Az idei év (Áu. 40) egyik sokat vitatott könyve Kovács Tamás A történelem urai című memoárkötete. Kovács alacsony beosztású katonaként szolgált Szicílián a Héron királyt támogató egységek kötelékében, ezeket az élményeit írta meg. Hivatalos részről kijelentették, hogy a könyv legnagyobb része inkább a szerző élénk fantáziájáról és nem a valódi eseményekről tanúskodik - amiknek egy része amúgy is titkosított.

Ízelítő a könyvből:

Bazsa már majdnem nyélbeütött egy igen jónak ígérkező partit három helyi görög szépséggel, mikor befutott egy parancs, miszerint szét kell lőnünk egy elefántot.

Ekkor már harmadik hete nyaraltunk a dél-szicília riviérán, csupa halszagú görög halásztól és szőrös lábú lányaiktól körülvéve, Bazsának pedig ez elegendő időnek bizonyult ahhoz, hogy akklimatizálódjon a mediterrán szépségideálokhoz és a tettek mezejére lépjen. Végső soron az utasítások szellemében cselekedett: mikor kiraktak minket ebbe a nevenincs faluba, az önvédelmen kívül csak annyit mondtak, hogy viselkedjünk normálisan, kerüljük a feltűnést. Viszont három életerős, egészséges férfiembertől meglehetősen szokatlan, hogy semmiféle olyan érdeklődést nem mutat a helyi fiatal lányok (és/vagy fiúk, görögök közt voltunk) iránt, sőt, nyilván arról is tudtak volna, ha egymással vigasztalódunk, de persze ilyenről szó sem lehetett. Úgyhogy némi rajszintű egyeztetés után már az az időpont is kijelölésre került, amikor annak a félszemű, kicsit hülye halásznak a lánya be fog állítani két (testi-lelki, hm?) barátnőjével szerény hajlékunkba. Totya, az igenmarha meg még ezt az alkalmat sem érezte megfelelőnek ahhoz, hogy kihagyja a napi bejelentkezést a központ felé, ami valahol Szürakuszában élte az expedíciós agytrösztök sanyarú kenyerét. Bazsa utólag többször közölte Totyával, hogy ezért a húzásáért még számolnak, méghozzá a golyóit. Ha már úgy se foglalkozik velük...

A blog második születésnapja alkalmából röviden megemlékeznék pár dologról, ami az elmúlt évben előfordult errefelé. A teljesség igényét nem vállalom, ezért ha valami fontos (valakinek valami fontos) kimaradt, az reklamáljon nyugodtan.

Mindig vannak jobb és rosszabb időszakok, a blog második éve az elsőhöz képest inkább a rosszabb kategóriába tartozik. Bő egy éve kezdtünk bele a harmadik közös évadunkba, ami a Fiume megalapítására küldött expedíciót követte volna végig. Ezt az évadot készítettük elő a legjobban, már-már tudományos alapossággal, sörözés közben közösen összerakva a szinopszist, jó sok időt adva magunknak mindenre - aztán valahogy mégse hasított úgy a dolog, mint a spontán felindulásból elkövetett első és második évad. Elkezdeni elkezdtük, aztán torzóban maradt, bár nem adtuk fel véglegesen. (Főleg Vinitor nem, köszönet neki, hogy néha élesztgeti a tüzet.) Kicsit tárgyilagosan szemlélve nincs ebben amúgy semmi meglepő, az ilyen szerelemből fakadó dolgok, amivé Ómagyarország világa az olvasók és az alkotók segítségével vált, nem tudnak folyamatosan teljes hőfokon izzani. (Itt most egy pontot levonok magamtól ezért a költői képért.) Miután ez nyilvánvalóvá vált, a csapásirány a fenntartható fejlődés kidolgozása felé fordult, vagyis mi az a forma, amit hosszabb távon is tartani tud a projekt.

Az Ómagyar Wikia lexikonból

Több ókori nép által gyakorolt vallási aktus, az ómagyarok főleg a kelták által gyakorolt formáival találkoztak. Ómagyarország, a fejlettebb anti hatalmakhoz hasonlóan az emberáldozat gyakorlatának ellensége volt a kezdetektől fogva, tiltotta, üldözte, esetenként komolyan meg is torolta, többek között ez vezetett a druida ellenállás kialakulásához.

A kelta emberáldozat

Az eredeti kelta vallás fontos részét képezte az emberáldozat, amit sokféle, általában kegyetlen módon gyakoroltak. Különféle isteneknek különféle módon áldozták fel az embereket, akik hadifoglyok és saját törzsbeliek is lehettek, de fogadalmi ajándékként is művelték ezt az aktust, illetve egyes esetekben a váteszek a különféle módon halálra kínzott áldozat haláltusájából jósoltak. Előfordult, hogy egy fontos ember gyógyulásáért mutattak be helyettesítő emberáldozatot. A barbárnak titulált szokás kezdettől fogva elborzasztotta az átkerült ómagyarokat, bár később árnyalódott a kép, ahogy az antikutatók és az emancipált kelták által jobban megismerték a gyakorlat hátterét, de az emberáldozat tiltása és üldözése sohase került le a napirendről.

Feláldozott ómagyarok

Az Átkerülés, az eraviszk törzsterület nagyobbik részét eltüntető esemény sokkolta a környező keltákat, köztük a druida papokat is, akik a szokottnál nagyobb számban voltak jelen a területen, az áttelelő Brennus seregét kísérve. A világ kizökkent egyensúlyát a "faevők" képviselőinek feláldozásával akarták helyreállítani, ezért is történt az, hogy a különféle támadások, majd a Sacco di Esztergom során viszonylag sok átkerült ómagyart hurcoltak el a kelta harcosok.

Ómagyarország történetének legnagyobb környezeti katasztrófája történt hétrő hajnalban a Garammenti Alumíniumművek telephelyén. Az alumíniumgyártás melléktermékének számító vörösiszap tározójának déli gátja átszakadt és a kizúdúló lúgos víz elsodort egy zömmel anti származású munkások és családjaik által lakott telepet. A vörös, maró hatású szennyezett víz egy része a Garamba ömlött és Esztergom felé tart. A vérszínűvé vált folyó döglött halak nagy tömegét is sodorja magával, mindenki számára nyilvánvalóvá téve a pusztítást. Az elsodort telepen ebben a pillanatban is dolgoznak a mentőalakulatok, eddig mintegy ötven holttestet találtak, de az eltűntek száma ennek kétszerese, lehet, hogy sok holttest a folyóba sodródott és soha nem fog előkerülni. Mivel a katasztrófa álmukban lepte meg az embereket, esélyük sem volt a menekülésre, gyakorlatilag csak az üzem éjjeli műszakjában dolgozó felnőttek maradtak meg a telep lakói közül. A kormány minden környékbeli fegyveres erőt a mentésre és annak biztosítására rendelt, a Felderítő Parancsnokság négy léghajóval segíti a munkát és a távolabbi helyekről is elindult a segítség. A Garamon levonuló lúgós csóvát több helyen is próbálják megfogni. A Garammenti Alumíniumművek vezetőségét kedd hajnalban őrizetbe vették halálos tömegkatasztrófa okozásáért. Bár a letartóztatás egyik indoka az is volt, hogy megvédjék őket a (vér)bosszúra készülő túlélőktől, felelősségük bebizonyosodása esetén valószínűleg halálra ítélik majd őket.

Meggyeskovácsi új polgármestert választott, aki a szavazatok kétharmadát megszerezve leváltotta a községet az elmúlt két ciklusban vezető politikust. Tamássy volt polgármester azonban először megóvta a választási eredményt, majd miután beadványát elutasították, kijelentette, hogy a nyilvánvalóan csalással elért választási eredményt nem ismeri el és ezután néhány munkatársával együtt elbarikádozta magát az irodájában. 

Meggyeskovácsit az átkerülés után tíz évvel alapították ómagyar telepesek és a környék kisebb kelta telepeinek egy helyre költöztetésével. Történetének első pár évében emancipációs állomásként működött, majd a második emancipációs szintet elérve önálló községnek nyilvánították és megválaszthatta saját tisztviselőit. Lakói mezőgazdasággal és fakitermeléssel-feldolgozással foglalkoznak, de jelentős szerepet tölt be a község életében a közelben húzódó Borostyánút is. Emancipációs állomásként számos új betelepülőt vonzott, de az elmúlt években a település fejlődése megtorpanni látszott, több építkezése is félbemaradt. Lakói közül sokan Tamássy irreális elképzeléseiben keresik a hibát, míg a volt polgármester a térség számára kedvezőtlen politikai döntéseket okolja. (Az állami fejlesztések, alapok egyre inkább a keleti országrészek felé fordulnak.) A nehézségek ellenére a Nemzeti Párt által támogatott Tamássy megkezdhette és kitölthette második ciklusát is, de harmadszorra alulmaradt kihívójával szemben. Az új polgármester asszony korábban Tamássy munkatársaként dolgozott.

Bár az országos választások viharos eseményei mellett Meggyeskovácsi nem tudott bekerülni a hírekbe, helyi szinten legalább olyan ádáz küzdelem folyt a pozíciókért, mint Esztergomban.

Ómagyarország

- Választási év van és úgy tűnik, hosszú idő óta nincs előre lefutva minden. Albert István halála óta a Nemzeti Párt nem találja magát és belső megosztottsága az egyéb pártok malmára hajtja a vizet. Az új esélyes az Egalista Párt, ami az anti hatalmakkal való külkapcsolatok új alapokra helyezését, a kötelező katonai szolgálat eltörlését, az erőltetett terjeszkedés felülvizsgálatát akarja, hogy a nemzet erőforrásait inkább a jóléti állam felépítésére fordíthassák.
- Az év végére majdnem az összes fontos ponton elérik a terjeszkedési célként megjelölt "Ezeréves határokat", az eseményt megörökítő reprezantatív album, kiállítás és szoborcsoport előkészítő munkálatai már zajlanak.
- Fiume és Esztergom között egyre több ellentét feszül, a kikötőváros nehezményezi, hogy a flotta költségvetését évek óta befagyasztották és az antikkal való kereskedelmi bevételek nagyrészét elvonják, hogy a belső területek emancipációját támogassák.
- Ómagyarország és a Római Köztársaság között tárgyalások folynak az Isztriai-félsziget átadásáról, ami egy idő óta római megszállás alatt áll. A tárgyalások többször megszakadnak és a térségbe mindkét fél katonai erőket vezényel, hogy jobb pozícióból indulhasson a következő kísérletnél. A feszültség végül egy gyors és hatékony katonai akcióban oldódik fel, aminek során ómagyar erők kiszorítják a rómaiakat a félszigetről, majd diplomáciai úton elérik, hogy a Szenátus elfogadja a kialakult helyzetet.

Saját kérése ellenére a Debreceni Területi Bíróság felmentette azt a kelta származású asszonyt, aki több késszúrással megölte a családját több hónapja zaklató férfit. Az ítélethirdetés után a nő ismeretlen helyre távozott, valószínűleg a leszúrt férfi családja elől bujkál, akik nem hivatalosan vérbosszúval fenyegették meg. A kilátásba helyezett vérbosszút a bíróság nem tudta figyelembe venni az eljárás során.

Nádvágó Sémöszné Lorna (34) egy éve veszítette el férjét egy munkahelyi balesetben, négy gyermekkel maradt magára. Mivel férjével együtt a Dunántúlról költözött a Debreceni Területre, csak az özvegyi járadékra és a munkahely által fizetett baleseti pénzre hagyatkozhatott, férje néhány barátja segítsége mellett. Egyikük, Erdő Elvin (45) egyre gyakrabban látogatta meg őket, sokszor ittas állapotban és fokozatosan egyre több célzást tett arra, hogy tetszik neki Lorna legnagyobb lánya. Egyre erőszakosabbá vált és többször csak hangos veszekedések árán tudtak megszabadulni tőle, volt, hogy a polgárőrséget is kihívták a telep lakói.

Az Ómagyar Wikia lexikonból.

Olyan szintrendszer, ami egyes területek és személyek fejlettségi, "emancipációs" fokát mutatja. A különféle szintek eltérő jogokkal és kötelességekkel járnak.  Ómagyarország alkotmánya minden terület és állampolgár számára biztosítja az esélyt a magasabb szint elérésére, ugyanakkor létező és alkalmazott büntetési forma a visszaminősítés is. A szó eredete - "nagykorúvá, egyenjogúvá válás, annak elismerése" - azt fejezi ki, hogy az átkerült kultúrába tartozók magukkal egy szintre kívánják emelni a megszállt vagy önként csatlakozó területek lakosságát (az "antikat").

A szintrendszert Albert István miniszterelnök javaslatára dolgozta ki a Konzel Károly vezette többpárti, szakértői bizottság Áu. 4-ben, majd ezt többször reformálták, igazították az aktuális igényekhez.

Az emancipációs szintet számértékkel fejezik ki, ami 0-5 között lehet, 4+2 szintet alkotva.

Elbukott a Miskolci Terület polgárőrségének első komolyabb katonai akciója, a polgárőröket a hadműveletben eredetileg más szerepet játszó felderítő különítményeknek és egy megtörő századnak kellett kimenteniük. A miskolciak besétáltak a tiszamenti felkelő szkíták által állított csapdába, legalább heten, de az is lehet, hogy ennél jóval többen az életüket vesztették.

Kínos udarcba fulladt a Miskolci Védelmi Erők (MIVER) első ambíciózus, nagyszabásúnak szánt hadművelete, amit a területen korábban állomásozó, majd a harmadik emancipációs szint elérése után onnan továbbvonuló emancipátor hadtest harcoló egységeivel közösen hajtottak volna végre. A támadással azt a felkelő szkíta törzset akarták semlegesíteni, ami már hetek óta zaklatta kisebb-nagyobb rajtaütésekkel a Tiszafüred központtal megszervezni kívánt új tiszavidéki területre húzódott anti családokat, telepeket, esetenként nem-harcoló emancipátor egységekre is rátámadva.