– Te vezetsz – dobtam oda Téglásnak a Touareg kulcsát. Sem a vezetéshez, sem az EÁP-okon való jópofizáshoz nem voltam megfelelő lelkiállapotban. A tökig lesötétített fekete luxusterepjáró nem volt ugyan a legideálisabb jármű ehhez a misszióhoz, de mivel a másik alternatívánk egy hiányzó szélvédőjű Mazda B2500 Tésztaszűrő Edition lett volna, Misa barátunk vérével dekorálva, így nem volt sokesélyes a választás.
– Hű, de szarul nézel ki. Mondd csak, iszol te rendesen? – viccelődött Téglás, de nem voltam vevő rá.
– Majd elmondom – próbáltam megelőzni a kérdéseit. – Merre akarsz menni?
– Hát, arra gondoltam, ha tényleg dél-délkelet felé spuriznak a tábornokék, akkor átmegyünk a hegyen Piliscsaba-Tinnye-Perbál felé, ott rá a pályára, és azon végig Tatabányáig, vagy ameddig kell, vagy ameddig tudunk.
– Jóváhagyva – bólintottam. – Akkor most taposs bele, és kérlek... tényleg kussolj.
Hátradobtam magam az ülésben, és hangosan kifújtam a levegőt. Baszki, de szeretnék most pár nappal öregebb lenni. Vagy legalább tudni, hogy mit akarok csinálni. Morvai, Albert, menés, maradás... gyerek? Áhh, ha ezt egyben próbálom átgondolni, belehülyülök. Egyetlen dolgot tudok biztosan: ha valóban gyerekem lesz, akkor azt akarom, hogy az a gyerek tényleg az enyém legyen.
Kommentek