Fater a hegygerincen tényleg nagy beszédet vágott ki, amit soha nem néztem volna ki belőle. Valahogy így képzeltem el a festmények alapján, meg az innen-onnan összeolvasottakból Cortezt. Az ezredes ott állt egy fehér sziklán, fáradtan, soványan, de egyenes derékkal és villogó szemekkel. Aztán rázendített. Volt a beszédben minden: haza, dicsőség, jövő, cél, emlékezet. És a csúcsponton felkapta a rádiós hátán terjengő kábelkazalból a távbeszélőt és ott, mindenki előtt rádiózni kezdett.
- Turul, Turul! – hangja a beszélő elé tartott megafonból fülsüketítően zengett végig az erdőszélen. – Vándor kérem, Turul jelentkezz!
A rádióból csak sistergés és a szokásos rádiós zajok jöttek, de pár pillanat múlva egy kicsit moduláló, de tökéletesen felismerhető hang szólalt meg.
- Itt Turul, hallgatom Vándor – többen hangosan felnyögtek, én is elkerekedett szemmel bámultam magam elé. Ezt a hangot, mióta ismét működött odahaza a rádió, szerintem mindenki ismerte. Civil vagy katona, gyerek vagy öreg, férfi vagy nő – mindenki. Albert. A Főnök, az Elnök vagy éppen Albertus Magnissimus – ahogy a papok nevezték kesernyés mosollyal maguk között.




Technikai eszközzel végzett lehallgatás átirata.
Áu. 10
Áu. 14.
A mai hétfőn, nem kizárólag macskahergelési célzattal, de történet helyett szeretnénk a kommentelni vagy levelet írni kész olvasók segítségét kérni pár kérdésben, ezek a jövőbeni elektronikus és papír alapú kiadványainkkal kapcsolatosak. Kommentelni ide lehet, az esetleges leveleket pedig a blog hivatalos email-címére (atkerulesKUKACgmailPONTcom) várjuk.
Több mint négyszáz, fonott ketrecekben már szállításra előkészített "étkezési" macskát mentettek meg a levágásától emancipátorok a Gellérthegyi Terület egy közelebbről meg nem nevezett telepén, jelentette a
Az
Kommentek