Bevonulásunk a kelta faluba kellően színpadias volt. Mire a földsánccal és masszív gerendákkal megerősített belső fal kapuja kitárult, már az egész falu összeszaladt a jövetelünk hírére. A kis túlzással tömegnek is nevezhető sokaság vonakodva nyílt szét az autó orra előtt. A hatás kedvéért néhány gázfröccsel dühödt morgásra bírtam az erős V6-os motort, mire a kelták gyűrűje rögtön tágasabbá vált. Ahogy szabad lett az utunk, mókából még megugrattam az éjfekete paripát, amely saras földet hányt a mögöttünk összezárókra, végül Szomodi iránymutatását követve leparkoltam a belső tér jobb szélén egyedül álló viskóhoz.
Téglás szerfelett élvezte újonnan szerzett népszerűségünket. Kiszállva rögtön kihúzta magát, amitől mintha tényleg nőtt volna pár centit, és szélesen vigyorgott az embercsordára. Néhány tízévesforma kelta rögtön körbevette – mindegyikükön volt valami jellegzetesen ómagyar beütésű ruhadarab, némelyiken házilag terepszínűre festett vászon vagy bőr, másokon rohamsisakra emlékeztető zöldre mázolt agyagedény bőrszíjjal. Egy-két gyerkőc engedett a kicsivel hátrébb álló feltornyozott hajú nők parancsszavának, de javarészük zavartalanul visongva a közelünkben maradt. Az egyik kis szutykos összeszedve minden bátorságát megérintette az övéknél jóval sötétebb bőrű Téglás meztelen karját, aminek nagy üdvrivalgás és gurgulázás lett a jutalma társai részéről. A hőstett eredményeképp pár másodperc múlva már mindenki minket tapogatott.
Kommentek