Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Római követség: Gyerekkereskedők 4.

2009.09.10. 19:07 | szs. | 10 komment

Címkék: róma rómaikövetség

- Egy apáca miatt van az egész. Még abból az időből, amikor a Szentpétert felállították és a katolikusok nem fogták fel, hogy nem engedik meg nekik egy icipici kolostor építését sem Róma mellé.

Egy rönkházban ültek, ami talán a dadák szállása lehetett, épp kényelmes távolságra a gyerekek épületétől. A késő délutáni napfény beömlött az üveg nélküli ablakon és megfestette a békésen alvó, jóllakott csecsemő arcát. Tényleg lány volt. Körülöttük az egész sziget lábujjhegyen járt.

- Aham – mormolta Andor.
- Több egyházi személy is volt akkoriban a követségen, de nem nagyon dugták ki az orrukat az antik közé, csak az az apáca. Valami mazochista lehetett, mert körbejárt egy csomó szentélyt meg templomot, a Mars-mezőn, bent a dombokon, meg elkeveredett ide is. Akkor még a híd se volt meg. Meg persze gyerekek se voltak. Amennyire egy apáca jóban lehet anti papokkal, jóban lett velük, úgyis volt valamennyi egészségügyi képzettsége, még be is segített. Egy nap jött egy terhes nő, teljesen le volt gyengülve meg minden baja volt, a barlangban meg azt álmodta, hogy a kígyók elveszik a gyerekét. A papok erre azt mondták neki, hogy ha meg is születik a gyerek, akkor se adtak neki elég erőt az istenek ahhoz, hogy felnevelje, abba mindketten belehalnának. De a nőnek nem volt olyan rokona, aki átvette volna, meg senkije, így abban maradtak, hogy ki fogja tenni a város elé. Az apáca meg ezt nem tudta elfogadni és rábeszélte a nőt, hogy adja majd neki a csecsemőt, kent hozzá egy kis vallási maszlagot, meg ilyesmit. Ő lett az első gyerek a szigeten. Amúgy koraszülött volt és pár héten belül meghalt.
- Aham – mormolta Andor.
Már kicsit jobban érezte magát, túl volt pár ideges kézmosáson és egy szíverősítőn, majd végignézte, ahogy az egyik jobb húsban lévő dada megszoptatja a behozott csecsemőt. Kiderült, hogy egy rabszolha, akit a papok hajtottak fel, a gazdája a lekötelezettjük volt. Mire a gyerek megnyugodott és elaludt, Andor is valamennyire visszatalált a való világba.
- Én ott rontottam el, hogy egyszer elkísértem a Városba, és visszafelé találtunk egy kitett gyereket – folytatta Ágota.
- Miért? - kérdezte halkan Andor.
- Mit miért?
- Miért rontottad el?
Ágota megigazította a békésen alvó csecsemő könnyű takaróját.
- Vannak olyan dolgok, amiket nem tud lerázni magáról az ember – felelte, majd Andor szemébe nézett. - Majd meglátod.
 
 
Azért megpróbálta. Hallgatta még egy kicsit Ágota émelyítően görcsös önigazolásszerűségeit, majd a naplementére hivatkozva végett vetett neki azzal, hogy indulniuk kell.
- Én maradok – közölte a nő. - Van kintmaradásim.
- Ahogy gondolod – vonta meg a vállát Andor. 
Sután elköszönt, ellenőrizte, hogy megvan-e minden szerszáma, az egyik kisebb fadobozt is a hóna alá csapta, majd később visszahozzák a többit is. Az egyik papnak odaszólt latinul, hogy vigye át a csónakkal, de a ráncos arcú, szakállas férfi értetlenül nézte. Végül nagy nehezen összekapart pár ideillő görög szót, de valószínűleg a mutogatással többet lendített az átkelés ügyén.
Mikor elhelyezkedett a csónakban, felbukkant Ágota.
- Andor – szólította meg. Még sohasem hívta a keresztnevén, sőt, igazából egyszer sem szólította a nevén, semmilyen formában.
- Tessék – nézett fel rá tartózkodóan.
- Nem gondoltál arra, hogy kint alszol te is?
A férfi kinyitotta a száját, aztán ez úgy is maradt. Egy „mi van” túl bunkónak hangzott volna, egy „tessék” pedig túlságosan bárgyúnak.
- Miért aludnék? - kérdezte végül.
- Mert... - Ágota kifejezetten zavartnak tűnt. - A feszült helyzet, meg...
- Akkor ne aludj kint te se. Reggel korán kijössz. Nem vagyok a testőröd.
Ágota egy hosszú pillanatig a férfi szemébe nézett, majd hidegen bólintott.
- Nem. Tényleg nem.
Mikor a karcsú alak eltűnt a fák között, a szakállas pap kérdőn Andorra nézett. Intett neki, hogy induljanak.
 
 
A drága márványlapokkal burkolt terem, amiben a Város elitje számára tartottak fogadásokat, a bulik közti időben a követség dolgozóit várta. Jóval szerényebb programokkal és italkészlettel, persze. Miután Andor visszaért és leadta a dolgait, húzott egy tiszta inget, beült a márványlappal fedett bárpult mellé és kért egy pofa sört. A hajóval érkezett esztergomi készlet még nem fogyott ki teljesen, nem is bánta, hogy hazai ízeket érez a helyben főzött akármi helyett. 
- Mizújs – dobta le magát mellé az egyik munkatársa. Együtt dolgoztak a domboldalra telepített elektromos jelzőrendszer kibővítésén és összebarátkoztak, már amennyire az összebarátkozásnak számít, hogy valaki folyamatosan a beszél, a másik meg értelmes képet vágva hallgatja.  
-Semmi – nézett a korsóba Andor. - Szereltem egy lámpát a papoknak.
- Milyen papoknak?
- Akik a szigeten vannak.
- Ja, azoknak az idiótáknak – nevetett a munkatársa. Andor a nevén gondolkozott. Talán Laci. Vagy Józsi. De az biztos, hogy egy átkerülés előtti tucatnév. - Mutogatták a kígyóikat is?
- Csak egy siklót láttam, semmi extra.
- Beteg egy népség. Ja, nekem is egy ilyet – adta le a rendelést. - Vannak annál sokkal jobb templomok is errefelé.
- Gondolom.
Laci - talán tényleg Laci – lazán Andor félig kiürült korsójának koccintotta az övét.
- Na, isten-isten.
Majdnem egy húzásra kiitta az egészet, majd ugyanazzal a lendülettel rendelt még egyet. A bárpult mögött álló egykori rabszolga sajnálattal közölte vele, hogy naponta csak egy hazait lehet kikérni, de van helyette helyi főzésű.
- Még csak az kéne, elrontani ezt... - Legyintett Laci. - Akkor bort. De ne vatikánit. Na, szóval – fordult újra Andor felé -, gondolom a Humbert csaj vitt ki.
- Ja.
- Na az se százas. Amúgy mindenkivel bepróbálkozik, aki új, az apja helyében már rég hülyét kaptam volna miatta.
- Velem nem próbálkozott be – közölte egyből Andor.
- Majd fog, hidd el. Nem mondom, hogy ne lenne jó egynek, csak aztán nem tudnád lekaparni magadról, az apjáról meg nem is beszélve. A franc se szórakozik egy olyan tag lányával, aki a fél római alvilággal összeszűrte már a levet. Ha érted, mire gondolok.
- Ja, persze.
- Beteg egy csaj – csóválta meg a fejét Laci. Vagy Józsi. Mindenesetre, a nevétől függetlenül, Andor úgy érezte, hogy rosszul van tőle. Gyorsan mormogott valamit, majd lelépett a szobájába.
 
 
- Ma már nem raknak ki annyi gyereket, mint régebben – hallotta Ágota hangját. - Kezd elterjedni az, hogy az ómagyarok istenei haragszanak az ilyesmire, és nem mindenki veszi be azt, hogy az ómagyarok istenei csak az ómagyarok földjén erősek. Régebben sokkal több gyereket raktak ki. De mégy így is sokat.
- Párszor beszéltem egy magasabb rangú emancipátorral Egomból, rádión. Üzletelni akartam vele, hogy én itt kinevelem a kirakott gyerekeket, megtanítom magyarul, meg viselkedni, kezet mosni, mindenre, ami az egyes szinthez kell, ők meg elviszik őket Fiumébe és ott megkapják az állampolgárságot. Azt gondoltam, ha mindenféle szaros anti gyereket befogadnak, meg lelki sérülteket, akikkel csak gond lesz, akkor az enyémeknek is örülnének, de nem akarták. A franc se tudja, miért, bezzeg ha lenne pár fejes barátom... Egy rabszolgakeresővel is beszéltem, egyszer el is jött és elvitt párat, meg összeszedett utcagyerekeket is, hogy legyen elég létszám, de azt mondta, még így is veszteséges volt. Csak gyerekkel nem éri meg foglalkozni, keveset adnak értük és csak nagyon sokára fognak úgy dolgozni, hogy a fizetésükből a kereső is kapja a százalékát. Meg Rómába nagyon nehéz engedélyt kapni. Mindenkinek sokkal egyszerűbb volna, ha meghalnának a Város falai alatt.
- A gyógyításokon keresztül sikerült pár jólelkű embert megismernem. Sajnos az igazán fontos emberek saját orvossal gyógyíttatják magukat, a szigetre nem nagyon jönnek a szegények se, csak a járványgyanúsakat lökik ki. Ezért kell a gyerekeknek olyan gyakran kezet mosni meg fürödni, meg egy csomó más dolog... Meg szereztem nekik pár védőoltást is, de ezt ne mondd el senkinek... Többször adtam be tervezetet egy ómagyar árvaházhoz, vagy ilyesmihez, de nem engednek. Rómában nem engednek semmit, csak a hülye politikai játékaikat. Bezzeg fegyverre van pénz, meg hely... Ha tele vagyunk és új gyereket találunk, akkor valahogy helyet kell nekik csinálni... Volt, akit sikerült örökbe fogadtatnom az ismerősökön keresztül, de olyan is volt, akit el kellett adnom. Amennyire csak tudtam, lenyomoztattam, ki veheti meg, nehogy valami perverz állat... Amennyire tudtam. Apám biztos tudott volna segíteni, de nem akarom. Persze úgyis tudja, ő mindenről tud. Amúgy a pénz is jól jön. 
- Soha nem jövök vissza szívesen. De egyszerűen nem tudom megcsinálni, hogy teszek az egészre. Ha valahogy rájönnék, hogy kell, akkor én lennék a legboldogabb ember a világon.
 
Túlságosan nyomasztónak találta a szoba négy falát. Lerúgta magáról a pokrócot és elindult a falak felé. Szeretett a mellvédnek támaszkodva nézelődni, a Város messziről nagyon szép volt. Volt.
A folyosó végén új lapot talált a hirdetőtáblára tűzve. Az Isztriai-incidens nyomán fizetendő ómagyar kártérítést részletezte. Innen-onnan már hallott pár dolgot ezzel kapcsolatban, a szenátus természetesen pénzt és különféle használati tárgyakat kért, mármint a maga használatára. Mindig próbálkoznak pár tiltólistás dolog kérésével is, ezeket a követség hivatalnokai már rutinból lökik félre, pedig a latin nyelv összes cikornyáját bevetik a körülírásukra. (Már amennyire ennek a latinnak vannak cikornyái.) A nagykövet valahogy megértette velük, hogy Isztrián nem a szenátus, hanem a római nép szenvedett károkat, ezért nem a szenátus zsebét fogják még vastagabbra tömni, hanem a római népnek adnának dolgokat – bár, azt csiripelték a verebek, hogy ennek az elfogadtatásához pár nagyobb hangú, tekintélyesebb honatya zsebét kicsit ki kellett bélelni. De szokatlanul hamar rábólintottak egy ómagyar iskola, egy kórház és egy gyermekotthon alapítására, csak még a helyeken vitatkoztak. Meg a bérleti díjon.
A hirdetőtáblán lógó csontszínű papír a legújabb, véglegesnek tűnő változatokat is tartalmazta: iskola a Subura szélén – nem a legjobb környék, a kórház és a gyermekotthon pedig a Tiberis szigeten. A szenátus nagylelkűen átadta azt a helyet az ómagyaroknak, ami nem is volt az övé.
Rómában nem engednek semmit, csak a hülye politikai játékaikat.
Andor dühösen összeszorította a száját. Az apáca se szólt Ágotának, hogy mibe rángatja bele, és Ágota is hű követőjének bizonyult ebből a szempontból. Is.
Visszament a szobájába pár dologért, majd a személyzetishez sietett, hogy kilépésit és kintmaradásit kérjen. Kicsit anyáztak is vele miatta, mert kint már ragyogtak a csillagok. 
 
Kiabált egy darabig, mire a szigetről hajlandóak voltak felfigyelni rá. Még néhány követ is átdobott, annyira keskeny a folyó a sziget körül, hogy még a normál beszédet és könnyűszerrel lehet hallani a másik partról. Végül egy szúrós tekintetű pap evezett át, aki csikorgó anti akcentussal ugyan, de beszélt magyarul.
- Azt hitte, már nem jössz vissza.
És a magázást még nem sikerült megtanulnia.
Andor meg azt hitte, hogy Ágota hálásabb lesz, de legalábbis örül neki. Ehelyett kimérten tudomásul vette, hogy itt van, majd közölte vele, hogy vacsorát már nem tud neki adni.
- Ettem a követségen – felelte zavartan Andor. Legszívesebben visszament volna. Bár maga sem tudta igazából, hogy mire számított.
A dadák házában kapott egy kis fülkét, ajtó helyett csak egy vastag függöny takarta a bejáratot. Úgy tűnt az olajlámpások fényében, mintha a kinti nagyobb helyiségben is feküdnének páran, de miután elhelyezkedett az ágyon, kintről sem hallott semmi neszezést, még szuszogást se.
Amikor becsukta a szemét, a ligetet látta, az avar alatt apró testek mozogtak. Úgyhogy inkább nyitott szemmel figyelt és igyekezett másra gondolni. A hazai sör ízére, de erről eszébe jutott Laci – vagy Józsi -, meg Ágota, aki egynek jó lenne, ha nem lenne az apja az, aki...
Az is eszébe jutott párszor, hogy Ágota be fog jönni hozzá. A folyó fölött bóklászó szellő néha meglebbentette az ajtót takaró függönyt, ilyenkor mindig pislognia kellett, mert úgy tűnt, hogy egy karcsú, sötét alak áll a szobában. De nem volt ott senki. Nem tudta, hogy mit szólna akkor, ha mégis... De izgalmasnak tartotta, hogy eljátsszon a gondolattal. Ha a következményeivel annyira nem is.
Amikor elaludt, Esztergomot látta, ugyanolyan füstfelhő függött fölötte, mint ami Róma fölött is folyton ott kavargott.
 
 
- Hé!
Reflexből odakapott és rászorított a hideg, vékony karra.
- Engedj el! Én vagyok az.
A párnája alá rejtett zseblámpa után nyúlt, de először a pisztolya akadt a kezébe. A gyenge, sápadt fény Ágota kócos fejét világította meg.
Nem érzett semmi izgalmasat a helyzetben.
- Valaki bejött a szigetre – közölte Ágota. - Nem merek kimenni.
- Valaki bejött a szigetre? - mormolta Andor.
- Az egyik dada látta. Szerinte Aszklépiosz járkál a fák között.
- Hülye antik – dobta le magáról a takarót Andor. Ruhában aludt, próbált alsógatyára vetkőzni, de védtelennek érezte magát úgy. Megragadta a pisztolyt, de nem töltötte csőre. Úgy tudta, Ágotának is van fegyvere. Senkit sem engednek ki anélkül. A nőket főleg.
Lekapcsolta a zseblámpát és követte a nőt. Az előtérben egy olajlámpás pislákolt csak, a dadák a fal melletti priccseken feküdtek, úgy figyelték őket.
- Nem lehet, hogy az egyik pap? - kérdezte Andor.
- Azok nem mászkálnak itt ilyenkor.
- Nincs őrség a hídon?
- De van.
Kiléptek a szabadba, gyanakodva néztek ide-oda. A holdfény sápadt árnyékokat vetett, bármi megbújhatott köztük. Ha nem lettek volna a fák és az épületek, az egész szigetet be lehetett volna látni bármelyik pontjáról. Az éjszaka közepén sokkal hatalmasabbnak tűnt. 
- A gyerekek? - intett Andor a nagyobbik ház felé.
- Nézzük meg – bólintott Ágota. Ha volt is pisztolya, nem hozta magával. Nők.
A gyerekek barakkját vastag ajtó és sűrű, farácsos ablakok védték, bár ez inkább a bentről kifelé igyekezőknek szólt. Ágota óvatosan kopogott az ajtón.
- Ágota – suttogta. - Megvagytok?
Nem jött válasz. Hangosabban kopogott és megismételte a kérdést.
- Minden rendben – jött végül egy álmos válasz a deszkalapok túloldaláról. - Szépen alszanak.
- Tartsd nyitva a szemed!
Körbejárták a barakkot, minden ablakon ép volt a rács.
- Mi folyik itt? - kérdezte Andor.
- Minek látszik szerinted? - kérdezett vissza idegesen Ágota. - Féltem őket.
- Van rá okod? Nem ezek azok a gyerekek, akik nem kellenek senkinek?
A kérdés a levegőben maradt.
A hídhoz siettek. Egy fiatal pap ült a végénél, bottal és egy kígyótartó kosárral felfegyverkezve. Természetesen nem látott semmit, és persze egy pillanatra sem bóbiskolt el. 
- Csak képzelődtetek – állapította meg Andor.
- Nem – keményedtek meg Ágota vonásai.
Andornak egyre gyanúsabb lett a dolog.
- Miért nem? - érdeklődött.
- Portia nem az a fajta, aki képzelődni szokott.
- Aszklépioszt látta a fák között – emlékeztette Andor. - Akkor ezt minek neveznéd?
- Látott valakit – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Ágota. - Nagyon vallásos, így értelmezte.
- És te? Te hogy értelmezed?
Ágota türelmetlenül dobbantott.
- Nem értelmezni akarom, hanem megtalálni.
- Kit? Sokszor aludtál már kint, miért akartad, hogy most én is...
A gyerekek barakkja felől riadt kiáltás hangzott, majd többen felsírtak. Andor felkapcsolta a zseblámpát és rohanni kezdett, Ágota görögnek tűnő szavakat sziszegve követte. A bokrok túloldalán valami reccsent.
- Hé! - rontott át a szúrós ágakon Andor. Szíve a fülében dobogott, ahogy felemelte a pisztolyt és a lámpa gyenge fénykörével próbált tájékozódni. Hirtelen eszébe jutott, hogy fel sem húzta a fegyvert.
- Hé! - kiáltott fel újra, amikor észrevette a furcsa, testhez tapadó ruhát viselő alakot, amint egy karddal feszegeti az egyik farácsot. A szeme sarkából mozgást észlelt, jobb ötlete nem lévén odavágta a lámpát, majd hátraugrott.
A vékony fémlapokból hajlított lámpa egy olajfa törzsének csattant.
- A rohadt – szitkozódott Andor. Csőre rántotta a Parabellumot majd célra emelte, de az ablakot feszegető alak már eltűnt.
- Arra futott! - lihegte Ágota.
Levágtak egy rövid sprintet, majd a Tiberis partjára érve megtorpantak. Minden békésnek tűnt, épp csak az összes idegszáluk akart egyszerre felrobbanni. Pár perc bámészkodás után Ágota észrevette, ahogy a túlpart cserjéi közé kapaszkodik ki éppen valaki.
- Ott!
Andor felemelte a pisztolyt, de a mozdulat félbemaradt. Biztos volt benne, hogy nem találná el a homályos alakot, és az se lenne jobb, ha eltalálná.
A lőszerrel elszámolni meg még kellemetlenebb lenne.
 
 
- Nem mondasz el nekem mindent – közölte Ágotával, mikor az átvirrasztott éjszaka után végre felkelt a nap. A barakkal szemben ültek, vastag pokrócokba burkolózva. Egy éjszaka ezzel a nővel – Laci biztos valami másra gondolt. 
Ágota nem válaszolt.
- Tudom, hogy elhallgatsz valamit – ismételte meg Andor.
- Mindenkinek vannak titkai – mondta végül a nő.
- A gyerekkel kapcsolatos, ugye? Akit behoztunk.
A hajnali fényben egyre élesebbek lettek az árnyékok, de válasz nem érkezett a kérdésre.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr711373561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2009.09.10. 19:50:20

Na igen, a helyzet egyre fokozódik. Folyt köv holnap?:)

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.09.10. 19:54:34

Nem, ez az epizód itt véget ért, a következő követséges adag legkorábban a Vitéz kapitányos évad után.

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2009.09.10. 22:27:21

Gondolom a macskáktól már nem félsz, mi a titok?:D

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.09.10. 22:42:02

Nyílpisztoly. De macska ellen sok minden jó, lapát, gereblye, féltégla, bakancs. Miért, neked is ígérgetik? Mert megérdemelnéd, szó mi szó... :)

teddybear01 2009.09.10. 23:17:38

Nem baj, van egy új csodafegyver!

Bányászvakond! Ráadásul éjszakai műszakban!

drazsé 2009.09.11. 08:18:28

ha a házimacska már nem ellenfél, küldök tigrist....

Valandil 2009.09.11. 09:14:59

Kollégának kecskéi vannak, azok elintézik a kertet...
(Vagy a Mogyorók Nyulait küldöm rád, és a nyulak mogyoróitól ki sem tudsz lépni az utcára.)

bz249 2009.09.11. 09:26:53

Majdnem mondtam valami csúnyát! Legalább a szerzőtársakkal oszd meg valahogy. :D

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.09.11. 10:15:34

Jaj, ne, ha egy tigris rakományába lépek bele, akkor aznap már nem megyek sehova. Akkor már inkább a nyulak, azok ellen van cipő. :)

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2009.09.11. 16:40:12

Meg tepsi, de akkor minket is hívj meg:D
süti beállítások módosítása