Harmadik hét
Az első két hét a szívatásról szólt. Sosem voltunk elég gyorsak, elég ügyesek, elég pontosak, szóval nem voltunk elegek. Reggeltől késő délutánig hajtottak minket, mint az állatokat, délelőtt fizikai kiképzés, délután a zanzásított elméleti kiképzés, amit nekünk menetből kellett fordítani oda-vissza. Egyik nap térképészetet tanultunk, másnap már az ómagyar területek katonai térképeit memorizáltuk. Megtanultuk a hadsereg szervezeti felépítését, és belénk verték a szakasz- és rajszintű harcászat alapjait. A második hét végére már zúgott a fejünk.
A harmadik héten aztán „új alapokra” helyezték a kiképzést. A fizikai rész maradt, de már főleg meneteltünk, felszereléssel, és gyakoroltuk az őrjáratozást, területbiztosítást, vagy éppen Járai kedvencét, a „dombtetőn felállított ellenséges harcálláspont megrohanása” nevű emberkínzást. Voltak azonban pozitív változások is. A hét első napján kezünkbe nyomták a gépkarabélyt (AMD-65, mi más), megtanítottuk (és újratanultuk) a szétszedését, összerakását, második nap már vittek is a lőtérre. A fejenként 60 lőszer nem volt valami sok, de a ebből kellett kihozni a maximumot. A fegyver sajátosságai miatt az egyes lövést és a rövid sorozatokat erőltették, és figyelmeztettek minket, hogy őrjáratra csak négy tárat, 120 skulót viszünk magunkkal. Altisztként kaptunk egy-egy Parabellum oldalfegyvert is, két tárral, plusz fejenként két kézigránátot. Innentől kezdve akárhová mentünk, fegyverrel mentünk, és mindig nálunk volt az éleslőszer is. Mivel a többi szakasszal nem keveredtünk, ez senkit sem zavart, de legalábbis nem reklamált.
Na, igen, a többi szakasz. A legtöbben gyanakodva néztek ránk, mert mindig idegenül beszéltünk, és külön kiképzést kaptunk. Pedig az embereik próbáltak barátkozni, de néhány kis hülye úgy érezte, hogy a haverjaik előtt villogni kell, hogy milyen káromkodásokat tudnak angolul, és ezt mindig odamondogattak az embereimnek. Volt, akit ez nem bántott, meg volt, akit bántott. Dmitri az utóbbi volt, és ezt teljes 95 kilójával tudtukra adta egy vacsora alkalmával. Négy baka gyengélkedőre került, Dmitri meg három nap futkosóra. Azóta külön eszünk, és néhány ember kivételével mindenkit levegőnek nézünk.
Negyedik hét
Tizedes ismerőseinken keresztül kaptuk az infót, hogy tavasszal háború lesz. Vagy a kelták indulnak meg ellenünk, vagy mi esünk nekik. Ezért van így felpörgetve a kiképzés. A mi három hónapos rövid kiképzésünk is úgy lett tervezve, hogy március közepén már a fronton leszünk, és ott kapjuk meg „az utolsó intelmeket”. Ezen a héten alakult ki a szakasz beosztása is. Eddig a csapat egy őrmesterből, két őrvezetőből és huszonkét honvédből /volunteer/ állt ( egy angol a lábát törte, egy cseh meg tüdőgyulladást kapott), ja és járt nekünk egy darab hadnagy is... Mostanra már látszott, hogy kik a központi figurák, ki kivel beszélget, ennek megfelelően alakítottuk ki a két rajt. A kiképzés során megmutatkoztak a különbségek a Nyugat és a Kelet(i blokk) között, és ezt vettük figyelembe itt is. Csabi kapta az utóbbiakat, akik az egyes rajt, azaz a Red squad-ot (Vajh miért?) alkották, három négyfős team formájában. Hozzám került a kettes raj (Blue squad), a „NATO-kontingens”. Az szakasztörzshöz tartozott az őrmester, egy hozzánk rendelt rádiós, és Zoli ígéretet kapott, hogy a régi alakulatából átjöhet hozzá egy régi haverja. Az őrmester jó fej volt, utánanézett az embereknek és tette a dolgát, de angolul nem tudott vegyülni. A parancsokat meg csak ki tudta adni, de arra már képtelen volt, hogy a beszélgetésben meg a heccelésben részt vegyen, akár a kiképzőtéren, akár a vacsoránál.
Ötödik hét
A fizikai gyakorlatokba már kezdtünk beletörődni, a vízhólyagok is begyógyultak, szóval kezdett „katonaformánk lenni”. És elkezdtük tanulni a szakmát. Mivel kevés modern harceszközzel rendelkeztünk, ezért egyszerű, de gonosz trükköket tanultunk. Hogyan kell álcaköpenyt készíteni a terepen talált növényzetből, hogyan kell fél tucat punji-karóval és egy darab huzallal botlódrótos csapdát állítani a tábor körül, hogyan használjuk ki a meglévő robbanószereket maximálisan, hogyan készítsünk fougass-t (középkori akna valami robbanóanyaggal és kőtörmelékkel), stb. Ebben a témában sok történetet hallottunk Salah-tól. Ő tunéziai volt (igaz, tíz éve Angliában élt), annak idején viszont besorozták két évre, és jó pár őrjáratban részt vett odahaza, ami a PFSZ meg más terrorcsoportok területeire nyomult be. Több, mint elégszer látta, hogy mire képes egy jól elhelyezett pokolgép. Különösen az okozható sérülésekről és az érzelmi reakciókról beszélt.
Hatodik hét
Erre a hétre két fontos dolog is jutott. Először is megkaptuk a tizedesi stráfokat és kineveztük a team-parancsnokokat őrvezetőnek. Az egyes teamet mi vezettük, a kettes teamet Salah-nak adtam, a hármast Christian kapta (jófajta, precíz sváb volt, akire mindig lehetett számítani). Csabi a ő kettesét Raf-ra bízta, a hármasát pedig az alakulat másik „németjére”, Szergejre (Apuka őrnagy volt a Vörös Hadseregben, Kelet-Németországban szolgált és Drezdába nősült). A másik fontos dolog az alessel folytatott beszélgetés volt.
Szerda délután kettőre hívatott, szóval nyakig sárosan állhattunk előtte. Így legalább szemügyre vehettük a polcát. Az orosz nyelvű könyvek semmit sem jelentettek számunkra, de Liddel Hardt munkái és egy Military Strategy című, Annapolis-os emblémájú könyv már annál több mindenre engedett következtetni. Az ales szokása szerint kérdéssel nyitott:
- Maguk szerint, ha most kiküldenék a szakaszukat a gyepűre, és tízszeres túlerő venné körül magukat, mekkora lenne a veszteségük?
- Ha körülvennének minket, és a közelünkbe férkőznének, ott döglenénk meg. – Foglaltam össze azt, amit már korábban Csabival is megvitattunk. Kiképzés ide vagy oda, nem tudtuk, hogyan reagálnak az emberek a stressz alatt. Volt néhány komoly kiborulás meg kiakadás a kiképzés során, szóval voltak kétségeink. Végrendeletet minden esetre már írtunk.
- Legalább felfogják. Ha ezt észben tartják, akkor jobb esélyük van rá, hogy életben maradjanak és megszerezzék a harctéri tapasztalatot. Tartsák együtt a szakaszukat, és dolgozzanak a harci morálon. Ezért hívattam ide magukat.
- Uram? – A hangsúlya nem tetszett igazán, az előszedett mappa meg pláne nem.
- A vezérkar körlevele, amelyik felhívja a figyelmet az egységeken belüli bajtársiasság fontosságára. Mellékelnek pár csoportépítő technikát, amelyekkel, idézem, „felszabadíthatják az emberekben felhalmozódott feszültséget, és segíti egymás alaposabb megismerését”.
- Szóval csináljunk buzit belőlük? – Csabi kérdése a lényegre tapintott. Az alezredes pillantását látva gyorsan magyarázni kezdtem:
- Egy csapat katonaruhába öltözött kan bőg egymás vállán, és ölelkezik, mint valami anonim melegklubban? Jó ötlet ez, uram? Csabi egységében többen félreérthetik... - eddig bírtam röhögés nélkül. Az ezredes is nevetett. Csabi még rátett egy lapáttal:
- Pláne az üzbég srác... elég konzervatív... náluk még elviszik öt év kényszermunkára a melegeket.
- És utána?
- Eltakarodnak az országból. Ezt most idéztem tőle.
- Nincs humorérzékük.
- Nincs.
Végül azért csak összeszedtük magunkat. Csak ne röhögjön a parancsnoka előtt az altiszt!
- Tudomásul veszem az észrevételeiket, de akkor is teljesítsék a parancsot. Lehet, hogy jó is kisül belőle. Ezt pedig olvasgassák.
Vékony, füzetszerű könyvet dobott oda nekünk. Modern Strike Force in Vietnam 1966-70, állt a fejlécen.
- Most legalább van haszna, hogy az embereik angolul beszélnek. Miután elolvasták, írjanak nekem egy rövid összefoglalót, meg emeljenek ki pár gondolatot. Utána kapnak másikat. Végeztünk!
Az épületből kiérve megálltunk egy kicsit. Március közepe volt, és az idő is szép. A tél után minden kis napsütésnek örültünk. És természetesen kibeszéltük a témát. Csabi egyből a lényegre tért: „Írogatják a kibaszott parancsokat, erre van papír, mi meg moshatjuk a szaros rongyokat!”
Mindketten elnéztünk a latrinák irányába. A katonaélet mindig talált újabb nehézségeket, amikkel az egyszerű bakának meg kellett birkóznia. De mi lesz, ha az összes gumikesztyű elrongyolódik? Minimum fellázadunk.
- Van valami ötleted? – kérdeztem reménykedve.
- Te voltál a szektás, neked kell tudni az ilyeneket.
- Pénzügyi tanácsadó, és az rég volt. És ne hozd fel örökké. Neked meg egyetemed van róla.
- Baszhatom... Csak egy ötlet: mindenki fél valamitől. Legalább arról beszéljenek. Még hasznos is lehet, ha nem cseszegetik vele egymást.
- Azt már talán csak nem. Annál több eszük van, meg előre lefektetjük a szabályokat.
- Aha. Az működhet.
- Szóval akkor megcsináljuk?
- Mi rossz lehet belőle?
- Így van. Még a végén találsz egy megértő pasit magadnak. Az asszony úgyis csak terrorizál.
Ebben maradtunk.
(c) Harkály
szöveggondozás: Boibo (elnyerte a tölgyfalombokat is az érdemrendhez)
Kommentek