Arra ébredt, hogy Jonatán ott áll a szoba közepén és ég a nagyvillany, a mennyezetről lelógó csupasz, poros izzó. Az órára nézett. Fél kettő.
- Szia – mondta a férje. - Azt hittem, nem vagy itt. Nem akartalak felébreszteni.
Tünde felült az ágyon.
- Meg akartalak várni – felelte. Nem szabad veszekednünk, figyelmeztette magát. Anyáék is folyton veszekedtek. Nekem nem szabad ezt csinálnom.
- Alig tudtam elszabadulni – vette le a zubbonyát Jonatán. Katonaszaga van, állapította meg Tünde. Furcsa volt ezt a gyűlölt szagot a férjén éreznie. - A feje tetején áll minden, huszonnégy órás ügyelet van a kormányzóságon. A telefon szinte folyamatosan cseng, egy csomó helyi meg interurbán hívás.
- Engem Kati hazaküldött – magyarázkodott Tünde.
- Persze, jól tette – bólintott Jonatán. Leterítette egy székre a zubbonyát, majd egy kis papírcsomagot vett elő a zsebéből. - Ezt az Adria Pékség küldte, mikor meghallotta az ÓMR1 híreit. Sajtos pogácsa. Már nem meleg, de még egész puha. Kérsz?
Tünde bólintott. Finom volt a pogácsa és evés közben egy kicsit rendbe tudta szedni a gondolatait.
- Egész nap pogácsán éltünk – mosolygott Jonatán. Leült a felesége mellé az ágyra és megsimogatta az arcát. Mindketten érezték, hogy a másiknak ennél többre most nincs igénye.
- Ez bántott már napok óta – állapította meg Tünde. - Hogy az apádról ezt mondják. Tudtad korábban.
Kommentek