- Biztos vagy benne, hogy ez nem számít időszennyezésnek?

- Óh, az két láda az angyalos címerrel, az időszennyezés. Ez itt – mutatott a körös-körül szétszórt felszerelésre – játék. Feltéve, ha nem akarod Valgus barátunknak adni a szextánst és az SPQR-t. Az óráért viszont hajlandó vagyok megverekedni veled.

Takács Héraklész Róbert nem volt híján a bátorságnak, máskülönben nem is kerülhetett volna a Térképészeti Szolgálathoz, sőt vékony, inas teste ellenére meglepően erősnek is számított. Azonban reálisan szemlélve minimális esélye sem lett volna a germán ellen, aki inkább emlékeztetett a félistenre, mint a térképész.

- Azt hiszem, nem tőlem kell féltened a puccos órádat. – nevetett fel Herman – És nem is Valgustól.

- Igaz, ami igaz, de az a disznó Varro sem veheti el tőlem.

A limitált kiadású (persze mi nem volt az ómagyar viszonyok között) Navigátor SPQR kronométer a fiú egyik legnagyobb kincse volt, szinte a szeretőjeként tekintett rá.

- Egyébként itt most nem az óráról van szó, hanem rólad.

- Rólam? Több tisztelettel kellene a feletteséről beszélnie fiam.

- Igenis uram. Kérek engedélyt beszélni.

- Mindjárt jobb, engedély megtagadva.

- Uram, én akkor is beszélni fogok!

- Valgus! Mi a véleményed erről a kurafiról? Milyen képet sugall ez az izgága térképész Ómagyarországról?

- Nos Herman – szólalt meg a római, aki ez idáig csendben hallgatta a két ómagyar évődését – úgy vélem, hogyha a fiú alapján kellene megítélnem az ómagyarokat, akkor egy nyughatatlan, a hagyományokat és felsőbbséget nem tisztelő, idegesítő népségnek tartanám őket.

- Hohó, és ha ez alapján a túlméretes marha alapján kellene ítéletet alkotnod? – Takács Héraklész Róbert sok kiváló képességgel bírt, a színészkedés és az érzelmek eltitkolása nem volt ezek között.

- Akkor azt mondanám, hogy az ómagyarok tenyérbe mászó, arrogáns, hogy mondják nálatok seggfej?

- Igen.

- Szóval az ómagyarok tenyérbe mászó, arrogáns seggfejek, akik bőven megérdemelnék, hogy valaki orrba verje őket. Bár a paprikavörös fejű Varro megért annyit, hogy egy latinul mégcsak gagyogni sem gagyogó, nemhogy beszélő parancsnokot küldtek ide.

Szerencsére kellően sötét volt, így sem a római sem a térképész nem látta Herman arcát, amelyik ugyancsak hasonlóvá vált Varroéhoz. Könnyen el tudta képzelni, hogy a római parancsnok is megalázónak érezte a helyzetet, ami viszont egészen biztos, hogy számára az volt. És mivel az azóta eltelt tíz nap nem volt elég számára, hogy rendesen megtanuljon latinul, továbbra is meztelennek érezte magát a római haditáborban. Vagy még inkább gyermeknek, aki Takács Héraklész Róbert vagy Publius Quinctilius Valgus nélkül még vizelni sem tudna elmenni. A húga bezzeg valóságos zseni volt a területen, négy nyelven beszélt folyékonyan, valószínűleg már campaniai tájszólásban csacsogna a rómaival. Ráadásul egy katonanő legalább akkora sértés lenne Varro számára, mint egy latinul nem tudó férfi, szóval Valgus ugyanúgy megkapná a paprikavörös fejű legátust. Na de nem Niki volt itt, hanem ő.

- Na jó, nem az élcelődés miatt vagyunk itt.

- Ugye tényleg mindent tud, Főnök?

A kérdéshez kapcsolva a Főnök inkább sértőnek, mint tisztelettudónak hangzott. A térképészek eleve furcsa csapatot alkottak, önálló alosztályba szervezték őket a Felderítő Parancsnokságon belül és igazából senki nem tudta az alá-fölérendeltségi viszonyokat velük kapcsolatban. Ráadásképpen Takács őrvezetőt erre a küldetésre képezték ki kétévnyi nyelvi, kulturális és időszennyezés ellenes oktatást kapott mielőtt áthelyezték Massiliába. Hermannak ellenben a kezébe nyomtak egy tíz oldalas paksamétát, amibe egy füst alatt a gall népek bemutatását és egy térképvázlatot is beszuszakoltak. A csillagnavigációt viszont még hegyivadászként verték a fejébe, abban semmi hiba nem volt.

- Nem, még az égre sem néztem fel sohasem. A hegyivadászoknál ugyanígy pontosítjuk a térképeket.

- Jól van, nem kell felkapni a vizet. 1 szögperccel mérje alá – ugyan sötét volt, de a hadnagy ennek ellenére kellően agresszívnek látszott, így a térképész gyorsan korrigált – Ok tudom, szóval szóljon, ha a Szírusz áthaladt a vonalon.

A régi Michelin-autósatlaszon bőven rajta hagyta a nyomát az idő vasfoga. Közvetlenül az Átkerülés után frissen nyomtatott nagy méretarányú térképeket használhattak, a Fiume-expedíció állítólag egy egész világra kiterjedő térképrendszer alapján tájékozódhatott. Mostanra azonban ezek maradtak, régi turista és autóstérképek, amelyek valahogy túlélték a menet közben eltelt negyvenhat évet. Bár Héraklész Róbert nem panaszkodott, amikor azokat a régi szuper térképeket késztetették a szülei sem töltötték be a hatodik életévüket. A régi autósatlasz (amely a környék legjobb éttermeit és fő nevezetességeit megmutatta) másolata, a Navigátor SPQR és a szextánsa így is bőven elég pontosak voltak. Az értékük pedig… nos azt a térképész sokéves fizetéséből sem tudta volna kigazdálkodni.

- Szóval itt vagyunk most, a túloldalon az a település Avenio, itt Avignonnak hívják az a domb pedig ahol a Palais des Papes áll. A tábor pedig itt van az N100-as és az N580-as utak találkozásánál. Ha az N580-as úton nyomulunk tovább…

- Miért nem ezen a vastag sárgán?

- Nos egyrészről az A9-es autópálya a folyó túlpartján folytatódik.

- De csak kell lennie valami gázlónak, ha az utódnépek átkeltek a folyón.

Valgus logikája nem volt minden alaptalan, az autópálya sokkal fontosabb útnak látszott, mint a kétsávos országút. A római elméjében a fontosabb út, könnyebb utat jelentett, csakhogy a rómaiak nem használtak belső égésű motoros gépkocsikat. Ahogy a germánok se…

- Tényleg miért nem arra megyünk?

- Főnök, látta már a Gyepüvidéket?

- Egyszer, még tizenkét évesen.

- Emlékszik az M1-re? Olyan egy autópálya, hegyeken-völgyeken, erdőn, mocsáron keresztül megy és elkerüli a településeket. A nyomvonalát leginkább politikai döntések, semmint a terepadottságok határozták meg. Úgy kell venni, mintha ott se lenne. Ami minket érdekel, azok az országutak, ezek gyakran a régi szekérutak leaszfaltozásával keletkeztek. De azok is, amelyek később épültek többnyire a felszíni formákat követik.

- Vagyis?

- Vagyis az N580-as most is ott van, ahol a térkép jelöli, vagy legalábbis nem messze attól.

- Akkor szerinted, ezt kellene Varro elé terjeszteni?

- Én azt mondanám igen. Avenioig a görögök ismerték az utat, innentől viszont magunkra vagyunk utalva. És erre a pár régi kacatra.

***

- Mi az a gall koszfészek a túlparton?

- Avenionak nevezik a helyiek, és az istenekre esküszöm nagy kedvet érzek felprédálni.

- Azonban?

- Azonban a város jónéhány görög kereskedő otthona.

- Annál jobb, minél több a kereskedő annál zsírosabb a zsákmány.

- Igazad van Honorius, azonban mégsem ostromolhatom meg azt a helyet, sőt a folyón sem kelhetek át. A ravasz gall megérezte a vihar közeledtét és sietve behódolt a massiliai görögöknek, a város azóta az ő birtokuk, és mint te is tudod Massilia a szövetségesünk.

Gaius Terentius Varro még nem döntötte el, hogyan viszonyuljon a vendégéhez, Lucius Licinius Honorius szenátorhoz. Egyrészről a szenátor minden volt, ami Varro nem, ősi családból származó, nemes arcéllel megáldott „igazi római”, Varro irigységének és megvetésének örökös tárgyai. Másrészről a szenátor valami bolond hóbortból, amit talán még az istenek sem fejthettek volna meg, a populista párt egyik vezére volt, annak a szenátusi csoportnak, melyhez Varro is tartozott és melytől a további emelkedését is remélhette.

- Hát ez fölöttébb kellemetlen, reméltem jobb hírekkel szolgálhatsz, és nem a semmiért vállaltam a hosszú út veszélyeit.

Varro tudta a legjobban, hogy az utazás gyakorlatilag teljesen veszélytelen volt, a galliai háború előjátékaként egy hadsereg, Cotta szenátor vezetésével megtisztította a parti utat és postaállomásokat és őrtornyokat építve végig Pisanustól Massiliáig. A kövér szenátorról azonban eszébe jutott az unokaöccse, és saját lovasságának parancsnoka a fennhéjázó Caius Esopius Cotta az ifjabbik, aki annyira odavolt származásával mintha nagyapja nem az ómagyarokkal folytatott kereskedelemből szedte volna meg magát. Honorius azonban nem hagyta a beszédét.

- Mint tudod a Köztársaság és a Város szépen gyarapodik.

- A Városról magam is el tudom mondani, évről-évre egyre bűzösebb.

- Ezen nem lehet segíteni, az emberek százezres tömege éppen olyan, mint egy ugyanekkora disznókonda. Alexandria vagy Athén is éppoly bűzös, és fogadok, hogy Esztergom sem lenne különb szagú, ha hasonlóra nőne bármit is állítanak a hazug követek.

- Úgy van – Varro csak mérsékelten helyeselt, egyre jobban zavarta, hogy nem tudta követni a vendége gondolatait.

- Hanem a nép szaporodását látva a szenátorok testületét is meg akarják szaporítani.

Óh, hát ide vezet a dolog…

- Ötven új szenátort avatnak fel – folytatta Honorius – húszat a Városból, tízet Latiumból, tízet Campaniaból, kilencet Cisalpinából és egyet az elbitorolt Istriából.

Ötven új szenátor, óriási előnyt adna annak a pártnak, amelyik a legjobban tud élni vele. Például a populista párt. Ez egyből világossá tette Honorius jelenlétét.

- Parancsolsz egy kis bort? Helyi lőre, de itt csak ezzel szolgálhatok. – választ sem várva intett a néma szolgálóért – Elgondolkoztattál Honorius barátom, azt mondod ötven új szenátor, és aki ügyesebben olajozza a gépezetet, az sokat nyerhet.

- Nem olyan rossz nedű ez Varro barátom. És jól vág az eszed, de őszintén szólva ezt is vártam tőled, aki egy mészáros fiából praetorrá és legátussá emelkedik, az csak rendkívüli ember lehet akit az istenek is kedvelnek. Viszont meg kell mondjam, a pártunk nem áll olyan jól, mint szeretnénk.

- És itt jövök én a képbe.

- És itt jössz te a képbe, egy populista szenátor, aki egy hódító légió felett parancsnokol.

- Valamint a zsákmány felett.

- Valamint a zsákmány felett.

- Ebből a zsákmányból sok-sok kaució jönne ki és a cenzorok markát is meg lehetne kenni.

- Nem én mondtam, legátus.

- Most már csak egyetlen dolgot nem látok világosan, de nemes Honorius, te esetleg eloszlathatod a ködöt. Ha tegyük fel hipotetikusan, a pártunk megerősödik a Szenátusban, akkor esetleg előfordulhat, hogy a nemes testület áttekinti a háborút? Mondjuk, teszem azt képes lehet-e egy ember, legyen az bár a vitéz Ibericus legátus, áttekinteni egy ilyen hatalmas hadszínteret? Vagy jobb lenne kettéosztani seregünket két egyenrangú tábornok irányítása alatt?

Honorius szenátor lenyelte a szájában forgatott kortyot.

- Jó ez a bor Varro legátus. Jó érzékkel választottad ki az italodat és a barátaidat is.