A tanácskozást végül döntés nélkül zárták, leginkább azért, mert Hannibált egyre jobban kínozta a pár napja kiújult szemgyulladása. Abban maradtak, hogy kipuhatolják az ómagyarok álláspontját egy szárdok közé küldendő emancipációs csapat indításával kapcsolatban, de ugyanakkor az irtóhadjárat előkészületeit is elkezdik a megfelelő, hegyi tapasztalatokkal rendelkező harcosok összegyűjtésével. A zsoldosvezérek képviselője is felvetette, hogy elképzelhető, hogy tud Ibériából harcedzett katonákat szerezni, akik viszonylag olcsó bérért felfogadhatóak és újabban már sokkal inkább Rómát és nem Karthágót tartják az ősi ellenségüknek. Bár a zsoldosok hamar túl szoktak lépni ezeken az ellentéteken, ha a megrendelő időben és jó pénzt fizet.

A szembaja egy időre magára hagyta, miután hazatért a szigeti hadjáratról. A vonuló sereg és a csaták pora megkínozta, de a friss tengeri levegő és a sok munkával tisztán tartott palota jót tett neki. Talán az istenek is segítették, hiszen lerótt nekik minden kötelező áldozatot, sőt, kicsit még azon felül is. Orvosa különféle növények főzeteit itattatta vele rendszeresen, illetve nemrégiben szerzett egy Hannibálhoz hasonló korú, krétai származású rabszolgát, akinek hasonló betegsége volt, csak a másik szemén. Így már bátrabban mert kísérletezni új szerekkel, ráolvasásokkal, sőt, még egy ómagyar gyógyszert is kipróbált rajta, amit egy kereskedő hozott nemrégiben. Az eredmények egyelőre biztatónak tűntek, de a király számára maradt a már jól bevált gyógynövényes-olajos borogatás.

- És a nyugalom – ismételte meg az orvos sokadjára. - A szemed legnagyobb ellensége az, hogy a tested fáradt és feszült. Nincs ideje meggyógyulnia.

- Nincs – értett egyet Hannibál. - És nem is lesz neki. Még egy halott király is jobb egy tétlennél.

Az orvos erre nem mondott semmit. Ellenőrizte a kötést, majd engedélyt kért a távozásra.

- Hívass, ha nem tudsz aludni – mondta még búcsúzóul. - Szükséged van a pihentető álomra.

Hannibál intett neki, hogy menjen.

Himo néhány papiruszba mélyedt az ablak mellett, íróvesszejével néha feljegyzett pár dolgot rájuk. Alacsony asztal állt előtte, rajta vékony ruhaszövetre rajzolt térkép.

- Mondd, mire gondolsz! - parancsolta Hannibál, miután kettesben maradt a titkárjával. Kicsit helyezkedett az ágyán, hogy rálásson az ablak mellett ülő nyúlánk férfire.

- Túl hosszú időt terveztek két állomás között – felelte Himo. - A térkép alapján Vetius útja már elkészült itt is. Nem értem, hogy ide miért terveztek három napot, mikor hasonló távolságot előtte és utána is egy nap alatt fog majd megtenni a királyi kíséret.

Trónra lépése (és az azt követő puccskísérlet felszámolása) után Hannibál új királyként körbejárta a birodalmát. Nyugat felé indulva végigjárta a tengerparti városokat, telepeket, áthajózott a baleárok szigeteire, majd visszatérve a déli területeken is meglátogatott néhány várost. Imazigh törzsfőknél vendégeskedett, felkereste Mago öccsét Massinissa díszes udvarában és pár óra távolságra még a sivatagba is bemerészkedett egy furcsán imbolygó teve hátán. A birodalomnak akkor meg kellett mutatni az új királyt – most pedig a győztes királlyal ugyanígy kell tenni, túl sok olyan nép és törzs (és korábban sokkal függetlenebb város) tartozik a karthágói uralkodó alá, ami leginkább csak az erőt és a fegyvereket tiszteli. A fiatal király pedig immár bizonyított.

- Ülj közelebb, hadd lássam – parancsolta. Himo szó nélkül engedelmeskedett.

Győztes vezért, gondolta gúnyosan Hannibál. Ha visszafoglaltam volna Ibériát, talán jogos lenne az ünneplés és a diadalmenet. Vagy ha szétzúztam volna az egyesített római sereget. A talpnyalókon kívül senkinek sem jutna ma Hannibál neve az eszébe, ha nagy hadvezérekről kérdeznék.

- Itt – mutatta Himo. - Át kell számolni az utazásokra szánt időt, mert...

- Ez rendben van – dőlt vissza a párnájára a király. - Elefántra fogunk vadászni, ezért hagyattam rá két napot. Lehet, hogy több is lesz belőle. Látni akarom, hogyan fogják be őket, de ez sajnos nem megy parancsszóra.

- Értem – bólintott Himo és egy vastag vonallal áthúzta a korábbi feljegyzéseit. - Erről nem értesültem. Nagy út lesz, sok részlettel. Sok tervezéssel.

- Túlzottnak tartod? - kérdezte Hannibál. - Elég lenne sok felszereléssel elindulni és csak pár napnyi útra felderítőket és hírnököket előreküldeni, ahogy atyám csinálta?

Himo Hannibálra nézett, tekintete távolságtartónak, hűvösnek tűnt.

- Nem tartom túlzónak – közölte végül.

- Igazad van – sóhajtotta Hannibál. - A titkárom vagy, nem a tanácsadóm. Mégis, arra kérlek, ha akadnak kételyeid, oszd meg velem.

- Rendben – bólintott kimérten Himo. - Félek, hogy így nem lesz a király menete biztonságban. Ha véglegesítik az útvonalat, futárok és postagalambok indulnak el, hogy mindenhol tudják, mikor számíthatnak rád. De nem csak a vendéglátók és az ünneplésre érkező nép tudja majd, hanem azok is, akik rosszat akarhatnak neked. Rengeteg idejük lesz felkészülni és ők lesznek otthon.

- Ilyen sokan akarnak rosszat nekem? - húzta fanyar mosolyra a száját Hannibál. - Tudsz valamit, Himo, amit én nem?

- Nem tudok – felelte Himo. - De mindig fel kell készülni a legrosszabbra. Sokan vannak, akiknek atyád és a te uralmad hátrányt okoz. A vének tanácsának bujkáló túlélői vagy a régi rend támogatói. Zsoldosvezérek, akiknek a tengeren túlról kell munkákat szerezniük, mert Karthágó már alig tart zsoldost fegyverben és még azoknak sem juttat zsákmányt. Sok olyan városba mész, amik régen szinte függetlenek voltak, ma meg szinte csak a belső ügyeikben dönthetnek és az adók nagy részét is elveszi tőlük az udvar. És ott vannak a barbárok délen, akik számára továbbra is azok vagyunk, akik meghódították őket.

- Barátként és védelmezőként megyek – emlékeztette Hannibál.

- Kétlem, hogy ezt mindenki megértené.

Hannibál megigazította a szemét fedő kötést.

- Természetesen igazad van, Himo – mondta végül. - De nem megyek védtelenül. Kisebb sereggel vonulok, mellettem lesznek a szentek és a testőreim is. Az ómagyarok fegyvereivel, tudod jól.

- Tudom.

- Szükség van útvonalra és ütemtervre is, Himo, ez minden tervezés alapja. Akkor is, ha csak az biztos belőle, hogy nem a tervek szerint fog történni. Akkor is fontos.

- Ezt nem értem – jegyezte meg Himo. - Miért nem elég az, hogy elindulunk és majd oda fogunk érni? Nem ellenség földjén megyünk, nem hagyjuk le az utánpótlást és bárhol megszállhatunk, bárhol szerezhetünk bármit, amire szükség van.

- Nem kell értened – rázta le Hannibál. Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. A szemhéja mintha tövisekkel lett volna kibélelve és már az a zsibbadtság is kezdett elmúlni, amit a kötés felhelyezésekkor érzett. Olyan volt, mintha nem is lett volna szeme, a beteg szeme. Talán jobb lenne, ha nem lenne. Elvégre nem íjászként vagy parittyásként él, hogy mindkét szemére feltétlenül szüksége lenne. - Az utazásunk állomásai azért kapnak részletes értesítést, hogy fel tudjanak készülni. Nem csak a fogadásomra, hanem a védelmemre is, amit ők ott helyben meg tudnak tenni. Ha pedig az istenek úgy döntenek, hogy leveszik Karthágó királyáról a kezüket, ugyan mit tehetünk? Forduljunk más istenekhez védelemért? Csak olyan más istenek vannak, akik az ellenségeink.

- Értelek – felelte Himo. - Kívánod, hogy magadra hagyjalak?

- Hívd vissza az orvost. Aludnom kell és nem akarok a szememről álmodni.

Mikor reggel felébredt, az alvószoba ablakai elé húzott vastag, bíbor függönyök szinte izzottak; a nap már magasan járt, a király pedig átaludta reggeli kötelességeit.

Hannibált felült az ágyon, ledobta magáról a takarót. A kötés lecsúszott róla az éjszaka, most hideg, nedves koloncként tapadt a nyakára, mint valami pióca. Letépte és a sarokba hajította. A szeme nem fájt, de tapasztalatból tudta, hogy az ébredés után még adnak neki pár percet az álom lelkei, hogy legyen ideje felkészülni az ébrenlét nyers valóságára. Óvatosan pislogott párat, hogy kitisztuljon a látása.

- Királyom – hajtotta meg magát a sivataglakóktól vásárolt fekete bőrű rabszolganő, aki az álmát őrizte.

- Italt! - Kilépett az ágyból. A szoba megtelt a szolgáival. Felemelte a karját, hagyta, hogy nedves szövetekkel átdörgöljék a tagjait és illatos olajokkal kenjék meg. Kifésülték a haját, vigyázva, hogy a szeme felé egy hajszál se tévedjen. Fűszeres bort ivott és néhány olajbogyót evett hozzá, majd ráadták a tunikáját, ékszereit, arany fejpántját, melybe az anya jelét vésték. Mikor elhúzták a függönyt, be kellett csuknia a szemét, annyira bántotta a fény.

- Delelőn van a nap – közölte mérgesen. - Miért hagytatok ilyen sokáig aludni?

- Az orvosod parancsára – hajtotta meg magát a testőrök vezetője. - A király pedig nem adott más parancsot.

Hannibál lenyelt pár mérges szót, helyette türelmetlen mozdulatokkal kizavarta a szolgákat.

Himo az ajtóban állt egy vékony fatáblával a kezében és nem vette magára a szolgáknak szóló intést.

- Mondd! – nézett rá Hannibál.

- Két sürgős üzenettel zavarnálak az istenek meglátogatása és az ebéd előtt – nézett fel a papiruszából Himo. - Reggel elhívták Tanith papnőit a királynéhoz.

- Ki hívta?

- A királyné maga. Úgy érezte, hogy a magod megfogant a méhében.

Hannibál felhúzta a szemöldökét.

- Nem korai még ez?

- Az Anya papnője is ezt mondta, de eljött és megolvasta a jeleket. Az Anya nem beszélt egyértelműen, de lehetséges, hogy gyermeket formál a keze a királynő szíve alatt.

- Ezek az ő szavai, nem a tieid – állapította meg Hannibál. Furcsán érezte magát, mintha valóra válna egy álom, aminek a valóra válásában igazából már nem is hitt. Ugyanakkor még csak pár hét telt el azóta, hogy hazatért.

- Az ő szavai – bólintott Himo.

- Rosszul volt a királyné, azért fordult az Anyához?

- Nem tudom – vallotta be Himo. - Csak annyit, amennyit elmondtam. De haladéktalanul utána fogok nézni.

- Ebéd után találkozni akarok a királyné asszonyainak vezetőjével – nyúlt az ablak mellé terített bíborszín köpenye után Hannibál. A delelő nap ellenére úgy érezte, mintha hideg kúszna végig a hátán. - Mi a másik üzenet?

- Kossuth tanácsos – felelte Himo. - Az ómagyarokkal kapcsolatban.

Hannibál türelmetlenül egymásba fűzte a köpeny puha zsinórjait a mellkasánál. Ezekkel a pun ruhákkal nehezen boldogult, de nem akarta visszahívni a szolgákat.

- A tanácsos egyre öregebb és rigolyásabb – fakadt ki belőle. - Ki kell várnia a döntést az indítványával kapcsolatban, nem zaklathat vele folyton.

- El akarta küldeni a testőreidet, fel akart ébreszteni.

- Nekiment a testőröknek? - Hannibál fájóan méltatlannak érezte a képet.

- Nem, mert visszahúztam – vallotta be Himo. - Én is elmondtam neki, hogy várnia kell a tanácskozás döntésére. Nagyon furcsa volt, mintha valami megzavarta volna. Semmiképpen sem zavarhatta meg a király álmát ilyen állapotban...

Himo hangsúlyából érezni lehetett, hogy megerősítést vár. Tényleg rendkívüli eset lehetett, állapította meg Hannibál, hogy még a mindig szenvtelen titkárát is ennyire felzaklatta.

- Jól tetted, hogy visszatartottad – dicsérte meg. - Lehet, hogy az öreg tanácsost pár napra egy vidéki villába kellene küldeni, hogy pihenhessen.

- Intézkedem – vett elő Himo egy szénhegyű íróvesszőt.

Baál szentélyéből kilépve egy oda nem illő arcon akadt meg a tekintete.

- Mit keres itt Kossuth tanácsos? - fordult Himo felé.

- Nem tudom – nyúlt meg a titkár arca, majd a márványlapokkal fedett út mellett álló testőrökre nézett: - Kísérjétek a tiszteletreméltó tanácsost az otthonába!

- Várjatok – emelte fel a kezét Hannibál. - Meghallgatom.

Kossuth arca a szokottnál is ráncosabbnak tűnt, szeme körül sötétebb lett a karika, haja kócosan, rendezetlenül meredezett a fején. Ruháját is elszakította valahogy – vagy elszakíttatta valakivel.

- Üdvözöllek – nézett Hannibálra, mikor a királya elé kísérték. - Reggel óta próbálok...

- Tudom – vágott a szavába Hannibál. - Remélem, nem a szardíniai ómagyar teleppel kapcsolatban keresel. A türelmetlenség senki számára nem erény.

- Nem – szögezte le Kossuth. - Csak pár szót engedj és ha azok után is úgy gondolod, hogy nem fontos, amivel kereslek, nem zavarlak többé.

Hannibál Himo felé nézett. A titkár tanácstalannak tűnt.

- Mondd a pár szót – fordult vissza a tanácsos felé.

Az öreg óvatosan közelebb lépett a fiatal királyhoz, majd mikor senki sem mozdult, hogy visszarántsa, felbátorodott és a fél fejjel magasabb Hannibál fülébe súgott pár szót az ómagyarok nyelvén.

Hannibál egy pillanatra megdermedt, majd vett egy nagy levegőt.

- Az ebédet nélkülem tartjátok meg – közölte a kíséretével. - Menjetek!

Himo zavartan nézte a mellette elsiető szolgákat, udvarnokokat, családtagokat. Végül összeakadt a tekintete a királyéval.

- Te is – közölte vele Hannibál. - Hívatlak majd, ha szükségem lesz rád.

Ahogy Himo a palota tömbje felé sétált, a hátában érezte Kossuth diadalmas tekintetét.