Plasztikum (plastic, átkerülés előtti angol szóból): folyadékok tárolására használt műanyag palack latin neve, a plasztikumjóslás alapanyaga. A dörzsöléssel csiholt tűzben megolvadó palack alakjából a római (kisebb mértékben görög és etruszk) jósok a jövőre...
Ómagyar Lexikon, 5. kiadás, Esztergom
A szemétbánya már harmadik napja izzott a mélyben és hiábavalónak bizonyult bármiféle kísérlet az eloltására.
Paráki lehúzta a kesztyűjét, hogy megdörzsölje a szemét. Totya közben megeresztett egy ízes káromkodást a tömlőjükkel vacakoló tűzoltók felé.
- Amennyit szarakodnak, az egész vacak kiég alólunk – túrt az eléjük öntött kupacba. - Rögtön az elején szét kellett volna kapni a gócot, de persze nem hallgattak rám, mert ha Totya mond valamit, az csak képzelődés.
- Volt már rá példa – vonta meg a vállát Paráki. Reggel óta bántotta valami a szemét.
- Egy frászt – dobott a háta mögé egy törött sörösüveget Totya.
Üveg-konténer, fém-konténer, műanyag-konténer: oda sem kellett nézniük, egy hanyag mozdulat is elég volt ahhoz, hogy a markoló által eléjük öntött kupacból az átkerülés óta értékessé vált szemetet a megfelelő irányba dobják. A szokásosnál is jobban siettek – égett a talaj a lábuk alatt. Vele együtt pedig a pénzük is: nagy szerencse kellett, hogy megcsípjék a guberátori állást, és csak erre a telepre számíthattak. Amit ebből ki tudnak szedni, csak az lesz az övék. Márpedig a begyulladt szeméthalmot napok óta képtelenek eloltani, azt sem tudják követni, hol ég pontosan. Tegnap a homlokrakodónak sikerült beszakadnia, a kihúzására siető guberátorok közül is megsérültek ketten, csoda, hogy nem robbant fel az egész tragacs a parázsló szemétbe merülve. De nincs megállás: miközben a tűzoltók a mélybe nyomott tömlőkkel bohóckodnak, a telep munkásainak a lehető legtöbb szemetet kell kimenekíteniük a tűz elől. Vagy a meggazdagodás helyett mehetnek vissza kapálni.
- El kellene menned orvoshoz – szólt Paráki után a felesége.
- Nem megyek – Nehéz volt megállnia, hogy ne dörzsölje meg újra az egyre pirosabb, egyre lüktetőbb jobb szemét. - Meghalni sincs időm.
Rácsukta az ajtót a káráló asszonyra, majd sietős léptekkel megindult a sötét utcán. A kabátja alá szorított ásványvizes-palack néha roppant egyet.
Az augur Szóphilósz ajtajához érve megdörzsölte a szemét, majd bekopogott.
- Hát itt vagy – mérte végig komoran a pár éve ómagyar állampolgárrá emancipált jós.
- Jónak tűnik – méregette a szemétből bányászott palackot az augur. - Szép tiszta.
- A feleségem sikálta ki.
- Akár az erezetéből is lehetne jósolni – húzta végig sárgás körmét az egykor Rómában praktizált görög. - Gyönyörű.
- Össze volt taposva, ki kellett nyomkodnom – magyarázta Paráki. - Ne akarj itt most új jóslást kitalálni! Azt mondd meg, alkalmas-e a régire. Rengeteget tudok még szerezni. Ha csak fél áron...
- Igen, igen – bólintott az augur. - Akkor is gazdagok leszünk, tudom. A plasztikum egyre drágább, mert egyre kevesebbet adtok el belőle. Tudom. De meg kell bizonyosodnom róla, hogy az istenek elfogadják-e ugyanúgy, mint azt, amit nem a szemetetekből húztatok ki.
- Hát tudd meg!
- Megtudom – fordította az asztalon pislákoló olajlámpás felé a palacot az augur. Nem szerette a villanyfényt, lelketlennek tartotta. - Jósolok neked belőle. Ha az istenek is engedik.
- Jósoljál – hagyta rá Paráki. Nevetségesnek tartotta az antik hóbortjait, de a szemétbányász-iparban nem túl értékesnek tartott kilapított palackokból remélt pénz megacélozta a vallási türelmét. - Jósold meg, hogy gazdagok leszünk-e.
Szóphilósz foghíjas mosolyra húzta a száját.
- Tökéletes – csapott Totya hátára Paráki. - A hülye öreg szerint tökéletes, akármennyit el fog tudni adni belőle, csak győzzük kikaparni.
- És mennyit kér? - kérdezte gyanakodva Totya.
- Ötödrészt. Ráhagytam.
- Hát, ha átgondoltad...
- Át.
A rozsdás homlokrakodó hangosan zúgva döcögött előttük, kicsit lemaradva követte az üres konténereket ráncigáló traktor. A tűzoltók által felállított határtáblát már rég elhagyták, de a kisfőnök szerint az oltásvezető túl nagy ráhagyással jelöli ki a zónákat, mert nem akar kockáztatni.
Ők meg nem akarnak még több szemetet elveszíteni.
- Szóval jósoltattál - csillogott vidáman Totya szeme. Paráki megvonta a vállát.
- Muszáj volt.
- És mit mondott, gazdagok leszünk?
Paráki leráncigálta a kesztyűjét, a szeme egyre elviselhetetlenebbül viszketett.
- Szétolvasztotta, aztán bámulta egy darabig. Majd sajnálkozva közölte, hogy lát ugyan nagy gazdagságot, de csak saját magának, nekünk nem.
Totya hangosan felröhögött.
- A kis kurafi! Az összes anti egy szemét kis pö...
A homlokrakodó hirtelen oldalra billent, ahogy megnyílt alatta a föld; a guberátorok orrába egyszerre mart az olvadt szemét bűze az égő parázs szúró fájdalmával.
(Ez az írás nem jött volna létre, ha nincs a Rost.)
Kommentek