Az Ómagyar Wikia lexikonból

Több ókori nép által gyakorolt vallási aktus, az ómagyarok főleg a kelták által gyakorolt formáival találkoztak. Ómagyarország, a fejlettebb anti hatalmakhoz hasonlóan az emberáldozat gyakorlatának ellensége volt a kezdetektől fogva, tiltotta, üldözte, esetenként komolyan meg is torolta, többek között ez vezetett a druida ellenállás kialakulásához.

A kelta emberáldozat

Az eredeti kelta vallás fontos részét képezte az emberáldozat, amit sokféle, általában kegyetlen módon gyakoroltak. Különféle isteneknek különféle módon áldozták fel az embereket, akik hadifoglyok és saját törzsbeliek is lehettek, de fogadalmi ajándékként is művelték ezt az aktust, illetve egyes esetekben a váteszek a különféle módon halálra kínzott áldozat haláltusájából jósoltak. Előfordult, hogy egy fontos ember gyógyulásáért mutattak be helyettesítő emberáldozatot. A barbárnak titulált szokás kezdettől fogva elborzasztotta az átkerült ómagyarokat, bár később árnyalódott a kép, ahogy az antikutatók és az emancipált kelták által jobban megismerték a gyakorlat hátterét, de az emberáldozat tiltása és üldözése sohase került le a napirendről.

Feláldozott ómagyarok

Az Átkerülés, az eraviszk törzsterület nagyobbik részét eltüntető esemény sokkolta a környező keltákat, köztük a druida papokat is, akik a szokottnál nagyobb számban voltak jelen a területen, az áttelelő Brennus seregét kísérve. A világ kizökkent egyensúlyát a "faevők" képviselőinek feláldozásával akarták helyreállítani, ezért is történt az, hogy a különféle támadások, majd a Sacco di Esztergom során viszonylag sok átkerült ómagyart hurcoltak el a kelta harcosok.

Ezeket a foglyokat később különféle rítusok szerint feláldozták, hogy kiengeszteljék a túlvilági hatalmakat, kérve őket, hogy vigyék vissza az Átkerült területeket oda, ahonnan jöttek. (Illetve egyes druidák úgy vélték, hogy a túlvilág egy része tört be a földi világba, s a hasonló kelta mítoszoknak megfelelően meg kell küzdeni az így érkezőkkel, hogy a hősiességüket bizonyítsák.) Néhány elrabolt ómagyart halálra korbácsoltak, hogy a váteszek a közben mutatott viselkedésükből kaphassanak kijelentést, állítólag egy idősebb férfit a Loire-menti druida gyűlésre is elhurcoltak, majd ott állították az istenek színe elé. Az így nyert tapasztalatok alapján alakították ki végül az ómagyarokkal ellenséges álláspontjukat

Ómagyarország és az emberáldozat

Ómagyarország kategorikusan elutasította az emberáldozat minden formáját, minden fennhatósága alatt álló területen tiltotta, a kereskedelme által elért vidékeken pedig ellenpropagandát fejtett ki. Diplomáciai téren nem volt hajlandó együttműködni egy olyan hatalommal sem, ami gyakorolta ezt a szokást, az egyetlen kivételt eleinte csak Karthágó jelentette, majd később több ázsiai hatalommal szemben is engedtek, de Európán belül szigorúan ragaszkodtak ehhez az alapelvhez. Gyakorló emancipátorok többször felvetették, hogy valamiféle átmeneti megoldást kellene alkalmazni a kategorikus tiltás helyett, mert ez megnehezíti a kelta népesség integrálását és ütközik a vallási tolerancia alapelvével, de komolyabban sohasem került a téma egyetlen szabályozó testület elé sem.

Propaganda és helyettesítő megoldások

• Emancipált bárdok több olyan éneket is szereztek, ahol egy feláldozásra kijelölt ifjú személyesen találkozik azzal az istennel, akinek fel akarják áldozni, az isten pedig azt kéri tőle, hogy ne haljon meg érte, hanem egy másik, fontosabb küldetést bíz rá. A kiválasztott hős így szembekerül a régi szokásokhoz szigorúan ragaszkodó többséggel, majd vagy csodás módon megmenekül és végrehajtja a küldetést, vagy elbukik, de az áldozat megharagítja az istent és az lesújt a bemutatóira. Az egyik ilyen énekből, a Kenni és Tanarisz című tragikus hőskölteményből emlékezetes rádiójáték és kazettaműsor is készült. A záróének egyik sora (Ó, jaj, megölték Kennit!) ómagyar szólásmondássá vált, arra alkalmazzák, ha valaki valamit nagyon elront.

• Erőszakos fellépéssel általában sikerült keresztülverni az emancipáció alá vont kelta népességnél, hogy emberáldozat helyett valamiféle helyettesítő alakot, fabábot, szalmabábut vagy kirakati próbabát áldozzanak fel az ünnepeiken, egy Átkerülés előtti magyar folklórból is ismert elemet adaptálva az új környezetbe. Egyes kutatók szerint ezek a régi magyar szokások is (pl. Kisze-baba) ősi emberáldozatok késői továbbélései.