A Géniusz, az alkimista sikere adta az ötletet, hogy Esztergom kulturális és turisztikai értékeit egy televíziós játékfilm segítségével népszerűsítsék, hiszen az egykori főváros, egyházi központ legalább annyi (ha nem több) bemutatásra érdemes értékkel rendelkezik, mint Pécs, ami Európa Kulturális Fővárosaként, több állami pénzforrás segítségével adhatott otthont (és filmbeli helyszínt) az utóbbi idők egyik legjobb televíziós minisorozatának. 

A projektet előkészítő bizottság több lehetőséget is megvizsgált, végül úgy döntöttek, hogy a Géniusz által alkalmazott módszer (helyi történelmi, áltörténelmi elemek misztikus, kalandos történetre való felfűzése) helyett inkább egy már meglévő, helyben született alkotást választanak a tervezett sorozat alapjául, ezzel is hangsúlyozva Esztergom örökségének és jelenének egyediségét. Így került a képbe az interneten megjelenő és ott stabil olvasótáborral rendelkező blog, az Ómagyarország. A történet kiindulópontja szerint Esztergom és környéke egy vihar során időutazásba kerül és az ókorban ragad, érdekes helyzeteket teremtve, egyszersmint fókuszba helyezve a várost.

- Lucia az égben, gyémántokkal – szólalt meg Andor háta mögött a domina mély, búgó hangja. Zavartan leengedte a csavarhúzót, amivel épp a tarkóját vakargatta és megfordult. Porcia egyedül állt a hálószoba ajtajában, a kliensek fogadásánál fején viselt kendőjét a vállára engedte, hennavörös haját kontyba tűzve viselte. Látható elégedettséggel szemlélte a háló plafonjára erősített izzókat, amik talán valamiféle csillagképet próbáltak jelképezni, talán azt a Lucia nevűt, amiről Andor még sohasem hallott.

Ami azt illeti, ő is elégedett volt magával, bár nem teljesen értette a megrendelő koncepcióját, de ez nem is tartozott a feladatköréhez. A generátort a kertbe állította fel, két oszlop takarásába, egy egyszerű tekerőkaros megoldással, amihez a szolgálónő adott pár farudat, az izzók helyét meg előzőleg a plafonra festett piros pontokkal jelölte ki valaki. Szerencsére könnyen tudott lukat fúrni a megjelölt helyekre, a vezetékeket pedig óvatosan lemeszelte, bár aki nagyon akarta, így is észrevehette őket. Ez van. A hét izzó mindenesetre kiadta azt az alakzatot, amire Porcia vágyott, bár gyanította, hogy a megfelelő szögben csak akkor látja az ember, ha a kényelmesnek tűnő, drága párnákkal borított ágyról szemléli. Ezt azért nem próbálta ki.

- Ha szól egy rabszolgának, hogy tekerje a kart, akkor megnézheti, hogyan működnek – mondta a nőnek.

- Az én házamban nincsenek rabszolgák – mosolygott rá Porcia, majd tapsolt kettőt. Pár pillanat múlva az izzók kifényesedtek. Andor remélte, hogy a domina külön értékeli majd azt is, hogy sikerült úgy elhelyeznie a tekerőkart, hogy a város és a ház alapzaja teljesen elnyomta a generátor hangját. Ha így is volt, nem adta jelét.

Mire a Capitolium tövében, egy mesterséges teraszra épített házhoz értek, Andor szinte mindent tudott a vén Porciáról. Mindent, amit Rozsnyói érdemesnek tartott tudnia. Ráadásul az attasé nem tudott napirendre térni afölött, hogy Andor még csak nem is hallott soha a „római nimfáról”, erre a felháborító tudatlanságra még azt sem fogadta el indokként, hogy a fiún még az első pattanások sem jelentek meg, mire a szóban forgó hölgy – némileg kiégve és szalonképtelenné válva az általa fontosnak tartott körökben – visszatért az Örök Városba. Most viszont már izgatta (többek közt) a fantáziáját ez a nő, még úgy is, hogy felkészült arra, hogy mára az egykori szépségből egy ráncos, fogatlan, bajszos szipirtyó lett. Soha nem volt nagy sóbizniszrajongó, bár párszor azért látta közelről is az éppen felkapott énekes- és táncosnőket, a piliscsabai egyetemi bulik országszerte híresek voltak a színvonalukról. Mindig is érdekelte, hogy milyen az, amikor egy ilyen nő megöregszik. Csak hétköznapi nők megöregedését volt szerencséje látni a családi albumok segítségével. Ha visszatérnek a követségre, a könyvtárossal előtúrat majd valamit Porciáról, biztos akad ez-az az archívumban. Elég jól felszerelt gyűjteménnyel látták el a missziót.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy kérjek tőled egy szívességet – hallotta Humbert a nő álmos hangját a háta mögül. A városfürkész egy ideje már nem tudott aludni, az ágy szélén ült és a padló márványlapjára bambult. Az egyre magasabbra emelkedő nap fényében elfordultak az átrium oszlopai által vetett árnyékot, az egyik fényes négyzet pedig elérte a papucsát.

Fogalma sem volt, hogy Porcia mióta lehet fent, de az első mondata nem olyannak hangzott, mintha ez lett volna az első dolog, ami ébredés után az eszébe jutott.

- Itt az ideje? - mormolta a férfi.

- Ahogy mondod – nevetett a nő. Megreccsent az ágy, könnyű kelme suhogott, majd valami Esztergomban kotyvasztott parfüm szaga áradt szét a tágas, fényes hálószobában. Humbert a papucsát nézte, amit lassan elnyelt a fényes folt, majd a lábára csúszott a tekintete. Sohasem szerette a lábát, hiába eresztett pocakot az idők folyamán, a lábszára ugyanolyan vékony és csúnya maradt, immár egyre több kékes visszérrel tarkítva. - Természetesen nem magamnak kérem a szívességet.

- Hiszen megvan mindened – jegyezte meg szárazon a városfürkész.

- Bár meglenne – nevetett fel újra Porcia. Amikor nevetett, úgy csengett a hangja, mintha egy fiatal fruska lenne. Sőt, nagyon sok olyan helyzet volt, amikor ilyennek tűnt. Ha a sziluettjét láthatta a paravánja mögötti lámpa fényében. Ha becsukta a szemét, miközben táncoltak. Ha csak a holdfény világította meg az ágyat, mikor nehézzé vált körülöttük a levegő.

 A sorozat előző részei (fordított időrendben).

Piacnapra virradt és ez annak ellenére különös ízt adott a reggelnek, hogy a követség raktárai dugig voltak a válság miatt felhalmozott készletekkel. De a piacnap az piacnap, a sajátos, amúgy meglehetősen gyakorlatias római logika szerint minden kilencedik napon tartották, lassan a követség is átállt erre az életritmusra az otthon hagyott hétnapos helyett.

- Borjú nélkül vissza sem jövök – fogadkozott az egyik szakács. - Elegem van a konzervekből és ezekből a szárított izékből.

Az élet kezdett visszatérni a régi kerékvágásba, főleg, mióta megérkezett és kirakodott az a flottilla, ami az ómagyar „kártérítést” hozta, amit egyes népszónokok nem átalltak „hadisarcként” hívni. A többséget nem érdekelték a címkék, a csőcselék száját könnyű volt betömni, a szenátoroknak és lovagoknak is bőven csurrant-cseppent ez az, a kereskedők örültek az új garanciáknak és a két hatalom közti áruforgalom könnyítésének, közben pedig csak kevesen vették észre, hogy az egész „kártérítési csomag” lényegében ugyanazt csinálja Rómával, mint a Kárpát-medence katonai erővel megszállt egyéb anti telepeivel, városaival. Akinek meg volt szeme arra, hogy észrevegye, az jobbára örült neki.

- Olajbogyót – szólt még Andor után az egyik adminisztrátornő, aki az utóbbi időben többször próbált beszélgetni vele, mint azt kellemesnek érezte volna. - Még hozhatnál olajbogyót is. Feketét, olyan kicsit vörösest. Két-három kilót.

- Két-három kilót? - morogta Andor. A katonáktól elkért málhazsákja és a hóna alatt szorongatott két faláda már most kikészítette, pedig még alig tett meg pár métert velük. A Városig szekéren szállítják a cuccait, de a szűk utcákon megint viheti majd saját maga. Ha szerencséje van, valamelyik domb tetejére.

- Persze csak ha nem gond... - biggyesztette le a száját a nő.

- Hacsak az nem, hogy nem a piacra megyek – világosította fel Andor.

- Nem?

- Nem.

- Ó.

Remekül indult a nap.

Kissé megcsúszva, de újra lexikonhíradó, egy kicsit lassult az ütem, cserébe viszont érdekes anyagok születtek. (Sőt, még három másik szócikk is kikerülés előtt áll, a késésért csakis a szerkesztőt terheli a felelősség.)

Új szócikkek az elmúlt időszakban:

Jelentősebb mértékben pedig ez a szócikk bővült:

Az rpg.hu támogatásával szerepjátékfejlesztő-verseny indul, ami a korábbi, rövid versenyekkel ellentétben több, mint egy éves időtartamú és a végső cél egy komplex alapkönyv megírása. A ConTest nevű verseny leírása és vonatkozó anyagai itt olvashatóak.

Már többször felmerült, hogy Ómagyarország világa elbírna egy szerepjátékot is, volt ötletelés az azóta kompletten teszhalálba merült fórumon is, sőt, még egy modulkezdemény is felkerült a blogra, majd megfelelő alapozás híján félbe is marad.

Grafikusok most ne nézzenek ide, de született ma egy rajz a sziszeki szállítószázad egyik teherautójáról, ami a szállítás mellett némi tűzerőt is biztosít a Fiumébe tartó menetoszlopok számára.

Mivel lassan indul egy oldalprojekt, amihez kellenek majd eredeti képek is, a közeljövőben szükség lesz több rajzra is, remélhetőleg szakavatottabb kezekből, de addig kedvcsinálónak ez a morcos ifa is megteszi. A platóján egy történet is rejtőzik. :)

A teljes méretű kép ide kattintva érhető el.

A már egy ideje beharangozott játékkönyv (a játékhipertext pontosabb kifejezés, de az szörnyen hangzik) elérte azt az állapotot, hogy nyilvános próbára kerüljön. (Ide kattintva indul is.) Még nem tökéletes, ezért előre is elnézést kérünk, illetve köszönettel fogadunk minden esetleges hibát, rosszul kapcsolódó linkeket vagy bármilyen észrevételt.

Ha valaki ismeri a Kaland-Játék-Kockázat sorozathoz hasonló játékkönyveket, akkor nagyjából már tudja, miről van itt szó, bár azért olyan sokat ne várjon az itt következő kalandoktól, se varázslók, se sokfejű szörnyek nem jönnek majd szembe, és a kaland is rövidebb kissé. Ha a műfaj teljesen ismeretlen, az se gond, nem kell semmiféle előképzettség az itt közzétett játék műveléséhez.

Bővülgetett a világ (és a blog is pár száz poszttal a héten, nemsokára rendesen elérhető lesz az is.) Heti szócikktermésünk főleg kelta-orientált, amihez nyilván semmi köze nincs annak, hogy szs. egy, a kelták vallásáról előadáson járt a Szentgyörgymezői olvasókörben, de a Mediterráneum világa is gazdagodott, sőt, születőben van egy érdekes incidens körüljárása a Boszporusz környékén, de az majd jövő héten kerül sorra. Kárpótlásul a kelta bárdok megénekelték Gherry kalandjait is. A különféle tudatmódosító szerekről nem is beszélve.

Új szócikkek a héten:

Közben meg Japánban is majdnem átkerülés történt. :)