A liburna a tőle telhető legnagyobb sebességgel igyekezett a part felé, az ÓmHH Esztergom pedig egyre laposabb szöget bezárva siklott felé. A két hajó távolsága már nem csökkent olyan gyorsan, mint a liburnák szétválása előtt, de így is egyre több részletet lehetett kivenni a célpontról. Az evezőket, amik szinte hibátlan összhangban csapta le újra és újra a hajó körül fodrozódó hullámokra, a fegyvereseket, akik az ómagyar rombolót kémlelték, az árbockosárban kuporgó matrózokat (vagy parittyásokat) és a bronz döfőorr komor tömbjét, amit az ellenséges hajó helyett a partnak fordítottak. Ajtony nem merte megbecsülni a távolságokat, a pusztához szokott szeme mindig megcsalta a tengeren, de úgy érezte, hogy akár kézifegyverekkel is el tudnák érni a kalózokat, a vakszerencsében bízva mindenképp.

De a kézifegyvereket visszavonták – a romboló fedélzete hirtelen kiürült, a karabélyokkal, puskákkal, gránátvetőkkel és tűzoltótomlőkkel felszerelt tengerészek a „ház” (Bolyáki következetesen „citadellának” hívta, de ez megmaradt az ő hóbortjának) fedezékébe húzódtak, egyedül az Anikó és Dorka tüzérei maradtak a helyükön. A lövegeket megtöltötték és a liburna felé fordították.

- Bent van a vatta rendesen? - fordult Ajtony felé a kadét. Ajtony bólintott. Az erkélyen állók tippelni kezdtek, hogy hanyadik lövésre fogják eltalálni, elég eltérő számokat mondtak. Mint kiderült, egyedül az idősebb férfi járt csak tengeri éleslövészeten, de ő bölcsen megtartotta magának a tippjét. Olyan ember kevés volt a hajón, aki látott volna már igazi célpontra tüzelő hetvenötöst.

Felbúgott a figyelmeztető csengő is a fedélzeten, de már mindenki megelőzte. A töltésben segítő tüzérek kicsit odébb húzódtak, összekuporodtak és a fülükre szorították a kezüket.

- Nyissa ki a száját! - sürgette Ajtonyt a kadét.

A két löveg dörrenése egybefonódott. A rombolót mintha oldalba rúgta volna valaki. Ajtony reflexszerűen becsukta a száját, mikor ösztönösen megszorította a korlátot. A liburna mögött vagy három hajóhossznyira két vízoszlop tört a magasba.

- Hosszú – állapította meg a férfi. - De elsőre nem rossz.

A fedélzet életre kelt. Nem csak a tüzérek siettek, hogy minél gyorsabban újratöltsék a lövegeket, hanem az addig fedezékbe húzódó tengerészek is a liburna felőli oldalra húzódtak, már amennyire megtehették. A figyelmeztető csengő azonban visszazavarta őket.

- Nyissa ki a száját! - szólt rá a kadét Ajtonyra. A férfit bosszantotta a saját bambasága, hogy egy ilyen egyszerű dolgot sem tud észben tartani. Szerette volna megnézni a távcsövével is, hogy mi történik a célpontjukon, de túl gyorsan történt minden és már nem maradt rá ideje. Annyit távcső nélkül is ki tudott venni, hogy a kalózoknak eszük ágában sincs megadniuk magukat, pedig még nem lenne késő.

Anikó és Dorka újra egyszerre tüzelt. A liburna előtt újabb vízoszlop tört a magasba, nagyon közel hozzá, amikor pedig visszahullott a tengerbe, a hajó kicsavarva, legalább két darabra törve hánykolódott az egymást ostromló hullámlökésekben. Több kadét diadalmasan felkiáltott, az idősebb férfi is mormogott valami elismerőt, bár azért hozzátette, hogy ilyen közelről, közvetlen irányzással azért illett volna elsőre. Ajtonynak ezúttal nyitva maradt a szája. Elengedte a korlátot és a távcsövéért nyúlt, hogy jobban lássa az ellenség haláltusáját.

Bolyáki először vízre tetette a nagyobbik motorcsónakot, hogy kihalásszák a túlélőket, de miután konzultált a parancsnoksággal és a Sziszek kapitányával, visszahúzatta a fedélzetre. Aki nem halt meg vagy nem veszítette el az eszméletét és/vagy a végtagjait a robbanásban, az most a part felé úszott, ahol majd a helyiek rendezik a többit. Az Esztergom úgyse vitt volna senkit magával Korinthoszba közülük és különben sem tartozott a kötelességei közé fuldokló kalózokon segíteni. Több lett volna a macera velük, mint az esetleges nyereség belőlük.

Lassú menetben azért átúsztak a roncsok között, de a hajó széthasadt, megfeketedett részein, az épnek tűnő és megcsonkított holttesteken (illetve egy deszkába kapaszkodó és vért hörögve átkozódó félemberen) kívül nem nagyon találtak semmit. Ha a liburnán volt is valami zsákmány vagy rakomány, az a szétszakított hajótestből a tenger mélyére süllyedt. Az is lehet, hogy üresen hajóztak, esetleg a Sziszek elől menekülve hajigáltak ki mindent, ami lelassította volna őket. A tengerészek csáklyákkal és hálókkal kihúztak azért ezt-azt a vízből, de a tisztek a zsákmány többségét visszadobatták. A legszerencsésebb az egyik kadét volt, akinek egy leszakított kalózfej akadt a csáklyájára, a kalóz fülében egy aranykarikával. Duplán szerencsés volt, mert Bolyáki is látta, miközben megszabadította az egykori tulajdonost a feleslegessé vált ékszerétől. A kapitány csak a tengerbe dobatta vele a fejet, de a fülkarikára nem mondott semmit, így a fiú megtarthatta – és a többiek sem vehették el tőle anélkül, hogy ne kockáztassanak a kadét méltatlankodásánál többet.

Mikor végeztek a roncsokkal (és egy Dragunovval leadtak pár búcsúlövést a partra kapaszkodott, magukat kimerülten a fák és sziklák fedezékébe vonszoló kalózok felé), Bolyáki megfordította a rombolót, hogy visszatérjenek az eredeti útvonalukra, ami Korfu szigetét kikerülve tartott a Korinthoszi-öböl felé. Időközben az ÓmHH Sziszek is végzett. A naszád hagyományosabb eljárást választott: utolérte a szárazföld felé menekülő liburnát, géppuskákkal végigsorozta a kiváló célpontot szolgáltató evezősöket, mozgásképtelenné téve a hajót, majd néhány robbanó- és könnygázgránáttal a maradék harci kedvet is kiverte a túlélőkből. A középen ringatózó hajó sem próbálkozott a meneküléssel, így a Fiume felé tartó naszád mindkettőt vontatókötélre vehette, a zsákmánypénzzel vigasztalva magát a kissé lassabb tempóért. Két, majdnem ép, felszerelt hajó és legalább kétszáz erős férfi, akinek a többségét biztos be tudják majd vonni valamilyen szinten az emancipációs programba – esetleg, nem teljesen legálisan átjátszani pár anti kézen keresztül az amúgy is erősen keresleti jellegű mediterrán rabszolgapiacra. A szokásos sápok után is jó kis zsebpénz és ennek egy része Bolyákié és az ÓmHH Esztergom legénységéé. Egy vidámabb kimenőt biztos fedezni tudnak majd belőle, ha egyszer hazaérnek.

A két ómagyar hajó végül búcsút intett egymásnak. Az ÓmHH Sziszek már odébb járt, mikor a reflektorával gyors fényjeleket küldött még a nagyobb társának.

- Bántja a csőrötöket, mi! – nevetett rajta az idősebb férfi, aki átvette a kadéttól Ajtony kíséretét.

- Mit mondtak? - kérdezte Ajtony.

- „Csak szerencsétek volt” - felelte a férfi. - Persze. Bármikor megcsináljuk újra, ha gondolják.

 ***

- Csak átvitték a felfüggesztést – tette le a poharát Bolyáki kapitány. - Magának töltsek még?

- Nem, köszönöm – emelte kicsit feljebb a félig teli poharát Ajtony. - Szerintem nekem ez elég lesz erre az estére.

- Ahogy gondolja – vont vállat a kapitány. - Nekem jól esik, de csak egy pohárt engedélyezek magamnak, azt is csak a gyomrom miatt. Szóval Hercegh kormányzó mentelmi jogát felfüggesztették.

- Várható volt – mondta Ajtony. - A kormányzó nimbusza a Drávától északra nem kimutatható, még azok az északabbi képviselők is ellene szavazhattak, akiket amúgy nem köt a pártfegyelem. Bár ez utóbbi érdekes, mert úgy tudom, Hercegh a Mi Fiuménk Mozgalom és a Nemzeti Párt közös jelöltjeként kezdte a karrierjét.

- Lehet – hagyta rá Bolyáki. - Ez jelent valamit a politikában?

- Az égvilágon semmit se.

- Na látja. Figyelem az ÓMR1-et, itt már csak azt lehet fogni, azt se mindig, az emancipációs meg helyi adók nem jönnek át a hegyeken. Elég szűkszavúan elintézték a hírt, az ember többet várna. Kicsit olyan érzésem van, hogy csak a fiumeiek izmoznak a dolgon, Esztergomból nézve meg csak egy sokadrangú ügy az egész. A flotta adásaiban sem mondanak semmit.

- Még jó – kortyolt egyet a vörösborból Ajtony.

- Ezt hogy érti? - kérdezte Bolyáki.

- Nem ismerem annyira a flotta rádiózási szokásait, de úgy vélem, hogy nem egy ilyen pitiáner politikai csatározásnak kellene a témát szolgáltatnia.

- Egyetértek – ragadta meg a palackot a kapitány. - Biztos nem kér?

- Nem, köszönöm.

- Ezt sajnálattal hallom, mert akkor magamnak is tölthettem volna a vendégre hivatkozva, de ha nem, hát nem.

Ajtony a pohara mögé rejtette a mosolyát, miközben az öreg, magas, a kabin gyér fényében kifejezetten törékenynek tetsző férfi felállt és gondosan elrendezte a palackot a borszekrényében, rászorítva a rögzítőszíjakat is. Mikor Ajtony megérkezett, elmesélte neki, hogy egy kesztölci mesteremberrel készítette méretre, a saját elképzelései alapján ezt a kis szekrényt; láthatóan büszke volt rá. Az öregek és a bogaraik, gondolta Ajtony. A kapitányi kabin alapján el tudta képzelni, milyen féltő gonddal rendezheti be a nyugdíjas éveire szánt házát abban az Esztergom melletti kis faluban és hogy mennyire zavarhatja az, hogy nem akar normálisan nőni a fű a kertjében.

- Szóval Hercegh – ereszkedett vissza a székébe Bolyáki. - Gondolom most Egomba viszik az eljárás idejére, ami nyilván elég hosszadalmas lesz. Elég hosszadalmas ahhoz, hogy kitartson a következő választásokig.

- Valószínűleg ez a terv – értett egyet Ajtony. - De csodálkoznék rajta, ha ilyen könnyen menne. Nem ismerem személyesen a kormányzót, de sokat hallottam róla és vannak közös... mondjuk barátaink... Nem az a fajta ember, akit ilyen könnyem megkapnak. Jó ügyvédei vannak, a déli képviselőket meg leszavazták ugyan, de azért nem szabad figyelmen kívül hagyni őket se. Na meg ott van egész Fiume, aminek most ő a hőse, sőt, ha így folytatják, az üldözött mártírja.

- Tehát nem fog ilyen könnyen menni – nézett rá kérdőn Bolyáki. - Mire gondol? Megtagadja, hogy eleget tegyen az idézésnek és Kapitány Csaba szobrához láncolja magát tiltakozásul?

- Nem hiszem, hogy idézést küldenének neki. Valószínűleg vizsgálati fogságba helyezik, amit szinte azonnal átváltoztatnak házi őrizetre, valami esztergomi, jól felszerelt villát kirendelve a kormányzónak, hogy a bánásmód ne adjon támadási felületet. Vagy valami ilyesmi. Amennyire ismerem a feleket, ezt tartom valószínűnek.

- De akkor hogy érti, hogy nem fog könnyen menni?

- Tegyük fel, hogy ezt akarják – tolta kicsit odébb a poharat Ajtony. Ujjával a tompán fénylő asztallapra bökött. - Itt van az elfogatási parancs, ügyészi végzés, akármi, a szakmai csűrés-csavaráshoz nem értek, szóval a papír, hogy Hercegh Ferenc kormányzót, fiumei lakost elő kell állítani és vizsgálati fogságba helyezni. Az ilyen papíroknak megvan a maga útjuk, átmennek pár hivatalon, pecséteket kapnak, aláírásokat, végül operatív szakaszba kerül a dolog, vagyis valakinek konkrétan oda kell mennie és, hogy is mondják, foganatosítani kell az intézkedést. Ez általában a helyileg illetékes rendőrség, ritkábban az ügyészség emberei, vagy másik fegyveres szerv, ami felkérést kap. Első körben itt kiadják a végzést a helyileg illetékes rendvédelmi szervnek.

- Ami Fiumében a polgárőrség – jegyezte meg Bolyáki. - Mert nincsenek olyan emancipációs szinten, hogy külön rendőrségük legyen.

- Nem akarnak olyan emancipációs szinten lenni, mert így bizonyos dolgokban több a mozgásterük – pontosított Ajtony. Odébb húzta az ujját és újra az asztallapra bökött. - Igen, a polgárőrség. Aminek a vezetője kicsoda? Egy Hercegh Jonatán nevű  fiatalember, aki történetesen szoros családi kapcsolatban áll a kormányzóval. Látja már, hogy nem lesz egyszerű?

- Nem tagadhatja meg a parancsot – kötözködött Bolyáki. - Függelmi viszonyban van, hiába került nepotizmussal a pozíciójára.

- De nyilván végrehajtani sem fogja, mert azzal erkölcsi hullát csinál magából és cserébe csak az északiak júdáspénzében reménykedhetne, amit valószínűleg nem tartana jó üzletnek. Még akkor is így lenne, ha az apja direktbe felszólítaná, hogy tegye a kötelességét, amit persze nem fog. Vagyis... - Kicsit dobolt az ujjával az asztallapon.

- Vagyis? - nézett rá kérdőn a kapitány.

- Mondjuk lemond.

- Mármint a fiú, nem az apja.

- Mármint a fiú – bólintott Ajtony. - Bár, ahogy már kifejtettem, a kormányzónak kellene, az lenne a legtisztább helyzet, de ez igencsak elméleti forgatókönyv. A polgárőrség parancsnoka lemond, megy tovább a végzés a következőre a parancsnoki láncban, aki szintén hasonló erkölcsi dilemma elé kerül, talán még súlyosabba is, mint a Jonatán kölyök. Nyilván ő sem fog engedelmeskedni. És így tovább. Esztergom pedig nem nyúlhat bele legálisan a fiumei polgárőrség ügyeibe, nem nevezhet ki valakit, aki elvégzi a piszkos munkát, legalábbis addig nem, amíg a terület kormányzója hivatalában van. Márpedig Hercegh ott van, a mentelmi jogát függesztették csak fel, nem a kormányzóságát. Arra csak akkor lehetne lehetőség, ha a bíróság jogerősen elítéli. Ezt persze megteheti a távollétében is, de csak hosszas eljárás után. Ugye erre a hosszas eljárásra építenek az elméletem szerint az esztergomi politikai lángeszek.

- Nagyon érdekes – biztatta Bolyáki. - Azt hiszem, mégis csak engedélyezek magamnak egy második pohárral. Nem gondolta meg magát?

Ajtony vállat vont.

- De, miért ne?

- Helyes. Ökör iszik magában.

Kicsit ízlelgették a bort, közben az asztallapot nézték, ahol Ajtony ujja apró nyomokat hagyott maga után a viaszos felületen.

- Tehát megoldják közvetlenül – szólalt meg pár korty után a kapitány. - Valami tökös ügyészségi csapat lejön északról.

- Vagy már lent is van – vitte tovább a szálat Ajtony. - Nem csodálkoznék rajta.

- Az északiaktól bármi kitelik – húzta össze gunyorosan a szemét Bolyáki.

- A déliektől is – vont vállat Ajtony. - Nem vagyok fiumei, ezt már mondtam.

- Én sem – csatlakozott a kapitány. Kipirult az újabb pohártól. - Egy közvetlen északi beavatkozás viszont olyan, mintha kővel levernénk egy darázsfészket.

- Én is ettől tartok – bólintott Ajtony. - Ezért kellene az öregnek lemondania vagy valami alkut kötnie, akármit. Mert így csak tovább szítja a feszültséget.

- Az is lehet, hogy elmenekül – tippelte Bolyáki. - A hegyekbe, álnéven a városba, vagy akárhova a Mediterráneumban. Vagy az gyávaság lenne?

- Az lenne, de nem lehetetlen. - Ajtony kelletlenül letette a poharat és megdörzsölte a halántékát. - Megfájdult a fejem ettől a témától. Vagy a tenger... Elnézést, nem akarok itt magának panaszkodni.

- Semmi gond. Mondanám, hogy adok egy aszpirint, de most ivott...

- Kiszellőztetem a fejem a fedélzeten, az majd rendbe hoz.

- Nem akarok visszaélni azzal, hogy elfogadta a meghívásomat – igazgatta az inge felső, horgonymotívummal díszített gombját a kapitány. - Nagyon érdekesnek találom azt, ahogy ezt a témát megbeszéljük. A tisztjeimmel is gyakran szóba került, de az ő nézőpontjuk eléggé egyöntetű és, hát mondhatjuk leegyszerűsítően beszűkült. Tudom, hogy maga nem fiumei, de azért képes másként látni a dolgokat. Kicsit árnyalni. Szívesen beszélgetnék még ennek az egész Fiume-Esztergom ellentétnek a mibenlétéről is magával, mert van egy elméletem, illetve látásom, csak... Nehéz napok állnak Ön előtt és minden energiájára, belátására szüksége lesz, úgy gondolom.

Ajtony kimérten bólintott.

- Köszönöm, kapitány, nagyon figyelmes. Természetesen nem akarom még kimenteni magam, bár egy kis friss levegő jól esne.

- Járjunk egyet a fedélzeten – indítványozta Bolyáki, majd a sötétkék kabátjáért nyúlt.

- Ennyi az egész – dőlt a korlátnak a kapitány. Az éjszakai tenger morajlása körülölelte őket. - Két eltérő modell az átkerülés során kialakult helyzet kezelésére. Amiknek persze rengeteg helyi változata is kialakult vagy kialakulhatna, de legélesebben a két város esetén kristályosodott ki.

- Én nem eltérő modellnek nevezném őket – mondta Ajtony -, hanem ugyanazon érem két oldalának.

- Maga diplomata – mosolygott Bolyáki. - Megpróbál úgy fogalmazni, hogy közös nevezőre hozza a dolgokat. De nem így van. Ez nem ugyanaz az érme. Sőt, még csak nem is ugyanaz a pénzes erszény. Az esztergomi modell követői igazából félnek. Átestek az ókorba, elveszítettek rengeteg olyan dolgot, ami azelőtt természetes volt és az lett a hétköznapi, amit azelőtt elképzelni sem tudtak. Épp ezért szárnyaszegettnek, kicsinek, sarokba szorítottnak érzik magukat és ennek megfelelően viselkednek.

- Mondja ezt egy odavalósi – szúrta közbe Ajtony.

- Igen.

- Akkor ez lenne a rossz?

- Itt nem „rosszról” meg „jóról” van szó. Az esztergomiak átélték az átkerülést, vagy legalábbis ennek a légkörében nevelkedtek. Sokanˇakarnak lenni, erősek akarnak lenni, biztonságban akarnak lenni. Ez teljesen jogos is. Ezért megy az emancipáció, ezért fogják vissza a fiumei kezdeményezéseket, terveket, mert félnek idő előtt kilépni a történelem nagy színpadára.

- Ezzel vitatkoznom kell – mondta óvatosan Ajtony. - A... hogy is mondta, a történelem nagy színpadára szinte azonnal kiléptünk. Akár akartuk, akár nem. Maga Fiume alapítása is pár évvel az átkerülés után történt, konkrét történelmi manipulációs célokkal.

- Ez igaz. De a manipuláció célja az volt, hogy befagyasszák a status quo-t, hogy Ómagyarországnak legyen ideje felkészülni. Rómát nem engedték naggyá lenni, Karthágót megóvták az idő előtti pusztulástól. Nem léptek fel hódítóan, nem rabolták ki a kincses városokat, nem vonultak végig a Mediterrániumon csatáról-csatára, ostromról-ostromra. Még a kereskedelmet sem monopolizálták. Pedig mindezt megtehették volna.

- És Fiume mindezt meg is tenné, ha rajta múlna – fejezte be a gondolatmenetet Ajtony.

- Gondolom én – mormolta Bolyáki. - Csak ahhoz nem négy romboló kellene, hanem negyven. Aminek igazából semmi akadálya nincs, ha másképp csoportosítjuk az erőforrásokat. Kevesebb út, vasút, emancipációs központ északon, vagy nem is tudom. Mindig azt hallja az ember, hogy az ómagyar gazdaság a teljesítőképessége határán dübörög. Maga szerint is?

Ajtony óvatosan nemet intett.

- Egyáltalán nem. Már nem.

Kézilámpa fénye villant a ház – Bolyáki szavajárásával „citadella” - felől és nemsokára az ügyeletes hadnagy állt mellettük.

- Uram! - nézett Bolyákira. - Üzenet érkezett a parancsnokságtól. Szolgálati... jellegű.

Kelletlenül Ajtonyra nézett. A diplomata értette a célzást és hátrébb lépett.

- Köszönöm a beszélgetést, kapitány – mondta udvariasan. - Visszavonulok pihenni.

Köszöntek, majd elindult a ház felé. Épp be akart lépni a keskeny, alacsony ajtónyíláson, mikor Bolyáki öregesen remegő hangja megállította.

- Tallér úr!

Nem nagyon szólította még a vezetéknevén, ahogy ő sem a kapitányt. Nem is nagyon gondolt rá így.

- Igen?

Bolyáki odaért mellé, a hadnagya pár lépéssel lemaradva követte. Volt valami a tekintetükben, ami nem sok jót ígért.

- Történt valami? - kérdezte Ajtony.

- Úgy tűnik, másokat is foglakoztat a kérdéskör, amiről az imént diskuráltunk – közölte az idős férfi. - Csak egyesek gyakorlatibb módon érvelnek.

- Mi történt? - fogalmazta át a kérdését Ajtony.