

- Ember… viselkedj már katona módjára!

- Jelentem, anyád! – az újabb röhögőrohamot egy homályos érzés nyomta el, valami mintha mászkálna odakint…

- Nem hallottál valamit?

- De. Anyádat miközben…

- Peti, itt nekem valami bűzlik. Jobb lesz, ha lelépünk.

- Ahogy akarod. – fojtotta el magában a nevetést, feltápászkodott és teljesen megkomolyodott. - De azért gondolkodj el azon, amit mondtam. Szabóék nagyon tenni akarnak már valamit.

- Valahogy üzenek, ígérem. Na, katona úr előre, vagy küldi a civilt? – álltam fel én is kissé görnyedve a deszant térben.

- Megyek én, különben seggbe rúgnám a tisztelt civil terroristát… - dörmögte színlelt komolysággal.

Peti kikászálódott a nyolckerekű tragacsból és két lépés után lemerevedett. Egy másodperccel később már nyilvánvaló volt az oka is. Az egyik kelta suhanc Kis Kerrasék kompániájából az én kalámat szegezte rá. A többiek pedig félkörben álltak állig fegyverben. Fasza kis rajtaütésbe csöppentünk.

- Gyere ki te is Gerrí! – hallottam Aixor hangját. Az adrenalin és más hasznos dolgok egyetlen pillanat alatt áradtak szét bennem. A tagjaim, a mellény pihényi súllyá könnyebbedtek, a pisztoly pedig szinte a kezembe akart ugrani. Elvégre ezek a kis szemetek azt sem tudják, hogy működik a kala. Ha Peti meg tudná szerezni…

- Örülsz, disznópofa? – léptem a folyamatosan a társaságot pásztázó Peti mellé. Aixor tényleg egy vörös kismalacra hasonlított a bever orrával. Szívesen betörném újra…

- Csinálj valamit Geri, mert ez így nagyon nem jó!

- Te csöndben maradsz, rohadt magyar! – kiáltott Petire a kalás kölyök és meghúzta a ravaszt.

Abban a pillanatban több dolog történt egyszerre. Nevezetesen: Peti összerándult, a kala nem sült el, mert a gyökér nem ismeri a tűzváltókar működését, én fegyvert rántottam, a többiek pedig ránk mozdultak. Mielőtt reagálhattam volna, valaki istenesen térdhajlaton vágott, így a következő pillanatban már a földön voltam. Erre egy rövidebb sorozat erejéig felugatott a kala. Peti és egy kelta kerültek a földre. Petibe még két kardot és egy lándzsát is szúrtak. Már fel se nyögött. Én megpróbáltam valahogy fölállni, de ez tizenhét kiló plusszal még felpörögve sem egyszerű feladat. Valaki a pisztolyos kezemre taposott, egy másik láb hátulról majdnem herén talált és még a tarkómra is kaptam. Nem ütött ki csak még lassabbá és zavarosabbá tette a világot. Egy pillanattal - vagy akár egy órával - később már valaki a hátracsavart kezeimen ült. Egy kéz megragadta a hajamat és felrántotta a fejemet. Aixor volt az.

- Megmondtam, hogy megfizetsz még nyüves magyar!