- Nem, nem – rázta a fejét, mint már annyiszor. - Nem lehet menni oda. Varázshely. Keltek, drudák. Veszélyes.
A jurta közepén ültünk a földön, körülöttünk a népes család. Az asszonyok tettek, vettek, az öregek aludni próbáltak, a kölykök pedig bennünket bámultak, és még mindig ösztönösen fel-felszisszentek, ha az órám számlapja zöldes fényben felizzott a csuklómon egy-egy hirtelen mozdulatomra.
- De nekem oda kell mennem.
Törökülésben ültünk, egymással szemben. Közöttünk, a földön, porba karcolt vonalak. A Kárpát-medence sematikus rajza. Má,r amit össze tudtunk hozni ketten, én és Sandru.

Hajnal felé a hörgés már elviselhetetlenné erősödött. Felálltam, és odaléptem a rómaihoz. A tűz fényében ijesztő volt az arca. Leguggoltam, és belenéztem a szemébe. Mondani akart valamit, láttam rajta. Moccant a keze, az enyém után kapott. Előbb nem értettem, mit akar. Aztán rájöttem.

Még egy órát tépelődtem. Erős volt a kísértés, hogy felüljek a lóra, és otthagyjam. Pár héttel későbbi énem ezt már gondolkodás nélkül megtette volna, de akkor még erősen éltek bennem a huszonegyedik századból magammal hurcolt sztereotípiák. Az emberiesség illúziója, és a félelem mindennel szemben, ami természetes. Mint például a halál. Egy igazi huszonegyedik századi ember ilyenkor mentőt hív, és azzal a boldog tudattal zárja le az esetet, hogy lám, segített valakin. A szerencsétlen pedig kórházba kerül, ha szerencséje van, megmentik, és élhet egy életen át félemberként, valahogy összefércelt torokkal. Az orvosok is boldogok, mert lám, milyen hatalmas az emberi tudomány!  Egy olyan valakit, akit halálra ítélt a sorsa, megmenthet minden áron. Az mindegy, hogyan él tovább, de él, és ez eredmény.

A húszas éveim elején sokat jártam a természetet. Egyszer nekivágtunk a Kék túra útvonalnak is, gyalog. Vagy tízen, fiúk, lányok, vegyesen. Visszafelé haladtunk a Kék ösvényen, Sátoraljaújhelytől nyugat felé. Élveztem nagyon, nomád körülmények, rengeteg idő a szabadban. De mégis, az más volt. Ott megvolt az a lehetőség, ha letérsz az útról, minimum egy órán belül visszatérhetsz a civilizált világba. Oda, ahol van telefon, ha beszélni akarsz valakivel, ahol van bolt, ha megéhezel, ahol van zuhany, ha már úgy bűzlesz, hogy még a saját szagodat se bírod. De most nem volt. Ha rám sötétedett, a földön aludtam, ha megéheztem, ennivalót kellett keresnem. Akadt még abból, amit az öreg adott, de a melegítetlen babfőzelék, keksszel párosítva, nem a legjobb étel. Viszont még mindig jobb, mint megölni, kibelezni, megnyúzni valami állatot, hogy aztán megsüsd valahogy, és megedd kenyér és só nélkül. Amire előbb-utóbb sor kerül, tudtam.

Apámra emlékeztetett. Alacsony, zömök, határtalanul szívós, és eszméletlenül találékony emberke volt. ...valamint istentenül szabad szájú.

- Szerencséje, hogy beszart a karburátor, hogy rihadt volna bele még az édesapjába! – morogta. Én a tűz mellett dideregtem a ruhákban, amit tőle kaptam, ő a Niva motorházában matatott egy szerelőlámpa fénye mellett. - Hogy jutott eszébe azzal a hátizsákkal nekivágni a víznek? – szólt hátra.

Azt feleltem, abban van mindenem.

- Ja – morogta. - Oszt, ha belefúl?

Aztán káromkodott egy velőset, mert valami dűzni nem akart a helyére menni. Odamentem, segítettem neki. Azt hiszem, akkor kedvelt meg.

- Hajja – nézett rám a szemüvege mögül, miután végeztünk, és a Niva motorja felhördült. - Olyan tanítóval még nem találkoztam, aki be tudja állítani az alapjáratot.

Mennyire időszerű ez a szállóige! Talán pont most, ebben a pillanatban születik meg valakinek a fejében néhány száz kilométerrel odébb, lent délen. Most, amikor leírom. És én már tudom, s használom, legalább harminc éve. És előttem használták már, évszázadokon, évezredeken keresztül. Visszacsatolás. Hurok.

Az idő félelmetes visszacsatolása. Félelmetes hurok az időben.

Szóval, in medias res. Egyenest a közepén kezdeni, csak semmi tétovázás, hezitálás, gondolkodás. Mondjuk ebben mindig nagy voltam. Elkezdeni valamit, kissé kapkodva, hogy aztán meggondoljam magam. A lehető legrosszabbkor. A legeslegutolsó utáni pillanatban. Mint, ahogy akkor is. Pár hónappal ezelőtt.

Ezúton szeretnénk értesíteni kedves átkerült olvasóinkat, hogy a nyár hevét egy késő őszi kalanddal szeretnénk enyhíteni: hétfőtől napi folytatásokban kezdetét veszi első összefüggő minisorozatunk, a Végleg átkerülve, amiből két hét alatt kiderül, hogy mit csinált Cs. Németh Béla, mielőtt a szkítáktól hazatérve az oktatási bizottság prominenseként nekiállt volna, hogy megtestesítse a testnevelő tanárba oltott helyi terminátort.

A kattintás után a szereplő eddigi, időrendbe szedett posztjait linkeljük, illetve egy kedvcsináló részletet olvashatnak a Végleg átkerülvéből.

Mindig is szerettem a térképeket. Különösen a régieket. Sokat lehet tanulni belőlük, és bizony szépek is, legalábbis szerintem. Szerencsére manapság elég olcsón lehet hozzájutni a régi térképekhez - nem is olyan rég írtam erről egy posztot.

Ma kaptam egy levelet egy barátomtól, melyben néhány remek, igazán igényesen elkészített interaktívan oktató vaktérkép linkje található.

Kárpát medence

Ókori Görögország

Ezt a kettőt ajánlom jó szívvel mindenkinek. Kis kutakodással lesz ott több is! :)

Kommentben várjuk a pontszámokat - értékes nyeremények várhatók!!!

Vörös sáv úszott a nyugati látóhatár felett, ott ahol a nagyra duzzadt napkorong pár perce lenyugodott. A nap fénye még alulról megvilágította azt a pár kósza gomolyfelhőt, amelyek bizonyára valamilyen tévedésből lehettek csak az egyébként makulátlan kék égbolton. Az ég kékje most szinte ibolyaszínben játszott, és ahogy elnézett kelet felé, Lali már látta, ahogy a szürkület minden színt elhalványító árnyai lassan, de kérlelhetetlenül előosonnak, hogy a sötétség előfutáraként jelezzék a nap végét. Lali maga felé fordította két tenyerét és kissé begörbülő, remegő ujjaival nem törődve lakonikusan szemlélte az ujjai alatt összegyűlt vízhólyagokat.

Történelem tankönyv

a honi középiskolák II. osztálya számára

(emancipációs területen és célra nem használható!)

5., változatlan kiadás

Kr. u. 82. (Á. u. 362.)

Brennus támadása Kr. e. 279. április 21-én

I. Előzmények

A környező népek igen hamar tudomást szereztek arról, hogy a gyéren lakott Pilisi és Dunazug-hegység környékén új nép jelent meg. A területen a Duna vonalát követve vándorló kelta törzsek korábban több kisebb telepet hoztak itt létre, de nagy létszámú letelepedést, illetve folyamatos tartózkodást a régészeti feltárások valamint a későbbi kikérdezések sem igazoltak.

(Regényrészlet)

A szolgálati lakásnak helyt adó régi blokkház elé érve sokáig álltam az Ignis előtt azzal a gondolattal játszva, hogy nyakamba veszem a várost és a környékét, hátha rábukkanok Annára. De fogcsikorgatva el kellett ismernem, hogy Csehinek igaza van. Anna magától ment el valahova és ha nem akarja, hogy megtaláljuk, akkor valószínűleg nem fogjuk. Egom ismeretlen terep lehetett a számára, de látott már ómagyar várost és erdőt sem kell sokáig keresgélnie a környéken – ott pedig otthon van. Ha pedig tényleg az apja eltűnéséhez van köze az övének is, akkor meg olyan helyekre vezethetnek a szálak, amibe jobb nem belenyúlni, legalábbis úgy, hogy nincs egy felszámoló egység az ember háta mögött.