Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Rendhagyó történelemlecke

2009.05.11. 07:45 | (F)ordító | 8 komment

Címkék: róma triumpathor operation iulia

Posca boldogtalanul ült a poros és szürke halászfalu, vagyis kisváros egyetlen ivójában, ami inkább hasonlított egy akolra, mint tisztességes kocsmára. Nagy, bárddal egyengetett, hántolt gerendák közé állított, faragott mészkövekből rakott épület volt, aminek tetejét szalmával, meg náddal meg még ki tudja mi mindennel próbáltak vízhatlanná tenni gazdái – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A ház egyetlen nagy terem volt, az egyik sarokban szomorúan gubbasztott egy kormos falú, púpos kemence, aminek hajlott íve meglepően jól rímelt a görög kocsmáros, a púpos Telehorrasz testtartására, aki vénségére itt ragadt ezek között a barbár illírek között és most izgalomtól remegő kézzel szolgálta ki évek vagy tán évtizedek óta első civilizált vendégét. A kis karaván érkezése egészen felbolygatta a települést, ami álmosan nyúlt el a tenger keskeny parti sávját szegélyező magas hegyek lábánál, egy kis patakocska mentén. Pásztorok lakták a felső végén, ahol a hegyek lába szinte belelóg a vízbe, odalent meg az alsó végi halászok húzták meg magukat félig fából, félig kőből rakott házaikban, már ha nem voltak éppen kint a tengeren. Posca és kísérete – két szótlan lovas, egy egylovas kordé, no meg ő maga – az év történése volt a parton. Tarsatica1 lakói még soha nem láttak élő rómait, ezért tízesével jöttek szájukat tátani a kocsmába, míg Telehorrasz meg nem unta a sok ingyen ücsörgőt és belépődíjat kezdett volna szedni az ajtóban. Ezt meg a helyi nagyúr, a liburnok2 felett uralkodó félig kelta származású, de saját nem létező hellénségét nagyra tartó törzsfő, Khildemmól3 nem nézte jó szemmel, aki az illír király, Pleurateiosz4 jóindulatából lakott a kőerődítményben, ami a városka felett kiugró, jó 120 méter magas sziklán terpeszkedett. A törzsfő egész pontosan azt nem bírta volna elviselni, ha a kocsmáros által beszedett összegből neki nem jut adó képében valami összeg – minden pénzre szüksége volt, mert ezen a távoli helyen állandóan készenlétben kellett tartania kisszámú zsoldosseregét. Mindenesetre, a rómaiak érkezése után két fegyverest küldött a kocsmához, levette a maga részét a belépődíjból és meginvitálta az utazókat kis fatornyos erődjébe, akik ennek a szíves invitálásnak nem tudtak ellenállni.

Posca nem sokat teketóriázott, és a morcos hangulatban levő Khildemmólt a szokásos udvariassági körök után egyből megkérdezte, hogy mikor tudna elhajózni ebből a csodálatos fekvésű városkából Itália felé. Az erőd ura legyintett és hegyeset sercintett a fogai között a fényes fehér kőpadlóra, abból a borból, amit Posca csak az udvariasság kedvéért gyűrt le a torkán. Ha tudja, hogy itt ez a szokás, kiköpi az egész kortyot a lába elé, olyan keserű, gyantás lőrét adtak neki.

- Hajó? Hajót akarsz, barátom? – a húszas évei végén járó, aranybarna szemekkel és hosszú hullámos hajjal megáldott és megfelelően tagba szakadt várúr mintha jót mulatott volna Posca kérésén magában. – Kérj Pürrosztól5

Hangja röhögésbe fúlt, a teremben ácsorgó szolgálók is vele nevettek, csak Posca ült egyenesen, kihúzott derékkal és csendben.

- Már megbocsáss, - kortyolt Khildemmól a borból és a korty végét megint kisercintette a padlóra. - de a parton csak halászhajókat találsz. Az épeirosziak az összes nagyobb hajót kibérelték vagy megvették. Csapatszállítónak. A Róma elleni háborúhoz.

Befejezte mondandóját és félrebillentett fejjel várta, hogy erre mit tud mondani ez a kis jelentéktelen, szürkés tunicát és a meleg ellenére egy meglehetősen megviselt, valaha pirosra festett, mára már megfakult sagumot6 viselő, negyven év körüli, borostás és sovány, nyúzott alak, akit erre fújt a szél valahonnan északról, a Dravuson is túlról.

- A háborúnak lassan vége – igyekezett határozottan fogalmazni Posca. – Pyrrhusnak nincs utánpótlása. Hacsak ti nem adtok neki.

- Ó, barátom, honnan adnánk? Hiszen látod, itt is olyan kevés a férfi, hogy még a nők is kijárnak halászni. Volt nekünk elég bajunk a makedónokkal.

Tény, a településen valóban kevés volt a férfi. Pár évvel ezelőtt a tartomány teljesen kivérzett az utolsó háborúban. Azóta béke volt, különösen, mióta Pyrrhus volt az épeiroszi király, aki igyekezett a hátsó udvarában is rendet tartani. Szövetséget kötött az illírekkel, bár ez inkább csak formaság volt, ha nagyon akarta volna és főleg lett volna értelme, akkor menetből végigfosztogatja a partvidéket és felűzi a hegyekbe az illírek többségét. De neki merészebb tervei voltak és kapva kapott az alkalmon, amikor a taraszi7 követek segítséget kértek a rómaiak ellen. Már régen tüske volt a körme alatt a rómaiak egyre aktívabb kereskedelmi tevékenysége, ahogy tömegtermelésükkel lenyomták az árakat, meg ahogy rátették a kezüket a legjobb kikötőkre és ott vámot szedtek.

- Mindegy – legyintett Posca fáradtan. – Ez nem a mi dolgunk, helytartó. Engem csak az érdekel, hogy tudsz-e valami csónakot keríteni, amivel áthajózhatok a Mare Hadriaticumon8.

- Miért nem mész szárazföldön? – kérdezte Khildemmól és szájzuga szinte megremegett az elfojtott nevetéstől. Tudta, hogy ez a kis karaván eddig is csak a vakszerencséjének köszönhette, hogy eljutott idáig. Főleg, ha elhiszi azokat a mendemondákat, amelyeket pár utazó már vagy egy fél éve terjesztett a partszegély kikötői kocsmáiban, miszerint messze északon, valahol a Lacus Pelso mocsaraitól is északra egy olyan nép jelent meg, amitől még a vad kelta törzsek is tartottak. A Dravus az illíreknek már szinte felfoghatatlan távolságban volt, legfeljebb a kisebb folyó, a Savus partjáig merészkedtek. De annak se volt sok értelme, mert már annak északi partján is vad és erőszakos népek, a különféle pannon törzsek meg mostanság a kelták lakták, akikkel legfeljebb háborúzni lehetne, kereskedni nem. Poscáék érkezése előtt pár nappal is jött egy thrák vagy makedón – Khildemmólnak mindkettő fajta egykutya volt – kereskedő, aki a kocsmában nagy hangon kiabálta, hogy a Dravuson túl már nincsenek kelták, mert visszamenekültek nyugatra, oda, ahonnan pár évtizede jöttek, mert ez az új nép a csodafegyvereivel lekaszabolta Brennusz király összes harcosát. Ez a kereskedő hurcolt magával vagy harminc kelta asszonyt, meg a rajtuk csüngő tízegynéhány csecsszopót és árulta őket jó pénzért a helytartói palotában, de az itteni pénztelenséget látva, hamar odébbálltak dél felé.

Posca hűvösen mérte végig az illírt. Római létéből fakadó felsőbbrendűségének megrendíthetetlen tudata arra ösztökélte, hogy keményen visszaszóljon ennek a barbárnak, aki a görögöt valami elképesztő otromba akcentussal beszélte9, de végül visszanyelte hirtelen haragját és elfojtotta magában a hiúságot. Haza kell érnie – minden áron. Ha kell, akkor ezt a barbárt is elviseli, csak hazaérjen valahogy.

- Te is tudod, hogy a venetusok10 nem a vendégszeretetükről híresek – mondta végül a helytartónak. – Különösen miután Róma legyőzte az etruszkokat. Most tőlünk félnek.

- A tengeren ugyanúgy megtámadhatnak, elvégre jó hajósok – vágott közbe Khildemmól.

- Bíztam benne, hogy az illírek még náluk is jobbak – Posca állta a helytartó nézését. – Vagy csak a kalózkodásban keltek egymással versenyre?

Köztudott volt, hogy az illír part menti törzsek közül jó néhány felhagyott a földműveléssel és állattenyésztéssel és inkább a kalózkodásból próbált megélni. Különösen, mióta a római tengeri kereskedelem a punokkal kötött szerződésnek köszönhetően szinte kizárólag a Mare Hadriaticumon zajlott. Régi vita volt ez, sőt, szinte folyamatosan háborúval fenyegető helyzet. A kereskedőhajók mostanság már nem engedhették meg maguknak, hogy fegyveres őrség nélkül fussanak ki az itáliai kikötőkből. Ez persze a szállítás költségeit jócskán megnövelte, lerontotta az itáliai áruk árelőnyét, ami miatt a kereskedők jajveszékeltek. A senatus viszont nem kívánt az üggyel foglalkozni, a kereskedést alantas dolognak tartották. A lovagi osztály hiába próbált minden követ megmozgatni, a kalózkodást Róma senatusa nem tartotta olyan fontos veszélynek, amelyre reagálni kellett volna.

- Ne evezzünk veszélyes vizekre – dőlt hátra a székén Khildemmól. – Nekem nincs hajóm. Mind odavan Pürrosznál.

- És van valaki másnak?

- Másnak? – nézett rá a helytartó érthetetlenül. – Persze, a halászok utcájában kereshetsz magadnak egy félnótást, aki megpróbál átkelni a ladikján Itáliába. Ha találsz ilyet, szólj nekem is, feltétlen ott szeretnék lenni az induláskor…

Hangosan felnevetett és ezzel a beszélgetésük véget is ért. Posca röviden elköszönt és gondterhelten sietett le a várból a parti kocsmába, a két kísérője alig tudta tartani vele a lépést. Nem létezik, hogy itt a tengerparton akadjon el, amikor végigvágott olyan országokon, ahol azelőtt élő római soha. Meg kell írnia a könyvét, alig várta már, hogy az Argiletum11 kiadói valamelyikének eladja a történetét. Mostanában a rómaiak éltek-haltak az útikönyvekért és minél hihetetlenebb volt a történet, annál jobban vették. Posca világ életében megvetette ezeket az útleírásokat, gyakorlott utazóként tisztában volt vele, hogy a tizedük sem igaz. A szerzőik jó része ki sem tette lábát Rómából, de lehet, hogy még a házukból sem. A leírásokban tele volt a világ csodákkal, szörnyekkel, arannyal és ezüsttel, nővel és jó borral. Nagyot horkantott erre a gondolatra. Jó bor – ó Bacchus, add meg nekem, hogy egy korty falernusi12 lecsússzon még valaha a torkomon! Ám mostani útja során olyan dolgokat hallott első kézből, amelyeket ő maga sem hitt volna el, ha a forumon hallja a történetet. Valami történt ott északon, van ott valami. Amiből most ő pénzt csinálhat. Sok pénzt. A megírandó könyv az csak amolyan úri mulatság lesz majd öregkorára, amikor unottan üldögél cumaei13 villája tablinumában14 és nézegeti az ősei frissen készített viasz képmásait. Sokkal fontosabb volt Iulia Cornelia története. Érezte, hogy ez a nő a kulcs a felemelkedéséhez, ahhoz, hogy atyjai örökségét végre elfoglalhassa a lovagi osztály soraiban. És volt még valami, amiben rettenetesen bízott. Most is, ahogy a kocsma homályos kis zugában gubbasztott, ujjai között forgatott egy kis, hegyes végű hengeres tárgyat, amitől soha nem vált meg, mióta kicsalta attól a koszos thráktól, ott, a Lacus Pelso feletti kis várban. Megborzongott a gondolattól, hogy milyen helyeken járt, milyen emberekkel szívott egy levegőt és gondolatban megint hálát adott Mercuriusnak, akinek már ki tudja mennyi fogadalmi ajándékkal tartozott. Erről a dologról még Cottának sem írt.

Sejtette, hogy ez a tárgy talán mindennél többet ér majd neki, így létét eltitkolta atyai jóbarátja és patrónusa elől is. A hengeres tárgy rézből volt, legalábbis színe alapján réz volt. Két részre lehetett osztani, hegyesebb része vörösrézből volt, amihez valami hihetetlen precíz módon egy másféle, fakóbb hengerforma rézdarabot illesztettek hozzá a mesterei ennek a munkának. A thrák szerint ez a magyarik fegyvere, ezzel győzték le a keltákat úgy, hogy azok még csak ki sem értek a csatamezőre, de amazok már ezekkel a fegyverekkel halomra ölték őket. A thrák magyarázott valamit, hogy ez csak a nyíl, mert az íj, amivel kilövik, az sokkal nagyobb, de azt nem tudott senkitől sem szerezni. Ezt Posca nem hitte el neki, úgy gondolta, hogy a másik csak az árat akarja felsrófolni, ami így is rémisztően magas volt. Noszogatta a thrákot, hogy szerezzen egy íjat is neki, de nem jutott vele dűlőre. A thrák csak egy rajzot firkált neki az íjról, mert azt állította, hogy ő látott is ilyet. Nem tudta mihez hasonlítani a tárgyat a rajzon. Egy hosszú, egyenetlen bot, amiből kisebb-nagyobb ágak meredeznek össze-vissza. Az íj idege nem látszott és ezt a thrák sem tudta megmutatni a rajzán. Aztán a thrák felkapta az egyik kísérője botját, két kézre fogva maga elé emelte, jobbját az arca előtt természetellenes módon meghajlította, a másik kezével pedig az arca elé nyújtott botot alulról megtámasztotta – a mozdulat csak nagy jóindulattal hasonlított egy íjász mozdulatára. A thrák megesküdött minden istenére, hogy így lőnek vele és, hogy igazat mond, míg Posca végül úgy gondolta, hogy ennyit talán még egy thrák sem tud hazudni. Megvette a nyilat és nagyon kívánta, hogy az árának legalább a tizedét érje.

Forgatta a nyilat, aminek egyenletesen megmunkált felülete, a sok fogdosástól-forgatástól csillogóan tisztán verte vissza a fényeket. Művészi nyíl volt, meg kell hagyni, bár szerinte inkább csak nyílhegy. Tökéletesen szimmetrikus, szépem elmunkált fémdarab. De hogy ezt a nehéz nyilat, vagy hegyet íjjal ki lehetne lőni és főleg vele embert lehetne ölni… A nyíl alján pedig furcsa jelek sorjáztak, Poscát a punok jeleire emlékeztették: 7.62X39. Biztos valami átok-, vagy áldásféle, amit minden harcos felír, vagy felrajzol a fegyverére harc előtt.

- Biztos jó sokat ér… - töprengéséből Telehorrasz hangja riasztotta fel, aki meredt szemmel bámulta a Posca kezében pörgő kis fémtárgyat. – Ritka errefelé a jó kézműves.

Posca hirtelen mozdulattal rejtette a nyakában lógó bőrzsákba a tárgyat és rettentő zavarban érezte magát.

- Tudtál-e valami hajóst felhajtani nekem? – kérdezte végül Telehorrasztól, aki szintén zavartan ácsorgott mellette.

- Nem, uram – ingatta reszketeg fejét a púpos vendéglős. – Csak halászok vannak a parton végig. Itáliáról tőlem hallottak először, a hajójuk meg gyatra csónak, nem bírja az utat.

- Nos, jól van – Posca lemondóan sóhajtott. – Gondolom, nem bánod, ha még pár napig itt maradunk.

- Dehogy, uram! – a vén Telehorrasz arcán őszinte öröm látszott. – Már féltem, hogy elfelejtek görögül ezek között a barbárok között. Veled legalább tudok beszélgetni, ha nem bánod.

Posca először rá akart förmedni az öregre a bizalmaskodás miatt, de meggondolta magát, mert ráeszmélt, hogy mennyiben hasonlítanak egymásra. Telehorrasz is utazó volt, aki a hajójára várt, ami sose jött érte. Nem kívánta magának ezt a sorsot.

- Hogy kerültél ide? – kérdezte az öregtől, aki hálás szemmel ült le vele szembe.

- Agatoklész15 uralma elől menekültem – az öreg csendesen mormolta a szavakat, mintha bárki is hallaná rajtuk kívül a mondandóját. – A fazekasmesterből lett zsarnok elől.

- Agatoklész? A szicíliai Agatoklészra gondolosz?

- Őrá – bólintott az öreg. – A szürakuszai Agatoklészra.

- De hát ő már vagy tíz éve meghalt! – csóválta a fejét Posca. – Drága barátom, ezt nem tudtad?

- Dehogynem. De Timoleón16 tábornokának nincs helye az épeirosziaknak pitiző szicíliai kutyák között. – Az öreg kihúzta magát, szinte teljesen egyenesen ült, szemében különös fény gyúlt, hangja ércesen zengett. – Inkább sose lássam szép városomat, de én egy épeiroszinak nem fogok ugrálni. Nem azért vertem szét a punok seregét Krimisszosznál17, hogy most ennek a jöttmentnek könyörögjek a hazatérésért.

- Krimisszosznál? Tábornok? – Posca döbbenten kérdezett vissza. – Jóember, az a csata vagy hatvan éve volt! Hány éves vagy?

- Akkor húsz voltam. – az öreg megint púposan, csapzottan és rosszkedvűen ült Poscával szemben. – Most már nyolcvan is elmúltam. Értem már csak egy hajó jön.

Az utolsó mondatát vigyorra húzott szájjal, fogatlan ínyei között szinte suttogva mondta, Posca a lábujjától a tarkójáig libabőrös lett.

- Kharón jön majd, a déli széllel érkezik. – göcsörtös öreg ujjaival a nyakán lógó bőrszíjat keresgélte, miközben le nem vette szemét Poscáról. A szíjon két arany pénzérme függött. – A viteldíjat már félretettem. Úgyhogy a vendégeim vagytok, római.

Kesernyés kacagása köhögésbe fulladt, de ezt Posca már nem hallotta, mert őszinte rémület öntötte el és inkább kimenekült a friss levegőre, ahol két kísérője várakozott rá...

 

----

(Előzményenek itt és itt)

 

1 Rijeka (Fiume) óvárosi része a Trsat-hegy, amelyen ősidők óta erődítmény áll http://www.appleby.net/various/tarsatica.html

2 http://en.wikipedia.org/wiki/Liburni

3 Kitalált név. Elég harcias népek voltak, gondolom az ellenséget mind megölték.

4 Ekkortájt volt egy Pleuratus nevű illír király, ez az ő görögös neve. http://en.wikipedia.org/wiki/King_Pleuratus

5 A beszélő szemszögéből egyszer görögül Pürrosz, egyszer pedig latinul Pyrrhus, kinek mi a szimpatikus.

6 Gyapjúból készült, nemezszerű és a benne lévő zsírtól (lanolin – Babaszappan) vízhatlan köpönyegszerű ruhadarab. http://en.wikipedia.org/wiki/Sagum

7 Tarentum (Taranto) görög neve Tarasz. http://en.wikipedia.org/wiki/Taranto

8 Adriai-tenger (latin)

9 A posztban a szereplők egymással görögül beszélnek, ami akkoriban a közös nyelv volt.

10 A mai Veneto tartomány őslakói a venétek voltak, jó hajósok és harcosok.

11 Utca Rómában, ahol a könyvkereskedések is voltak. http://mek.niif.hu/03400/03410/html/815.html

12 A rómaiak híres édes fehér bora, amelyet késői szüretelésű fehérszőlőből készítettek és akár 15-20 évig is lepecsételt amforákban érleltek. http://en.wikipedia.org/wiki/Falernian

13 Ősi görög telep Nápolytól északnyugatra, amely a római celebek kedvelt üdülőhelye volt. http://en.wikipedia.org/wiki/Cumae

14 A római házakban a családfő szobája.

15 Szürakusza tirannosza és hadvezére, aki állítólag egy szegény fazekas családból származott. Élt Kr.e. 360-289 között. A harmadik szicíliai háborúnak Kr. e. 307-ben lett vége, amikor Agatoklész békét kötött a karthágóiaikkal.

16 Szürakuszai türannosza, aki demokratikus kormányzatot vezetett be Kr. e. 345-ben, de a belső viszályt nem tudta lecsillapítani. http://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa

17 A Szicíliát megszálló pun hadsereget Kr. e. 340-ben itt állították meg Timoleón csapatai. http://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_the_Crimissus

18 A görög barbarosz szó a bar-bar kutyaugatást utánzó hangfestő ikerszóból ered. A görögök szerint az idegen népek kutyaként ugatnak, azaz barbárok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr391114149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drazsé 2009.05.11. 08:51:16

7.62x39 :)

végülis felfogható átoknak is :)


egyébként zseniális :)

Szakyster 2009.05.11. 09:11:05

Csak nehogy ütögetni kezdjék kovácsok, mert leszáll iupiter haragja

bz249 2009.05.11. 10:35:39

Még több Poscát a Zembereknek!

Amúgy mennyi munka összehozni egy ilyet, hivatkozásokkal és forrásdokumentációval? Mert így nagyon soknak tűnik.

Szs: az ómagyar szerepjátékhoz nem lesz esetleg egy "Operation Iulia" modul is? Merthogy egy anti szemszögből elkövetett sem ártana.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.05.11. 10:47:55

Hát, jó lenne egy kis stáb az ilyesmihez, mert én ötleteket, kalandokat, háttérinfókat, világot, fajleírást, mindent simán, de a rendszerbe foglalása nagyon nehezen megy, mert ehhez nem igazán értek. Ezt a Kék Dunásat is húzom már egy ideje, pedig már nem sok hiányzik belőle, csak valahogy nem áll össze.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.05.11. 11:44:56

@bz249:
inkább idő kérdése, de nem olyan macerás összerakni, ha megvan az alapelképzelés. lényegében a történetszálra kell felfűzni a történelmi tényeken(?) alapuló száraz adatokat, "felöltöztetni" a sztorit és ha szerencséd van, akkor nem is kell olyan nagyokat lódítani. + közben rohadt sokat lehet tanulni, meg újratanulni.

bz249 2009.05.11. 12:50:53

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: ezér is nem lettek világhatalom, mert a foglyokban volt a biznic akkoriban ;)
süti beállítások módosítása