A biztonságos, alacsony-nyomású gőzgépek vezető civil gyártója a Dorogi Gőzgépgyár Zrt. új munkatársakat keres gyártó és értékesítő osztályaira. Alapítóink a Műszaki Intézet vezető beosztású kutatói, fejlesztéseink a kutatóintézetekkel közösen zajlanak. Cégünk az Átkerült és Behódolt területek mezőgazdászainak, erdőgazdálkodóinak és iparosainak kínál egyszerű, könnyen kezelhető gőzgépeket energiaproblémáik megoldására.  

Az igazoló bizottság négy katonája leplezetlen undorral nézett körbe a kelta falun. Arcukon a megvetés, a hitetlenkedés és egy csipetnyi félelem vonásai jártak vitustáncot, amikor átkísértem őket a táborhelyünkről Cadifor udvarházához. Szerintem nem hitték el, hogy mi itt önként szolgálunk, sőt, amikor a kihallgatott katonáim azt mondták, hogy szeretnek itt lenni, hitetlenkedve néztek rám. Megértettem őket. Ahogy végignéztem az embereimen, azon sem csodálkoztam volna, ha erővel leszerelnek, és gúzsba kötve visznek el minket valami jól őrzött helyre.

A gázolajos tömlők akkor robbantak fel, amikor a két BTR a szekérútra döntött szálfákat széttúrva a második torlaszunk előtt megállt. A mögöttük feltorlódott négy ponyvás Rábáról katonák ugrottak le és pánikszerűen lövöldözni kezdtek. Az utánuk megálló két Nissan dzsip vezetője látva a káoszt teljes gázzal tolatni kezdett, de a kocsik oldalát végigverte a géppuskatűz, mire egymásnak ütközve és végül felborulva a fák közé csapódtak. Hallottam a kelta harci kiáltást, ahogy eddig az erdőben rejtőző csapatuk a dzsipekből menekülőkre vetette magát. A következő pillanatban a torlaszok között a sorban felrobbanó védekező gránátok szilánkjai rendet vágtak a fákra felkúszó és menekülő gyalogosok között.

Január 20. A sejtéseim közül néhány beigazolódni látszik. Van halvány elképzelésem arról, mi történik körülöttem, de semmi sem biztos. A magány még nem őrjít meg, legfeljebb egy idő után „többen leszel”. De az ismeretlen, a bizonytalanság… A gondolkodó elme legősibb ellensége mindig, minden időben működik.

Egy egész tűrhető kunyhóban szállásoltak el. Tök egyedül, de a paranoid fantáziám szerint biztosan nem felügyelet nélkül. Reggel van, hiszen fent vagyok. Egyik első dolgom a dátum falba karcolása volt. Több három hónapja már… Elmerengtem. A kopogásra összerezzentem.

A kisüsti eléggé karcolta a torkom, cserébe kellemesen melegített gyomortájékon. Odasétáltam a laptophoz, hogy megnézzem, mi szól, a szövege hihetetlenül elkapta az életérzésünket. Amit láttunk, megerősítette, hogy lesz még jobb a helyzet. A harmadik portán fejeztük be az építést, délután jöhetnek az állatok.
Még karácsony és szilveszter között felmértük, hová mit lehetne tenni. Elsősorban azokat a házakat választottuk ki, ahol amúgy is volt valami gazdasági épület, és így kevés átalakítással oda lehetett telepíteni pár jószágot. Aztán persze volt, aki egyáltalán nem akart a saját udvarába istállót, szóval, nem volt sétagalopp. Az embereknek elég nagy öröm volt, mikor visszajött az áram, igaz, csak valami félmegoldás, napi pár óra, így aztán könnyebben fogadták ezt is. A gőzgépünk még csak a kútnál működött, rendes áramellátáshoz kellene még pár.

2009-es időszámítás szerint január 23-án, kevéssel este nyolc előtt nyílt ki a cellám ajtaja, hogy bedugja rajta lavórnyi fejét az általam csak Lusta Dicknek keresztelt Sztipán honvéd, és közölje, hogy szedelőzködjek, átvisznek. Át, de hová, tettem fel magamnak a fájóan nyilvánvaló kérdést. Sztipán honvéd alacsony, túlsúlyos és halmozottan kalácsképű egyed volt, ha kézitusában meg akartam volna ölni, semmi mást nem csináltam volna, mint tíz percen keresztül elugráltam volna az ütései elől, majd végignéztem volna, ahogy a keringése összeomlik. Valószínűleg ő volt az egység csicskája is, az alapján, amennyi a katonák beszélgetéseiből beszűrődött a cellába. De Sztipán honvédet azzal az áldásként is felfogható attitűddel vértezte fel a Teremtő, hogy minden feléje irányuló figyelem-morzsától hálás kölyökkutyaként gurulta körbe magát, még ha az ordas szívatás is volt valójában. Mondom, áldás, és egyben a túlélés egyedüli záloga ez a gyermeki szemléletmód abban az esetben, ha az ember történetesen nem áll másból, mint 50 százaléknyi vízből, 49 százaléknyi hájból és 1 százaléknyi katonai uniformisból, ráadásul húszas évei derekára még gyaníthatóan szűz.

A rádiósunk jelentései szerint otthon – kinek az otthona? – is állt a bál. Elszórt rádióforgalmazást fogott, amelyen hol a lázadók, hol Albert katonái váltottak egymással alig kódolt üzeneteket, de lényegi információt nem szereztünk a harcokról. Mi továbbra sem adtunk életjelet magunkról, ebben Péterrel és Cadiforral megállapodtam. Nem szükséges magunkra vonni a figyelmet. Az elmúlt napokban amennyire tőlünk telt, megerősítettük az uradalom védelmét, a géppuskáinkat feltelepítettük a sáncfal tornyaira, a sáncon kívül a szekérutak mentén az ezermester Konyári kézigránátokból és gázolajos tömlőkből csapdákat állított fel.

Miután elindultunk az autóval, biztos, ami biztos alapon tettek rám egy gyorsszorítót. A városban legalább négy ellenőrző-áteresztő ponton haladtunk át, mindenhol elég volt a sofőr által bemutatott cetli, hogy gond és bárminemű kérdeződés nélkül áteresztettek minket. A város legutolsó EÁP-ját elhagyva tudtam, hogy minden remény a szabadulásomra elszállt. Szállítóim magabiztosnak tűntek és elszántnak. Nem akartam beszélgetni velük, nehogy azt higgyék, hogy könyörgök az életemért. Keresztyén vagyok, ezért nem félek a haláltól. Csak Csillának ne essen baja…

- Mi a fene, egy újabb EÁP- mondta meglepetten a sofőr, miután lelassított a rávilágító fényszóró koszorúját meglátva. – Ennek nem kéne itt lennie!

A fagyott rögök tompán dobbantak, ahogy a kétméteres zuhanás után ráestek a durva, gyalulatlan lécekből összetákolt koporsóra. Némán álltuk körbe a telepünk sarkában ásott sírgödröt, amely sötét sebként ásított a frissen hullott hóban. Négy emberem lapátolta monoton mozdulatokkal a földet, miután Péter atya elmondta a szertartás utolsó sorait. Nem ismertem a katonát – a huszonegy éves környei Stark Andrást –, akinek kivérzett testét sietősen elföldeltük, de őszinte gyászt éreztem. Fiatal volt a halálhoz, olyan fiatal, mint mi.