Ma reggel erőgyűjtés céljából kizsilipeltem az Adalbertből. (Kettős őrség, egy, hogy kiengedjen, egy másik, hogy felengedjen a várba, de mivel a papírjaimra egy katolikus pecsétet is kaptam, simán vettem mindkét akadályt. Sőt, még a cuccaimat is visszaadták a kilépéskor.) Muszáj volt egy kis friss levegőt szívnom meg kiszakadnom a benti szerencsétlenkedésből.

(Szolg. közlemény: létrehoztunk levélcímet azok számára, akik szerint Ómagyarországra lehet e-mailt küldeni. :) Várunk minden olyasmit, ami kommentbe nem fér bele. A blogbemutató dobozba is elrejtettük, a Spammentes Ómagyarország© jegyében.)

Az orszlányi csata után az MVB két vélemény mentén gyakorlatilag kettészakadt. Egyesek szerint ez hatalmas nagy győzelem, az haza (mármint a megye) meg van mentve, a rekvirált készletek pedig elhozták a Kánaánt. Más vélemények szerint – és ezzel többé-kevésbé én is azonosultam - hihetetlen mennyiségű erőforrást, benzint, lőszert használtunk el az oroszlányi tábor felszámolása során! Annyit, hogy még egy-két ilyen akció, és a járműveket lehet elfelejteni… Oké, szereztünk némi készletet, búzát, néhány vágóállatot, meg foglyokat, és persze Környe térségét megtisztítottuk, ám ez még sincs arányban a fogyasztással. 

A jelentés első része

(A dr. Csertényi Zoltán nyugalmazott professzor vezetésével megalakult tudóscsoport első jelentése az okt. 26-ról 27-re virradó éjszakán történt jelenséggel kapcsolatos vizsgálatokról.)

- részletek, kivonatok -

Átkerülés

Az egyszerűség kedvéért a kutatott jelenséget és annak következményeit közös megegyezéssel az "Átkerülés" néven illetjük.

Meteorológiai megfigyelésekkel kapcsolatos megállapítások

Az Átkerülés előtti és utáni meteorológiai megfigyelések összevetésével megállapítható, hogy a jelenség nyomán nem következett be észrevehető törés, radikális változás. Folytatódott az évszakhoz képest szokatlan meleg, majd az azt követő lehűlés is megfelelt az ilyenkor szokásos változásoknak. Csapadék elvétve és kis mennyiségben hullott. A légszennyezettségi mutatók viszont folyamatosan javulnak, már az Átkerülés után is jelentős süllyedés történt, ami azóta csak fokozódott, kiegészítve azzal, hogy a levegőt szennyező kibocsátók (autók, gyárak) működése a korábbi töredékére esett vissza.

Az Átkerülés során megjelent új területek lakosságával kapcsolatos első megállapítások

A helyi VB által rendelkezésünkre bocsátott anyagok alapján megállapítható, hogy az első érintkezések az Átkerült területek és a mellettük megjelent területek lakossága között már az Átkerülés első órájában megtörtént. Némelyik eset több napig is észrevétlen maradt, illetve lehetséges, hogy még mindig nem szereztünk tudomást az összes esetről. A találkozások jellemzően és indokolatlanul erőszakosak, rablással, gyilkossággal, gyújtogatással végződőek voltak, de néhány jelentés beszámol riadtan menekülő helyi lakosságról is. Az esetek nem korlátoznak az Átkerülés határaihoz közeli területekre, hanem nagyon rövid időn belül történtek bentebbi területeken is hasonló esetek, ezek egy részéről viszont még nem sikerült bebizonyítani, hogy tényleg az Átkerülésben megjelent idegen lakosság tagjai követték el. Az eseteket súlyosbította az Átkerülés első napjaiban jelentkező információhiány és bénultság, sok veszteség elkerülhető lett volna, de nem tisztünk ezt megítélni. A támadások a védelem megszervezése és lőfegyverek használata után megritkultak, a települések háborgatása az esztergomi eseményeket követő ellencsapások után megszűnt.

Vizsgálatunk során a beszámolókon kívül a visszavert támadások helyszínén maradt holttesteket, hátrahagyott fegyvereiket, eszközeiket tudtuk felhasználni, ezek túlnyomó része az Esztergom elleni támadásból és a Tatabánya környéki ellencsapásokból került a birtokunkba. Jellemző különbségek figyelhetők meg az Esztergomot a Dunán átkelve támadók és a Duna innenső oldaláról érkezettek eszközein, ruháin és fegyverein. (Lásd a csatolt mellékletet.)

A vizsgálatok alapján megerősíthetjük az közkézen forgó vélekedést, miszerint az Átkerülésben körénk került népesség nagy mértékben hasonlít az ókori Pannóniából ismert kelta néphez. Jellegzetes viseletük és fegyverzetük, a felderítések során szerzett és a katonaság által átadott adatok mind ezt támasztják alá. Mivel a kialakult helyzetben a tényekből és nem az elméleti lehetőségekből kell kiindulnunk, megvizsgáltuk, hogy ha kelták élnek körülöttünk, akkor az általunk ismert történelemből melyik korszak, évszázad keltáiról van szó. (A rendelkezésünkre álló adatok hiányosak és elégtelenek, következtetéseink egyelőre munkahipotézisek csupán.)

A vasfegyverek jellege és minősége, az ellencsapásokban elért táborhelyeken talált edények jellemző vonásai és a római nyomok teljes hiánya miatt durva közelítéssel az időszámításunk előtti negyedik és második század közé tennénk a velünk kapcsolatba került kelták korát. Természetesen ez az érték még változhat későbbi kutatások fényében. (Javasolt kutatási irányok mellékelve.)

Az idő rövidsége miatt néhány külső (alkati, egészségügyi) vizsgálaton kívül a fogságba ejtett keltákkal kapcsolatos kutatásaink még nem elégségesek a beszámolóba kerüléshez. Kapcsolatot nem tudtunk teremteni velük, az általunk ismert ókori nyelveket nem beszélik, alapszavakat sem értenek, azonkívül pszichikai állapotuk is rossz. (Javaslatok mellékelve.) Kiemelt javaslatunk a kelta törzsekkel kapcsolatos jelenlegi és későbbi ügyekkel kapcsolatban külön csoportot felállítani, mint kutatási, mint cselekvési terveket összehangoló célzattal. Egyre égetőbbnek érezzük a lakosság egyértelmű tájékoztatásának szükségét.

A zsákmányolt élelmiszerek mintáival kapcsolatos megállapítások

Hatósági állatorvos, diatetikus és járványvédelmi szakember egyaránt megvizsgálta a részünkre átadott mintákat. Részletes adatok mellékelve. A növényi eredetű élelmiszerek egy része felhasználásra csak takarmányozás céljára javasolt. A füstöléssel tartósított húsok egy része további feldolgozásra, élelmiszer alapanyagnak a megfelelő minősítést kapta. (Leszállított normákkal, a helyzetre való tekintettel.) Az élőállatok húsa megfelelő, de a szokásosnál alaposabb vizsgálatokat igényelnek levágás és feldolgozás előtt. A katonaság által átadott adatok alapján az így hozzáférhető élelmiszerek mennyisége közel sem elegendő ahhoz, hogy a fellépő hiányokat kipótolja, a bizottság véleménye szerint felhasználásuk több kockázattal jár, mint haszonnal.

Reggel korán levonultunk apósom családjával együtt a főtérre. Szép, napos idő volt, bár elég csípős hideg. Zsombort beöltöztettük rendesen, a babakocsi alját meg teleraktuk mindenféle elektronikus kacattal, régi mobilok, a padlásról levadászott P1-es gép, kisrádió, sógoraim kinőtt videójátékai, jutott belőle a hátizsákokba is bőven. Apósom egy talicskán hozta a régebbi tévét, ami helyett tavaly karácsonyra vettek egy rendes nagyképernyőset, teljesen működőképes volt, csak a távirányító néhány gombját tüntette el anno valamelyik gyerek. Azért beraktuk mellé azt is. (Mindenféle elektronikus cuccot be lehetett váltani extra dolgokért, helyszíni felbecsültetéssel.)

A téren már ment a reggeli helyezkedés, bár már nem volt olyan könyökharc, mint eleinte, már az ügyeletes polgárőröknek is csak néha kellett odalépni. A szociális gondozók utánfutós biciklijeit is simán előreengedték, ők hordják majd ki a fejadagot azoknak az időseknek és mozgássérülteknek, akik felmentést kaptak a jegyzőtől. A többiek sorakoznak. Az elektronikus átvevő a kocsmába tette a székhelyét, napközben egy csomó embert kellett kitessékelni, aki nem hozott semmit, csak megörült neki, hogy nyitva látja a fájóan régen bezárt ajtót. Olyan is volt, aki egyenesen sörre akarta becserélni a hozott cuccait - a pár első szemfülesnek sikerült is. Aztán végesnek bizonyult a készlet.

Eszter közben azt játszotta, hogy hányféleképpen tudja körülírni azt, hogy majd vigyázzak magamra, kicsit már kezdett idegesíteni. Nem az aggódása, hanem inkább az, hogy nem tudtam semmi okosat se felelni. Eszembe jutott a nagymamám (akinek holléte pillanatnyilag értelmezhetetlennek tűnt), aki folyton azzal szekált, hogy miért nem eszek eleget - ő is csak akkor hagyta abba, amikor kifejtettem neki, hogy az emberek többségéhez hasonlóan én sem szeretek éhezni. Jelen esetben Eszternek semmi ilyesféle frappáns dolgot nem tudtam kifejteni.

A teherautó kis késéssel érkezett, a polgárőrök egyből körbe is vették (bár nem hiszem, hogy a mi falunkban megrohannák kifosztás céljából, mint egyes helyeken), először a helyi VB-nek hozott speciális küldeményeket pakolták le, majd a szociális gondozókat töltötték fel, akik egy polgárőr kíséretében nyakukba is vették a falut (van pár néni, aki mindig megörül az egyiküknek, aki a postásbiciklit kapta, nem lehet elmagyarázni neki, hogy elképzelhető, hogy a következő nyugdíjosztásnál valószínűleg már... mindegy.) Végül a lista alapján osztani kezdték a fejadagokat is, már rutinosan ment, szinte alig idegesítette fel magát rajta az ember. Egy külön pultnál a leadott elektronikus cikkekért kapott pecsétes papírokat lehetett beváltani "luxuscikkekre", amik pár hete még álmodni sem mertek arról, hogy egyszer így hívják majd őket. De volt, aki hétköznapibb dolgokat kért, anyósom például még pár liter étolajat szeretett volna kapni, a kisebbik sógorom meg csokit, de csak egy erőteljesebb tockosig jutott.

- A nagytévéért egész jó dolgokat ígért - mormolta apósom, de végül arra jutottak, hogy azért azt mégsem.

Jó sváb módjára (asszimilálódom) kikértem én is a fejadagomat, majd beraktuk Zsombor alá a babakocsiba és érzelmes búcsút vettünk. A biciklimet odatoltam a teherautó vezetőjéhez és jelentkeztem nála. Meg kellett még várnom a bepakolást, ki volt adva, hogy üresen nem futhat semmi, főleg fát és pár zsák kukoricát tettünk fel, a leadott tévéket és egyéb ketyeréket (csupa ósdi dolog amúgy) a hivatalos küldeményeket, egy gyanúsan hosszúkás és hajlékony nejloncsomagot is, amire nem mertem rákérdezni, hogy a kelta hullája-e, de azért igyekeztem a tehertér másik végébe pakolni a kukoricát. Amikor mindent elrendeztünk, befutott a tejszállítmány is, feltöltötték az üresen hozott nagy kannákat, majd odarakták a nejloncsomag mellé. Hurrá. Egomban nem iszom tejet...

Szerencsére hoztam pár gumipókot, feldobtuk a tetőre a biciklimet, majd felszálltunk. Az egyik Kalasnyikovos kísérővel együtt a platóra kerültem, annyira nem is volt vészes, bár ha tudom, hogy rőzsekötegen ülök, hozok valami kispárnát. A hátizsákomra nem akartam ráülni, összetöröm a spájz vésztartalékából kiutalt zabfalataimat. Az őr megdicsérte a szuronyomat, mutatta, hogy neki sokkal rövidebb van, de már üzletel egy haverjával, akinek van eladó rövidkardja. Ha az erdőben meglepik az embert, ér annyit, mint a kala.

Érdekes volt az út. Eddig csak a hegy tetejéről nézelődtünk távcsővel, láttunk pár dolgot, de közelről minden más. A benzinkutak úgy néztek ki, mint valami minierődök, homokzsákmellvédekkel, szögesdróttal, fából ácsolt kapuval, a tízes melletti ÖMV tetején még géppuskafészket is láttam. Könnyű volt alaposan megfigyelni a dolgokat, mert igen lassan poroszkáltunk, pedig a teherkocsi nem volt régi fajta. Kiderült, hogy ez is parancs, mint az üresen futás tilalma. A dorogi Tesco már csak egy üszkös és alaposan széthordott romhalom volt, de benteb se láttam sok ép üzletet. Aminek nem verték be a kirakatát, azt bedeszkázták vagy OSB lapokat csavaroztak rájuk. A templom előtti téren nyüzsgött a nép, ott is fejadagot osztottak. Az őrrel is beszéltem pár szót, régebben volt katona, most újra behívták, azt mondta, hogy pár helyen alaposan képen törölték a keltákat, csak nem beszélnek róla nyilvánosan. Még az se hivatalos infó, hogy kelták. A többség úgy se tudna mit kezdeni ezzel.

A reptéren is komoly őrség volt, itt láttam az első BTR-t, gondolom, vigyáznak a gépekre, abból nincs olyan sok, mint autóból. A rendőrség előtt raktak ki, kérdezték, tudom-e, hova kell mennem. Mondtam, hogy azelőtt tanítottam is az Adalbertben. Tényleg jól jött a bicikli. Adtak egy papírt is, ami a személyimmel együtt érvényes, azzal tudom igazolni magam, hogy jogosan vagyok Egomban.

Furcsa volt a város autók nélkül, sötét közlekedési lámpákkal, bevert ablakokkal, pár helyen gyanús sötét foltokkal a falakon (állítólag pár helyen odavagdosták a csecsemőket is az állatok), kormos tetőkkel és szinte minden sarkon koszorúkkal, fonnyadt vagy fonnyadó virágokkal, fekete szalagokkal, fényképekkel. Később mesélték, hogy a tilalom ellenére minden éjjel kerül ki pár mécses is, amit a polgárőrök eloltanak és összeszednek.

Míg feltekertem a Bazilikáig (kocsival nem volt ennyire fárasztó...), ötször is megállítottak, kétszer rendőrök, háromszor polgárőrök, de végül csak odaértem. A Bazilika környékén a turistabuszok hiányától eltekintve minden olyan volt, mint régen, se virágok, se égett tetők. A Szent Adalbert központ előtti téren újabb BTR őrködött, fent a falon géppuskafészek, a földön szögesdróttekercsek. Aranyos. Újabb ellenőrzés, ezúttal motozás is, még a bicskámat is elszedték, de adtak átvételi elismervényt (kis kézzel firkált cetli, azt írok még az üres helyre, amit akarok...) Egy régi ismerősöm érkezett értem a katonák hívására, az egyik kispap, akit anno nyelvvizsgára készítettem fel, most sokkal beesettebb volt az arca, mint amire emlékeztem, szeme is komolyabban csillogott. Kérdeztem, hogy mi ez a hadi felvonulás itt. elmesélte, hogy az egyház felajánlotta a központot bizonyos célokra, most úgysem szerveznek sok konferenciát, bár egy kisebb társaság sikeresen itt ragadt, valami régi magyar irodalmi összeröffenésről. Majd kiderült, hogy elfogtak pár tucat keltát és itt őrzik őket. (Semmi sem áll távolabb tőlem az egyházfóbiától, de erre az infóra egyből valami alagsori inkvizíciós kamra jutott eszembe, legalábbis egy kósza gondolat erejéig - de mikor megtudtam, hogy kísérőm az egyik kelta gondviselője, egyből elszálltak a rémképek. Valahogy nem tudtam elképzelni szöges korbáccsal a kezében, bár tény, hogy némelyik angol szerkezettel csúnyán elbánt annak idején... :) ) Csak jobb helyen vannak itt, mintha teljesen a katonák kezében lennének, bár nem tudom, hogy megérdemlik-e a jó bánásmódot. Kicsit sok volt a koszorú idefelé.

Horgay százados valami behívott ex-tartalékos lehetett, legalábbis nem tudtam elképzelni hivatásos katonaként. Panaszkodott egy sort, hogy olyan rendszertelenül érkezünk, hogy nem tud semmit sem szervezni, most mondhatja el nekem külön az egészet. Nem tudtam sajnálni. Majd valami dolga akadt, de mielőtt lelépett, megkérdezte, hogy van-e olyan cuccom, amit tölteni kellene. Először nem fogtam fel, hogy a laptopra gondol. Végül adott egy CD-t és mutatott egy konnektort a kopár tanteremben, ahova bevittek. Bedugtam a gépet majd hosszú percekig áhítattal bámultam a töltő zöld kis ledjét. Már egész elszoktam az ilyesmitől. A kísérőm is lelépett, ott maradtam egy visszatért laptoppal és egy CD-vel. Meg pár tucat keltával valahol a mélyben rejtőző szinteken. Odakint meg egy autózúgás és kipufogóbűz nélküli város, a Bazilika kupoláján meg távcsöves puskával mászkáló alakok.

A hasam pedig azt mondta, hogy dél felé jár, de egyelőre nem akartam beáldozni egy zabfalatot se. Most várok. A CD amúgy használhatatlan. Valami Excel van rajta, de Vistás lehet, mert az OpenOffice-om nem nyitja meg. Hát várok.

Megvolt az első két favágós nap. Jó volt. Mármint hazajönni utána. Ráadásul valami agyament irodahuszár úgy szervezte a beosztást, hogy az első favágós nap után éjjeli járőrbe kellett mennem. Az utolsó pár órára már nem is emlékszem, addigra már valahogy átkapcsoltam robotpilótára és tudatilag aludni mentem, bár Eszter azt állítja, hogy mikor hajnalban megjöttem, még egy csomó mindenről meséltem neki, miközben ő szeretett volna visszaaludni. Szerintem ez nem igaz, amúgy sem emlékszem semmire.

Azt a kert végi fahasogatásból eddig is sejtettem, hogy kemény fizikai munka az ilyesmi, soha nem is kételkedtem benne, de menet közben kellett rájönnöm, hogy ezernyi apró fogása és szervezésbeli buktatója van, főleg, ha egy rakat civillel kell közösen fát vágni, akik még erdőben maximum egy bográcsozás végett vettek eddig baltát a kezükbe. Ráadásul a gépesítettségünk is kimerült a motoros fűrészekben, bár azokat legalább olyanok kezelték, akik korábban dolgoztak már fakitermeléseken, művezetőnek meg az erdészettől jött egy fickó. (Korábban ők jelölték ki a fákat is, amiket kivágunk majd - a Magos hegyen. Ebből lett is egy kis felháborodás, mert egyrészt a falu látképének szerves része, ahogy a hegyoldalra kapaszkodó házak végén ott az erdő, másrészt kedvelt kiránduló- és bográcsozóhely, harmadrészt meg ott a hangulatos erdei Kálvária, bár Krisztusnak már jó ideje hiányzik a jobb karja. De mikor kiderült, hogy szállítóeszközt nem kapunk, hanem a falu néhány, nem túl jó állapotban lévő lovaskocsijára, a talicskáinkra, kiskocsikra és biciklikre leszünk utalva, egyből felerősödtek a Magos hegyet támogató hangok. A második legközelebbi szóba jöhető erdő nyolc kilométer, közben meg némi szintkülönbség fel is meg le is. A Magosról meg csak legurigáljuk a fákat - gondoltuk naivan.)

A gallyazóbrigádba osztottak be, ránézésre megállapították, hogy jobb helyem lesz ott, mint a rakodóknál (akarom mondani közelítőknél). A motoros fűrészt csak a fadöntéshez lehetett használni, a gallyazást már a biodízel-fűrész végezte, vagyis mi. Bár én jobb szerettem a baltát. De, amellett, hogy a nap végére már több vízhólyagom volt, mint ujjam (mindezt úgy, hogy egyiket sem vágtam még le) és kétszer kiköptem a tüdőmet, egész jó hangulatban telt a munka. Együtt dolgoztunk, felváltva röhögtünk és káromkodtunk, lógni senki sem lógott, még a nénik is kijöttek, hogy biciklivel vagy a kis bevásárlókocsijukkal hordják lefelé a gallyakat. Pár betelepült fazon nem izgatta magát, hogy őket is kirendelték, a polgárőrök mentek értük majd berakták őket is rakodónak. Pedig volt köztük nálam soványabb is...

A második nap első fele szörnyű volt, sem a tenyerem, sem az izmaim nem heverték még ki az első adagot, és már jött is a következő. Egy régebbi szaki mondta, hogy az ilyenre rá kell dolgozni, eleinte azt hittem, hogy mazochista, aztán igazat kellett neki adnom. Épp kezdtük volna újra jól érezni magunkat, amikor a kissé előrébb járőröző biztosítók lelőtték a keltát.

Nálunk alig néhány puskás őr volt, de soha se lehetett tudni, hol kivel fut össze az ember. A polgárőrök beszéltek egy pilisborosjenői brigádról, akik szabályos csatát vívtak valami bandával az erdőben, persze ők kint vannak a szélen. A mi keltánk viszont egyedül volt.

Baltát és egyéb célszerszámokat ragadva siettünk a lövés irányába, de csak az egyik vadászpuskás polgárőrt találtuk ott, amint épp a csizmájával bökdöste a földön fekvő áldozatát, egy ősz hajú, alacsony öreget, akinek már az egész mellkasa egy merő vörös folttá változott. Állítólag az egyik bokor mögül lépett elő késsel a kezében, úgy kapta be a lövést, egyből meg is halt. A kést meg is találtuk, a svájci bicskámnak nagyobb pengéje van, ráadásul a kelta oldaláról tömött batyu lógott, tele mindenféle növényekkel és termésekkel - és egy eldobott, de gondosan letisztogatott sörösdobozzal. Valaki elnevezte sárkányfűárusnak, de nem sokan nevettek rajta. A polgárőr mindenkinek elmondta, hogy nem volt ideje sokat gondolkodni, meg minket akart védeni, stb. A beérkező ügyeletes meg is dicsérte, hogy jól tette, majd leszerelte és hazaküldte. Miközben elment, többen is megveregették a vállát és mondtak neki valami bíztatót, de én nem mondtam neki semmit, pedig amúgy néha szoktunk beszélgetni. Az ügyelet átvizsgálta a keltát, majd egy nagy szemeteszsákba bugyolálták, szóltak, hogy aki hozzáért, az jöjjön oda, hogy lefertőtlenítsék a kezét, majd mindenkit visszaküldtek dolgozni. Nem tudom mit akarnak a holttesttel, de azt hiszem, illő lenne eltemetni. Majd hazafelé beszélek az atyával, mi erről a véleménye. (Már ha szóba áll egy nem-katolikussal, de azt mondják, jó fej.)

Sötétedés után értem haza, hullafáradtan és mogorván, de legalább egész éjszaka pihenhettem, ma más őrködik. Elköszöntem az erdészeti szakitól (a szomszédnál szállásolták el, ha már úgyis megkapta a házat a falutól), majd épp azon voltam, hogy ráveszem magam még egy kis hasogatásra, hogy éjszaka ne aludjon ki a tűz, amikor Luca néni átjött szólni, hogy nemrég kerestek telefonon nála, mert hogy nekünk olyan nincs. (Ja, mobilon meg skype-on intéztük eddig az ilyesmit...) Csodálkoztam, de persze átmentem, hogy mi van. Felhívtam a megadott számot (épp volt vonal, tíz esetből ha háromszor sikerült kifogni, és akkor is gyakran megszakadt, illetve két perc után szinte mindig szétkapcsolt) és valami hadnagy üdvözölt a másik végén, valami MVB alosztályt mondott, hogy annak dolgozik, majd elkezdte sorolni az adataimat, hogy én vagyok-e. Stimmeltek.

- Tehát maga szakvizsgázott nyelvtanár? - kérdezett rá az egyeztetés után újra.

- Nyelvtanár vagyok meg van szakvizsgám, de nem a nyelvszakomból - pontosítottam és igen kíváncsi voltam arra, hogy miért lett fontos hirtelen az angoltudásom.

- Az mindegy - vágta rá a fickó. - Holnap jelentkezzen a csentőfai városházán, a reggeli szállítók behozzák majd Esztergomba, amint beér, keresse Horgay századost a Szent Adalbert központban, a Bazilika mellett.

- Ö, miért is? - érdeklődtem.

- Túl értékes a telefonidő arra, hogy ezt most kifejtsem. Ez hivatalos behívás, köteles engedelmeskedni. Készüljön több napra, hozzon váltás ruhát, ha van laptopja vagy diktafonja, hozza azt is, esetleg biciklit. Az élelmezéséről gondoskodunk. A családját el tudja helyezni addig?

- El - feleltem ingerülten, de éreztem a hangján, hogy körülbelül annyira lehet vele vitatkozni, mint egy automatával. - Tehát semmit sem tudhatok a dologról?

- De, csak részletesen nem. A kelta nyelvet kell tanulnia majd továbbadnia. Mindent megértett? Akkor holnap keresse Horgay századost. Jó éjszakát!

Még aznap este felcuccoltuk a családot apósomékhoz, Eszterrel meg nem tudtam megértetni, hogy nem mondhattam nemet. Jánossal is beszéltem, megígérte, hogy figyel a házra.

(Szolg. közl.: Az átkerült kerületek első hevenyészett térképvázlata felkerült az iwiw klub képei közé, rendes térkép is lesz hamarosan rendes tárhelyen, nagy felbontásban. Csak addig is...)

(A dr. Csertényi Zoltán nyugalmazott professzor vezetésével megalakult tudóscsoport első jelentése az okt. 25-ről 26-ra virradó éjszakán történt jelenséggel kapcsolatos vizsgálatokról.)

- részletek, kivonatok -

Átkerülés

Az egyszerűség kedvéért a kutatott jelenséget és annak következményeit közös megegyezéssel az "Átkerülés" néven illetjük.

Az Átkerülés éjszakáján kialakult viharral kapcsolatos megállapítások

Közkeletű vélekedés, hogy a több szempontból szokatlan időjárási jelenség (minden előzmény nélkül hirtelen kialakuló, komoly károkat okozó, de szinte semmiféle csapadékkal nem járó szélvihar, ami az Átkerült területek egészét érintette) miatt történt az Átkerülés. A meteorológiai feljegyzések és az Átkerülés éjszakáján történt események jegyzőkönyveinek összevetése nyomán kiderült, hogy a vihar az Átkerülés pontosan megállapított időpontja után kezdődött, így sokkal inkább tekinthető a jelenség következményének, mintsem okának. A szélvihar minden bizonnyal az Átkerült területek és a környezet eltérő légnyomási és hőmérsékleti értékei okozhatták, illetve egyéb, egyelőre ismeretlen kísérőjelenségek. Részletek mellékelve.

Az Átkerülés határainak vizsgálata nyomán született megállapítások

Az Átkerült területek bejárását a helyi hatóságok által megbízott csoportokkal végeztettük el, egy részét a bizottság tagjai személyesen is felügyelték. Későbbi feldolgozásra részletes dokumentációt állítottak össze az Átkerült területek határairól, a képek egyelőre digitális formában, több biztonsági példányban várnak egy árammal jobban ellátott időszakra, amikor papíralapú kidolgozásuk is megtörténik majd. Mértünk továbbá hőmérsékletet több magasságban és a talajban, földmintákat, növénymintákat tároltunk el. A vizsgálat folyamatát még nem zártuk le, bizonyos okok miatt nem csak a szélek, de a belső területek alapos felmérésére is szükség lesz.

Az Átkerülés határaival kapcsolatban a következőket állapítottuk meg:

- Az Átkerülés határai nem élesek, hanem fokozatosak, a szélek felé közeledve egyre nagyobb foltokban keveredik egymással a régi és az új környezet, néha csak pár száz méter széles, néha több kilométer széles sáv húzódik a "tiszta" területek között. Néhány helyen (Tata, Szár, Etyek közelében) nagyobb, összefüggő tisztán "új" terület után összefüggő Átkerült terület található, szintén foltos átmenetű határokkal. Ezek átmenetileg a "Szélsziget" elnevezést kapták, alaposabb vizsgálatuk a kialakult helyzet miatt egyelőre nem lehetséges. Telki és Agostyán közelében "negatív szélszigeteket" találtunk, vagyis az Átkerült területek közepén jelent meg egy "új" terület, a jellegzetes növényzettel borítva. Elképzelhető, hogy még nem fedeztük fel az összes szélszigetet.

- Az Átkerülés határai nem roncsoltak semmiféle természetes struktúrát, ami Átkerül, az egyben került át és az átkerülése során sem okozott kárt semmi nagyobb struktúrában. A roncsolódott fák a vizsgálatok alapján a szélviharban sérültek meg. A talajminták alapján sincs éles határvonal, a foltok szélei is fokozatosan keveredve olvadnak át a környezetükbe.

- Az Átkerülés az eddigi adatok alapján sehol sem hatolt át a Duna medrén, míg más vizek nem gyakoroltak rá felfedezhető befolyást. A Duna medrének komolyabb vizsgálata még előttünk áll, de a Mária-Valéria híd torzója alapján elképzelhető, hogy a meder közepéig, vagy tovább is eljutott az Átkerülés zónája. Az ok, hogy a Duna miért játszik ilyen szerepet, egyelőre ismeretlen.

- A mesterséges infrastruktúra vizsgálata az Átkerülés határain: míg a természetes struktúrákról csak vizsgálat segítségével állapítható meg, hova tartozik, az infrastruktúrán szemmel látható a határ hatása. Közutakat, vezetékeket, vasútvonalat és ezek tartozékait vizsgáltuk. Bár a váltás a megmaradt és az eltűnt részek között szemmel is látható, de itt sem éles, hanem általában több méter hosszú szakaszon (a legrövidebb két méter, a leghosszabb, az M1-es pályatest nyugati vége, huszonkét és fél méter) roncsolódott. A roncsolódás leginkább eróziós-korróziós folyamathoz hasonlítható, mintha az adott szakasz nagyon hosszú ideig karbantartás nélkül maradt volna, minél messzebb távolodunk az ép szakasztól, annál roncsoltabb. (A Esztergom-Budapest vasútvonal végét vizsgálva még a nem Átkerült, őshonos fák gyökérzete alá fúrva is találtunk rozsdanyomokat a sínpár egykori vonalán, vagyis nem csak a természetes struktúrák keverednek egymással.) A kutatást nehezítette az, hogy a közutakon az eltűnt út és az erdők találkozásánál jellemzően balesetek történtek, a személyi sérülések mellett az Átkerülés utáni állapotot is roncsolva, szennyezve, amit a mentési munkálatok csak fokoztak.

- Az Átkerülés határainak viszonya a domborzathoz: Néhány helyen mintha a domborzat megakasztotta volna az Átkerülést, de más helyeken (pl. a Pilis legnagyobb része és a Visegrádi hegység egésze) egyelőre nem sikerült semmiféle összefüggést felfedeznünk a határok és a domborzat között.

Sugármérési eredmények vizsgálata

Az Átkerülés óta folyamatosan rögzítésre kerülnek a különféle sugármérési eredmények. (Részletes adatok mellékelve.) Ahogy az a grafikonokból is jól látszik, ezek az értékek szignifikánsabban alacsonyabbak az Átkerülés előtt rögzítésre kerültektől.

Botanikai vizsgálatok

A rossz biztonsági helyzet miatt még nem tudtunk mélyebben az új területekre hatolni, ezért a vizsgálati eredmények csak az Átkerülés határairól begyűjtött mintákon alapulnak.

Kizárólak őshonos fajokat találtunk. (Részletes lista mellékelve.) A vizsgált társulások nem jellemzőek a vidékre, jellegzetesen emberi beavatkozástól mentesek, őserdei jellegűek.

(További részletek és következtetések nagyobb terület átvizsgálása nyomán várhatóak.)

Zoológiai vizsgálatok

A fent említett okok miatt a zoológiai vizsgálatok is csak kezdeti stádiumban járnak, bár értek el látványos eredményeket. Az Átkerülés után pár nappal a Duna halállománya jelentősen megnőtt és korábban kihalt fajokat is találtunk (pl. viza.) Több helyen észleltek Magyarországon már nem honos nagyvadakat, vizsgálatra kilőtt farkas és medvetetemeket is szereztünk, illetve fényképet nagy testű növényevőkről, ami leginkább az európai bölényre emlékeztet, de a felvétel rossz minősége miatt pontosan nem megállapítható. Lakossági és hatósági bejelentések alapján a vadállomány jelentősen megnőtt az Átkerülés határaihoz közeli területeken, alaposabb vizsgálatok, gyűjtőexpedíciók szervezése fontos lenne, nem csak tudományos, hanem élelmezési szempontból is. Az eddig észlelt és a határokon begyűjtött fajok részletezése...

(folytatás a listák után)

A Sacco di Esztergom óta nagyon mozgalmas napjaim vannak. A Lövészdandár parancsnokával, egészségügyi főnékével arról tárgyaltam, hogy akkor milyen igényeik vannak az egészségügyi szolgálat megerősítésében, amikor egy igencsak ideges százados jött jelenteni:

- A felderítőink ellenséges csoportosulásra bukkantak, Környe irányában folytatva erőszakos felderítést. A kiküldött alegység ellenséges épületekre bukkant, majd dél felé haladva harcérintkezésre kényszerültek. Jelentésük szerint három sérültjük van, azonban a visszavnulások útját elvágták. Csapaterősítést kérnek. Az ellenség ereje körülbelül 5-800 fő, lóvontatású szekerekkel támogatva. Az általunk okozott veszteségeket megközelítőleg 100-150 főre becsülik.

No, ettől mindenki igencsak magas vérnyomásos állapotba került, már csak azért is, mert a dandár jelentős része nem volt itt! Egy részük Esztergomnál, más részük a megye déli részén látott el biztosítási feladatokat, illetve készült a közelgő bevetésekre. A 16 páncélosból is csak négy volt itthon, az M-készletet még mindig nem sikerült feléleszteni, és személyzet sem volt hozzá.

A reggeli légifelderítés (egy fényképésszel felszerelt mezőgazdasági gép) adatai még nem futottak be, ugyanis a civil fényképész kénytelen volt hagyományos technikával dolgozni. Ám a jelentése, a képei pont jókor érkeztek, mert megerősítették a kelta táborok létét. A parancsnok nem volt ijedős fajta, Albert is maximálisan megbízott benne. Rögön intézkedett, hogy készüljenek egy megelőző csapásra. Nekem felajánlotta, hogy elkísérhetem.

Bevallom, nem értettem, hogy ezt a felajánlást miért teszi, hisz egy civillel – hiába végeztem én is a Nemzetvédelmin, civil szak az civil szak – mindig nehezebb a katona helyzete. Talán hallotta, hogy nem vagyok egy ijedős fajta, vagy így akarta biztosítani, bizonyítani, hogy az igényeikért teljesítenek is, mindenestre elég hamar az egyik BTR-ben találtam magam. 
 

Harckocsi-fedezettel megindult a körülbelül két századnyi erő. Végre megvolt az engedély Könye rendes biztositására is, az elmúltidőszakban többször is jelentettek a településről, hogy a kelták kerülgetik őket. Elég rossz helyen voltak, ugyanis ez volt az utolsó/első civilizált település a barbárok felé.

Sajnos a részletes eligazításnál nem voltam ott, más dolgom akadt. Telefonon iderendeltem a megyei TBE-egységet. Ezeket a Tömeges Baleseti Egységeket elvileg arra találtuk (a madridi robbantások után), hogy ha valami súlyos, nagyobb számú sérülttel járó esemény akad, akkor a helyszíni mentéskor legyen elég felszerelés, mert ugye a szimpla mentőegységek eléggé korlátozott képességűek. A kelta betörések eddigi tapasztalatai alapján sok-sok sérültet kell ellátnunk. Most pedig fennáll annak a veszélye, hogyha az ellencsapás nem egészen a terveink szerint alakul akkor Tatabánya az ölükbe hull! Egy ekkora fiaskót nem viselne el az MVB!

Mát csak ezért is reméltem, hogy most rendesen megkapják a magukét a barbárok!. Még mindig magam előtt látom annak a sok szerencsétlennek a meggyalázott, megcsonkított testét! És ha Csilla is… 
 

A paracsnok gyanította, hogy a Környe alatt egy nagyobb kelta csoportosulásra, település lapul. A mai légifelderítés fotói alapján Tatabányát kisebb-nagyobb megszaktással nagy erdőségek eszik körül. Arra még nem volt mód, hogy azt felderítsék, hogy ezek az erdőségek megkorra kiterjedésüek, bár erre még a tél beállta előtt biztos, hogy sor fog kerülni… ugyanis az embereknek valamivel fűteniük kell..   

A menetbiztostó jelentése arra kényszerített bennünket, hogy a teljes csapásmrő erő tegyen egy gyors kitérőt az egyik út menti tanya irányába… Ugyanis a mi drága jó keltáink meglátogattak a tanyát, amit senki nem élt túl. Még az alig 10 éves kislányokat is megbecstelenítették… A parancsnok jól számított, mert a fiúk ennek hatására még jobban égtek a vágytól, hogy keltával találkozzanak! Siettek is rendesen!   

Az én egységem a felderítőinket szorongató csoportot lepte meg, de nagyon, mondhatni átszaladtunk rajtuk. Ezt szó szerint kell érteni… A tőlünk jobbra küzdőhárom BTR a felderítők által először jelentett sárkunyhóval futott össze. Rádión keresztül hallottam az élménybeszámolókat, ahogy most mi tettük majdnem ugyanazt a kelta falucskával, mint amit azok a falusiakkal tettek. Gyakororatilag mindenre lőttek, vagy ráhajtottak, ami élt és mozgott.   

A parancsnok utastására beljebb hatolt mindhárom ék. Három-három BTR-T72-es alkotta ezeket az ékeket, amiket egy biztostó-tisztogató erő követett a maradék T72-essel, illetve a BTR-ekkel. Két BTR-t Környén hagytunk tartalékban.

Az újabb, rádiós összeköttetésben kapott légifelderítés jelentése szerint keletről és nyugatról erdős terület vette körül nagyjából azt a területet, amit az átkerülés előtt valaha Oroszlány városa terült el. Ez egyértelműen kelta-vidék volt, teli sárkunyhokkal, meg szekértáborokkal, ménesekkel, mindezt rendszertelen halmazokban… Ez egy kicsit nehézkessé tette a dolgunk – mert az az volt, hogy szórjuk szét a tábort. Talán nem is egy tábor volt.

Szerintem kicsit gonosz húzás volt a részünkról, hogy az erdőt gyújtólövedékekkel lezártuk, magyarán felgyújtottuk. A megjelenésünk,a fegyverzet hatalmas kavarodást okozott, amit a tűz csak tovább fokozott. A legalább 4-5000 fősnek jelentett telep már attól lángra kapott, ahogy a menekülők vagy a járműveink a tábortűzeiket szétkotorták.

De ez már nem torpantotta meg a parancsnokot, csak tovább erőltetette az előrenyomulást! Bár nagy erőfeszítésekre nem volt szükség – a sohasem látott tankok puszta látványa elég volt a győzelemhez. Azért egy-két lövést is megeresztettünk. Huh, egy T-72-es lövése tud ám szépen szólni! Az egyetem alatti lövészet is nagy élményt jelentett, de, így élőben, élő célpontok ellen…  
 

Egyeten izgalmat talán az közl ezer fő kelta gyalogos-lovas roham jelentette, ami a balszányunkat érte. Valósznűleg ez is egy bátor hadfi szervezése volt, mint az amit a Sacco di Estergomnál is átéltem. Azért bátrak és kemények ezek a kelták.

Ez az üközet sem tartott hosszan – a géppuskák most tovább öltötték ki halálos nyelvüket, így a kétségbeesett roham hamar összeomlott, leleményes sofőrök pedig új sportban mérték össze magukat: ki tudd több keltát… hatástalanítani… Nem nagyon nézték, kin mennek át. Házon, szekeren, emberen mindegy volt…

Bár a Sacco emléke élénken élt bennem, és Csillának is miattuk veszett nyoma, de azért kezdett kicsit sok lenni az a massza, ami a kerekeinkre tapadt: vér, könnyek, bor és sör szürreális keveréke. A parancsnok azonban alapos munkát várt el embereitől.

Kezdtem besokalni,nekem ez a mészárlásmár kicsit sok volt a jóból. Jeleztem a parancsnoknak, hogy nem ártana pár foglyot ejteni, meg kicsit takaréoskodni az üzemanyaggal, lőszerrel. Egyre-másra fordultak ugyanis vissza a kittikadt üzemanyagtartályú BTR-ek tankolni. (Amúgy se voltak rendesen feltöltve.) A paracsnok értette a dolgát, már két kocsinyi foglyot küldetett hátra, mikorra én szóltam neki. Végül visszavonultunk, lángokat, romokat és holttesteket hagyva magunk után. Győztünk... 

Annyira mégsem éreztem jól magam tőle.

Pár napja már nyomasztott egy érzés, hogy elfelejtettem valami fontosat, de nem tudtam rájönni, hogy mit. Ma valahogy kezembe akadt a számlatömböm egy pakolászás közben (nagy selejtezést tartottunk, gyújtósnak keresgéltünk felesleges és nélkülözhető papírokat), és egyből leesett, hogy mi nem hagyott nyugodni. Ma járt le a havi APEH határidő a járulékutalásokra. És ha megszakadok se tudnék utalni. Ez egyből jobb kedvre derített.

Nem tartott sokáig, mert befutottak a Csövesek. (A faluban csak így emlegették az üzemanyag begyűjtőket a nyakukban lógó műanyag cső nyomán.) Akár vicces is lehetett volna, ahogy kis utcácskánkba becsattogtak a marmonkannákkal megrakott lovaskocsijukkal, a bakon egy marcona gépkarabélyos, golyóálló mellényes őrrel, aki valami android lehetett, mert egy szavát se hallottam, de egyéb emberiként értékelhető gesztust sem láttam tőle. A két Csöves viszont akár még szimpatikus is lehetett volna, ha nem épp állami támogatással akartak volna meglopni, de hát ha már APEH nincs, valahogy csak tovább kell vinni a zászlót.

Az utcánkban nem sok néninek volt kocsija, Adó bácsi Schwalbijával is hamar végeztek (Az öreg este átjött tanácsot kérni, hogy hova dugja el, meg kellett vele innom egy kupicával, hogy le tudjam beszélni róla. Amúgy utálom a pálinkát, az öregnek meg hiába magyarázom, hogy ennél jobb valuta nem kell, próbáljon takarékoskodni vele.) Én két nappal a dolog előtt tankoltam, úgyhogy bő harminc literrel gazdagítottam az MVB készleteit, kaptam is róla szép pecsétes elismervényt, ami azt ígérte, hogy majd valamikor valamilyen formában kompenzálnak érte. Szép ígéret, pedig még nincsenek is választások. A fiatalabbik Csöves mesélte, hogy nagyon sokan szinte üres tankkal várják őket.

- És olyankor mi van? - érdeklődtem.

- Átkutatjuk az egész lakást.

- És, találtak már valamikor dugibenzint?

- Kétszer vagy háromszor. Igazából ha valaki el akarja dugni és nem teljesen hülye, akkor úgyse találjuk meg.

- Akkor meg minek bohóckodni a házkutatással?

- Ezt mondták a fejesek - hajolt közelebb bizalmasan. - Csináljunk akkora felfordulást és kellemetlenséget, amekkorát csak tudunk, hogy elterjedjen a híre és másoknak már ne legyen kedve hozzá.

Na szép, gondoltam, majd mikor megpendítettem, hogy így nem lesznek túl népszerűek, mire azt mondták, hogy nem idevalósiak, direkt így osztották szét őket. A bakon ülő tökéletes katonának az egész családja odaát maradt, pl.

A szomszédnál már akadtak gondok, az Astrából ha egy liter lejött, akkor sokat mondtam. A garázsban túrtam a dobozokat gyújtósnak való után, amikor hallottam, hogy balhé van, és mint az utca felelős embere úgy éreztem, oda kell lépni. Az idősebbik Csöves épp a házkutatási passzust olvasta fel a kiképzésén kapott anyagból, a tökéletes katona meg olyan arccal kászálódott le a bakról, ami egy komplett kivégzőosztagnak is elég lett volna. A nép is kezdett gyűlni, Luca néni a diótörő klopfolóját is a kezében felejtette véletlenül, Adó bá' pedig még mellényt sem húzott magára. Biztos belső fűtésre kapcsolt.

Szóltam a Csöveseknek, hogy Jánosnak tényleg nincs több benzine, mert nem is idevalósi, bő egy hétig küldözgették ide-oda, míg végül megkapta a házat. A Csövest nem hatotta meg, megmutatta, hogy az eljárásrendben az van, hogy indokolatlanul kis mennyiség alatt kötelező házkutatást tartani. Hiába szállt be Luca néni is azzal a aduérvvel, hogy "a János egy jó ember" meg különben is nagy családja van, a tökéletes katona hátrébb küldött mindenkit, majd nekiláttak átkutatni azt a házat, amibe Jánosék éppen csak beköltöztek és szerintem még nem is jártak az összes kihűlt helységben. Én is csak azért mehettem be, mert előszedtem a polgárőr-cetlimet, amin egy igen jól hangzó, bár annál kevesebb valódi tartalommal bíró titulus állt. Luca nénit megkértem, hogy telefonáljon a jegyzőnek, jobb, ha tud a dologról.

Nem kellett sokáig kutakodni, a már kevésbé szimpatikus Csövesek kiváló nyomozói érzékkel először a gyerekek cuccait túrták fel, majd a síró fiúkat vígasztaló anyuka pipereszereit borogatták ki, gondosan megszagolva mindent, nincs-e valamelyikbe benzin rejtve, utána feltúrták a régi szomszéd éjjeliszekrényeit és jókat somolyogtak az ott talált óvszereken - ekkor már kezdtem azon gondolkodni, hogy lehetne gyorsan kiütni a tökéletes katonát a játékból, majd a Csövesek névadó eszközeit ledugni a torkukon és valami kellemetlen dolgot leküldeni rajta.

Majd, mikor már a szabályzatuknak elegendő mennyiséget kellemetlenkedtek, kimentek a garázsba, és az onnan nyíló kis szerszámoskamrában találtak két marmonkanna benzint.

A kannán a régi szomszéd nevével.

- Hoppá - mondta az idősebbik Csöves. - Ez már statáriális mennyiség.

Próbáltam újra elmagyarázni a helyzetet, de azt mondták, hogy kuss. Majd utasítottak, hogy értesísem a helyi VB megbízottját, mert az elkövetőt le kell tartóztatniuk és be kell szállíttatniuk.

Odakint már a szomszéd utcákból is álltak, Luca néni odasúgta, hogy szólt a jegyzőnek, de az annyit mondott, hogy csak akkor hívjuk újra, ha baj van. Mondtam neki, hogy talált, hívja újra és addig ne szálljon le róla, amíg ide nem jön. Testhezálló feladat Luca néninek. De a jegyzőt se kellett félteni, azt kérte, hogy menjünk le a városházára, a ügyeletes pőr. parancsnok is ott van, sőt, egy katonai járőr is, akivel amúgy is bevitetnék a vádlottat. A zsákmányolt marmonkannáknak szorítottak még egy kis helyet a szekéren, Jánost a családja és az egész utca szeme láttára megbilicselték és felültették a tökéletes katona mellé, én meg felkaptam pár cuccot és biciklivel leszáguldottam a főtérre.

Nem csak a jegyzőnek, de a 4x4-es Ignissel érkezett járőrnek is elmondhattam a dolgot, mire a szekér leért. János falfehér arccal kászálódott le róla, a tökéletes katona tökéletesebb volt, mint valaha, a Csövesek meg egyre baromarcúbbak lettek. A jegyzőn láttam, hogy látja, mi a helyzet, de az eljárásrend az eljárásrend és ő nem hivatott kivizsgálni, ezért, gondolom, magát védendő, mindenképpen be akarta vitetni a vádlottat a statáriális bíróság elé. Nem csak én tiltakoztam, hanem a pőr. ügyeletes is, meg páran a városháza dolgozóiból is, de a Csövesek annyira pattogtak, hogy végül beizzították a ki tudja hol talált írógépet és nekiálltak jegyzőkönyvet gépelni a tényállásról. Amit aztán majd úgy értelmeznek, ahogy akarnak, és fellebbezésnek helye különben sincs. Én is eléggé morogtam, de a pőr. ügyeletes annyira berágott, hogy majdnem egymásnak mentek a fiatalabbik Csövessel. A járőr szedte szét őket, majd nekik is elegük lehetett a cirkuszból, mert a rangidős odament a jegyzőhöz és egyszerűen kitépte a papírt az írógépből. Annyira csúnyán nézett, hogy elmaradt a felháborodott tiltakozás.

- Megvan a benzin? - fordult a Csövesek felé. - Nem lett kevesebb?

- Nem, de el akarta dugni - pattogott az idősebbik.

- Ha el akarja dugni, akkor ott tartja marmonkannában a fal mellett, ugye? - jegyeztem meg. - Két napja költözött be, ha egyszer felfognák végre!

- Két nap alatt észrevehette volna, ha akarja.

- Na jó, elég ebből - zárta le a járőr. - Én úgy tudom, hogy átadta maguknak a két kannát.

- Micsoda? - hördült fel a két Csöves. Még a tökéletes katonának is megrezzent egy kicsit az arca. - Dehogy adta át! Házkutatást tartottunk...

- Az egész utca látta, hogy átadta - szálltam be én is. - Megkérdezzük őket?

Végül a járőr azzal zárta rövidre az egészet, hogy ha valami nem tetszik, akkor a fiúkkal szívesen belevizelnek az üresen maradt kannákba, hogy azzal is több legyen a lé, és különben is indulniuk kell Dorogra, nemsokára itt a gyűjtőkocsi. A Csövesek meghúzták magukat, mielőtt kitör a karhatalommal megtámogatott népharag, én meg hazasétáltam Jánossal, akivel abban maradtunk, hogy átrakjuk máskorra az összeröffenést.

A régi szép APEH-es idők... (Hm, ezt én írtam le?)

(Szolgálati közlemény: Köszönet a Szeretgom portálnak a híradásért!)

A kelták Esztergomi „látogatása” alaposan felforgatta az életünket. Nem elég, hogy Csilla és még több száz ember eltűnt, illetve meghalt, de a MVB tagjai rendesen bepánikoltak, illetve berágtak.

Először is rendkívüli statáriális állapotot hirdettek. (Na jó, hirdettünk, vállalom tetteimet, mert én is tagja vagyok a testületnek). A megyét – mármint ami maradt belőle – négy körzetre osztottuk, mindegyiket egy-egy statáriális testület irányítja közvetlenül. E testületek adják a statáriális bíróságokat, azaz a rögtönítélő bíróságokat.

Persze elég sokat vitatkoztunk ezen, mert ugye nincs Országgyűlés, nincs Köztársasági Elnök, szóval az Alkotmány és a védelmi igazgatási szabályok vonatkozó részei elég erőteljesen sérülnek… Végül úgy döntöttünk, hosszas vita után, hogy az „átkerülés” előtti időszakok normáit követjük, többé-kevésbé módosítva, a helyzetünkhöz igazítva azokat.

Legérthetőbben az új rendőrfőkapitány (az előzőt sajnos a kelták meggyilkolták, miközben a kapitányságra sietett a riasztás nyomán) érvelt, hogy most egy olyan rendkívüli helyzetben vagyunk, ami megköveteli tőlünk, hogy csakis a közösség érdekeivel törődjünk, és nem egy jelenleg betarthatatlan szabályhalmazt kövessünk. Azt hiszem, Albertnak nagyon is igaza van!

A statáriális testületeknek gyakorlatilag tejhatalmuk van, a katonák is alájuk tartoznak, hogy ha kell, bármi áron megakadályozzák az újabb Sacco di Esztergomot!

Még akár azt is megtehetnénk, hogy a lakosságtól elkobozzuk a járműveiket. Volt erről is egy nagy vita, hogy így biztosan ki lehetne szűrni az indokolatlan benzinhasználatot, meg lenne elég szállítójárművünk, de aztán – szerencsére – elvetettük ezt, mert azt a lakosság valószínűleg igencsak nem tolerálná! Ráadásul nincs is hol összegyűjteni, pláne nem őrizni azt a rengeteg járművet, no és a drága és kevés üzemanyagot nem pazarolhatjuk erre.

A gazdaság irányítását még koncentráltabbá tettük – mert bizony éhínség fenyeget! Egyszerűen nincs elég élelmiszer-tartalék. Gyanítjuk, hogy a falvakban élőknek nagyobb a készleteik, de a városokban, különösen Esztergomban katasztrofális a helyzet. Az élelmiszerüzleteket már „kifosztottuk”, illetve őrséggel vigyázzuk, de felmérve a mennyiségeket, nincs okunk a derűlátásra.

Az üzleteket egyébként nem csak a vezetés, hanem a lakosság is igyekezett kirámolni. A közbiztonsággal voltak, és szerintem lesznek is problémáink… Sokakat elég nehéz féken tartani, pláne úgy, hogy maradék megyében egy rendes börtön sincs. Kellett a 2002-ben felújítottat 2006-ban bezárni… Meg utána szétszerelni. A halálbüntetéssel egyébként pont ezért igyekszünk operálni – reménység szerint kellő elrettentő ereje lesz annak a néhány ítéletnek, amit kénytelenek leszünk meghozni. Hága meg az Emberjogi Bíróság nem került át velünk – legalábbis nem tudunk erről. Szóval néhány eddigi normát megszegünk, pl. azt is, hogy egy simlisnek több joga legyen, mint az áldozatának!

Csilla nővérének a lakásában lakunk, akik eltűntek. Nekik sem volt túl sok tartalékuk… Még jó, hogy miattam kiemelt adagokat kapunk. Borzasztóan aggódom érte!

A tervek szerint tavasszal megkezdjük a kiterjesztett gazdálkodást, amihez a vidéki lakosság minden segítséget meg fog kapni – persze üzemanyagot a traktorokba már nem. A fát a fűtéshez is nagyon nehéz beszállítani, nem lennék most logisztikus. Szerencse, hogy ilyen enyhe az idő!

Persze a logisztikával én is erősen küzdök! A sebesültek ellátására egy tábori kórház felállítása mellett döntöttem, mert a városi kórház kapacitása most nem elég. Plusz munkaerőt, ápolókat, háziorvosokat kell majd behívni egészségügyi szolgálatra.

Épp ez a nagy gondom – ugyanis az adataim, hogy miből, hol, mennyi van az a laptopomon volt, de azt a kelták felgyújtották… A mentéseim meg… Csillánál, a pendrájvon… Miért is hagytam otthon aznap reggel azt a vackot!

Illetve jó, hogy ezt tettem, mert most már volt egy bomba érvem, hogy miért is mennék én azzal a csapattal, akik az elrabolt embereket fogja visszahozni a keltáktól – a pendrájvon nélkülözhetetlen, nagyon nehezen, illetve sehogy sem pótolható adatok vannak! Az persze nem kötöttem Laci bá’ orrára, hogy igazából van egy másik mentésem, csak az nem a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha ezt tudja az öreg, biztos soha nem enged el… Mondjuk azt láttam rajta, hogy egy nagy mínuszt gyűjtöttem nála. Sőt, nem csak nála, hanem a többi kollégánál is – igaz, az ő szeretteik nem Egomban voltak azon a bizonyos éjjelen… Szerintük most a munkával kéne törődni… Na persze!

Azért a tábori kórház beindítását megszerveztem, már készültem rá egy ideje, valahogy számítottam ilyesmire. Meg aztán ez a dolgom. Tatára akartam még elutazni, hogy arról egyeztessek a parancsnokkal, hogy a katonai mentőkapacitásokat hogyan lehetne úgy bővíteni, hogy a várható igényeknek – értsd, ha elkezdjük a keltákat megbüntetni, és lesznek sérültek – meg tudjon felelni.

A Sacco óta egyébként úgy utaztam mindenhová, hogy volt egy külön fegyveres kísérőm és a sofőrnél is volt AK, illetve AMD. Hogy nála miért, azt nem tudom, talán ha meg kell állni valamiért, és akkor lepnek meg minket… mert vezetés közben elég nehéz hatékonyan használni ezeket a fegyvereket.

Az úton szerencsére nem történt semmi érdekes. Néha-néha elhúzott mellettünk, vagy velünk szembe egy-egy katonai, vagy katonaivá átprofirílozott teherautó, leponyvázva, de ez nem volt szokatlan. A településeket ugyanis legalább egy-egy rajjal megerősítettük, hogy ezzel megnyugtassuk a lakosságot. Persze ez az erőink elaprózását jelentette, ám a lakosságot nagymértékben megnyugtatta, ami jelen helyzetben legalább olyan fontos szempont volt. Egyébként egy újabb betörés ellen őrjáratot, és kerületenként felállított gyors reagálási erőket állítottunk hadrendbe. Ha jönnek a kisgatyások, akkor mennek a fiúk, és visszalökik őket. Csak épp ez a taktika elég sok üzemanyagot igényelt.

A közeljövőben azonban lesz majd néhány olyan hadművelet, amikor mi támadunk… Hogy megmutassuk, velünk nem lehet packázni. Egyébként ezt nem is egy katona, hanem szintén Albert, a rendőrparancsnok találta ki. A katonákat, meg aztán mindenkit elég hamar meggyőzött, hogy hosszútávon ez a legcélravezetőbb. Csak alaposan fel kell rá készülni.

Mint ahogy a holnapi Csillamentésre is, amihez már majdnem minden megérkezett, hogy a technikát is át tudjuk vinni a Dunán.